Úgy alakult, hogy

hogy Évi big bag-et szeretett volna, de egy kicsit kisebben, mert mióta nem járunk főiskolára, már nem hord nagy táskát, azt a korszakot lezárta, hordott ő nagyot eleget. Egy kicsit még vihorásztam is, hogy small big bag lesz, de aztán jött egy másik kérés egy másik megrendelőtől, hogy ő olyat, de kisebbet és akkor komolyabban vettem a dolgot, miért, nem járnak nagy táskával, na és. Attól még emberek. Komoly, felnőtt emberek.:o)

 

              

És azt ki tudja, milyen könyv van a táskában, ilyen csalafintán fotóztam direkt.

Életképek 1.

 

Amikor majd tél lesz, meg hideg, de sötét is, nagyon sötét, borongósan sötét, fájóan sötét, akkor majd szeretnék arra gondolni, hogy átmeneti zavar van csak, egy kis idő, egy szempillantás, legfeljebb kettő, s lehet a kertben reggelizni, fényben, kávéval, brie-vel és könyvvel. Hosszan.

Minden hiedelemmel szemben nem minden olvasás közben eszem.És nem minden étkezés közben olvasok.

Egyszer valaki

azt írta, hogy táskagyár és akkor én az érezhető kedvesség mellett is kicsit megsértődtem, de most meg azt gondolom, hogy ezzel az új státusszal, gyáros vagyok, meg tudnék békélni.

Paul Auster-rel

a Gerlóczy-ban, az rendben van nagyon.

A világ legértelmetlenebb

levele az, amelyben a vásárlókkal közlöm, hogy előre szólok, nem vagyok fiatal, ellenben pufi, csak hogy ne érje  őket csalódás. Minden alkalommal sokáig nézem a levelet, végül mégis elküldöm. Nem tudom, talán törvényileg be kellene tiltani a személyes átvételt. Vagy engem.

A mondathoz,

mely szerint ideje behajtanom a kintlévőségeimet, vagy az APEH-nek van köze, vagy az éppen nézett Sopranos-nak, mindenesetre szeretném, ha kellő eltökéltség és határozott hangnem, de legfőképpen tett  is társulna hozzá.

Megettem az

újkrumplik mellé dobott (rengeteg) hagyma felét még sülés közben, majd megettem a (rengeteg) fokhagymás tejföl felét, majd ezek után átmentem a szomszédba mindezt kipárologni kávét inni.

Ez a fekete-fehér

pedig a korábban már emlegett emlegetett második vásárló harmadik táskája, de ha jól értettem, lesz neki negyedik is, csak gyorsan elugrik nászútra, na, ehhez kellett a fekete-fehér. Ha ezt kérte, ezt kapja. :o)

És bár négy táskán vagyok túl, most is csak azt mondhatom, amit korábban, a 10 az én számom.

Amikor mondom, hogy

dolgozom, akkor dolgozom, ám amikor nem mondom, akkor is dolgozom. A két megrendelt big bag mellé egy harmadikat is készítettem, még jó, mert gyorsan gazdára is talált. A negyedik táskát később majd mutatom, de ez az újabb szociofotó szeretne érvényesülni, legyen neki jó napja.
(az ott hátul egy szép nagy carrarai márványtömb, nálunk ilyenek törik meg a fű egyhangúságát, igen)

Elnézést,

ha valakire a frászt hoztam, ez még a 2009-es adóbevallásom random ellenőrzése volt, engem dobott ki a gép, tehát nem a vásáros létből lett kalamajka, az apehet megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.

Mindenki értse, ahogy szeretné, ugyebár, nekem is van egy sajátos értelmezésem.

Igazából ha elmondom,

hogy délelőtt az apeh-nál voltam és jelzem mindenki felé, hogy a bablevest rengeteg tejföllel szeretem, akkor aki tud olvasni a sorok között, érti, miért nincs most kedvem írni.

Nem sok könyv

volt életem során, ami ennyire bosszantott, habzott a szám  mérges lettem Ugron Zsolnától, de elolvastam, mert megígértem, egyébként pedig ne mondjuk véleményt teljes kép nélkül, hát nekem most van és akkor hurrá.

Annyiban különbözik a manapság kelendő limonádéktól, hogy Erdély a helyszín, meglovagolva a nemzeti érzést, de igazából lehetne bárhol, mert annyira nem releváns a helyszín, nem kerül előtérbe, bár egy párszor elhangzik az őseink földje, ha nem is így, konkrétan.

