megmondjam, mi az elszomorító?

Tegnap (is) személyes átvételes esemény volt, de nem ez, meg nem is az, hogy a bevásárlóközpont egyik szintjének olyan helyszínét választottuk, ahol éppen táskákat árultak 2990 forintért, és nem is az, hogy rengetegen vásároltak, és nyilván nem is az, hogy ők éppen nem az én megcélzott vásárlói rétegemhez tartoznak, és nyilván az sem, hogy az én táskáim hányszorosai ezen táskáknak, 

hanem az az elszomorító, hogy basszus, ezeket a táskákat valaki elkészítette., tehát lehet örülni*, hogy 3000 sem egy táska, de ebbe a táskaárba belefér a készítő munkadíja, az alapanyag, a szállítás (a világ melyik részéről, tippelni lehet), a vámolás, a bevásárlóközpontban lévő stand bérleti díja, az eladó fizetése, mindenféle adó és még ki tudja, mi minden. Ha ezt visszabontogatjuk, és ezen nem segít az, hogy nagy tételben minden olcsóbb, mert mégiscsak azt kapjuk, hogy valakik éhbérért dolgoznak, látástól vakulásig (esetenként szó szerint),  napi sok-sok órában, hogy tudjanak venni kenyeret vagy éppen cipőt. 

És ez az elszomorító, az emberi munka semmibevétele, a totális kizsákmányolás.

Meg az, amit Zé még hozzátett, hogy a stand tulajdonosa még így is többet keres a 3000-es táskákkal, mint én a sokezressel. Ami természetesen összefügg a fentiekkel.

*az örömöt is értem

rossz fordításból fakadó devonshire briós

Van egy jó nagy kenyérsütős szakácskönyvem (meg még olyan 80-90 egyéb) és mostanában ezt olvasgatom, izgalmasabb, mint némelyik szépirodalom. Most őszintén, kinek ne lenne kedve olyan péksüteményt sütni, amihez így hangzik a bevezető rész:

"devonshire briós - meleg nyári délutánokon a tea mellé felszolgált devonshire briós a brit hagyományok nélkülözhetetlen része"

Kiemelendő rész:  felszolgált *

Még azt is írta, hogy tejszínhabbal és málnadzsemmel illik szokás enni, nálunk rebarbara - grapefruit lekvár volt, tejszínhab nélkül, gondolom, a brit voltunk hiánya, az okozza ezt a trehány viszonyulást.

Ehhez a viselkedéshez (fényképezés közbeni szabadrablás) annyit tudok fűzni, hoyg ... nem brit.

* Ildi szerint ez csak rossz fordítás, simán teához adott / kínált a megoldás, na de akkor megsütöttem volna-e? kérdezheti bárki.

hasznossági faktor

Hát de milyen jó már,  hoyg nem dobtam ki a régi telefonom, amikor váltottam, most legalább van mivel alátámasztani a laptopom, hogy ne melegedjen túl.

mégis mivel telnek az Ön napjai?

A tegnapi napom egyszerűen tökéletes illusztráció.

Fél 10-re voltam Pesten, 10-kor találkoztam egy megrendelőmmel, két táskát vittem, neki, én közben megittam a harmadik kávémat. Sajnos, túl kedves volt, így elcsúsztam, de azért 

11-re még éppen beestem a könyvtárba, behajigáltam a könyveket a ládába*, aztán a katalógusból kikerestem a könyvek Cutter számát, hoyg aztán a jelölt példányok ellenére egy se  legyen bent, s így rögtönözve keresgéljek olvasnivalót. Na, erre nem sok időm volt, mert

12-re a Maceszhuszárban kellett lennem, ott ebédeltünk egy barátnőmmel. A leves fölött volt egy kis eszmecsere, aztán

2-re kirohantam az Árpád-hídhoz, ahol felvett Suzi és együtt mentünk beszerezni.

