fűszeres dió

Tegnap készült és mondjam-e, hogy még aznap el is fogyott, rémes, hogy eteti magát.

Két változatban készül, ez éppen az édes, de  megírom a sósat is, mert bár nem egy nagy recept, de egyesek nyöszörögtek érte a FB-on, én meg szeretném, ha más is hízna.

Az eredeti recept itt olvasható, én kézen- közön jutottam hozzá.

Szóval az édeshez szárazon megpirítom a diót / mogyorót / mandulát (nálunk az első van főleg), hogy mennyire, az attól függ, hogy elfelejtkezem-e róla vagy sem.

Ha két bögrényi volt a dió, akkor közben egy másik edényben felforralok 1/3 bögre vizet 3/4 bögre cukorral és valamennyi fahéjjal (én imádom, tehát sokkal), olvadjon el a cukor, halk tűzön szoktam csinálni.

Amikor a diót megpirultnak ítélem, akkor egyszerűen ráöntöm ezt a fenti egyveleget, lehet, hogy illene külön edényben, de én mindig a gyengébb ellenállás felé hajlok. Cukin sistereg.

És akkor 10 percig kell ennek rotyognia, sosem mértem, de szerintem nálunk nem rotyog eddig. Olyan jó chilis babnak kell kinéznie.

 Egy idő után tisztul a kép és párolog a víz, a dió meg szívja magába a cuccot, ilyenkor szoktam érezni, hogy ebből bukás* lesz.

Kiborítom sütőpapírra, de biztosan lehet olajozott alufóliára is, hűlni hagyom és mondogatom Zének, hogy ez most hűl.

Széttöröm kicsit.

Majd megesszük. Szerencsére tömény, így nem lehet sokat enni belőle, de azért mérlegre ne álljunk másnap (sem).

 A sós változat Nigellától ered, de ahogy Chili írja, nekem is sokkal több fűszer kellett hozzá, az első próbálkozás során a dió szinte eltüntette az ízesítést. Ugyanúgy készítem, mint az édes verziót, serpenyőben diópirítás, másik edényben vajas- fűszeres cucc, majd ezzel nyakon öntöm a diókat.

Felelősséget nem vállalok, nekem senki ne sírjon, hogy nem lehet abbahagyni.

*  fogyókúrailag erkölcsileg

mint Salamon töke

Most is csak úgy tudom kezdeni a bejegyzést, hogy fogok majd írni a piacról is, de most még nem... azért remélem, nem nő hozzám ez a mondat. Most akkor nem a piac, hanem amit ott szereztem, többek között ezt a hat, gyönyörű Weck üveget, egy literesek, tehát nem kicsik, nem kopottak, nem koszosak, nem vízkövesek, semmi sem nem, hanem gyönyörűek. Persze, tudom én, hogy ehhez tartozik gumigyűrű és fémcsat* is, az éppen nem volt, de lesz és tudom, hogy tényleg lesz, de így sem érdekelt (mától fogva a most-nak élek, mondtam-e már), legfeljebb nem befőzéshez használom az üvegeket, hanem tárolásra. Tökéletesen illeszkedik a fedele. A gyönyörűűű üvegfedele.

Beáztattam őket domestos-os vízbe, megmostam, majd öblítettem őket egy kis ecetes vízben, ezek úgy ragyogtak, mint Salamon töke, és akkor itt ez most nem káromkodás, ugye.

Került bele cukor, meg a klasszikusok. Azóta nézegetjük.

(300 forint/darab)

   

*Butlersből aprókat méregdrágán, de azok gasztroajándékok, az mindjárt más

A pite mint életérzés

Van tehát a pite.

A  piteforma a leggyakrabban használt sütőedényem*, szeretjük a pitét, sósan, édesen, bárhogyan, és talán ebből adódóan a pite szó összefoglaló név nálunk, de már tudom Michel Roux-tól, hoyg nem pite, hanem páte á foncer, esetleg páte brisée,
de még az is van, hogy szeretem, amikor egy fotón látszik, hogy a formában sült a pite, nemcsak beletették, 

meg az is van, hogy ha pitevan-Párizsvan, mert minden alkalommal ezt ebédeltük, ezért nem lehet a pitét sóhaj nélkül készíteni, de ezt csak halkan mondom, szinte csak magamnak.

      

* kicsit, nagyot, közepeset, kerámiát,üveget, színeset, egyszínűt, bármilyet, bármikor

Gasztrosokk

Mielőtt bárki azt gondolja, hogy én vagyok az éjszaka császára konyha királynője csak azért, mert szeretek főzni és befőzni, elmondom*, hogy ma például annyira elcsúsztunk az idővel, vagyis, hogy én elcsúsztam, hogy az ebéd tejberizs lett, másnak csak vacsora és esetleg, nálunk ma főidőben műsorszám, de ez semmi, mert kifogyott a kakaóporunk is, valami fahéj volt, de az is kevés, és akkor a hűtőben talált, bontott lekvárral ettük meg, sőt, nem átallottuk élvezni is, fú, de finom volt.

