Cipzárral

is lehet kérni a big bag-et, így kérték, így kapják.

Nem mutatok meg minden rózsás, aprórózsás, mezei virágos big bag-et (eddig sem mutattam mindet), még világgá szaladtok az unalomtól, ezt most a cipzár kedvéért.Meg az enyémért.:o)

Nyaraló kiadó,

méghozzá Tihanyban, mert egyszerűen nem tudunk annyit lent lenni, amennyit szeretnénk, s amennyit a ház elvár tőlünk, ennek mindenféle oka van. Így most itt is kérdezem, nem akar valaki Tihanyban nyaralni? A házban többen elférnek, van konyha, van fürdőszoba, van melegvíz. Van Balaton. Nem a házban.

Levelet írhattok a nyirati.rita@gmail.com címre, még vannak szabad hetek!

Vasárnapi vers

Radnóti Miklós: Mint észrevétlenül

Mint észrevétlenül álomba hull az ember,
úgy hull az ifjúkorból a férfikorba át;
már múltja van s leül szemközt komoly szeszekkel
s apányi lett körötte már egyre több barát.
Apa és kisfia most együtt látogatják,
s a kisfiú lesz lassan, ki jobban érti őt,
ki érti még lobos szívének sok kalandját,
s kijátsszák lent a padlón a hintázó időt.
De mégis néhanap felnőttként pénzt keres már,
megrendelésre fordít, eladja verseit,
már szerződést bogoz, számolgat és protestál
s megélni néki is csak a mellékes  segít.
Sikerre nem kacsint, mert tudja, egyre megy,
e hölgy kegyeltje az lesz, ki jókor érkezett; -
kedvence már a mák s a bíborhúsú meggy,
a bús kamaszt igéző méz és dió helyett.
És tudja, nyáron is lehullhat egy levél,
hiába táncol és csal a forró emberész,
s minden megméretik, ha egyszer majd nem él;
sportbajnok nem lehet már, sem kóbor tengerész,
de megtanulta, hogy fegyver s szerszám a toll,
s ugyancsak nyaktörő az, ha méltón peng a lant,
s hogy eljut így is ő mindenhová, ahol
mezítlen él a szándék és perzsel a kaland.
És míg tollára dől, a gyermekekre gondol,
és nincs nehéz szívében most semmiféle gőg,
mert értük dolgozik, akár a néma portól
csikorgó gyárban élők s műhelyben görnyedők.

Decens,

mármint a visszafogottan elegáns értelemben.
Egyébként lehúzott roló, csukott ablak van. Meg a barack. És ez a táska.

Spoiler

A Paul  Auster könyv könnyű volt, nem egy nehéz, adatokkal telezsúfolt önéletrajzi regény, bár van apa és anya, valami feleség is, kisebb-nagyobb kalandok is, a fókuszban mégis az áll, hogyan sikerült elérnie Auster-nek, hogy abból élhessen, amiből szeretne, az írásból. Hogy kudarc kudarc hátán, kisegítő munka, kiadónak elküldés, visszautasítás, sutba vágás, utazás, fordítás, nehézség,  nehézség, nehézség, remény, semmi, mégis. Nem számoltam az éveket, de lehet, hogy volt ez vagy 10 év is, mire felderengett (és a későbbiekben sem halványult el) a fény az alagút végén.

Mert nem rejthető el a hegyen épült város.

Minden nyáron

eljön az a nap, amikor a szinte-semmi-éjszakai ruhából a szinte-semmi-nappali ruhába való átvedlés már-már elviselhetetlenül nehéz feladattá avanzsálódik.

Ezt most (fázis)fotók nélkül, khm.

A folyamatosan

érő sárgabarack mellé ma még beszereztem némi meggyet is és nem kevés új textilt is.Mert én jódolgomban már nem tudom, mit csináljak.

Csak hogy

mindenki tisztában legyen a családunkban uralkodó viszonyokkal, a gyermekeknek a szülő tevékenységével kapcsolatos nagyrabecsültségével, de egyáltalán, a tisztelettel, kéretik elolvasni ezt itt, nem csalódtam bennük, de nem ám.

Részvétleveleket szerkesztőségünk mindig szívesen fogad.

Az életkép

annyiban hamis, hogy a háttérben látható létra már nem a kép jobboldalán sejthető látható cseresznyefa alatt áll, hanem a képen nem látható, de egyébként bal oldalon lévő barackfa alatt, mi a létrát a kertben tároljuk, ez így praktikus.

A levendula viszont, az igaz és való.

Az elkövetkezendő

hetekben, de hogy ez mennyit is jelent, kettőt, esetleg hármat, azt még nem tudom, de nem megyek vásárba. Rengeteg megrendelés van, vannak elmaradások, folyamatosan érkeznek újak, teljesíteni szeretném őket, a szemem előtti polcélen napról napra kevesebb cetlit szeretnék látni. Az előző táskák is ide tartoznak, meg azok a big bag-ek is, melyeket már nem mutatok, mert láthattátok rokonaikat elégszer, de azért remélem, mindig lesz, amiért érdemes benézni hozzám.

