A könyv dicsérete

Bármennyire is elsődlegesek a szakdolgozatok, ahhoz, hogy azokat tudjam írni, kell valami más is, nem tudok elmerülni kizárólagosan az Ószövetség teljes mélységében (bár élvezem), kell valami, ami más,és most nem a céges Hírlevél megírására gondolok.

Egy hihetetlen rossz borítójú és rossz címmel megjelent könyvet olvastam el, immáron sokadszorra. A kiadó nem sokat töprenghetett (vagy éppen sokat) a külső megjelenés vonzó hatásán, a sokat eláruló, figyelmet felkeltő címen meg éppen nem. Nem is tudom, mi keltette fel a figyelmem, mindenesetre beleolvastam, aztán ott is ragadtam.
Azt csak mostanában konstatáltam, hogy ugyanaz az írónő írta, mint a sokak által preferált, engem valamiért nem csábító Jane Austen életéről szóló könyvet, furcsa, mert azért ez más világ.

Ajánlom azoknak, akik küszködnek kamaszkorban lévő (vagy azon túli) gyermekükkel, anyáknak, feleségeknek, bárkinek, aki szeretne valamit megérteni a világból (bár nem a könyv által fog sikerülni), bárkinek, aki nyitott mások életébe való bepillantásra.
Nagy igazságokat nem fog találni senki, nincs megfejtés, igazából nagy eszmefuttatás sem, csak szimpla gondolkodás történetbe ágyazva.
Érdekes.

Fáradtság

Elkezdtem a szakdolgozatom, s ha eddig voltak is reményeim arra vonatkozólag, hogy kettőt meg lehet írni (rendesen) 2 hónap alatt, akkor az egyiknek az első néhány oldala meggyőzött ennek lehetetlenségéről. Konkrétan 8 oldalt írtam a zsoltárok könyvéről szólóban, elküldtem a konzulensemnek, de csak azért, hogy legyen mire jegyet adnia, erre olyan kedves levelet írt vissza, hogy már megint elszégyelltem magam. Hogy ez milyen jó, meg alapos, ami azért vicces, mert ezt az akkor még 5 oldal terjedelmi írásomból szűrte le. :o)

Viszont rájöttem, hogy nem lehet a végtelenségig kihasználni az emberi testet (bármekkora is) és szellemet, s néhány napi kevés alvás után eljött az az idő, amikor 2 óra alatt 13 sort sikerült kipréselnem magamból, de ha utánaolvasok, akkor még az is lehet, hogy ez O-ra csökken.

Így aztán tegnap este 3/4 9-kor bebújtam az ágyba, befejeztem a könyvem (amit majd ajánlani szeretnék) és 9-kor mint a tök, aludtam.Vagyis, rendkívül hasznos és hatékony (pláne) estém volt.

Aláírási címpéldány

Ez a hivatalos neve ezen dokumentumnak...:o)
Zsukka kérte, mindenki kapja. Azt nem mondom, hogy nagyon odafigyeltem volna, hogyan gömbölyítem a betűket, örültem, hogy két rohanás között viszont erre is sort kerítettem, igaz, néhány nap csúszással.
A fene se tudja, hogyan írtam én Anyahajónak, amiből arra következtetett, hogy hasonló az írásképünk, MOST így írtam. :o)

Madarak, fényképek

Jó lenne azt mondani, hogy ezt is én fotóztam, de az eleddig készített fotók alapján úgysem hinnétek el, nem is kell. ZM kapta le a kékcinkét, amint éppen jóízűen reggelizett. A mai nap vidámságot ez adja. :o)

Mert kötök is

A vitaindító bejegyzésem este 10 óráig 134 látogatót generált, milyen érdekes... Ennél csak az érkezett 20 megjegyzés az érdekesebb, én úgy érzem, személyiségszeleteket kaptam a nagy egészből véleményekbe csomagolva, ami nekem jó.