Az egész könyv iszonyúan csapong, ugrabugrálunk helyszínek, személyek és korok között, a vezérlőelv az lehetett, hogy az egy oldalra jutó családi sztorik száma minél több legyen", egyikből a másikba, az egész nem más, mint egy felsorolás, hogy éppen melyik ős milyen frappánsat mondott avagy tett. Önmagában ezek a történetek jópofák is lehetnének, de azzal, hogy egyik a másik után rohanvást közeledik, s ömlenek ránk a gáláns/ravasz/fekete bárány/hazafias/nagyvilági rokonság tagjainak mindig helytálló mondatai és cselekedetei, elvették a sztorikban megbúvó mondanivalót, mondhatnám, ellenkező érzést sikerült elérni.

Az arisztokrácia egy tökély, itt mindenki leg, legelegánsabb, legismertebb, legokosabb, a fiú gazdag, okos, szép, a lány nemkülönben,  a kastély omladozik, de majd ők, istenem, még húsz oldal.

Hármast kapott nálam, de csak azért, mert bár nem vagyok kékvérű, nagylelkűség bennem is van.

na, remélem, többet ilyet nem kell írnom

" de komolyan, nem volt szerkesztő, aki azt mondta volna, Zsolna, kedvesem, ez három könyvbe is elég lenne, a kevés néha több?

Ezt az oldalt,

a textilcsoda oldalát pedig megint csak ajánlom, az Angliában élő, kétgyerekes, angolférjes, nagyon kedves Nikoletta hozta létre, remek textileket, szalagokat lehet találni nála. A dolog külön érdekessége a postázás, egy, hogy akár két nap alatt is itt van a csomag, kettő, hogy a postaköltség meglepően kevés és akkor még nem is beszéltem a kedvenceimről, úgyismint erről és erről, meg úgy nagyjából mindegyikről, de erről mindenképpen. Az pedig, hogy társalgó is van, különösen tetszik, látom, hogy sokak birtokba vették a kanapékat, helyes, de azért majd valami kissámlit nekem is hagyjatok.

Az pedig már a zárszó, hogy nemsokára közös játékunk is lesz, bizonyhogy! :o)

A megrendelésekkel

pedig úgy vagyok, mint hazánk az euróval, mindig 10 év teljesítés távolságra a lehetséges pipálásig. Most azonban ravasz voltam és rögtön két táskát is varrtam, egyet a megrendelőnek, egy másikat a Meskára, de ez nem lesz mindegyik esetében így, mert akkor nemcsak a következő Goubára nem megyek, de még azután sem. Az azonban biztos, hogy ezt a hetet ezeknek szánom", napra lebontott terv van, mikor és mit, s csak remélni tudom, hogy a holnapi APEH berendelés látogatás nem veszi el egy életre a kedvem. Úgy mindentől.

 

 

"Eszter, ez neked is szól...

Nem szokásom

blogot ajánlani, nincs ennek különösebb oka, mégsem, most azonban a tegnap vásárolt könyv kapcsán mégiscsak mondom, hogy Francis Mayes-nek blogja is van, szeretem olvasgatni, könnyedén ír, erőlködés nélkül, felüdülést jelent. Elrepít engem.

A másik blog, a Wang folyó versei, más jellegű, nem állíthatom, hogy minden bejegyzést elolvasok, ezt ugyanis nem lehet felületesen kezelni, itt bele kell mélyedni az egyes történetekbe, amihez viszont egy kávé és idő szükségeltetik. Mély, alapos, érdekes, sokoldalú, nem tudom ámulat nélkül olvasni, elámulok magán a történeten, és elámulok a blogíró(k) intellektusán. Remek fotók, remek történetek.

Ajánlom szeretettel. :o)

A cipő mint origó

Könyvtárba nem tudtam menni, mert feldühödtem és elfáradtam a több cipőbolt kitartó és szerintem türelmes látogatása során, nem, nincs cipő, s mivel ebbéli felajzott állapotomban" mégsem mehettem a könyvtárba (lásd alább), nem lett könyvem, ezért vennem kellett, így viszont most már ne is legyen cipő, mert pénz sincs.

" a kísérőszemélyzetnek lett, három pár is, ez sem javított rajtam, azt hiszem

Holnap

türelmes fővárosiakat kérek, főképpen a könyvtárban, mert halmozottan hátrányos pozícióból indulok (imigyen a szolgálatot teljesítő könyvtáros is), ugyanis lejárt az olvasójegyem, amit emelett el is vesztettem, van egy kis hátralékom két könyv miatt, amiből az egyiket visszavittem ugyan, de ki nem fizettem az előtte keletkezett hiányt, ellenben a másikat elhagytam, vagyis nem én, hanem a gyerekem, de ez mellékszál és nem akarok belemenni. 

És hát kölcsönzni akarok, persze.

