2012. november 24., szombat

társas - játék

Úgy van, hogy van egy fakanáltartó cserépedényünk, ebben csak a fakanalak vannak, kivéve azt a három műanyag fakanalat*, amelyek a befőzéshez használatosak,azok kivételesen szintén itt vannak.
A késeink egy tartóban vannak, afféle bedugós-kihúzós változat, kivéve hármat, amelyeknek mégsem itt a helyük, hanem a merőkanalaknál, de ennek oka van.
A merőkanalaknak /szedőkanalaknak szintén van egy cserépedényük, jó nagy, abban vannak, illetve itt van az a három kés is, amelynek fanyele van,  ez szintén kivétel. Van viszont egy reszelő, aminek hosszú, vékony formája van, annak viszont nem itt van a helye, hanem a fiókban, teljesen érthető módon, méghozzá a jobb oldali fiókban, ahol a sörnyitó is van. 
Nem itt van viszont a helye a turmixgép fejének, mert hiába, hoyg az is eszköz, az egy másik kaliber, annak a baloldaliban a helye.

Na, ezt az én férjem egyszerűen nem érti.

*műanyag FAkanál

2012. november 23., péntek

az oroszok a spájzban, én meg a gardróbban

A Moksha, az a női oldal, amit nemcsak azért kedvelek, amit mond, hanem azért is, ahogy mondja, szóval, a Moksha pedig írt rólam, képzeljétek már el. Méghozzá vidámat!
katt ide

2012. november 22., csütörtök

csak egy vélemény

Tegnap éjjel már nagyon fáradt voltam,  de annyira, hogy aludni sem bírtam, na, akkor kellett volna megírni ezt a bejegyzést, mert remekül összeállt a fejemben az egész dolog, míg a mára tervezett könyvelőlátogatás után pánikszerűen be kellett rohannunk holnap helyett Pestre, s ettől  a kis változástól (meg a hozzákapcsolt programoktól) nemcsak lelassultam, de el is tompultam, nem baj,  csak maradt valami bennem.

Szóval: hónapokkal ezelőtt keringett az éterben egy felhívás, belinkelem, bár az is kiderült közben, hogy több angol változat is volt, nem ez a lényeg (de a végén visszatérek rá).  Elég sokat gondolkodtam rajta, de nem azon, hogy megosszam-e, inkább azon, hogy ez engem miért is zavar. Mert valami zavart benne, nem éreztem teljesen magaménak a felhívást, nem tudtam vele azonosulni. Lehet, hogy célszerűbb lett volna akkor iziben megbeszélni másokkal, de hiába, a reakcióidőm (s)nem a régi.

Valószínűleg ott kezdődik bennem a morcogás, hogy nem szeretem a kétpólusú világot, nem szeretem, hogy van a rossz - jó, fekete - fehér, MSZP - FIDESZ, multik - kézművesek ellentét, a világ ennél sokkal árnyaltabb - remélem. 
A kétpólusú látásmód rákfenéje számomra abban rejlik, hoyg akkor most minden rossz, ami nem kézművestől jön, holott (valljuk be) nem így van. Persze, vannak ócska termékek és vannak baromi jók is, én speciel a svéd nagyáruház termékein belül is bírok különbséget tenni, tapasztalatból. Megvettük, nem vált be, kerestünk asztalost.  És ugyanez fordítva is megtörtént már. Nemcsak velük.
De ez csak az origó.

A legnagyobb bajom ezzel az, hogy szerintem az emberek többsége nem ezen vonal mentén vásárol, nem itt húzza meg a képzeletbeli falat, sokkal relevánsabb az a tény, hogy az adott termék milyen. Hogy JÓ legyen. És (számára) MEGFIZETHETŐ. 
Direkt nem olcsót írtam, az ár általában nem önmagában áll meg, hanem egy viszonyszám, kinek mihez képest drága valami vagy olcsó. A 4000 forintos táska is lehet drága, ha nem tudom megvenni, mert egyszerűen nincs annyi, de a 40.000 forintos is lehet számomra megfelelő és az van, hogy mindkettőnek lehet örülni.

Tapasztalatom szerint az emberek vásárlási szokásait nem nagyon befolyásolja az a tény, hogy az adott kézműves éppen hogyan áll anyagilag. Gyakran nem is ismeri, nem tud róla többet, mint egy áruházi polcon lévő termék készítőjéről, a rohadt multiról. Sőt, mást mondok, gyakran nem is érdekli. Az érdekli, hogy az, amit megvesz, az neki jó legyen, tetszetős legyen, kívánatos, esetleg szükséges vagy praktikus. És legyen (számára)  elérhető áron. Ha ez a kettő megvan, akkor esetleg gondolnak arra, hoyg jé, tényleg, de jó lesz ezzel a készítőnek is, ez afféle hozzáadott érték, de hoyg nem e mentén vásárolnak, az szerintem biztos.

