fülön csíptem az időt

Ma például készítettem (holnapra, időgazdálkodás +)) amerikai káposztasalátát, én ugyanis nagy rajongója vagyok, de nem a majonézes változatnak, hanem ennek. Mondjuk, azt nem tudom, hoyg egy salátagyárban tényleg úgy készítik a káposztát, hoyg előre besózzák? És leöntik a levét? Hagyjuk már ezt, rögtön bele mindent a tálba (időgazdálkodás +) a vitaminnal zusammen. Az egyetlen különbség, hogy csak narancsos olívaolaj van itthon, de esküszöm, még jobb lett tőle.

Na, most az van, hogy kedvem szottyant fényképezni, így nem szabtam , hanem ezt cselekedtem, így sikeresen elvacakoltam ebédig (időgazdálkodás -), de ez még semmi, mert a futásból és bringázásból hazatérve (nem mindet én) erős éhség vett rajtunk erőt és megettük. Ez most bárhová beilleszthető, hiszen pocsékba ment a holnapi saláta, csinálhatom újra (időgazdálkodás -). viszont tekinthetek úgy is a mozzanatra, hogy hamarabb végeztünk el egy későbbre kiírt feladatot (időgazdálkodás +, ez nekem jobban tetszik).

Hogy ezt rögzítettem,  az mínusz, de még így is nyerésre állok.

terv 1. 0.

Olyan nagyon sok tervet nem kovácsoltam idénre, kérésem persze lenne több is, mondjuk, nagyobb anyagi biztonság*, mert a múlt évben ez megviselt minket rendesen, Zé elvesztette a roppant szűk, de legalább létező keretét, s bár akkoriban sokan biztattak minket, hogy mi úgyis talpra esünk (ezt hogy utálom), végülis talpra estünk, de nagyon - nagyon az élére és ma is elég fájdalmas a járkálás az élenjárás, tudjátok, a  kardélen való járkálás. És ezt eléggé unom, valljuk be, ki a fene szeret állandóan osztani- szorozni, hogy most éppen melyik számlát fizesse be. Meg lehet nyugodni, minden befizetődött és még életben is maradtunk és sajnos én sem fogytam annyit, mint kellett volna.

Szóval, innen csak felfelé szeretnék már haladni, de nem is erről akartam írni, hanem arról, hoyg az egyetlen tervem**, nevezzük feladatnak, az időgazdálkodásom hatékonyabbá tétele. Megőrülök ugyanis magamtól. Tipikus halogató vagyok, Pató Pálné született Zazálea.

Hihetetlen káoszt tudok kialakítani magam körül, amiben valószínűleg az is szerepet játszik, hogy azt képzelem, nekem minden a fejemben van, ami igaz is, benne van, de tényleg, csak egyszerűen nem látom át őket, nem tudom a feladatokat csoportosítani, az egyetlen csoport a must have, innentől kezdve miről is beszélek, ugye.

És elhatároztam, hogy ennek vége, elvégre is azt, hogy rend lesz a házban, csak nem fogadhatom meg, de a fejemben, naptáramban talán megvalósítható ez, nem? Van erre taktika? Hogy napló, meg naptár, színes cetli, fontossági sorrend, meghatározott idő? Mondjuk, aki egy személyben csinál mindent, az hogy oldja meg? Már arra is gondoltam, hogy ez biztos a home-office hátránya, mert emlékszem, hogy amikor a multinál dolgoztam és két külön területet vittem egyszerre, akkor tök hatékony voltam, de az úgy volt, hoyg bementem a céghez és elkezdtem dolgozni. És nem az volt, hogy ... ja, dehogynem.  Ott is bejöttek és meg kellett szakítani az éppen végzett feladatot, sőt. Akkor nem tudom, talán csak fiatalabb voltam? Vagy okosabb? (és szebb?)

Nyugodtan jöhetnek a segítségek, kézzelfogható, markáns vonalakkal bíróak, küldhettek vasalónőt***, válaszíró programot, portörlő kisiparost, de mindezek hiányában beérem saját példákkal is. Kiszervezés nem opció, most szólok.

* egyáltalán: a biztonság

** valójában nem ez az egyetlen, csak a  többi olyan kis megfoghatatlan, ez meg ilyen nagyon konkrét, nagyon súlyos

*** kevéssel is beérem, vasaló is elég, a mienk éppen elhunyt. nyilván nem elvárható így, hogy vasaljakon a férjem (BL- meccseket is kérek a TV-be)

akkor pedig

Jó, rendben, engedek a rábeszélésnek, hogy nekem továbbra is színes, érdekes, izgalmas életem van, legyen nektek igazatok, csak éppen az történt, hogy tegnap este a fürdőkádban ellazultam és arra gondoltam, hogy de tényleg, miért is ne lenne az és már majdnem átadtam magam ennek az érzésnek, amikor felütötte fejét egy alattomos gondolat, mint a példázatban, előbb csak a lábfejét dugta a résbe, majd a lábát, míg végül az egész teste bent volt diadalittasan, és azt (kezdetben suttogta) ordította  a képembe, hogy akkor marad az az opció, hoyg elvesztetted az íráskészségedet.

Sose engedjetek a fürdőkád csábításának, maradjatok a zuhanynál.

back to the future

Valamikor karácsony előtt történt meg az, hogy keresgélnem kellett  a saját blogomban, így több régi bejegyzést is elém került, itt is ragadtam. Ennél rosszabb volt az a felismerés, hogy micsoda vidám, szarkasztikus, csípős, jópofa bejegyzések kerültek ki a kezem alól, ami egyenesen abba a keseredésbe torkollott, hogy micsoda szuper csaj nő voltam én nem is olyan régen, most meg tessék, itt van ez a permanens nyafogás, ha nem nyafogás, akkor véleménynyilvánítás, ha meg nem az, akkor nagyjából semmi.

Kérem vissza az életem. Most.