4-re már a Gozsdu udvarban voltunk, ittunk egy kávét, hogy aztán

5-re megbeszélésre menjek/menjünk. Ez meg annyira jó lett, hogy eltelt az idő és 

7,40-kor (dolgavégezetlenül) távoztunk, mert nekem

7,45-kor fel kellett kapnom 6 kiló bionarancsot, ezt úgy ejtettük meg, hogy a Jégverem utcában odaálltunk egy másik autó mögé, felpattant a csomagtartó, én kikaptam a cuccot, a futár kezébe nyomtam az ellenértéket, és futottunk tovább, mert

8,00-kor indult a buszon haza. 

Elértem. 

(Ja, közben fényképeztem is, igaz, nem az utolsó etapnál.)

ez meg itt a Szicíliából érkezett.... cucc

.
*szerintem ez állati jó, ez a kölcsönzési-visszahozási rendszer, fél pillanat az egész, szuper

csak tessék, csak tessék

Ha nem szól Kati, én talán észre sem veszem, hogy miközben a (bezzeg) FB-on Zének már saját biznisz oldala van (hogy úgy mondjam: lett), itt, a blogon még csak hírt sem adtam róla. Teljesen igaza van. 

Szóval, a férjemnek van saját FB oldala (wet brush), van saját Meska boltja (wetbrush), van saját akvarellje és van egy saját felessége is.

Mindjárt mutatok néhány akvarellt, egy résez eredetiben is elérhető, de van, ami már nem, viszont no para, tényleg szuper nyomatok készültek, ráadásul sorszámozottak, de még alá is írja a művész úr, és mivel úriembertől távol áll, hogy pénzről beszéljen, ezért én teszem hozzá azt a releváns infót, hogy megfizethető áron. Szóval, ajánlom nagyon.

(ugyanitt remek táskák is vannak)

lápvidék

párizsi metrólejáró

(ez ott van a sarkon, ahogy...na, nem mesélem el)

 

zápor

 

versenyre várva

 Meg ilyenek. Sok. Az én kedvencem bezzeg még nincs fent.

kórbonctan

Nem kívánok különösebben a témán lovagolni, bár nem is érzem úgy, hogy lovagolnék,  csak úgy alakul, hogy ahányszor az ember szóba hozza a fb-ot, mindig oda lyukadunk ki, hoyg az egy ördögtől való dolog (sarkítással élve), én meg nem így élem meg, ez baj? (nem)

Alapvetően az előző bejegyzés arról szólt, hogy hogyan lehet három (vagy négy, legfeljebb öt) lépéssel eljutni a KÉP szótól a VÁR szóig,  mert az, hogy beírtam a színésznős - oscaros bejegyzést arra az elfajzott helyre, és két perc alatt kiderült, hoyg kedves, aranyos és meleg, bársonyos hangú dizőz vagyok, az nagyjából megfelel az említett játéknak. Meg arról szólt, hogy ennek megörültem, mert nem vártam ilyen válaszokat, mégis jöttek, és mit tegyek, megörültem neki. Ki nem?

Egyébként meg két dolgot mondok. 

Az egyik az, amit kommentben leírtam (szerintem mindkettőt, de nem mindenki olvassa vissza őket), s arra vonatkozott, hogy  Eszter pl. hányszor visszajár ide, megnézni megint egy képet vagy receptet, vagy akármit - és erre írtam, hogy na, milyen kár, hoyg ezt nem tudom. Mert például volt az az ominózus bejegyzés Akropoliszon bugyit lengető mivoltomról (ez is sarkítás) és akkor szinte csak olyanok kommenteltek, akik értetlenül álltak előtte(m), most meg kiderül, hogy mások is érezték már ezt vagy hasonlót. Nem gondolom, hogy ez csak az én , saját rádöbbenésem, de éppen ezért milyen jó lett volna, ha olyanok is írnak, akik tudják, miről írtam. És nem. Na most én ezt nekem honnan kellene tudnom? Persze, nem is kell, de azért csak jólesett volna, ha valaki még érti is, amit mondok.

