Eszternek ajánlva

Eszter mondta, s én nagyon hallgatok Eszterre, szóval, Eszter mondta, hogy kell kisebb táska (is), amiben én kételkedtem egy kicsit, mert az érthetetlen a mi családunkban, hogy kisebb táska, hát mi fér abba, de Eszter elmondta azt is,ásványvíz, iratok, telefon, könyv, kész; meg azt is mondta Eszter, hogy színes, hogy nem kell mindig barna a tompításhoz, legyen színes a világ, de legalább a táska, hát tessék, Eszter, ez itt egy kicsi és színes táska. Most majd meghallgatjuk a többiek véleményét is, tessék, csak tessék, őszintén, csak őszintén!

 

Hogy pedig van az összhang, meg a vadulás nálam, ez a két véglet, s közötte az utat nem találom, az az esetemben nem meglepő, kérem.

Ezek a

pénztárcák hozzák a tavaszt, a jó időt, azért gondolom, mert tavaly csináltam utoljára, akkor jó idő volt, egyértelmű, hogy fordítva is igaz, készítettem néhányat, hát jó idő lészen.

Csak színesek, ennyi, a tavasz viszont hozzáadott érték, tagadhatatlan.

Hogy mekkora

különbség van a "régebben" és a "korábban" között, az tudja csak, ki ült töprengve egy hajnalon felettük.

Amikor már/még

a mozgólépcsőn hallom, hogy befutott a szerelvény és nagyon sietek lefelé, mert mindig nagyon sietek, és kapkodom a lábaim meg a cókmókom, mert utóbbiból is mindig kijut, lent pedig felhangzik az ajtók záródását jelző hang, én akkor még megpróbálkozom, mert hátha (mindig legyen nálatok egy hátha, sosem lehet tudni), de bezáródik, persze, úgy, hogy éppen az orrom előtt, ez a legkínosabb, mert lefejelem az ajtót , de néha hagy egy métert nekem, ami meg azért nehéz, mert akkor irányt kell gyorsan váltani, hogy neki ne fussak lendületből az ajtónak, a nagy testek irányváltása pedig nem könnyű (lásd: hajók, cápák, bombázók), elkanyarodom tehát balra (soha nem jobbra, de ez nem szándék, hanem véletlen), méghozzá úgy, mintha ez lett volna az eredeti terv is, közben pedig látom a bent ülő szerencsések arcát (sajnálat, káröröm, drukk), na, akkor nehéz megőrízni a méltóságomat.

Ilyenkor úgy tenni, mintha igazából a másik oldalon lévő hirdetés miatt futottam volna le, az nem természetes, nem is hihető, ellenben gyakori eset, s ilyenkor van az, hogy elhagyja számat valami olyasmi, amiért  a családunkban csak Lolka-Bolka néven ismert Rooney még büntetést is kap.

Ezt

 meg csak úgy szeretem és kész.

 

Mondtam

ZM-nek, hogy ha tele a hasa, akkor egészen kezelhető.

Arra gondoltam,

hogy hagyom a dagadt ruhát másra, minden megvár, takarítás,ebédfőzés, varrás, minden, csak a gesztenyefa nem, annak saját, belső törvényei vannak, tőlem függetlenül cselekszik, nekem kell alkalmazkodnom. 

Soha ennél rosszabb, nehezebb alkalmazkodást.

 

Ez volt a tegnapi

projekt, de nem is tegnapi, mert szakaszosan készült (ez is), lassan. Azt azért látom, hogy a lassan készülő munkák türelmes megrendelőkhöz kerülnek, szeretem azt hinni, hogy ez akarattal van így, mert mennyivel jobb ezt hinni, semmint a véletlenben, jóakaratban bízni, nem igaz?

 

 

Laptoptáska kékben és pirosban, egyedi méretben, egyedi kívánságra, a megrendelő szerint nagy-nagy boldogságára. Nekem pedig nagy-nagy örömömre.

A Kárász Nelli

meg úgy bele(v)ette magát a lelkembe, hogy hiába az azóta utánaküldött jó néhány sors, nem bírok tőle szabadulni, pedig szeretnék. Meg nem is.

