Legyenek ritkák

a napok, melyeken egyedül vagyok itthon, amikor a férj távol, a Legnagyobb a barátjával, a Középső fesztiválozik (a barátaival), a Legkisebb pedig elméletileg itthon, gyakorlatilag azonban nem sikerült kiszabadítanom az internet fogságából (még csak nem is ordított, hogy rabságban van), egyébként nem ért rá velem foglalkozni, mert a nap egyik felében (a barátokkal) megbeszélték a soron következő bulit, a nap másik felében pedig készülni kellett a bulira és hopp, már este is van.

Én? Én úgy gondoltam, hogy most aztán majd adok a határidőknek, vége a nyomasztó érzésnek, elbánok velük, mit el, félkézzel elbánok velük, ami eddig rendben is ment, szépen haladtam a kijelölt úton, mert listám van, lista nélkül én egy ilyen hétvégének neki nem indulok, csak most meg olyan furcsa érzés tört rám, kénytelen vagyok egy nagy(obb) adag karamellizált őszibarackos mascarponéval orvosolni magam.

Hát, ilyenek vannak errefelé.

És azt még nem is mondtam, hogy veszélyes közelségbe került a granny takaró befejezése, pedig hol van még a vasárnap este, ugye.

Nagyon izgalmas az életem, azt hiszem.

Meg kellett

tanulnom, hogy a rózsaszín nem giccses, nem, hanem csinos és nőies. Viszont hogy már tudom, úgy emlékszem, mindig is szerettem, rózsaszín nélkül egy napot sem élhettem, egy napot sem, egy tapodtat sem.

 

Van már többféle big bag, a pink, a decens, a country, a csíkos. Csak a cinegének szomorú az ének ennek nincs, s ez nem esik jól nekem.

Ez tehát

a szürke táska, megrendelésre, még mindig ott tartok, rövid szünetekkel tarkítva, amikor valami újat készítek, mint például ma reggel, de azt majd később. Remekül értek hozzá, hogy másról beszéljek, mint amiről szó van. Nevezzük ezt figyelemfelkeltésnek, mert a többi variáció` kevésbé tetszik.

Egyébként volt egy kis vitánk itthon, hogy akkor a biléta hol legyen, a tanácsadóm a táskafülre akarta tetetni, én ellenálltam, viszont ferdén varrtam fel. Szerintetek hol legyen egy ilyen típusú táskán?

 

` feledékenység, szenilitás

Meghallgattatott

a kérésem, a sarkig tárt ablakokon csak úgy ugráltak befelé a villámok, legalábbis úgy éreztem, inkább gyerek voltam (jajgatás) és állat (szűkölés), felnőtt semmi esetre sem. Valahová mellettünk be/lecsapott, vigyázni kell a kérésekkel, mert nem lehet menetközben megállítani őket, mennek a maguk útján, a mi szabályzásunk nélkül működik a világ, legfeljebb kérhetünk.

Na kérem,

nálam ma betelt a nyár pohara.

Csak mert felmerült

valakiben, hogy esetleg hiányosak az ismereteim, ettől meg feltámadt bennem a magyarázkodni vágyás,  hát szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy tudom, hol van a Big Ben. Csak ilyen sajátos a humorom.:o)

Minden út

Rómába vezet, a Big Ben-hez vezet  

a big bag-hez vezet, ugyanis

a zöld-kék táska megrendelője azt kérte, hogy még tegyek a csomagba egy rózsásat is, a Jane Austinost egy férj rendelte a feleségének, a szürke kézitáska megrendelője korábban már kért egy rózsásat, majd rögtön utána ezt is. Most nem mutatom külön-külön, legfeljebb holnap a szürkét, de holnap nem leszek itthon, nem lesz kép, nem lesz táska, nem lesz vicces poszt, nem lesz mélázás sem és bizony, én sem leszek, majd csak este.

