semmi tisztelet

Orkánpamutot olvasok.

Csak pontosan, csak szépen

Előfordult már, hoyg kérdezték, mi alapján döntöm el, mit olvasok éppen, én meg csak vonogattam a vállam, de most adekvát választ tudok adni az éppen aktuális olvasmányommal kapcsolatban: a reggeli gerinctornámat* a könyvespolcok között végzem, így amikor jobbra és balra kell veszettül forognom, fél szemmel pásztázom a polcokat és észrevettem ezt a könyvet, amit egyszer elkezdtem, de abbahagytam.

Ilyen egyszerű a válasz.

* mennyire lehet ... nem jó a gerincem, ha már képes vagyok naponta többször is tornáztatni?

Fejfámra ne ezt véssétek

Na, idén még  azt sem mondhatom, hogy  az ablakaink azért olyan koszosak, mert rengeteget olvastam.

Tendencia

Na, van itt fejlődés, hogyne lenne, ma például örömmel konstatáltam, hogy a mozgólépcsőn illedelmesen a jobb oldalon álltak az emberek, hárman siettek felfelé, senki nem morgott, nem nézett szúrósan (ezt inkább csak képzelem, látni nem láttam nyilvánvalóan), ők meg csak mentek akadálytalanul, egy kicsit morcog az ember, de megéri.

Ezen túlmenően sikerült 5 darab vízhólyagot növesztenem a lábamra a vajpuha Tamaris cipőmmel, a csúcs eddig 4 volt, a mai, méretükből adódóan, beillene 7-nek is, de maradjunk a  számszerű tényeknél. Pedig már úgy megörültem, hoyg mégiscsak van nekem is cipőm, mint minden más embernek.

Kicsit sem sírok

Még talán el sem sírtam itt magam, pedig elég nagy érvágás, hogy eltűnt (gondolom: eltüntettem) a gépemről az utóbbi egy év fényképanyaga, volt, amit sikerült visszahozni, még inkább, amit meg nem. A hír nem teljesen kapcsolódik a következő fényképekhez, talán csak annyiban, hogy ezeket még nem is mutattam. De az is lehet, hogy igen.

Kicsit úgy érzem, érlelődik bennem  egy egy hetes szabadság.

 

a bolhapiaci tál hálája

Nem felesleges ma arra gondolnom, miközben gyönyörűen süt a Nap erre a türkiz színű tálra, hogy télen, amikor ugyanígy az ablak előtt áll majd, narancsokkal lesz tele, élénk színfoltot képezvén az ablakon túli hófehér kerttel, amelyre én ugyanúgy kibámulok majd, mint a mostani színkavalkádot kínálóra.

Nincs várakozás, mely felesleges lenne.

Befőzés XXX. - fügedzsem (szerelem)

(ez az egyszerűbb, a befőzésről írni) 

(más befőzést kellett volna ideposztolnom, de a füge nekem annyira nagyon, hogy megérdemli a szép kerek harmincast)

Szóval, Tihanyban van egy fügefánk, termett három (értsd: 3) darab fügét, de azt is akkor tette éretté, amikor nem voltunk ott, így egyrészt nekem a szomszédból kellett a reggelimhez lopnom, másrészt a befőzéshez vennem kellett, mindezt tehát egy terebélyes fügefa mellől.

A fügelekvárral nem sokat vacakoltam, egy pillanatra volt csak a fejemben az egyébként általam nem ismert, de ajánlott Ficoco, de elvetettem, fügét fügével, azt akartam. Annyi történt csak, hogy ugrott rá egy kis vanília, de ez meg csak azért, mert a múltkor egy kihagyhatatlan ajánlat következtében dúskálok  a vaníliarudakban. Meg azért, mert egyszer ettem egy vaníliás fügelekvárt és igen rendben volt.

Az nagy szerencsém nekem, hogy Zoltán nyersen nem szereti a fügét, minden más formában nagyon, nyersen nem, szerinte van valami gusztustalan furcsa benne,  pedig nem is meséltem el neki, hogy Frances Mayes szerint hogy is van ez a dolog a fügével. Hogy döglött méhecskék kellenek hozzá, hogy azok odabent vannak (höhöhö), meg ilyesmi. Én már tudom, de nem bír izgatni, aminek következtében a fügemennyiség a fazékba kerülés idejére... megcsappant.

Zoltán nagymamája többször készített nekünk lekvárt az említett tihanyi fügefáról, de valahogy nekem nem ízlett annyira, nem erre emlékeztem, két dolog nem tetszett benne, az egyik, hogy iszonyú édes volt, a másik, hogy barna volt, ez a kettő együtt nekem nem, na. Nem tudom, ez min múlott, a cukrot értem, ott szűkmarkúan kellett volna bánnia a cukorral, de a színe? Fogalmam sincs. Ez itt (az enyém) lila füge, Tihanyban klasszikus zöldes barna van, nekem inkább zöld, mert én simán eszem féléretten is. Amikor is különösen hatékonyan érvényesülhet a bélrendszerre tett hatása, ugye.

Szóval, ez nem édes, mert kevés cukrot kapott, mint minden más lekvárunk, viszont gyönyörű a színe, amit  leginkább a lekváros üveg fenekén tudok érzékeltetni, mégpedig azért (tudom már most mutatni), mert olyan történt, ami még sosem: a dunsztból ki kellett venni egy még tök meleg lekvárt. Enni, azért, mi másért.

Nem turmixoltam, erre is csak gondoltam egy rövidet, végül nem, mert szeretem, ha darabos, itt a fenekén látszik is egy darabka, mondom, hogy nem véletlen lett ez a fotóalany.

A fügelekvár pedig... tökéletes sonkával és (kecske)sajttal, meg bármilyennel is, de közönséges napokon simán csak joghurtba tenni belőle pár kanállal, az is meglehetősen rendben van. Mint a szerelem.
 

Viszonyom

Én? Én tök jól bírom az embereket.
Főleg, ha kevesen vannak, normálisak, és nem ott vannak éppen, ahol én.
Mondjuk, éppen nem Dobogókőn vannak. (nem) Lettek volna.