De bizony

Enyém, enyém, enyém! De bizony, hogy nem bírtam ki, s ha józan és megfontolt lennék, akkor a bookline-on rendeltem volna, így éppen túl lennék az államvizsgán, mire ideérne.
Csak egy esélyt adtam neki ma reggel, úszás után a Libriben isszuk a megérdemelt kávénkat, (az olyan jó kispolgáris) és bizony, hogy volt még néhány példány.

Mindez azért is vicces, mert ma a medencében már azt is kitaláltam, hogy ha a mozgást záró aktusnak is nevezhető zuhanyozás közben egy kalap alatt a hajamat is megmosom, azzal rengeteg időt tudok spórolni, ami ilyen időszakban jól jön, ugye. Egyébként meg rövid hajam van.

Most ezzel a könyvvel bajban vagyok, mert ingerel, csábít, izgat - ami már szinte büntetendő. Különböző trükköket találtam ki, ha még ezt meg azt elolvasom, akkor egy fejezetet jutalomként. Meg majd csak Híradó alatt.
Vajon mekkora az önfegyelmem?

Kihagyhatatlan ajánlat

Amikor látom, hogy a köztársasági elnök feleségének milyen reprezentációs feladatok tartoznak az egyébként csak szokásjog alapján létező munkaköri leírásába, mindig megígértetem ZM-mel, hogy soha nem lesz köztársasági elnök.
Fordult a kocka, ugyanis hosszú évek óta kapom az ilyen-olyan fejvadász cégektől az álláslistákat (aktualitása van, mióta kiderült, hogy nem is vesznek vissza, de ez egy másik történet), és most akadtam egy olyan állásra, amely a "kihagyhatatlan, vonzó, kalandos, merész" jelzők minden szinonímiáját és fokozatát kielégíti: HR tanácsadót keresnek. Afganisztánba, Kandaharba.
A munkaköri feladatok (mondjuk) kongruensek a tapasztalataimmal, a fizu sem rossz (3000-3500 Euro/hó).
Hát, megnézném a jelentkezőket.
Akit érdekel, katt ide. Én nem leszek konkurrencia. :o)

Szabad gépi próbálkozás újabb fejezete

"Szerintem jobb lenne, ha inkább varrnál valamit"- mondta ZM az este. (Kommentár nélkül.)
Így újfent leckét vettem szabad gépiből, én, az örök ismétlő.

Minden csak viszonyítás kérdése, hiszen ehhez képest egyértelműen jobb:

Ehhez képest viszont rémséges:

Részletek:


Nagyon kreatív (akarna lenni), na. Almafa- ha nem látszódna mégsem.

Azért, ha nagyon tetszik valami, akkor azért csak úgy, néhány kudarc után nem adom fel. Most sem fogom.


You had better sew something- said ZM to me yesterday evening. I want to let this sentence pass unchallenged. :o)
I always would like to acquire the free-motion quilting, so I tried it again. The result can be admired (the purples). It's better than last time (yellow fabric) but it can't be compared with the pink which isn' t my own- of course. It' s a wishful thinking, I always yearn for sewing so perfectly.
But... I won't give up. And... yes, I could calm down. :o)

Rigolyák, sőt, rigolyahegyek

(Most látom, másnak ajándékhegyek. Hát igen, kinek a pap, kinek a papné.):o)

40 felé/fölött/körül valahogy egyre több rigolyám lett, legalábbis ezt belülről így látom, kívülről nyilatkozni nem tudok, de még az a szerencsém, hogy korban hozzám illő pasast választottam, így nyugodtan állíthatom, hogy ez nemcsak a nőkre igaz.
Az elviselhető és még érthető is, hogy szeretem az első kávét az ágyba kapni, meg a laptop tetejét lecsukni és az oroszlánmamai mivoltomnak (na meg a sok tapasztalatnak) köszönhetően nem mehet el senki úgy itthonról, hogy meg ne ígérje, vigyáz magára. Ennek így verbálisan el kell hangzania.

