Minden táskára

ilyen helyre kis árcímke* kerül holnap, a wampon.

Erre is,

és erre is. Meg a többire is.

* Bohémdekortól, a Meskáról

Ha piros az alma, rázd meg jól a fát

Éjjel, jó későn, miután este 8-kor úgy éreztem, hogy vége a napnak, rolót le, de ezt csak gondoltam, mert egyébként a kezem akkor is járt, szóval, a kezembe került ez a két, hónapokkal korábban kiszabott táska előlap és ennek annyira megörültem, meg annak is, hogy még éppen volt ezekből a színekből itthon, mert ezek vízlepergetősek megint és macerás rendelni, szóval, volt és elég is volt és még találtam hozzáillő bélést is, szép zöldet és szép pirosat, és ennek annyira megörültem, hogy ráztam egyet magamon, bár ahogy kiderült, hogy minden van itthon hozzá, nagyon rázni nem kellett magam, szóval, megvarrtam a két táskát. És akkor most örülök.

Sűrítmény

Én nem szoktam érteni, amiket mondanak a barátnőim, hogy lefűrészelnek, becsavaroznak, a műgyantát sem értettem, vihorásztak is, ha jól emlékszem, és amikor a 14 éves Vera azt mondta, hoyg az   IKEA bútorokat még egy három éves is össze tudja rakni, akkor pislogtam, hogy mondjam-e a magam verzióját, végül bevallottam, de kár volt, mert akkor az anyukájaOrsi mondta, hogy ő az ötfiókosat is, mindig lehet a barátnőkre számítani, ha elbizonytalanodom magamban. Megmondják a tutit, kétség ne legyen.

Ez most a fotóapparat rengeteg gombjáról funkciójáról jutott eszembe.

És az is van, hogy idén szoknyában fogok járni télen, mert a Zsömi, amikor még kisfiú volt és nem tudta, hoyg nem szabad, akkor széttépte a szépnadrágomat és a csizmámat is, most már tudja ugyan, de most már fázom is. És nem, nem tudok elmenni venni, mert egyrészt ez nagyon macerás, ahogy azt korábban is írtam, másrészt nem tudok elmenni, mert nincs csizmám és még szoknyám sem nagyon, harmadrészt pedig abban az időben, amikor el tudnék menni, akkor éppen az ezekre valót keresem meg.

A tettesről készített kép már két hetes, ám azért mutatom, mert jól felismerhető benne a két vonal találkozása, a bal, lelógó fül hordja a golden retriver, míg a jobb, felálló a németjuhász géneket.

Ennyi

képet nem szoktam felrakni, de most muszáj, mekkora különbség van a fotóapparatok között, illusztrálandó. Az a kiindulási pont, hogy nem árt tudni dolgokat (rekesz, meg záridő, meg ISO, meg ilyen műszavak) , a másiknál meg csak nyomni kell az exponáló gombot, nincs lehetőség finom manuális állítgatásra. De még olyan is van, ahol kellene használni a gombokat, de ezek ismerete nélkül sem lehet rosszat fotózni, annyira jó a gép. Csak ezek meg baromi súlyosak. 

Nehezen is bírtam vele.

ez a kedvencem, nem röhög

A táska, azzal meg az van, hogy jó néhány hete kaptam Évától bőrfület (meg egy csomó minden mást is), amit tegnap este végre felhasználtam, egyre jobban beleszerettem, így ma vásároltam is 5 párat a handagorán, remek árért. Az etsy-n ugyanez nem ugyanennyi. És már úton is van felém. :o)

Megtalált

az Év Döbbenete, 

igyekeztem pedig az aprókkal megvédeni magam, bőven jutott ebben az évben ezekből is, de hogy decembert írunk és adventet, az nem garancia, hogy ne férne be a felfoghatatlan is. Ha nem rólunk van szó, akkor is. Az ezen való átverekedésen (mert értésről szó nincs) segítenek a másik oldal apró csodái, hogy úgy zárhattam (és kezdhettem) az elmúlt napokat, hoyg mindig volt és van kinek megírnom: ez nekem adventi ajándék, köszönöm.

Én is, én is

olyan remek képeket szeretnék csinálni, mint Eszter*, helyette ezt hoztam össze a kölcsöngéppel, ami egy fokkal jobb, mint az előző, ami most már Hollandiában kattog és egy fokkal régebbi, mint amire vágyom.

Bár ahogy elnézem az alábbi kompozíciót, a barna-kék táskákat** a sárga fallal és a zöld polccal és  a szürke ajtóval, talán nem is a géppel van a baj.:o)

Mondjátok már meg, ti milyen fényképezőgéppel fotóztok? Ez egy nagyon komoly kérdés, döntés előtt állunk, segítsetek....