A másik meg az, hogy a blog esetében, de most inkább a  sajátomról beszélek, nem általában a blogok lelkivilágáról, szóval, én valahogy nem érzem azt, hoyg a komment feltétlenül visszajelzés, visszacsatolás, de lehet, hoyg nem jól látom, mégis úgy érzem,  ez afféle beszélgetés, térben-időben eltérések mutatkoznak ugyan, de azért ezen már túl vagyunk, hogy kizárólag az egy helyen, egy időben folyó információcserét tekintsük kommunikációnak. Nem szűnök meg hálát adni azért, hogy ez nem egy táskablog, az első perctől kezdve nem az, így nekem nem kell (mint mostanában sok helyen látom) profilt váltanom, és váratlanul írnom véleményt, receptet, kritikát, gondolatot.  Ezt korábban volt, aki nehezményezte, de én (életemben tán először) azt gondoltam, hoyg ez nekem így jó, akkor meg miről beszélünk. Viszont ez azt is jelenti, hogy nem a táskáimmal kapcsolatos visszajelzésekre vágyom/várok, sokkal inkább kedvelem, ha reakció érkezik, egyetértés, egyet-nem-értés, bármi, ami a másik félben a bejegyzésemmel kapcsolatban kialakul. Kommunikáció, tudjátok. Nem mondom, lehet, hogy ez túlzás, de én egy túlzó ember vagyok.

Az a helyzet, hogy a fb-os biznisz oldalamon lassan 4000-en vagyunk,  ott aktív közösség van, vagy ha nem is közösség, de érdeklődő emberek gyülekezete, szerencsére jönnek visszajelzések szép számmal, képesek a like gomb megnyomása mellett még írni is, és ez jó.

Na, meg azt is akarom mondani, hogy még jobban elidegenítsek mindenkit a fb-tól (muhaha), hogy a tegnapi poszt végén kiderült, hoyg ugye kedves és aranyos és meleghangú vagyok (nem győzöm leírni, szeretném rögzíteni az olvasókban ezt a tévképzetet), amit  látens dizőzként összegeztem,  de ma reggelre a meleg szón lovagoltak tovább, s tovább boncolgatván ezt a személyiségem újabb rejtett bugyrát nyitották fel, így lettem én meleg dizőz.

(pedig nőknél ezt nem is így mondják)

vákuum

Én nem vagyok egy nagy fb-os, inkább követem/kommentelem az eseményeket, semmint alakítom,  főleg  fényképfeltöltésben vagyok jó, de ez most a személyes oldalamra vonatkozik, a bizniszes más tészta. Közben teljesen értem az aggodalmakat, meg a blogelhagyásokat, most komolyan, a fb-on egy perc alatt reagálnak emberek arra, amire a blogon hetekig nem, hát ki ne idegesítene, ki ne szeretne visszajelzést, pedig nem kap,  nem fog, keveset fog, néha fog, sosem fog.

Az van, hogy miközben emberek sírnak, hogy nincs visszacsatolás, magányos műfaj a szív blog, kimerült és elmerült,  közben ugyanezen emberek nem kommentelnek ám más blogokon, viszont a fb-on pillanatok alatt képesek megtalálni a klaviatúrát. Én speciel nem gondolom, hogy mindent bedobok a fb-ra és igyekszem a fb-ra belinkelt eredeti blogbejegyzésnél hagyni a megjegyzést, nem magánál a fb-on (ez is milyen, nem? tök fura lett a világ), d azért nekem sem megy mindig, sokszor elfelejtkezem a dacról.