Egyébként meg kötök is, a Középső szeretne egy pulóvert, és bár a fonálból próbáltam vagy háromféle mintát, ami a teljes repertoáromat le is fedi- egyik sem volt az igazi. A választás végül a Fürge Ujjak plasztikai sebésszel való találkozásából született Amelie első számára esett (ami egyébként az 52. évfolyam, 2008/10. számot viseli magán), egy körgalléros pulóverre. Ezt csak kötni kell, semmi gondolkodás, belebonyolódás, sort sor után, bár azért a fogyasztásnál elbizonytalanodtam, nekem mást jelent a leírt stratégia, de majd kiderül.


Talán tavaszra elkészül, mert azért az a napi fél óra, amit a Híradó megnézésével, a napi aktualitás (vagy annak hitt) kivonatának megismerésével (s így kötéssel) töltök, az nem túl sok. Márpedig én ennyit töltök a házibálvány előtt. Hírekből elég, kötésből kevés.

Szétválogatott életünk- vitaindító

Egy anya a hétvégén (és nyilván nemcsak akkor, de most erre koncentrálok) nemcsak anya, hanem... és akkor most jöjjön egy kis lista, mivel töltjük meg a hétvége 48 óráját:

- anya, méghozzá gondoskodó
- feleség, méghozzá szerető
- szakács, természetesen profi
- takarítónő, muszájból (és akkor külön nem részletezem, hogy vasalónő, meg mosónő...)
- pszichológus, elsőrangú
- tanárnő, olyan általános, értsen a matekhoz, de legyen képben Stendhalt illetően is
- barátnő, legalább ilyenkor
- diák, akire kötelezettségek várnak
- néha munkatárs is, ezt most kilőttem
- kertész (ezzel még várok)
- magánember (ebbe sorolom az egyéni vágyakat, úgymint olvasás, kötés, varrás, mindenkinek, ami tetszik)

Egyszer azt olvastam, hogy amikor állásinterjúnál kissé lekicsinylően megkérdezték a felvételiző nőt/anyát/asszonyt/, hogy akkor ő most 5 évig mit is csinált otthon, akkor azt válaszolta, hogy egy ház asszonya voltam. Tetszik, mert igazgasson el valaki egy családot úgy, hogy ne csak működjön, hanem jól működjön, utána nyilatkozzon ennek értékéről és nehézségéről.

Mindez azzal kapcsolatban jutott eszembe, hogy mostanában már annyi mindenkinél észrevettem, hogy szétválogatja az életét, persze, ez csak a blogírásra vonatkozik nyilván. Mégis bánt a dolog, mert amikor valakit olvasok, annak érdekel az egész élete, szőröstül-bőröstül, a gyerekei, a családja, a konyhája, a kertje, a varrása, a kötése, a sikerei, a bénázásai, szóval mindene.
Tudom, hogy csak egy kattintás és már bent is vagyok a "másik életben", nem nagy ügy, és azt is tudom, hogy ugyanaz nevel éppen gyereket, főz, varr, köt vagy éppen szenved, mint aki egy másik blogban palántázik, de... De mégis furcsa.

Én biztosan nem fogok másik blogot nyitni, s ebben nemcsak az akadályoz meg, hogy ezt az egyet is elég nekem kezelni, hanem az, hogy a fenti (hétvégi) különböző szereposztásaim ellenére én egy vagyok, így mindenestül. Van abban ráció, hogy valaki csak az alkotásaimra kíváncsi (na, nem, ebben nincs ráció), de azok meg ugye, én vagyok megint csak, szóval, oly mértékben fűződnek össze a szálak, hogy nem lehet, de nem is kell a gondjaimmal, örömeimmel átitatódott lényemet nagy nehézségek árán szétválogatnom. És azt is vállalom, hogy így viszont esetleg vesztek olvasókat, hiszen kit érdekel az én munkahelyi nehézségem vagy éppen a (nem)készülő szakdolgozatom (-aim). Egészen zárójelben jegyzem meg, hogy előbbiről kevesebbet fogok írni, de ezt sem azért, mert valakinek tetszik vagy sem, hanem mert így is védekezem a stressz ellen.

Kíváncsi lennék véleményekre, ellenvéleményekre, nem kell elfogadni, nem kell megérteni, de mégcsak töprengeni sem a felvetetteken- ha mégis, nyitott vagyok mindenre. :o)