Miután sikerült aludnom egy nagyot (9 órát), némileg csökkent a restanciám ezügyben, tekintve, hogy a héten összesen nem aludtam 20 órát. Ebből kifolyólag most erősen bedagadt szemekkel létezem, de az agyamban legalább kezd az összeköttetés helyreállni. De az üzemi hőfokhoz azért még kell néhány kávé.
Hát, volt ezen a héten minden, voltak sikeres napok, voltak kevésbé és voltak a rémesek, mint a 2 legutóbbi. Volt kiabálás és sírás, gyomorideg. Inkább nem írok erről, bár jó lenne valahol teljes mértékben kiönteni magamból, mert most még foglalja a szívem kapacitását, s talán kívülállók képesek egy-egy helyzet objektívabb megítélésére- de ha a blogom úgy néz ki, mint egy idegbajos nő vallomásai, akkor ... mindegy.
Mindenesetre tegnap megint bőgve jöttem haza, de majd ma elvisz engem a családom a Bodies kiállításra, aztán meg iszunk forralt bort a Vörösmartyn, meg nézelődünk, és akkor megtörténik az agymosás, másnéven csoda. És megmaradok.
És akkor nevessetek is egy kicsit, amikor már úgy éreztem, hogy sem fizikailag, sem lelkileg, sem szellemileg nem tudok többet belefeccölni (mint szép magyar szó) ebbe a hétbe, akkor besétált az igazgató úr és azt mondta, hogy ugyan nem beszéltünk róla külön, de az teljesen természetes, hogy idén is én leszek a speechman a karácsonyi ünnepségen. Ami azért is nagyon vicces, mert tavaly is csak erős kapacitálásra vállaltam el, figyelmeztettem, hogy rémes szónok vagyok, még 5 ember előtt sem szeretek, 120 előtt meg pláne. Különben is (gondoltam, megosztom vele ezt a titkot, hátha elretten, de nem), mikor legutóbb még verset is kellett mondanom, akkor én kiválasztottam a mélyen szeretett Kosztolányim 10 soros versét. Ezt a 10 sort én annyi ideig tanultam, mintha legalábbis a doktorimat készültem volna megvédeni, család előtt, tükör előtt, kutya előtt, mindnekinek mondtam.
És amikor én kerültem sorra, belevágtam nagy lendülettel, a vers első sora ez a szépség:
"Oh, nézd a furcsa, ferde fát..."
És akkor én... én azt mondtam véletlenül, meg a nagy izgalmamban, hogy:
"Oh, nézd a furcsa, ferde PÁRT..."
És közben hallottam magam, nem is akartam elhinni, hogy ezt én mondtam, párhuzamosan meg láttam az arcokat magam előtt, gondoltam, hogy talán újra kelleni kezdeni, de nem tűnt jó megoldásnak, különben is, mire ezt átgondoltam, befejeztem a verset. Meg a szavalós pályafutásomat is.
Na, ezek után a tavalyi 120 főset nemcsak megszerveztem, hanem le is vezényeltem, beszédestül,mindenestül, hogy minden flottul menjen. Idén 135 fő vesz részt, a hoppmester újfent én vagyok, de megtoldjuk egy sajtóreggelivel, amikor is 10 újságírót látunk vendégül, közvetlenül a nagy ünnepség előtt. Csak át kell rohannom egyik teremből a másikba, nekem ez igazán nem okozhat problémát, minden szónoki képesség a kisujjamban van. Mint az fent leírtakból kitűnik.
És akkor még nem beszéltem arról, hogy a kutatást megírtam, de még pofásítanom kell, arra elég 1-2 óra, s ha minden jól megy, akkor hétfőn feladom, miután keddre bent kellett volna lennie. De a sok stresszben az a jó, hogy már nem tudok mindenért halálosan izgulni, bőven elég, ha csak gyomorsavam van, meg gyomorideg, gyomorrák már nem kell. Fekete humor, tudom.
És ma még rakok fel képeket is, mert vettem egy könyvet, meg anyagokat, amelyekből varrnom kell szoknyát, meg blézert, meg szeretném mutatni. És készen vagyok a húzogatóssal is, de azt majd akkor, ha célba ért a csomagom. És akkor el kell kezdenem egy másik ajándékot is, mert kifutok az időből, pedig nem szeretném.
