Én komolyan nem értem, én ezt nem akarhattam, árulja már el valaki, mikor lettem ilyen rosszkedvű, hogy már blogot írni sincs kedvem.
Meg hogy miért telt el két hónap az utolsó bejegyzés óta, ezt sem értem, egy, az még oké, de kettő? Arra még emlékszem, hogy kérdezgették, hogy most akkor bezártam-e, de mondtam, hogy dehogyis, csak szünetelek, nincs kedvem írni a nyomorúságokról, szerintem ez tök érthető.
És tényleg vártam, hogy ezek elmúlnak, de azt kell mondjam, ha el is, jön helyébe új, meg újabb és ez most egy ilyen nem túl vidám bejegyzés, még tán a humorom is elveszett valahol félúton.
Ismerős az valakinek, hoyg vársz valamit, egy eseményt, egy történést, és azt képzeled, hogy az majd visszabillent az egyensúlyodba, de mindeközben érzed, hogy ez nem lesz jó, sőt, rosszabb lesz, de elhessegeted ezt a kósza felhőt, biztosan csak rosszkedvedben gondolhatsz ilyet, nagyon is király lesz minden. És a lótúrót.
És igazából nem is hiszem el, hoyg ezt én írom, itt valami nagy - nagy tévedés van, vagy nem jó történetben vagyok, vagy nem jó térben, nem jó időben, esetleg a casting alatt felcserélték a nevem egy 45-ös rinyabanyáéval.
Mindenesetre most eszem még egy szelet eperlekváros kenyeret és nem számolok a holnappal, de még a kalóriákkal sem.
Így gondoltátok - e az első bejegyzést? Mert ez most nekem nagyon megy.
De legalább horgoltam egy párnát.