Könyvtár előtt még valami cipőt is kell vennem (ebben szeretnék könyvtárba menni, miért, ez lehetetlen?), ami legalább akkor kihívás nekem, mint nadrágot venni, de a nadrágnak legalább ott a szoknya mint alternatíva végső esetben, cipő esetében semmi lehetőség. Nehezen választok, ezret felpróbálok, most megmondom, mind nyomni fog (jobb esetben ott rögtön, általában azonban fizetés után, de akár két év múlva is váratlanul), mind feltör, nem fér bele a széles lábfejem, ha széltében mégis, akkor a magassággal lesz a baj, mármint magas lábfejjel, mert egyébként a cipő sarkának magassága nálam 4 centinél befejeződik. És akkor az igényeimről ne is beszéljünk, hogy semmi pink, semmi sárga, hogy szellőzzön benne a lábam, hogy könnyű legyen tisztítani, hogy bárhová felvehessem (all in one), és igen, ne legyen drága.

Végiggondolva, nem tudom, nem a cipősdobozt kellene-e megvennem.

Nehezített pályán fogok mozogni, érzem.

No spoiler

A Szent Lajos király hídjá-t azért szeretem, mert bár maga a kerettörténet nem egy nagy szám, bár nem azért, mert nem derül ki semmi, nem lesz katarzis, szóval, nem ezért nem nagy szám, hanem azért, mert valahogy nincs jól megírva, na, de mindezek ellenére a könyvet mégis kedvelem, méghozzá a benne lévő emberi sorsok miatt, mert azok viszont roppant érdekesek, amint általában az emberi sorsok lenni szoktak, ha kicsit nagyító alá vesszük őket.

A Nő a sötétben, az viszont elejétől a végéig nagyon érdekes, igaz, itt meg a főszereplő áll nagyon távol tőlem, talán ezért is igyekszem mindig megérteni őt. Az az érdekes dolog történt meg velem a másodszori olvasás során is, hogy egyáltalán nem tudtam elfogadni a nő döntését", lehetetlennek és hihetetlennek tűnt most is, azonban ahogy olvastam, olvastam, értettem mégis, egészen addig, amíg benne voltam a történetben. Amikor nem olvastam, megint eltávolodott tőlem, tehát ahhoz, hogy ha nem is helyeselni, de érteni tudjam a miérteket és a rá adott válaszokat, benne kellett lennem, minden más esetben tagadással gondoltam rá. Gondolom, a saját életében is éppen ezzel találhatta magát szemben, el tudom képzelni, hogy a környezete hasonlóképpen reagált, hasonló idegenkedéssel kezelte őt. Ami neki lehet felmentés, semmiképpen nem nekem.

Ugron Zsolna meg az első 20 oldal után képes halálra idegesíteni, itt tartok most.

"hát nem majdnem leírtam!

A Granny

 

az egy nagy átverés, egy illúzió, méghogy maradék fonalak eltüntetésére,! persze, kezdetben, amikor 20 centis darabocska, de úgy nő és hízik és zabálja a fonalat, ahogy egy igazi granny sosem tenné, és bár kezdetben szerettem volna eltüntetni a másra nem elég fonalakat, most ott tartok, hogy szereznem kell gombolyagokat, mert éppen annál a méretnék tartok, ami éppen nem jó semmire. Tehát a hasznosság megkérdőjelezve. És kétszer kell meggondolnom, hogy nekifutok-e egy újabb színnek azaz sornak, mert mintha százlábúvá százoldalúvá változott volna, nem találom az oldalak végét, az nem lehet, hogy két órája ugyanazt azt oldalt horgolom és a közepénél sem járok.

 

Nem szeretném megmérni, de olyan 80x80 -as lehet, szemre. Nem láncszemre, mármint.

Annyira

megváltozott az élet, hogy egy-egy itthon ért vasárnap ajándékszámba megy, a kényelmessége miatt, a meglepetése miatt, a ráérőssége miatt. Holnap... holnap már más lesz, de most hagyjuk még a holnapot, este úgyis belopózik hívatlanul is, a készüléssel, hajmosással, tervezéssel, gondolattal. És tettel is, mert olyan a hétfő, hogy a vasárnap estét is magának akarja. De az meg egy másik nap, másik történet.

Legyen virágos a vasárnapotok, kinek vadvirágos, kinek mezei virágos, ki hogy szeretné, ki hogy kapja.

Vasárnapi vers

Dsida Jenő: Szeretnék

Szeretnék:
kimenni messze, a víz partjára
s a lemenõ nappal szembenézve
nekidõlni egy fának.

Hetenként többször.

A fejemet is hátravetve
hallgatni a halk szúnyogdongást,
meg a zsongó, csobogó vizet,
mikor beszél a Csenddel.

Úgy maradni,
míg feljönnek a csillagok
és simogató ezüst fényüket
fejemre hintik.

...Elõször egy napig maradni ott
azután két napig,
azután három napig,
azután mindig...

Szatmár, 1925. július 10-én