Sosem felejtem el

azt a döbbenetet és értetlenkedést, ami kiült az arcunkra, amikor a gyakorlatát nálunk töltő kistanítónéni (így) az állítmányt próbálta nekünk elmagyarázni, hogy mi is az és hogy találjuk meg, és hogy mindenképpen van, akkor is, ha olybá tűnik, hogy nincs, mi ezt nem nagyon értettük, mert azt, hogy a mit csinál -ra választ adjunk, az rendben volt, de mi az, hogy amikor nincs, akkor is van, legfőképpen pedig az nem fért a fejünkbe, hoyg amikor nem csinálunk semmit, csak vagyunk, csak létezünk, az hogy van, hiszen olyan nincs is, olyan nincs, hoyg az ember nem csinál semmit, mégis van állítmány, azaz mégiscsak tesz valamit. Felfoghatatlan volt ez akkor, emlékszem, nem értettük, az ember mindig csinál valamit, hát persze, a kis hét évesek mindig csinálnak valamit, soroltuk, hogy akkor is legalább fekszünk, hasalunk, alszunk (ilyennek képzeltük a nem-csinálást), a kistanítónéni pedig szépen elkezdett izzadni, láttuk a kínját, sosem felejtem el, azt hittük, legyőztük őt, volt egy kis mámor, akkor. Ma már nincs.

S hogy a közelgő születésnap, a forróság, vagy mindez együtt, ki tudja, de ez a rendkívül releváns emlék került ma napvilágra.

A főhős,

aki a levendulát korábban (sokkal korábban) nem szerette, egy kicsit már megöregedett és rádöbbent, hoyg mégiscsak szereti (óh, hány dologgal járt már így),  ez a rengeteg levendula nem zavarta,  morzsolgatta, szagolgatta, elvolt vele. Csak hát az van, hogy nem türelmes, nem széplelkű nő ez a főhős, ezért nem tud levendulaillatú bejegyzést írni, az elragadtatás hangja távol áll tőle, bár még van esélye, elvégre a levendulát is hoyg megszerette, egyszer majd ír egy múltba révedő, csipketerítős, levendulás posztot is. Egyszer majd.

Szóval, a főhős olyan 35 tövet kopasztott meg, ennek eredménye az egy tál levendula, 48 deka konkrétan, ehhez olyan 3 órára volt szüksége, nem gyors munka  a levendulamorzsolás, de nem ám. Készít belőle (majdnem) mindent, a tippelésben pedig Marlen járt a legközelebb az igazsághoz, kap is egy levendulás kulcstartót, ám mivel a főhős szeretne még adni (nem türelmes, nem széplelkű, de néha adakozó, na), sorsolt is egyet, így Irenka is kap egyet, mindenki jól megkapja a magáét.:o)

Mármint ha a főhős kap címeket.

before-after, mert szeretem nézni

Hogy legyen

funkciója is, azt szerettem volna, mert én ilyen földhözragadt vagyok, nem széplelkű, mit tegyek. Persze, lesz sima illatpárna is,  lesz levendulaszörp is, nem az íze, hanem a hozzákötődő emlék miatt, levendulás cukor  viszont nem lesz, mert nem vonz, az ibolya cukorban sem, mondom, hogy konzervatív vagyok.

Szóval, hogy kulcstartó, de nemcsak kulcstartó, hanem illatosító, keresem azt a giccsírót, aki majd leírja a táskájában enyhe levendulaillat terjengett mondatot, azt hiszem, ironikus (is) vagyok. És stresszoldó' is,  egy kis morzsolgatás (stresszlabdaként) és már jobb is. Közben pedig aromaterápia, ugye.

Nem is tudom, talán all-in-one névvel kellene hirdetnem.

használat közben, mert fent jelzett pozitív hatásai miatt egyet magamévá tettem (igen, ráfér a festés az ajtóra):

van a romantikus sor és van a csíkos-pöttyös sor. a kulcsos példány elhelyezése nem véletlen, elbizonytalanodtam:

ez már csak a statisztika miatt, mert egyébként rengeteg lesz: 

'mármint nem én vagyok stresszoldó, de ezt mindenki tudja úgyis

Este pedig mondom a helyes megfejtést. A nyertes pedig, ha tetszik, ha nem, kulcstartót kap. Mert önkényes is vagyok.