Szeretném, ha szívetekhez kapnátok.

*van egy másik ok is, de az nem publikus, mert csak nem szépen tudnám elmondani, azt meg ugye nem lehet, egy nap - egy sok éppen elég

Hogy legyen, azért

Szombaton, még az esemény előtt, elraktuk a bodzaszörp újabb adagját, 15 litert palackoztunk a  háznál lévő férfival, ekkora mennyiségnél elkél a segítő kéz, én töltögettem, ő csavarozta és vitte az előtte több ponton is kialakított dunsztba. A legjobban egyébként a hűtőládát szeretem, kibéleljük takaróval, bele a cucc, betakarni a takaró másik felével, rá a tető, ennél lassabban nem hűlhet ki máshol sem. Márpedig az cél.

Tegnap pedig, az esemény után, leszedtünk még egy adag bodzát, ez citromfűvel és citrommal hűsöl, és akkor idénre befejeztük a bodzavirággal való produkciót, de csak a virággal, mert ahoyg elnézem, nem jutottunk a végére és lesz bodzabogyó bőséggel, ami megint csak jó.

Sokat befőzni pedig azért kell, mert egy, hogy mindig viszünk magunkkal a városba, ahol a családtagok nem főznek be, kettő, hogy nem kontinentális reggelihez vagyunk szokva, hanem pirítós (kalács) lekvár típushoz, három, hogy mi a saját lekvárt tesszük a joghurthoz, így valóban gyümölcsjoghurtot kapunk, négy, hogy bizonyos emberek kanállal eszik csak úgy. Nem én. Én nem. Csak néha.

Meg olyan is van, hogy feldobjuk a krémet kicsit, például a joghurtos-tejszínes eperkrémhez simán öntöttem a bodzaszörpből is,mitnemondjak.

És akkor az, hogy palacsinta, még nem is mondtam, ugyebár. Meg a többit.

Az pedig, hogy öten jelezték, hogy eddig soha nem/nagyon ritkán főztek be, de most kedvet kaptak és kipróbálják, azt sikernek érzem, igenis, igenis.

Befőzés IX. - chilis eperdzsem

Volt tehát a bodzás, a narancsos, és a vaníliás eperdzsem, meg volt a sima is, csak arról nem szólt a fáma, de ez most tényleg bevállalósoknak való, chilit kapott az eper.

Még télen, amikor a chilis narancslekvárt készítettem, akkor határoztam el, hogy mindig fogok pár üveg chilis változatú lekvárt is eltenni (most 6 üveg lett), mert én odavagyok érte, egyáltalán az erős ízekért, de az, hogy egyszerre édes és csípős, az nekem nagyon-nagyon....

Ugyanúgy készül, mint minden más esetben, nyilván a chili a különbség, viszont mértéket nem tudok  mondani, a háznál lévő férfi szerint chili tekintetében tartani sem. Lehet ezzel játszani, hogy ki mennyire bírja/szereti, én mindkettőt meglehetősen, azzal viszont számolni kell, hogy a a cukor hatására tompul a paprika ereje. Egyébként nem érdemes atomerősre csinálni, hiszen ez mégiscsak lekvár, viszont az a pikáns íz, amit a chili hozzátesz, az azért legyen jelen.

 

        

Befőzés VIII. - narancsos eperlekvár

Én már egy kicsit el is felejtettem ezt az eperdzsem projektet, hála az elmúlt három napos agymosásnak, ám amikor hazaértünk, minden nagy kupac takaró alatt találtunk belőle. Arra emlékeztem, hogy a kanapé bal sarkában lévők a chilisek (majd mutatom azt is), ezt nagyon meg kellett jegyeznem, de azt már nem tudtam, hogy a jobb sarokban a narancsosak vannak és az ágyunkban a bodzásak, vagy fordítva. Így most ugyan felcímkéztem, de ne firtassuk a valóságot.

A narancsról úgy gondoltam, remek lesz az eperrel,  ahogyan történt is egyébként. Azt szeretem ezekben a kombinációkban, hoyg semmi extra munka nincs velük, 18 kilónál nem is szeretném, ha lenne, ugyebár. Az epret éjszakára meglocsoltam a narancsok frissen csavart levével, egész éjjel áztak ebben a finomságban, de reggel még facsartam hozzá, mert miért is ne, ill. hozzáadtam a narancsok reszelt héját és ennyi. Meg persze, megfőztem.

Ja, nem is igaz, mert menetközben még hozzálötyköltem  egy kis balzsamecetet, jut eszembe.

