Remek kelme, melyet felvehetek- de nem teszem

(A cím csak vicc, ezt hozta a gép.)

Az éjszaka nagy elánnal és még annál is nagyobb céltudatossággal befejeztem az 1 hete kiszabott és azóta apránként varrt blézert. Semmi kacifántosság, bár már varázsoltam rá gomblyukat is, tehát mégiscsak léptem egyet előre. Igaz, erről közelit még nem készítek és ez mindent elmond. Mutatni már nem is kell.

A néhány héttel ezelőtt bemutatott egyszínű szoknya mintás testvéréből készült, szerintem egészen helyre lett, ezt persze mindig a készítőhöz, meg annak varrástudásához viszonyítva kell mérni. Mindenesetre már lesz mit felvennem a holnapi ballagásra.


Már nem tudom eldönteni, hogy melyik fénykép készült vakuval, meg anélkül, ahogy az eredményt elnézem, oly mindegy. :o( Mert én annyira biztos fotós tudással bírok, hogy minden gombot megnyomok a kis vacakon, hátha valamelyik jó lesz. Nos, nem.

A másik remekmű, ami elkészült, egy könnyű, nyári felső, olyannyira laza anyagból, hogy az elejét duplán szabtam, hát... na...

Utóbbi beállítás azt próbálja szemléletesen bemutatni, milyen jó kis hippis ujjat rittyenttem, értsd: bővülő. Ezzel bizonyítom, hogy ugyan fényképezni nem tudok, de látványilag nagyon ott vagyok... :o)
Hozzáfűznivaló: kéretik az eredményt nem összehasonlítani Bea varrásával, a kész ruha méretével, az időlimittel, és akkor még a fényképezős tehetségemről nem is beszéltem.

A mai reggel

Előre leszögezem, mielőtt bárki azt gondolná, hogy rosszkedvem lenne vagy vígasztalni kell, nem, nem, ez is vicces inkább.

Amikor ma reggel arra ébredtem, hogy a tegnap a fülembe szorult víz még mindig ott lötyög a fejemben és a jobb karom eddig számomra ismeretlen fájdalmat produkál (amiről már tudom, mert tapasztaltak elmondták, hogy "hasogat" a neve), akkor két dolog jutott eszembe:

1. akkor kezdünk öregedni, amikor a barátainkkal ilyen dolgokról beszélünk és nem a buliról

2. tegnap az uszodában rám nézett egy néni és azt mondja, hogy mond valami vicceset, ne legyek szomorú (ezt nem tudom, miből gondolta, mert a fejemből nem sok minden látszódott a sapka és az úszószemüveg miatt). Szóval azt mondja, hogy megkérdezte tőle egy másik néni: Kedvesem, jó ez a víz reumára? Mire ő ezt felelte: Isteni, én is itt kaptam...

Egyébként meg jó lenne fejleszteni az íráskészségemet, mert félreérthető dolgokat írok- igaz, mézzel kenegettek, amikor erőt öntötök belém, csak azt ne gondoljátok, hogy én egy nyafogós csaj vagyok. Van persze az alapbajom, de először is gyógyulok, másodszor a kiindulási állapotom igenis egy vidám, belevaló csaj képét mutatja. Aki ismer, tudja. Ugye, Lomaquilt?

Na, jól van...

Mert, persze, nem nyertem sehol most sem és soha és egyáltalán. A közös varrások tomboláin remekül körbejárják az én számomat, de azt (azokat) soha nem húzzák ki. Minden give-away-játékra beneveztem, de nem és nem. Sosem lottóztam, igaz, ennek más okai voltak, de akár örülhetek is, hogy mennyi pénzt megtakarítottam az elmúlt fene sok évben.
Ez, mondjuk, nem különösebben okoz katarzist, de az a tény, hogy sem kötőtűm, sem horgolt nyakláncom, sem cérnáim, sem anyagaim, sem könyvem nem lesz ily módon, az azért legalábbis elszomorító. Nem nevezek be, nem játszom többet. Soha. :o)

De a topic-találkozóra elmegyek ősszel, ami több dolgot is jelent egyszerre: varrnom kellene valami lélegzetelállító, szépséges dolgot (vagy akármit helyette) és addigra a társas kapcsolataimban való zökkenésnek helyre kell billennie, illő lenne helyreállnia az összeköttetésnek a testem tetején lévő gömbben. A jelentkezés egyértelműen optimista hangulatban történt. :o)