És jön még az én hógolyóm is a remekbeszabott gondolataimmal, szóval, aktívabb leszek a hétvégén, mint hét közben- legalábbis blogolásilag.
Hát, volt ezen a héten minden, voltak sikeres napok, voltak kevésbé és voltak a rémesek, mint a 2 legutóbbi. Volt kiabálás és sírás, gyomorideg. Inkább nem írok erről, bár jó lenne valahol teljes mértékben kiönteni magamból, mert most még foglalja a szívem kapacitását, s talán kívülállók képesek egy-egy helyzet objektívabb megítélésére- de ha a blogom úgy néz ki, mint egy idegbajos nő vallomásai, akkor ... mindegy.
Mindenesetre tegnap megint bőgve jöttem haza, de majd ma elvisz engem a családom a Bodies kiállításra, aztán meg iszunk forralt bort a Vörösmartyn, meg nézelődünk, és akkor megtörténik az agymosás, másnéven csoda. És megmaradok.
És akkor nevessetek is egy kicsit, amikor már úgy éreztem, hogy sem fizikailag, sem lelkileg, sem szellemileg nem tudok többet belefeccölni (mint szép magyar szó) ebbe a hétbe, akkor besétált az igazgató úr és azt mondta, hogy ugyan nem beszéltünk róla külön, de az teljesen természetes, hogy idén is én leszek a speechman a karácsonyi ünnepségen. Ami azért is nagyon vicces, mert tavaly is csak erős kapacitálásra vállaltam el, figyelmeztettem, hogy rémes szónok vagyok, még 5 ember előtt sem szeretek, 120 előtt meg pláne. Különben is (gondoltam, megosztom vele ezt a titkot, hátha elretten, de nem), mikor legutóbb még verset is kellett mondanom, akkor én kiválasztottam a mélyen szeretett Kosztolányim 10 soros versét. Ezt a 10 sort én annyi ideig tanultam, mintha legalábbis a doktorimat készültem volna megvédeni, család előtt, tükör előtt, kutya előtt, mindnekinek mondtam.
És amikor én kerültem sorra, belevágtam nagy lendülettel, a vers első sora ez a szépség:
"Oh, nézd a furcsa, ferde fát..."
És akkor én... én azt mondtam véletlenül, meg a nagy izgalmamban, hogy:
"Oh, nézd a furcsa, ferde PÁRT..."
És közben hallottam magam, nem is akartam elhinni, hogy ezt én mondtam, párhuzamosan meg láttam az arcokat magam előtt, gondoltam, hogy talán újra kelleni kezdeni, de nem tűnt jó megoldásnak, különben is, mire ezt átgondoltam, befejeztem a verset. Meg a szavalós pályafutásomat is.
Na, ezek után a tavalyi 120 főset nemcsak megszerveztem, hanem le is vezényeltem, beszédestül,mindenestül, hogy minden flottul menjen. Idén 135 fő vesz részt, a hoppmester újfent én vagyok, de megtoldjuk egy sajtóreggelivel, amikor is 10 újságírót látunk vendégül, közvetlenül a nagy ünnepség előtt. Csak át kell rohannom egyik teremből a másikba, nekem ez igazán nem okozhat problémát, minden szónoki képesség a kisujjamban van. Mint az fent leírtakból kitűnik.
És akkor még nem beszéltem arról, hogy a kutatást megírtam, de még pofásítanom kell, arra elég 1-2 óra, s ha minden jól megy, akkor hétfőn feladom, miután keddre bent kellett volna lennie. De a sok stresszben az a jó, hogy már nem tudok mindenért halálosan izgulni, bőven elég, ha csak gyomorsavam van, meg gyomorideg, gyomorrák már nem kell. Fekete humor, tudom.
És ma még rakok fel képeket is, mert vettem egy könyvet, meg anyagokat, amelyekből varrnom kell szoknyát, meg blézert, meg szeretném mutatni. És készen vagyok a húzogatóssal is, de azt majd akkor, ha célba ért a csomagom. És akkor el kell kezdenem egy másik ajándékot is, mert kifutok az időből, pedig nem szeretném.
És jön még az én hógolyóm is a remekbeszabott gondolataimmal, szóval, aktívabb leszek a hétvégén, mint hét közben- legalábbis blogolásilag.