Na de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ma írtam egy posztot a fb-ra, egyenesen oda, szó volt benne színésznőségről, Oscar-ról, és arról, hogy Zé ne legyen köztársasági elnök*, és innen kb. három lépésből eljutottunk oda, hoyg én egy tündéri, kedves, szeretetteljes, bársonyos hangú nő vagyok, akit valaki még nem ismer, de kedvel, valaki meg ismer és mégis kedvel, hát most csodálkozni fog-e valaki,  ha ezentúl a fbr-a fogok írni mindent.

ez volt az ominózus bejegyzésem: szerintem tök jó, hogy nem vagyok színésznő, mehetnék az Oscar-ra a ruhakölteményemben, aztán cikkeznének rólam, hoyg de ronda / de kövér / de nem tudja hordani/ de még el is esik, hát tiszta szerencse, hogy nem vagyok színésznő.

hasonló okokból kifolyólag megígértettem zével, hogy soha nem lesz közársasági elnök.

a vége a lényeg

A hétvégén elolvastam a Paul Auster könyvet, amelyről az a véleményem, hogy ha az első 100 oldalt nem számítjuk, akkor utána  már tényleg jó és érdekes és szerencsére onnantól kezdve nem jellemző (az első felére meg nagyon is) a szerintem túlzott  részletesség. Én nem bírom, ha 25 mondatban írnak le valamit, ami  egyébként 5 (tő)mondattal is érthető, sőt, a kevesebb néha több, bár az tény, hogy PA választékosan ír, szóval, ha már, akkor inkább így.  A könyv mindemellett is érdekes, váratlan, de nem teljesen meglepő fordulatok követik egymást, külső-belső utazások, filozofálgatás, érdekes, mondom, nekem tetszett (azonban van benne egy logikai bukfenc, mintha elfelejtette volna, hogy mit írt 70-80 oldallal korábban)

Aztán meg az is volt, hogy sütöttem pistolet-et, a leírás szerint ez egy belga-francia péksütemény, szerintem meg egy remek (most éppen rozsos) zsömle, tényleg jó, tényleg finom, tényleg elfogyott- Ha nagyzolni akarunk, én ugyan nem vagyok ellene, legyen a te neved pistolet.

Vasárnap meg úgy alakult, hogy véletlenül a Daubner felől közelítettük meg a Középső albérletét, s ha már így, akkor szándékosan leparkolt a férjem, minek következtében a napi megengedett CH mennyiséget nemcsak abszolváltam, hanem túl is haladtam, de erről nem akarok beszélni.

Aztán még megnéztük a Gengszterosztagot is, lőttek és gonoszkodtak benne rendesen, igazi gengszterfilm, én bírom. Olyan volt a film, amilyennek az ember várja, a rossz (Rossz) iszonyú gonosz és aljas és rohadjon meg, szóval semmi olyasmi, ami manapság dívik, hoyg a rosszfiúkat felruházzák jó  tulajdonságokkal is, és néha már azon kapja magát az ember, hogy ejnye, csak nem drukkol a bankrablónak?? Szó sem volt erről, konzekvensen nagyon rossz a rossz, meg persze van egy zsaru, aki elhatározza, hogy de márpediglen és igenis ennek vége, meg van olyan zsaru is, aki eleinte nem, na de aztán történik valami, minek hatására mégis, és tudjátok csak meg a végét is: győz a jó. Közben lőnek ezerrel.

És az a helyzet, hoyg ezt meg azért írtam le, mert a FB-on rákérdezett egy kedves ismerős, hogy tejóég,Ritám, te ilyen filmeket is nézel? Tudjátok csak meg, hogy igen, még ilyenebbiket is, bár most nem jut eszembe egy szégyellnivaló sem, de azért rántsuk le a leplet a kultúrsznob mivoltról, hát na.

ki ne maradjon

Zsömle főzés közben. Mindent szeret, de a nyers sütőtök a kaviár.

Ezt a fényképet a férjem osztotta meg a Fb-on, mindennemű korábbi ellenvetésem ellenére, na de ha így, akkor itt sem maradjon  ki senki a  jóból,  Zé ugyanis így kommentálta: a látszat ellenre a Zazálea nevű nő nem csípett a Zsömi fenekébe