*ilyenkor mi az illem, ha zárt a blog, hogy be sem linkelem vagy belinkelem, de falakba ütköznek az olvasók,önkényeskedem most

** újabb megrendelés kipipálva, haladok ezen a téren

Téli mulatság

Csodásan tudok fényképezni. Csak nem látszik.

 

Az egyik nagy

aggodalmam az volt, hogy mi lesz azzal a gyerekkel, aki rendszeresen elfelejt kulcsot vinni magával, elhagyja, nem tudja, hol van, szóval, mi lesz ezzel a gyerekkel, na, kérem, semmi nem lesz, este ugyanis felvilágosított, hogy ujjlenyomatos zár van, s természetesen az övé is kódolva van.

A szomszéd helikopteréről már nem is mondok semmit.

Úgy véltem,

hogy én már nem is tudok éjszakázni, s most ne keverjük ide az időszakosan előforduló, s kínzó álmatlanságomat, az egy másik történet, másik állapot*, azt nem tudom befogni a szélbe, s haladni előre végképp nem tudok vele, hanem arról a teremtő éjszakázásról beszélek, aminek reggelre van látszatja, esetenként kézzel fogható. Hogy én így már nem is tudok. Amikor kellett, munka, szakdolgozatok, gyerekek, akármi, akkor ment, de most már nem,  elszállt felettem a képesség, csak az üres burok maradt, de nem is igaz, tudok éjszakázni, jó hosszan, ahogy azt kell, és ez nekem most olyan élmény és felismerés, hoyg nevetnem kell magamon, emberek, igenis tudok éjszakázni!, nem felejtette el a testem-lelkem.

Ilyen örömeim vannak, őszinték és igazak. És aprók.

* talán nem is én vagyok, hanem egy másik ember

Juditnak és mindenkinek

FÉL PÁR KESZTYŰK BOLTJA

A Fél Pár Kesztyűk Boltjába járnak, akik örökre összevesznek.
-Kérünk egy gyönyörű pár kesztyűt- mondják.
-Örökre?- kérdezi a boltos.
-Örökre - mondják a vevők.
Az egyikük felhúzza az egyik gyönyörű fél pár kesztyűt, a másikuk a másik gyönyörű fél párat, és elmennek jobbra, balra.


Mosonyi Aliz: Boltosmesék
(játék Fércjutkánál)

Feeling

Nem automata üzemmódban vagyok, nem jön a karácsonyi feeling  a naptár megfelelő oldalán, nem ébredek ezzel, s bármennyire szeretném, nem tölt el minden reggel a várakozás öröme, szeretném, de nem. Érzem, hogy kellene, hogy mindjárt december, hogy advent van, de amit megtanultam az évek során, az az, hogy eljő, a maga idejében eljő, soha nem késik. Hogy megadatik nékem is. Csak várjam a várakozás örömét. 

Várom is.

Most ráhajtok,

de rá ám. És belehúzok. És nekiveselkedem. És belevetem magam. Meg fejest is ugrom a közepébe.

Ezzel a hollandiai történettel a múlt hét jól kiesett, energiámmal, időmmel nem tudtam jól gazdálkodni, máshoz kellett. Most viszont muszáj ide is koncentrálnom.

Meg még jól összeszedem magam, ki ne felejtsem.

Azt már egy

húsz éves lány is tudja, hogy a nők jól bevált, ősi fájdalomcsillapítója a...  vásárlás.

Vidámodjék a ti szívetek,

a mienk is kezd. Köszönet a mobiltelefon, a FB, a chat, az e-mail, a skype feltalálóinak, valamint  a korlátlan használat lehetőségének. És az Uniónak is. És a Hollandiában élő, váratlanul előlépő blogolvasóimnak.

Ezek meg itt táskák.

Vasárnapi vers

Karafiáth Orsolya: Évszak ébren

A fáradtságból nem lehet kilépni.
Hol véget ér, új kezdetét találja.
Múlása nincs, nem oldja meg helyettem
egy fel sem tűnő hónap változása.
Átélhető. Időt csak ennyit ad.
Figyelmem önmagára ráterelje.
Higgyem, hogy így bármeddig elmehet:
rájátszik nappalokra, szürkületre.
Ha vége van, most nem nevezne nyárnak.
Fordulna őszbe, félig zárt szemekkel.
Álom-tél – hívná meg hasonlatát;
és tartana, míg tart ébreszthetetlen.