 

Az eredmény egy annyira finom dzsem lett, hoyg a háznál lévő férfi, aki már a bodzásnál is erős nyalakodásban volt, nem tudta eldönteni, melyiket vigyük magunkkal Tihanyba.

  

       

Befőzés VII.

 Az eper készen van, dunsztban vannak, meg a spázjzban, meg címkére várnak, nem túlzás kijelenteni, hoyg nincs olyan helység a házban, ahol ne lenne pár üveg. Négyféle készült, majd mutatom őket, most futás van éppen, de ezt muszáj, hoyg kedvet kapjon mindenki, ugyanis ez.... frenetikus.

A bodzás eperdzsemről itt olvastam először, s csak annyit tudok hozzátenni, hogy alsó hangon besztevör.  Nagyon alsó hangon.

Befőzés VI.

Most átfedés következik, mert voltunk az eperföldön, szedtük magunk rendesen (össze), 18 kiló lett a végeredmény, de úgy, hogy szégyenszemre egy ládát vissza kellett adnunk, mert nem volt annyi készpénzünk, hogy kifizessük, mindezt másfél óra alatt abszolváltuk.

Ez a post azonban még nem az eperről szól (majd holnap, meg utána, mert kitaláltam, hogy négy félét készítek), hanem a bodzáról, a bodzaszörpről, konkrétan az első adagról, éppen ázik egy következő adag, és még megyünk szedni továbbiakat is a hétvégén. Ráadásul csak a szép piros kupakosokat fényképeztem le, a piroskás üvegesek kiszorultak.

A bodzaszörp hasonlóképpen készül, mint a citromfűszörp, azok a szörpök, amelyeknek nincs teste, azok egy kaptafára járnak, mi odavagyunk értük.

   

Hirtelen felindulásból elkövetett tervszerűség

Hogy tegnap az ebéd majdnem elmaradt fazekak hiányában, az úgy történt, hoyg mindben bodza ült, még a nem fazekakban is, a hűtőben is, a fürdőszobában is, bodza bodza hátán. Nem volt miben ebédet főzzek, végül sült spárga lett, mert serpenyőm még volt és áldottam az eszem, hogy nagyjából betervezem, mit eszünk egy adott héten, spárgát pedig most kell enni, mert szezonja van.

Szezonja van a befőzésnek is, amikor vége az úri huncutságnak, hogy eper-mangó-gyömbér-lime, nagyüzem van, kérem, üvegmosás dögivel.

 több üveges fotó pedig itt

Referenciacsoport

Mindenkinek volt almafás-méhecskés képe, mindenkinek, ahogy virágzott az almafa és jöttek a méhecskék, naponta kerültek fel az oldalakra ezek a fényképek, csak a cinegének  nekem volt szomorú az ének, ugyanis nem jöttek, legalábbis nem akkor, amikor én ott voltam, ha ott voltam és ők is, akkor nyamvadt almafavirágokra szálltak, ha nem nyamvadtra, akkor mire ráfókuszáltam, elszálltak, és olyan is volt, hogy a feneküket kaptam el. Ezért most szeretném időben mutatni, hogy nekem is ám van bodzás képem, nem egy, de száz, mert készül a szörp, nem egy, de száz fazékban. Mindenesetre sokban.

Feloldhatatlan

Én mindig csak azt szeretném, ha a citromkarikák függőlegesen lennének a kancsóban, ahogy azt mindenhol máshol látni szoktam.

A citromkarikák mindig csak lebegni szeretnének, vízszintesen, esetleg mellúszásban tempózni. 

Zoltán pedig mindig csak finom limonádét szeretne.

Befőzve III.

Szeretném leszögezni, hogy írhatnék másról is, de nincs kedvem. Meg azt is szeretném leszögezni, hogy ez még nem a nagy tételes befőzés, a 25 kiló epres, ebből az eper-rebarbara dzsemből csak pár (kis) üveggel főztem be*, egyrészt, mert az eper még nem olcsó, másrészt, mert a rebarbarára úgy kell vadászni, mintha nemzeti kincs lenne. Pénteken a Lucagyerekkel körbejártuk a Fény utcai piacot, hátha valahol találunk, végül két (2) termelőnél sikerült is, aranyáron. Értem én a kereslet-kínálat törvényét, de az a helyzet, hoyg egyik sem volt, se kereslet, se kínálat, de akkor mégis mi alapján lőtték be az árakat, ugyebár.

Mindegy, kaptunk és kész.

Az eperből két dzsemet főztem, mindkettő készen van, de még csak ezek jöttek ki a dunsztból, ill. a citromfűszörp is, de az egy másik bejegyzés lesz. Ez tehát a rebarabara-eper dzsem, finom, finom, finom.

A másik egy kicsit különlegesebb.

 

  

*tehát a (nagy)kanállal az üvegből itt nem játszik, ezt is szeretném leszögezni