Ezt a táskát úgy kérte valaki, hogy easy bag, de ne álló, hanem kicsit fekvő legyen, miért is  ne lehetne, abban egyetérthetünk, hogy a benne lévők kezelhetősége könnyebb így.

És a bilétám, ahhoz mit szóltok? Jaj, de szeretem....

Ma reggel,

fél hét és fél kilenc között a rádióban, a mikrofon előtt  lévők (nem teszek különbséget, hogy melyik oldalán) összesen 14-szer  ejtették ki szájukon az "én azt gondolom" közkedvelt frázist. Nem tudom, nem kellene-e leküzdenem az ezzel szemben érzett ellenséges érzésemet, s beállnom a sorba.

Féltsd

Van ez a gyönyörű szó, mármint a szerelemféltés, ami mennyivel szebben cseng,  mint a féltékenység, de minden hiába, mert ezt a szót kizárólag gyilkossággal kapcsolatban hallom, senki nem használja, csak akkor, amikor a férj a feleséget vagy fordítva. Ennek a szónak nincs is élete, csak életének vége van, ahogy a hozzá kapcsolódó (másik) életnek is.

A koncertől pedig

még annyit, hogy az egyik ok, amiért jobban szeretem az élőzenét a CD-nél, az éppen az  időnként előforduló esetlegesség, a CD-n minden tökéletes és steril, nem fordulhat elő, hogy eleinte nincs elég hang a  hegedűn, hogy a Kiss Tibi elfelejti a szöveg harmadik sorát, hogy a két mikrofon már-már veszélyesen összegabalyodik, s hogy mindez a fellépők professzionizmusa következtében belesimul az előadásba, s hogy ennek ott helye van.

Egyébként pedig mondtam a sofőrömnek, hogy meg kell vegyük a CD-t mégis, mert a fiúk egy része rettenetesen sovány volt, rettenetesen, támogatni kell a szegény művészeket. Mégpedig a szegény művészembernek kell támogatnia.

És hoyg tanulságot is levonjak, azt még elmondom, hogy nem szabad a második sorba ülni, mert bár kitűnően hallottunk és láttunk' mindent, a második vodka-narancsom erősen hiányoltam, nem célszerű ennyire elől ülni. A tapasztaltak a hátsó sorokba ültek, ahol ugyanezt az élményt (a helyzetfelismerésükből fakadóan) a menetközbeni sörrel toldhatták meg.

' hogy néhány fiú rettenetesen sovány például

Csokoládébarna

legyen az alap és pisztáciaszínűek az egyebek, a fülek és a cica, meg cipzár is legyen, ezt kérték tőlem, de mindezt a big bag fazonjára húzzuk rá. Szerintetek?

Van hozzá neszesszer is,de az lemaradt a képről, későn értünk haza, nehezen érem el az üzemi hőmérsékletet. :o)

 

Tulajdonképpen

ez a normális, az ember szorgalmasan dolgozik, teszi a dolgát, elfárad benne, s hogy feltöltődjenek a lemerült elemek, de főképpen, hogy élvezze az életet, mert carpe diem, részt vesz olyan programokban, amelyekben egyszerűen jól érzi magát.

Nem kell ezt túlmisztifikálni. Nekem sem.

A lekvárt

megfőztük, a story board-ot megrajzoltuk, a táskákat kiszabtuk, az ebédet megettük, a barackot leszedtük. Akkor most elmegyünk a Budapest Bár koncertre. 

Persze, jó

magában is, főképpen, hogy cukrot alig, a savanykás gyümölcsöt akarom télen a vajas kiflimre, de azért az epret mentával, a sárgabarackot amarettóval, az őszibarackot vaníliával, a szilvát fahéjjal, játék ez, én mondom. Lekvárt főzni annyira jó, hogy a szezonban kacérkodom a tevékenységváltással.

Nagyon őszintén, nagyon komolyan

Mikor gondolnátok, hogy kiadtok a kezetekből egy részfolyamatot? És melyiket bíznátok másra? És ez mit jelentene a költségeitekben/áraitokban? És mi alapján bíznátok másra? És ...

De komolyan, de őszintén és sokat mondjatok!

Apróság,

méretében mindenképpen, de lehet hogy egyébként is az, nekem viszont nagy öröm .Kezdődött a rávasalós címkével, aztán jött a szövött címke, most pedig tessék. 

Nem minden táskára kerül belőle, pontosabban nem minden táskára ez kerül, arról nem is szólva, hogy ötleteim támadtak, khm. :o)

Egy kicsit

letértem a röppályámról a nagy igyekezetemben, hogy egyáltalán fent maradjak rajt', de már visszatérőben vagyok. Minden szempontból.