És ez így van jól.

Nem mondom, hoyg nem nehéz megélni ma, nálunk egészen különös helyzet alakult ki, iszonyú sokat kell dolgozni azért, hoyg minden számla be legyen fizetve, ez van. De sorry, remélem, hoyg nem ezért vásárolnak tőlem. Hogy a törzsvásárlók, akik már a hatodik táskájukat kérik tőlem, nem jótékonykodásból teszik ezt. Persze, van célzott vásárlás is, amikor valaki segíteni akar, lehet, hogy  nem vagyok hiteles ezek után, de nem egyszer vásároltam így már én is. De ettől nem leszek törzsvásárló.  Tekintve, hoyg mostanában minden fillért kétszer kell megnéznünk , nekünk is át kell gondolnunk, hogy mire költsünk, hogy amit megveszünk, az valóban jó legyen.  Amikor szappant veszek, nem azért nem veszek multitól, mert az egy rohadt kapitalista, aki ne az én bőrömön (szó szerint értve is) gazdagodjon meg tovább, hanem azért, mert egyszer kipróbáltam néhány kézműves szappant és baromi jók. Nekem, nekünk. Az első gondolataim között nem szerepelt az az érzés, hogy akkor én ezzel segítek. Sőt, a második között sem, de arra határozottan emlékszem, hogy a következő rendelésnél már az volt a fejemben, hogy hú, de jó, hogy ilyen szuper szappanokat készít, ez kell nekem. Ha eszembe jut a jótékonykodás, de nem annyira jó a termék, tuti, hogy nem rendelek többet, ugyanis nekem sincs kidobandó pénzem. Sajnos. Viszont sokkal többet hoz a konyhára a termék minősége, semmint az egyszeri odaszánás.

És ez nem azt jelenti, hoyg nem adunk másnak. Adunk. Ahogy bírunk. Csak annyira, de annyira igen. Ezt azonban nem tudom összekeverni a saját vásárlásaimmal. Természetesen tudom, hogy igenis van olyan, amikor minden kötél szakad és a vásárlásommal segíthetek és segítek is, de ez nem alap, nem kiindulópont, hanem egy ad hoc jelleggel megspékelt szomorú helyzet.

Mindemellett azt sem hiszem,hoyg egy adott ponton túl (nevezzük ezt kényszerítő erőnek) a készítő elégedett és boldog lenne, ha tőle ezért vásárolnának. Nem  hiszem, hoyg ez a célja bárkinek is. Az, hogy egy adott piacon milyen nehéz megélni, senki nem vitatja, sok a fókavadász, kevés a fóka, ismerjük a gazdasági helyzetet, de ez a bejegyzés most nem erről szól. Please.

Éjszaka azon is gondolkodtam, hogyan lehetne ezt másképpen fogalmazni. Fogalmam sincs. Illetve van, csak éppen bármit is mondanék, az marketingszövegnek hatna (mi a baj a marketinggel, könyörgöm), ami annyira jó céltábla, bárhová lőnek, úgyis eltalálnak. Pedig  össze lehetne kötni itt dolgokat, oké, nem biztos, hogy ilyen szép lenne, meg emelkedett, bár nekem tetszik a "vásárlóink a részvényeseink", tetszik. Csak ne lenne ennyire egy irányba vezető a gondolat.

A bejegyzés nem panyizsuzsi ellen szól a dolog, félreértés ne essék, tegnap éppen ő küldte nekem át a magyar változatot (kösz, Zsuzsi!), nem szól senki ellen, ez egy vélemény, amit remélem, követ több is. Fontos megemlíteni azt is, hogy több angol változat is keringett a fb-on, például ez is, ez nekem jobban tetszik, jobban átérzem a  mondanivalót, úgy ad érzelmi többletet (vásárlónak és készítőnek egyaránt), hogy  azzal az árkérdést is (mellékesen, de)  érinti.

2012. november 21., szerda

én szóltam

Egy ideje már foglalkoztat egy kérdés,  de főképpen a rá adható válaszok sok félesége, szóval, holnap itt érdekes dolgok lesznek.

