bejelentés nélkül

Nem emlékszem, mutattam- e már ezeket a táskákat, az elsőt és az utolsót biztosan nem, mert azok frissek. Velem ellentétben.

 

 

•  

el vagyunk ám vágva

De lehet, hogy már nem is. 

Reggel  Zé kinyitotta az ajtót és egy hófal magasodott előttünk, na jó, térdig érő hófal, az viszont nem az én alacsonyfekvésű térdemig ért, hanem az övéig. Szellőztetéskor az ablakon kihajolva vételezhettem volna havat, eszembe is jutott Orsi barátnőm, aki tegnap este lelkemre kötötte, hogy mossam meg orcámat a márciusi hóban, mert még szebb lehetek tőle.*

Nagy pánik itthon nem tört ki,  még akkor sem, mikor a FB-on olvastam, hoyg el vagyunk zárva, bár az tény, hogy a beígért hétfő reggelig mégsem szeretném, holnapra színházjegyünk van. 

  

Viszont nem csalódtam a melegben, laptop előtt ücsörgő emberekben, ennyit tudok hozzátenni. Idézőjelben.

* elsőre nem ezt mondta ám,hanem azt, hoyg szép lehetek tőle, de aztán korrigált

takarítás után vagyok

Amióta ilyen rettenetesen figyelünk arra, hoyg mit kenünk magunkra, sokkal többet kell a fürdőkádat takarítanom, mert azért valljuk be, a szappan csíkot hagy a fürdőkád oldalán, amit röviden úgy tudnék megfogalmazni, hogy az a baj a fürdéssel, hoyg kosszal jár.

válasszatok

Amíg Zé tegnap a nyomdában tevékenykedett, én elmentem a Bosnyák téri piacra, iszonyú régen jártam ott, vagy tán sosem?, körbejártam, megnéztem minden árust, minden terméket. Rengeteg barka volt, gyönyörűek, meg csoffadt medvehagymák, illatos sonkák és fagyott gránátalmák, és persze a klasszikus zöldségek, húsok, és kínai ruhák, végül egyetlen dolgot vettem.

Egy Agatha Christie könyvet.

update

Ja, két napos ám!

nyugalomra intem az olvasókat. esetleg magam

Az van, hogy van Bécsben egy designvásár, az Edelstoff, és a mostani (áprilisi) vásárba minket felvettek, Zé-t is,meg engem is, megyünk együtt, zusammen. És ezért most van nagy aggódás, hogy most akkor mennyi cucc kellene oda, meg ilyenek és nagyjából semmire sem érek rá, mondjuk, ehhez képest a héten háromszor megyek Pestre, meg színház és hasonlók.

Meg az is van, hogy most, hogy felvettek,  eszembe jutott, hogy ah, de hát én elfelejtettem németül, nem vicc, tényleg, olvasni továbbra is, majd megkérem a vásárlókat, írják le, mit is szeretnének. És én is majd írásban válaszolok.

Közben finish-be érkezett két másik projekt is, mármint annyiban, hoyg mindenki rám vár, hogy befejeződhessen végre, remek érzés, tényleg. Nem szorongok, dehogyis, nem szoktam.

És még az is van, hogy az egyik gyereknek választania kellene valami szakot, igaz,ehhez előbb nem ártana eldönteni, hogy mégis mi érdekli, így aztán éjszakákba nyúlóan olvasom az angol leírásokat, hogy aztán irkáljam a leveleket az egyetemeknek. Állítólag nincs miért aggódnom, azt mondja a gyerek. Szerencsére ezt sem szoktam.

Mindehhez az is van, hogy arra gondoltam, a legjobb lenne soha senkitől semmit elfogadni, mert utána ha vélemény van, nagyon nehéz az igazat mondani ,lásd biofalu, meg kölcsönkönyv.

És mindehhez még csak nem is fogyok, ez az egész csimborasszója.

Scoville-skála szinkronhangja

Elmentünk a magbörzére, ennek lényege az volt, hogy az emberek vitték amagjukat és kicserélték más emberek más magjaival. Mármint a vetőmagjukat.

Mi nem vittünk semmit,  csak egy jó nagy kosarat, de ebből Orsi kipakolta a műanyag zacsit, elvégre biofaluba tettük a lábunkat, igaz, talán nem lett volna ez sem nagyobb szentségtörés,  mint az, hoyg mi dohányzacskókba kaptuk a magot, azért ez furcsa, nem?

Szóval, kaptunk koreai chili-t, lila paradicsomot és csemegekukoricát. A koreai chili  tasakjaira írt számot (70- 75)  én a Scoville-skála alapján értelmeztem (= kell), de kiderült, hoyg ez a tasakban lévő magok számát jelenti, kapszaicintartalomra*csak a jelző utal (nagyon erős).

Mindenesetre kaptunk belőle, és hát csak csípjen, az számít.

Körbenéztünk a biofaluban, van is véleményem, persze, csak nem tudom, mennyire lehetek őszinte a saját blogomban azok után, hogy a magokat elfogadtam, ugye.

*arra, hogy a kapszaicin fogyasztószer lenne, én vagyok a legjobb antireklám, én két pofára és hát ne is firtassuk ezt tovább

a gép is ember

Na,azért megnyugtatok mindenkit, hogy túlélem a dolgot, volt egy kis (pár órás) sokk,  de aztán írtam egy választ, hogy természetesen vállalom a hibát és természetesen visszafizetem az árat, és természetesen küldje nekem vissza a cuccot. Nem fogom javítani a dolgot, mert (nem) természetesen elment a kedvem tőle.  Ezt nem írtam, de  a hangnemre kitértem, a becsmérlést nem szeretem.

Szóval,a z a helyzet, hogy ember vagyok és tudok hibázni, de remélem, képes vagyok magam is elfogadni ezt a tényt, az sokat segít. Igen, nem jól csináltam meg valamit, igen,elrontottam, hogyan mondjam még?, de azért annak örülök, hoyg velem lehet egyeztetni és megbeszélni. Ebben én partner szoktam lenni, például amikor kitalálunk egy táskát, hogy hogyan is lenne tökéletes a megrendelőnek, van egy kis brainstroming, nincs ezzel semmi gond, fordul a levél, jön a válasz, kialakul. Csak a hangnem, azt viselem most rosszul, de gondolom azért, mert én nem szoktam (ordítva) odavágni az eladó elé az esetlegesen hibás cuccot, hanem elmondom, hogy hát, ez bizony nem jó. De majd dolgozom ezen is.

Szóval, pragmatikus válasz ment, lásd fent.

És amikor ezt megírtam és elmeséltem Zének, akkor ő azt mondta, írjam meg a megrendelőnek, hoyg ezt bizony én jól elrontottam, és képes vagyok ezt vállalni, de azért a hangnem nekem nem annyira és inkább viszafizetek mindent, és zárjuk le a dolgot.  Ő a férjem.

Most pedig elmegyek a barátnőmmel ide . Majd mesélek.