Pontgyűjtő füzet

Szeretném kérni az illetékeseket, hogy a korábban már emlegetett császármorzsa és egyebek mellett a füzetembe ne felejtsenek el piros pontot tenni az elmúlt napok (fehér) emberpróbáló időjárása ellenére is elkészített barackos pitéje, baracklekvárja, barackos gombóca mellé, s mert önmagunk fényezése elemzése nem teljes a körülmények alapos vizsgálata nélkül, kéretik a 35 fok feltüntetése, mert a gőzölgő krumpli, forró sütő és pöfögő lekvár helyes értékelése csak ennek ismeretében lehet teljes.

Gondolom,

az uralkodó időjárás, az tehet róla, hogy elfogadható fényképet szinte csak az új táska tetejéről tudtam készíteni, arról viszont sokat. Nem baj, úgyis azt mondták ma, hogy érdekes ember vagyok. Hogy érdekesen fotózok, ma így értelmezem.

 

    

 

Egyébként pedig május második felére ígértem a táskát, de ez nem annyira érdekes.

Napi kvíz

Hány levendulatő kellett ennyi levendulához? Hány órát töltött a főhős a levendula morzsolgatásával? Hány kiló deka a tálban lévőmennyiség? Mire használja fel a  főhős? 

 

A jól tippelők között kisorsolásra kerül egy, a főhős általkészített valami. Valami levendulás.

Most azt a taktikát

választom, hogy az elmúlt és az elkövetkezendő napok időjárásával kapcsolatos szavakat (hőség!riadó!) kiiktatom a szótáramból, forró homokba dugom a fejem, ha nem beszélünk róla, nincs is, ugyebár.

Talán a sárgabarack szóval is ezt kellene tennem.

Cipzárral

is lehet kérni a big bag-et, így kérték, így kapják.

Nem mutatok meg minden rózsás, aprórózsás, mezei virágos big bag-et (eddig sem mutattam mindet), még világgá szaladtok az unalomtól, ezt most a cipzár kedvéért.Meg az enyémért.:o)

Nyaraló kiadó,

méghozzá Tihanyban, mert egyszerűen nem tudunk annyit lent lenni, amennyit szeretnénk, s amennyit a ház elvár tőlünk, ennek mindenféle oka van. Így most itt is kérdezem, nem akar valaki Tihanyban nyaralni? A házban többen elférnek, van konyha, van fürdőszoba, van melegvíz. Van Balaton. Nem a házban.

Levelet írhattok a nyirati.rita@gmail.com címre, még vannak szabad hetek!

Vasárnapi vers

Radnóti Miklós: Mint észrevétlenül

Mint észrevétlenül álomba hull az ember,
úgy hull az ifjúkorból a férfikorba át;
már múltja van s leül szemközt komoly szeszekkel
s apányi lett körötte már egyre több barát.
Apa és kisfia most együtt látogatják,
s a kisfiú lesz lassan, ki jobban érti őt,
ki érti még lobos szívének sok kalandját,
s kijátsszák lent a padlón a hintázó időt.
De mégis néhanap felnőttként pénzt keres már,
megrendelésre fordít, eladja verseit,
már szerződést bogoz, számolgat és protestál
s megélni néki is csak a mellékes  segít.
Sikerre nem kacsint, mert tudja, egyre megy,
e hölgy kegyeltje az lesz, ki jókor érkezett; -
kedvence már a mák s a bíborhúsú meggy,
a bús kamaszt igéző méz és dió helyett.
És tudja, nyáron is lehullhat egy levél,
hiába táncol és csal a forró emberész,
s minden megméretik, ha egyszer majd nem él;
sportbajnok nem lehet már, sem kóbor tengerész,
de megtanulta, hogy fegyver s szerszám a toll,
s ugyancsak nyaktörő az, ha méltón peng a lant,
s hogy eljut így is ő mindenhová, ahol
mezítlen él a szándék és perzsel a kaland.
És míg tollára dől, a gyermekekre gondol,
és nincs nehéz szívében most semmiféle gőg,
mert értük dolgozik, akár a néma portól
csikorgó gyárban élők s műhelyben görnyedők.