Az ominózus

patentet holnap megnézi ZM, az azért kell, mert megint járt az agyam és szeretnék valamit, de ahhoz patent kell, beütős patent, mit tegyek. Nagyon megmérgesedtem magamra, de nem baj, a nap lement, a haragom meg elment, a patent viszont itt lesz holnap is, de akkor már ZM is lesz. Nem szabad engem egyedül hagyni egy ekkora műszaki problémával.

Egyébként végeztem egy megrendeléssel is, nagy mérgemben befejeztem a hetek óta álló projektet, ill. mindjárt befejezem, munkába fojtsd bánatod, de közben mutatom ezt a táskát is, ez talán még nem volt. Mert a cipzárokkal már elég jól elbánok.

Ne menjen le

a nap az én haragommal.

De most komolyan,

nem lépek rá szándékosan csigára, nem öltem (még) embert, nem kívánom felebarátom férjét, nem tépek ki gyökerestül növényeket, nem pazarlom a vizet, nem nézek politikai műsort, nem foglalok állást bizonyos kérdésekben, nem (gyakran) mondok illetlen szavakat, nem bontom meg a Föld ökológiai egyensúlyát, tehát nem követek el égbekiáltó bűnöket, hát mondja meg valaki, miért szabta ki rám az univerzum  azt a büntetést, hogy műszaki analfabéta vagyok, hogy még egy patentot se tudok beütni sehová, hogy nem értem a rajzos ábrákat, hogy nem látom, melyik a patent felső része, de az alsót sem értem, hogy hiába forgatom, keresem, rakom, de most komolyan, hogy miért.

Nem IKEA konyhaszekrény, én azzal már régen nem, csak egy patent, könyörgöm, egy patent, aránytalan a büntetés.

Ebből több nem

lesz, mármint ilyen kék-barna és indonéz és pöttyös, nem lesz több, úgy néz ki.  Úgy elfogyott, mint a tél, megszűnt létezni, napról napra kevesebb volt belőle. Csak ezt jobban sajnálom.

Itt és itt elérhető.

A

"bélést keresek, hagyjatok" elnevezésű játék mai adagját is letudhattam, minden a szokásos mederben zajlott, lesz-nem lesz; jó-nem jó; ugyan; dehogyis; nem is tudom; hát, ha nincs más; mindjárt kidobom az egészet,  segíts már, elegem van; jé, ez micsoda, naugye.

Egyre

inkább olyan vagyok, mint egy gyerek, én is lassan már csak a képeket nézegetem a mesekönyveimben blogjaimban. Lassan majd azt kérem, olvassátok fel nekem, mit írtatok.

Az teszi jól,

 

ki időben szól, mondjuk, februárban, hogy áprilisra táska kell, szülinap lészen, fontos dátum, de két hónap csak elég az elkészítéshez, de azért szól március végén és április elején, Eta teszi jól. Így kell velem bánni, mit tegyek, de egy pedagógus minden gyerek esetében tudja, mi a helyes és célravezető. :o)

Az önként

vállalt ígéretek teljesítésében hihetetlen rossz vagyok, nagyon kínos.

Ha ezt

a vásári napot rögtön kiegészítem a szokásos hétfői menetemmel, az kimerít, de nem tudom, miért, két külön dolog, két külön helyszín, két külön elfoglaltság, de még két külön nap is, mindenesetre így vagyon ez. Pedig ne merülgessen, kedves Zazi, teendő van. Sőt, teendők. Rengeteg teendők.

Ez az utolsó táska még szombat este készült, öreg este lett, mire befejeztem, a fotó most érkezik, hát, van ilyen. Még ilyenebb is.

Meg ilyen bejegyzés is van. :o)

Jó

asztaltárs, jó vásárlók, jó bloggerek, jó beszélgetések, jó nevetések, jó bevétel, jó kávé, jó idő.
Jól elfáradtam.

Egyébként pedig

elmentem a Goubára.:o)

Vasárnapi vers/ Poem for Sunday

Boda Magdolna: Fadoboz

Kislánykoromban
volt egy fadobozom
abban őriztem kincseim
kavicsok
piros szíves könyvjelzők
szerelmem nyála áztatta
levélbélyeg
farsangi ruháról lehullott flitter
elmaszatolódott titkos
üzenetek
ma már nem elég a doboz
egy egész ház kell
egy város
a sok titok között
lopakodva járok
hogy rám ne ismerjenek
A város egyszer csak elsüllyed
egy kapaszkodó kéz marad
és riadt tekintet
és egy fadoboz
benne lapulva én.