őszi erdő

Fekete laptop táskára érkezett megrendelés, de úgy legyen fekete, hoyg közben az őszi erdő színei is megjelenjenek egy csíkban. Először tartottam tőle, mert bár a fekete (szinte) mindent elbír, mégis,mégis... Viszont eszembe jutott, hogy két éve vár egy textil felhasználásra, fekete alapon őszi erdő, nem tudtam mire felhasználni eddig, csak rakosgattam ide-oda. Most azonban!
Egyszerűen tökéletes a bélés a külsőhöz.

Odavagyok érte, no.








a rémület foka

De én tényleg megrémültem, veszettül kalapált a szívem (ágyban, párnák közt), ez ugyanis tényleg rémisztő, de most nem mennék bele a hová-lett-a- kérdésbe, mert a metafizika ici-pici ponttá zsugorodva hever valamelyik poros sarokban nálunk  nagyjából december 24-ig.
Az a helyzet ugyanis, hoyg én nem vettem észre, hogy november 30. után december 1.jön, pedig annyit nézegettem ezt a nyamvadt naptárt, de csak novemberig, nem lapoztam tovább, így aztán tegnap este a fb-ról* értesültem, hogy jövő vasárnap gyertyát gyújtunk, de még akkor is kezem a billentyűzeten volt, hogy megírjak egy ironikus választ, szerencsére előbb cselekedtem (naptárt el), semmint gondolkodtam. És tényleg.

Ijesztőnek meg azért ijesztő, mert túlvállaltam magam vagy ellustálkodtam az időt, még nem tudom, hová tegyem a voksot, mindenesetre  mindennemű alvásnak vége. A megrendelés viszont önmagában semmi, mint a katalizátor, önmagában nem ér semmit, ám ha megfelelő közegbe helyezzük, felgyorsítja az eseményeket, és akkor most szúrom ide azt a mondatot, hogy december 23-án is lesz wamp. Meg 9-én és 16-án is.

Ugye, hogy felgyorsult minden,éljen a metafizika. Ja,ez kémia.

*méghogy fölösleges,ugyan

az éjszaka, amikor rádöbbentem az idő természetére

Hogy jövő vasárnap advent van? Ne idegesítsetek.

2012. november 20., kedd

nem bánok semmit sem

A műtét sikerült. A beteg él, de kómában van. Az orvos pedig összegzi tapasztalatait. 

Sznob vagyok. 
Christine Ferber Pierre Hermé lekvárfőzője, tehát az ő (CF) lekvárja csakis baromi jó* lehet, elvégre Master Patisserie, ugyebár. Régóta vágyom a könyvére, legalább az egyikre, de anélkül is lehet találni a neten ezt-azt.
A localkitchen  blogot olvasgatom egy ideje (rá-rápillantok), ott bukkantam rá a Pumpkin Jam with Vanilla Bean cuccra,  s mivel mi a sütőtököt minden formában, ízben, állagban és napszakban szeretjük, gondoltam, ez az én receptem, ez kell nekem.
Az már igaz, hogy  a blogíró már az elején fintorgott egy kicsit (sőt: eleve fenntartásokkal van CH iránt), ő ugyanis szóról szóra követte a hozzávaló mennyiségeket és iszonyat émelyítő lett a dzsem, gondolta is, hoyg talán fele cukor, dupla citrom?, én viszont kapásból így kezdtem, a bölcs a más hibájából tanul.

  

Hasonlóan a bloggerhez, én is szeretem, hogy több napos a procedúra, illik az előző bejegyzésben írt 12 órás kelesztéshez, nekem ez így megfelel, egy kicsit ma, egy kicsit holnap, közben pedig az ízanyag remekül belekerül a lekvárba, jó ez így. Még a két vaníliarudat sem bántam, a BB-nál hozzájutottam remek madagaszkári fajtához, sütőtök és citrom bőséggel van itthon, narancsra pedig beruháztam. Annyi változás történt még, hogy nekem +1 napot kapott a lekvár, mert egyszerűen nem értem rá foglalkozni vele, de ez csak előnyére válhatott. Volna.
Ugyanis nem értem az egészet, persze, lett valami eredmény, elvégre el nem főtt a lekvár, csak a sznobságomon esett csorba, konkrétan néztem, hogy ez most micsoda. Se nem sütőtök, se nem citromos, se nem narancsos, még így is elég édes, pedig jóval kevesebb cukrot adtam hozzá az előírtnál, szóval,van két üveg... izém, kedves Christine.