Na de mindez így, az államvizsga felé közeledve fokozódik és teljesen értelmetlen, ne mondjam, felesleges, érthetetlen, logikátlan megrögzéseim bújnak elő, amelyek egyébként (értsd: normál hétköznapokon) nem jellemzőek rám.
Tanulni csak a kertben, délelőtt csak az orgona alatt, délután már esetleg a kőfal előtt is. A meteorológiai jelentés állandó olvasójává vedlem erre a pár hétre, annál rosszabb nem lehet, minthogy esik az eső.
A következő dolgok legyenek velem/nálam/előttem/mellettem (és mindez független attól, hogy hétágra süt a nap vagy sem): bebugyizott okosságok, legalább 2 könyv, egy egész tolltartó, tea/kávé, esetleg mindkettő, szemüveg- ez eddig érthető. De még nincs vége.
Kell zokni, pulóver, kutya. Telefonok, amelyekre mérges vagyok, de nélkülük nem megy. Takaró. Levelek, amelyeket tépkedek. Naptár. Papír, amelyre firkálok. Soha ennyi ötletem nincs, csak ilyenkor. Laptop, mert mindig utána kell nézni valaminek.
Az időpont közeledtével kell valami édesség, mert a boldogsághormonom szintje a béka feneke alatt. Pedig (ugye) van nekem speciális gyógyszerem (értsd: dilibogyó), éppen erre a célra.

És ami a legrémesebb: a nap végeztével, vagyis amikor kint már nem lehet a sötétség/hideg miatt tanulni, akkor mindent vissza kell cuccolni a házba. Majd másnap kezdeni előlről. Szerintem ezért nem haladok.

Bénázok

Amikor sietek (a mondat eleje nyugodtan helyettesíthető a "mindig" szóval), gyakran történik valami baleset, ami aztán jól feltart, így nemhogy nem spórolok időt, hanem inkább vesztek.
Amikor a kertbe mentem, valamiért 8karú Shívának képzeltem magam, vittem a hónom alatt a laptopot, a kezemben a bebugyizott okosságokat, egy tolltartót, a szemüvegem (nem a fejemen, nem ám), egy poharat. Valamiért úgy gondoltam, hogy egy doboz jófajta Cserpes joghurtot kanállal, nyitott állapotban még nem nagy kunszt a többihez csapni. Utólag, amikor takarítottam a bejárati ajtón lengedező függönyt, magát az ajtót, a padlót, az ajtótól 1 métere levő komódot, a kutyatálat, a vizesedényét, és a falat, már nem láttam jó ötletnek.

Vicces, mert a fél doboz joghurt megmaradt. Most akkor elgondolkodhatnék, hogy fél doboz joghurt ennyi mindenre elég.

Kép nincs. :o)

Napos oldal

A legnagyobb jóindulattal sem mondható ránk, hogy mértani pontossággal szerveznénk az életünket, de még az sem, hogy rendesek lennénk. Éppen ezért minden évben meglep a természet túlélési képessége, törekvése, az a jóindulat, amit irántunk tanúsít. Mert a kertben sincs más, mint a házban. Vagyis inkább ... ami bennünk. :o(

Éppen ezért tudom értékelni, hogy többet ad nekünk, mint mi neki.
Mert nincs is annál jobb dolog, mint madárcsicsergés közepette a kertben ebédelni. Vagy este a tücsköket hallgatni. Vagy meleg nyári estén mezítláb locsolni. Vagy az orgonabokor alatt tanulni, hogy aktuális legyek. De az, hogy mi nem vagyunk a mindent kiszámító, mindennel törődő , pláne alapos família, hát az a kertben is érződik.
Például engem meglep, hogy a barackfa ZM metszése ellenére (vagy éppen azért ) terem. Szép kis barackokat.

Hogy a virágok nyílnak, bőségesen.

Hogy az egyszer a földbe dugott facsemete cseresznyét hoz, de mennyit...

Hogy a tiszafa (ami nálunk bokor) ilyen zöldekkel lep meg.


Hogy lehet napon aszalódva tanulni (felhívom a figyelmet a terítőcsipeszként funkcionáló fadarabokra mint az aktuális trend helyi megnyilvánulására, de kertberendezési dizájnként sem rossz, ugye),


de akár félárnyékban is, ahogy azt teszem most is:


Hogy a felső kertből lenézve ezt (is) láthatom:


Hogy 2 tő vadszőlő milyen csodákra képes (ez nem a házunkra fut fel, a felső szomszéd melléképületét futtattuk be):

Biztos vagyok benne, hogy Cicus is jól érzi itt magát:


Nem is tudom, megérdemeljük-e ezt a boldogságot. Vagy, hogy értékeljük-e igazán.

(Legközelebb az árnyékos oldalt is bemutatom, amiért igazán szégyellhetjük magunkat.)