Vasárnapi vers

Fodor Ákos: Ajánlás

Csendes vagyok,
törvényszerű, ám kiszámíthatatlan,
mint némelyik jobb költemény.
Bocsásd meg, életemnek Bármely Olvasója,
ha nem tetszem, nem értesz, nem szeretsz.

Az egyik

vár a gazdájára, a másik gazdára vár, s nem ugyanazt mondtam el kétszer.:o)

Amikor már

sikerül az ollóra varróeszközként tekinteni, nem pedig úgy, mint az  öldöklés eszközére, akkor beszélhetünk letisztult érzelmekről, de az is lehet, hogy mindez fordítva van, előbb tisztulás, utána a (tiszta) tekintet.

 

Visszafogottság, az lenne a szép és kívánatos.

Az egyébként

meditatív jellegű, de legalábbis pihentető kötés tegnap este idegtépő, a kiindulóállapotot (ami miatt úgy véltem, kötésre van szükségem) többszörösére fokozó, még inkább exponenciálisan növekvő állapottá varázsolta, ennek következtében a Swallowtail kendőt, aminél minden jó volt, igazából mégsem jött ki a minta, s amit eddig sem szerettem, mert untam, na, azt először (amikor a vér elöntötte az agyam) cafatokra akartam vagdalni, dehogy a kisollóval, a naggyal, hogy fájjon is neki, ne csak apró szúrások legyenek, hanem hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosság, aztán, amikor a vér némiképp már visszahúzódott, akkor elcsomagoltam, rá sem bírtam nézni még ma reggel sem.

Mert én ilyen intelligensen oldom meg a problémákat, persze.

Nem az iskolának, hanem az életnek

Az ország vezető egyetemén 12-kor volt vizsgája a Legnagyobbnak, hollandból, néderlandisztikára jár. A vizsga során az oktató közölte, hoyg ez így nem lesz jó és tanuljon meg hollandul, hogy van ez, hogy még mindig nem tud, micsoda dolog, meg ilyenek, végül hármast adott neki, én már ezt sem értem, nem áll összhangban a két dolog, de jól van. 2 órára állásinterjúra futott, szó szerint rohant, egy kicsit lemosta az arcát, ne látszódjon a sírás nyoma, el kell adni magunkat, az önsajnálat és a kesergés várhat. Az interjú során egy holland férfival beszélgetett, aki nehezen tudta leplezni döbbenetét, végül és szerencsére el is mondta, hoyg mennyire meglepődött, milyen jól beszél hollandul, hogy két év alatt ennyire és más 10 év alatt sem és  gratulál neki mindezért, öröm volt vele beszélgetni, a három esélyes közül ő a mi gyerekünkre adja a voksát.

A két beszélgetés között kettő óra telt el.

Több minden

is készült, de minden félkészen van, mert elfogyott a cipzár, elfogyott a karabiner, elfogyott a mágneszár, s mindettől elfogyott a kedv is, de semmi baj, holnap beszerzésre megyünk, lesz cipzár, lesz karabiner, lesz mágneszár, s ha csak ezen múlik, akkor lesz kedv is. Kilóra veszem, de nem nagy tételben, mindig félek, hogy rám poshad, megposhadt kedv, hát az mire jó, kidobják a szemétre, beosztó életvitellel azonban még húsz deka is elég egy időre, figyelek a szavatosságra.

Mint a legbonyolultabb

város térképe, olyan ez a tál, egymásba futó utak, jól kivehető háztömbök, kerületek, sugárutak, aprócska terek, parkok a rengetegben, életünk nyomai.

De olyan is, mint egy arc, szarkalábak a szem körül, erőteljesebb vonások, nevetőránc, keserű vonal is, egy   élet nyomai.

Közben pedig emlékhely is, a sült zöldségek, cseresznyés piték, csirkecombok nyomát őrzi, mind hozzátett valamit, mind adott egy hajszálérrepedést. Ki jót, ki rosszat. Ki emlékszik már rá.

Törésvonalak.

A sok ráncot számon tartani, az nekem sok idő, lassan készül az ebéd.

Manufakturában

dolgozni baromi unalmas, ellenben hatékony. Egyszer majd a hatékonyság mellett döntök örökre.

Na,

amikor a kis Romsics, úgyismint Ignácfia Gergely, azt találta írni", hogy az agresszió Nolte szerint paradox, mivel a konzervatív transzcendencia-ellenesség a közvetlen létélmény konzervatív ideáljával fordul szembe, akkor egyrészt döbbenten néztem, hogy a szavakat ismerem, a mondatot mégsem, másrészt a rögtön feltámadt   daccal azt kérdeztem (gondolatban), hogy édes fiam, és az apád tudja, hogy te miket művelsz titokban milyen szavakat használsz?

" nem szaklap, köznépnek (nekem) szóló, ezt szeretném hangsúlyozni

Kívül-belül

Tiszalux festék kerül. Akarom mondani, pöttyös textil.:o)