A másik, ami miatt több éjszakai órát töltöttem a net előtt, hogy most akkor lehet befőzni a sütőtököt vagy sem, erre a blogíró is tett utalást, linkelt pár oldalt (aloldalt és az aloldal aloldalát), ahol szó esik  PH-ról és egyebekről, ettől visszamenőleg is sokkal komolyabbnak láttam a zöldparadicsom körül kialakult vitát. Christine Ferber valószínűleg nem olvasta mindezt, mert ő  gondolkodás nélkül készít belőle ezt-azt, s nemhogy házilag tartósítja a sütőtököt  (miközben: Canning pumpkin butter or mashed or pureed pumpkin is NOT recommended.), hanem már eleve órákon keresztül áll az előkészített cucc szobahőmérsékleten.   

Mindenesetre így sem bánom az egészet,  egyszerűen az van, hoyg ez nem jött be, na és?, sohasem tudtam volna meg, ha nem próbáltam volna ki, az, hogy más mit mond, elgondolkodtathat, de a saját véleményem megformálása csak ezen a három napon keresztül történhetett meg.  Lesz még ilyen, most megmondom.


És még azt is szeretném elmondani, hogy több ponton is hasonlítok CF-re, pl.én is pufi vagyok,a szemüvegem is hasonló, ekkora adagokban főzöm a lekvárokat, csurig töltöm az üvegeket, fejreállítom őket, nem tudom, nem lehet, hogy titokban én vagyok CF?

női szekció



2012. november 19., hétfő

süsd meg

Azok voltak a szép idők, amikor mindennap sütöttem kenyeret. Régen volt, sosem lesz.

Szóval: nincs kenyérsütőm, időm sem, a tűzhelyünk pedig az ország egyik legrégebbije, egyértelmű, hoyg kenyeret kell sütni, minden erre determinál / predesztinál*.
Amióta Marmorstein-éknál vettünk néhányszor diós kenyeret, erre vágytunk, ez a nekünk való kenyér, sűrű, magában is boldogan majszolja az ember, nem kíván rá semmit, legfeljebb vajat, ha nagyon muszáj.  Egyetlen hibája van, az ára, ami egyébként számunkra teljesen érthető, nekünk drága, ez van.
Aztán addig túrtam a netet, míg megtaláltam ezt a receptet és igaz, hogy itt is előre kell gondolkodni, de megéri.
Este begyúrtam összekevertem, másnap délelőtt (amikor észrevettem) dolgoztam rajta kicsit, egyedül annyit változtattam rajta, hogy nem kukoricadarába forgattam, hanem -lisztbe, tekintve, hogy ez volt itthon. És kenyérliszttel készítettem, persze,  BL 80. Jénaiban sütöttem, előbb lefedve, aztán levéve a tetőt, csodás ropogós héja lett, ahogy kell.

Én hiszek a 12- 18 órás kelesztési időben, azt az illúziót adja, hogy van idő, nem kell kapkodni, megadjuk a módját mindennek, rendben van a világ.  És ez jó. A kenyér meg fantasztikus.







  

*  soha nem tudom a különbséget, esetleg tudom, de elfelejtem, hoyg tudom

az eredet kérdése

A fejem tetején van egy adó-vevő kis púp, pontosan olyan, mint az autókon az antenna helye, az a kis izé, amibe be kell csavarni az antennát, én ugyan emlékszem, hogy egyszer az auchan parkolójában nagyon beütöttem a fejem a csomagtartóba és így keletkezett, csak éppen állandósulni látszik a dolog (egy éve történt már), what'smore, állítólag nőtt, ami igaz lehet, mert ha megsimogatnak, érződik, szóval, ezt összevetve azzal, hogy a jobb térdem zöld, és ez nem az a térd, ami az esés következtében belilult, majd most zöldre váltott, nem ám, hanem ez az, amelyik a nagyobb ütést kapta, így aztán most mozog benne valami (és fáj, igen), illetve egy reggelre váratlanul zöld lett, szóval, ha a szemünknek és ennek a két dolognak (antennacsatlakoztatóval ellátott, zöld színű nő) hiszünk, akkor állítólag egyértelmű, hogy én a Marsról jöttem.
Egy marslakó blogját olvassátok.

2012. november 18., vasárnap

tünődés

... másnak vajon milyen anyósa van...?

férfi. férfiak.

Zének nincs nyakkendője, s bár van egy gyönyörű öltönye, aminek piros a belső szegője (vagy mifene), tényleg gyönyörű és tényleg remekül áll neki, nem nagyon hordja, mondjuk úgy, hoyg sosem, és nincs táskája sem, így aztán férficuccokban tanácsot tőlem nemhogy ne kérjetek, de magam is tanácsra szorulok. Ezt én mind elmondtam a megrendelőnek, de ők meg bíztak bennem, tessék, a férfitáska.
Zé választotta ki a bélést, az már igaz.