Fél éve van valami, amiről írni szeretnék, nem lényeges, nem érdekes, nem fontos, nem kedves, meg semmi sem nem, szóval, részletkérdés, mégis. Már úgyis helyretettek Barhesz dolgában, tökmindegy, nyugodtan mondhatok, amit akarok.
Szóval, télen, az egyik blogon volt egy ajánlat, hogy milyen filmeket nézzünk karácsonykor (fél év az átfutási időm, mondom) és abban volt egy csomó (számomra!) érdektelen film, de nem is ez a lényeg, hanem, hoyg az Igazából szerelem az nem karácsonyi film és közös családi mozizásra nem ajánlatos.
Szerintem ha valamire, pont arra való, egyedül kamasz ne nézze meg. Mi is együtt néztük meg, bár a mi gyerekeink tényleg átlagon felüli EQ-val bírtak és nagyon szerettem, hogy meg lehetett velük beszélni az egyes epizódokat és hogy jól értelmezték azokat.
A filmben (én így látom, hát elnézést, ha tévedek) nem a szerelemről van szó, hanem a viszonyokról, kapcsolatokról és mivel szerintem ezt a gyerekek (na jó, hány éves gyerek?) jó, ha tudják, jó, ha megismerik, nem tartom feleslegesnek a film utáni többszöri és mélyebb beszélgetést, de ezt is csak spontánul, tehát nem a leülünk és most egyszer és mindenkorra helyretesszük a dolgokat típusút. Én egyébként is úgy élem meg a színházi darabokat is, hogy sokáig felvillan egy flash és akkor arról muszáj beszélnem, így aztán képes vagyok azt gondolni, hogy a gyerekeink is így működnek.
Nem nagyon értem, hogy karácsonykor tényleg csak kedves és boldog filmeket nézhetünk, semmi kapcsolati válság (vagy ha igen, akkor csakis happyend-del végződőt), semmi gikszer, semmi kisiklás, semmi boldogtalanság? Én nem hiszem, mint ahogyan azt sem hiszem, hogy keresztény filmeket kellene néznünk (mondom én, a hívő), igaz, cserében azt sem hiszem, hogy csak karácsonykor kellene azt néznünk.
Szerintem az Actually love jó film, nem a szereplők miatt, hanem azért, mert rengeteget lehet róla beszélni, rengeteget lehet róla gondolkodni, hát nem ideális viszonyokat tükröz, az már igaz, talán ezért is kedvelem. Teljesen emberi és igen, nem támogatom a pornószínészeket és igen, legközelebb, ha felbukkan egy hír akárhol egy pornószínészről, nem fogok a filmben megismert kedves párra gondolni, ne legyünk álszentek.
Viszont gondolok a szerencsétlen fiatal titkárnőre, hogy mennyire üres és magányos, s talán észre sem veszi, és gondolok az anyukára, hogy a családi üzem működtetése közben hányszor veszti el férjét, vagy hogy mennyi a szeretet és mennyi a függőség a testvérek kapcsolatában és ezek nagyon emberi viszonyok, emberi nehézségek. És erről nagyon sokszor lehet beszélgetni. Hogy nem kedvelem a cukormázas és rózsaszín világot, az nyilván itt már kiderült, nyilván nézek én is hasonlót, de nem bír a felszínnél beljebb hatolni és el lehet képzelni, hogy röhögni is szeretek filmeken, szóval, a vígjátékokat sem vetem meg, és a krimiket sem, és egy csomó mindent megnézek, de szeretem a drámát is, mindennapi, emberi drámák, nem végződnek jól, sírni kell utána.
Na jó, ebben a filmben nemcsak ez van, van benne egy fiú, akinek csak a szex kell, semmi más, de az dögivel, szerencsétlen, őt is sajnálni kell. Meg van egy balfék író, őt is sajnálni kell, és jó kis giccses vége lett a történetének, hát ez van. Ki is van még? Ja, akinek meghalt a felesége és ott marad egy kisfiúval. Tetszik az apaszerepe, még ha ez a gyerekkori, első szerelem túl is van spilázva (erősen). Tetszik a barátsága a másik anyukával, én szeretnék ilyen barátot.
Jah, a miniszterelnök - hát az a vígjátéki elem. Kell.
Mit is mondjak még? Bírom. És az elvetemült kölkeink is bírták, bírják. Szeretem azt hinni, hogy értik is. Ja, hoyg nem karácsonykor kellene? Nekem nincs ünnepi listám, hogy ma csak szépet és jót, emberit és drámát semmiképpen nem, pornószínészek kapcsolatát végképp nem, sőt, mást mondok. A Legnagyobbunk (kiegyensúlyozott, boldog kapcsolatban) a karácsonyfát évek óta úgy díszíti fel, hogy közben ez szól a háttérben (ez a gyerekünk olyan ... szokásokhoz ragaszkodó, de még hogy teremti is őket) és lehet rajta nevetni és lehet róla beszélni (ezredszerre is) és hát igen, ez megint nem egy optimalizált vörzsön, mert ugye úgy kellene, hogy minimum Bach szól a háttérben és ünneplőbe öltözött anyuka és gyerekek adogatják a gömbdíszeket, hogy édesapa felrakja a csúcsdíszt a karácsonyfa legtetejére, miközben lentről áhítat tükröződik az arcokon... tudom én. Azt hiszem, nem mi vagyunk az ideális család.
Szerencsére.
