2013. június 22., szombat

(kényszer)pihenő

Tegnap reggel tornáztam egy rendeset és késő este (10 után indultam) még futottam 3 km-t, amit a bal térdem (emlékezhetünk, hogy télen egyszer betonra estem vele egy wampon) nem tolerált.Most van jegelés és felpolcolás.
Ezzel párhuzamosan a varrógép is azt mondta, hoyg game over, már bejelentettem egy tisztítókúrára, de az csak kedden lesz, így most pihenő van.  Sem térd, sem gép.

Mondjuk, éppen lehetne takarítani, de nehogy már. Ha pihenni kényszerítenek, akkor én pihenek. Fogcsikorgatva.

A hír igaz. Ön bal lábon, fagyasztott málnával végrehajtott jegelést lát.
 

2013. június 21., péntek

reggel

Korán kelünk, hogy legyen olyan része a napnak, amit élvezünk, nagy elvárás ez mostanában. A kertben iszom a kávém, az elsőt, lesz több is, ahogy több feladat, több aggodalom és reménység szerint több öröm is. Kicsit olvasok, de ma elkalandozom. Nézem a hatalmas cseresznyefát. Lusta vagyok odamenni, végül csak ráveszem magam. Beállok mezítláb a fa alá, beborít a lombja. Fáról eszem a gyümölcsöt.
Lehasalok a földre, s elengedem magam. Fényképezem.

Egy órával később már serény önmagam vagyok.






2013. június 20., csütörtök

Nem fogtok meglepődni: hőség van. Hőségben én nehezebben veszem a levegőt, nehezebben dolgozom, nehezebben jut eszembe bármi is, nehezebben vagyok toleráns, kedves és megértő, viszont nehezebben is leszek ideges és kezelhetetlen. Elfolyó, szétcsúszó maszlag vagyok csupán.

Ja,futni azért.

2013. június 17., hétfő

a minta

Nagyon sokáig hittem azt, hogy a gyerekeink szédületesen rendetlenek, egészen pontosan, hogy ők azok, mi nem. Amikor szép lassan kirepültek, az első döbbenetes érzésem, sosem felejtem el, az volt, hogy leteszem a valamit a valahová és az ott marad. Nem tűnik el, nem nyeli el a föld, odanyúlok, ott van. Azért ez elég jó érzés volt, sokáig ez volt az egyetlen jó érzés ebben a megváltozott életben.
Közben azonban a kép árnyaltabbá vált és egyre inkább be kell látnom, hogy mi sem vagyunk jobbak a gyerekeinknél (nahát), de először azért ez nem így jött direktben, hanem úgy, hogy jé, hát Zoltán is milyen iszonyat rendetlen, ez elképesztő, nem foghatja a lányokra a kialakult rendetlenséget, csak maga tehet róla, hiszen már csak én vagyok itt, én meg, ugyebár.

Viszont egyszer csak  meglepetten vettem észre, hogy én is. Hogy én sem. Hogy széthagyom, hogy nem rakom el, hogy másnap sem rakom el, hogy nem is izgat, hogy a polcaimon dől ki minden, hogy jaj, porszívózni kéne, de majd holnap, hogy nincs ott, pedig ott a helye, hogy ott van, pedig nem ott a helye, hogy tornyosul, hogy ledől, hogy kilóg, hogy nem tudom becsukni, hogy beljebb lököm, hogy rázárom, ne is lássam, hogy ....

Meg vagyok döbbenve.

hon - vágy


Én már most minden hétvégén lemennék inkább Tihanyba, ha lehet.