visszajelzés

Ma, a tegnap vásárolt középső ollómmal, amelyet céleszköz vásárlására irányuló előzetes elképzelés gyanúja nélkül vettem, de az üzletben azt mondták, hoyg jobb, mint a Fiskars, ami pedig nekem szívügyem, de olyannyira, hogy apósomnak a 70. szülinapjára egy ergonomikusan megtervezett kenyérvágó kést ajándékoztam, amin mindenki iszonyúan kiakadt, mondván, hogy morbid és rohadtul nem humoros*, kivéve az apósomat, aki azóta is hálatelt szívvel mondja, hogy a  rossz kezével egyet biztosan tud, kenyeret vágni és tényleg, 

szóval, ezt mondták, hoyg még ennél is, én pedig megvettem, és azt kell mondjam, hogy annyira jó, hoyg azóta három ujjamon is, hogy finoman fogalmazzak: végeztem manikűrözést, de mindezt oly módon, hoyg észre sem vettem, csak mikor az eredményt láttam.

Időspórolás.

* én nem humornak szántam, hanem tudtam, hoyg az  apósom nagyon nehezen vágja a kedvenc Peti kenyerét

kandírozott narancskarikák

Ki akartuk próbálni, vajon fejlődött-e a jellemünk, vagy még mindig mindent befalunk egyszerre?
Kipróbáltuk, nem fejlődött.

igenis

Először is, hogy Zének a Képzőn* igenis volt egy zenekara (Nők Lapja), sőt, én még koncertjükön is voltam, akkor történt, hogy két barátunk egy egész rekesz sört gurított le az Ipar** lépcsőjén, de az egy ilyen hely, a fiúk pedig még bohók voltak, magyarul tajtrészegek. 

A zenekar feloszlott, viszont még közben vettünk egy egész dobszerkót, amit valahol elhagytunk, majd nem kevés év múltán újból lett zenekar, egy másik, de ma már csak házi színpadon lép fel, amint az ma kiderült.

Viszont továbbra is képzőművész, bár ma az apeh-ben a kategóriáját egyszerűen művészeti tevékenységre tágították, abban akár énekelhet-táncolhat is. És festhet akvarelleket továbbra is.

*Képzőművészeti Egyetem
** Iparművészeti Egyetem

helyesbítés

Ma meg az derült ki, nagyjából 25 év után, hogy Zé az apeh-nál nem mint szobrász van ám számontartva, hanem zenész-táncos színpadi előadóként. Csupa rejtély ez az ember.

working

Jól van, hogy azt mondták itt néhányan, hogy táskát már nem is kell, ha nincs rá időm, inkább írjak, jól van, értem én. Ez a bejegyzés nem nekik szól.

Mert például itt van ez az óarany laptop táska, nekem nagy kedvencem, ezzel kezdtem készülni a februári wamp- ra.

Ezek pedig megrendelések voltak a múlt héten, mindegyik a tulajdonosánál, esetleg úton.

nem Pesten történt, amit hallotok, ott ily regényes dolgok nem történnek

De nem is egy Pierre Richard film, viszont mégiscsak a főváros.

Szóval, nem én vagyok a főhős, hanem egy barátom (érteeeeed), aki tárgyalásra ment  ma, ettől már meglehetősen ideges volt, én erre fogom a történteket, más nem lehet. Nem gyakorlott szituáció vagy ilyesmi.

A hatalmas épületben, ahol  száz meg szár ember dolgozik,  X (nevezzük így) meglátott egy nem ott dolgozó, ám ismerős embert, aki annyira megörült a találkozásnak, hogy szinte X nyakába ugrott. Ettől ő meglepődött, és öntudatlanul lépett egyet hátra (szeretném kiemelni, hogy nem akart elmenekülni), viszont ott volt valami háromdimenziós kiterjedésű dolog, megbotlott benne, ezért kicsit megtántorodott. Hogy tekintélyét egyensúlyát el ne veszítse, hátrakapott az (akkor még) izéhez, hogy megtartsa megbillenni készülő önnön magát és döbbenten konstatálta, hogy (figyelem!) egy nőnek (ki éppen - háttal neki -lehajolt egy elejtett papírért) a fenekét fogta meg. 

Mindenesetre a történetnek ott még van egy kis pikantériája, hogy a tárgyalás (melynek során a  főhős kicsit dekoncentrált volt az átélt sokktól) végén a másik fél behívta a titkárnőjét, hogy bemutassa X-et neki adminisztrációs feladatok elvégzése céljából. Ne kelljen kimondanom, ki volt a titkárnő. 

Minden kínok után jött a telefon, hát mit kellett volna mondjak, komolyan.


(ezt itt ne lájkolja senki, please, nem szeretném a fb-ra, tényleg nem)

(m) íves

oktatás

Tegnap  két (korábban és eltérő időpontokban  zajlott elméleti oktatás után, mely alkalmak közül a másodikra már eleve azért került sor, mert az első alkalommal közölt információk közül (hogy úgy mondjam) minden az alany kukájába került), megcsináltuk a férjem fb oldalát. 

Ettől én úgy elfáradtam, hogy az est folyamán használhatatlanná váltam.

körzazi

Mióta megvettük a futócipőt, azóta hó van és csend és halál,   mondta is Zé, hogy ha nem bírok magammal, fussak helyben. Sosem jutott volna eszembe.

Meg még az is van ám, hogy életmódváltás van, nem diéta, meg  fogyókúra, hanem új szemlélet (ha visszatekintek az előző évekre, én  ilyet évente akár többször is tudok, a logika szerint ugyanis az is váltás, ha az újat a régire vissza*), nagyobb perspektíva és tágasabb mezők, de még szélesebb látókör is. A szerencsétlen diéta szó ma felér egy zaklatási kísérlettel, igaz, én meg a hájas seggünket emeljük fel a fotelből- re ugrok, egyrészt, mert nem tetszik a megfogalmazás, másrészt meg milyen fotel?? munkapad, esetleg. Dolgozószék. Na.

Na de a lényeg az, hogy mióta váltottam életmódot, mintegy nem kívánt mellékhatásként  rengeteget tudok dolgozni, ugyanis az van, hogy még több sok tejeskávét iszom, még ganodermásat is ittam, ettől meg dolgozhatnékom támad, szóval, a héten tényleg sok megrendelő lett elégedett, minek következtében még a végén veszek egy futónadrágot. Minek következtében pedig?  Sokáig lesz hó és csend és halál. 

Lásd a cipőt.

* vö. a csökkenés is fejlődés, csak negatív

igazodás

Igen, igen, itt is esett rengeteg hó, fújt a cudar szél, jött az ónos eső, ahoyg kell, volt elakadás, mint várható és megkívántuk a székelykáposztát, ahoyg ildomos.

szita, szita, péntek

de igazából szombat

gyakorlati példa

Tegnap  fékevesztett mulatozás volt (lásd:  elszegényedett dzsentrik),  így elmentem egy tanfolyamra, ill. előtte kávéztunk Eszterrel, de nem is ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy hol.

Egy pár héttel ezelőtt  volt ez a bejegyzés, amikor is igyekeztem megfogalmazni a véleményemet, nem írom le még egyszer, viszont eszembe jutott, hoyg ez a tegnapi kirucc lehetne egy eklatáns példa is.

A Deák téren 20 méteren belül három lehetőség is kínálkozik kávézásra, ott van a Starbucks, a McDonalds (én bírom a kávéjukat, igenis) és ott van Cserpes Tejivó is.

Na most, én nem hazafias érzülettől vezérelve mentem a Cserpesbe, hanem azért, mert nagyon finom a kávéjuk, nagyon finom a szendvicsük, nagyon finom a turmixitaluk és mindehhez normális, (egyelőre, ugye) általam is megfizethetőnek tartott  árai vannak. Az itt hagyott pénzből (szendvics + koffein) az elsőként említett üzletben legfeljebb egy kávét kaptam volna, igaz, finom lett volna az is, de még azt is elmondhattam volna, hogy a Starbucks-ban kávéztam, ami engem nem különösebben hoz lázba, viszont a fenti választásban szerintem érzékelhető, mit is akartam az ominózis bejegyzéssel mondani. 

Ha a Cserpesben csoffadt saláta / rossz kávé / unott személyzet lett volna, akkor engem nem sokat látnának ott, hiába a teljes magyar háttér. Azzal viszont, hogy minden jó és remek és szuper volt, azzal a hozzáadott érték (magyar) külön megdobogtatja a szívem.

(telefonos kép)