Segítségkérés

Régóta gyűjtögetem magamban azokat a bennem kérdésként felmerülő problémákat, amelyekre biztosan tudja valaki a választ, csak mindig elfelejtettem leírni őket. Pedig jobb lett volna adagolva, de mindegy, most összeszedem magam és felteszem őket abban a reményben, hogy valaki felvilágosít. Persze, csak amelyek publikusak, s amelyekre valaki tudja a biztos tippet, vagyis azt, hogy hogyan is állunk ezzel a haláltémával (kedvencem), azt nem. És az időgazdálkodás optimális változatára sem térnék ki most. :o))

A következőkre viszont (nagyon) szeretnék választ kapni:

1. Simon úr címe, ahonnan a molinót lehet rendelni (árakkal, ha lehet)

2. címke készítésének menete (valahol egyszer olvastam, de nem találom, ez az, amit bevarrhatok a műveimbe, amelyek ugyan nem készülnek el, DE HA készek lennének, megtehetném)

3. összecsukható bevásárlótáska készítése (ezt is láttam valahol, de nem találom, és nem tudok órákon át keresgélni, csak célirányosan használom a gépet)

4. Procion-t lehet kapni a BZS-nél, jól értettem? (ár, mindig van-e vagy rendelni kell...)

5. a filcanyag megnyúlhat, annak is van száliránya? (ezek a kis fenyődíszek csálék nagyon)

6. kötés: én vagyok hülye vagy néha félreérthető egyes kötős újságok leírásai (Fürge Ujjak, mondjuk- vagy csak arról van szó, hogy aki ebből kötni akar, annak már profinak kell lennie...)

Most így hirtelen ennyit szedtem elő a különböző zugokból. Haj, de remélem, hogy vannak lelkesek.. hálás lennék érte, ha megosztanának velem ilyen fontos információkat! A fent említett nem publikusakra egy későbbi időpontban térnék ki. :o)

Christmas /3

Úgy vagyok a karácsonnyal, ahogy egyszer már említettem, vagyis fejben nagyon jó vagyok. Egy kicsit nehezíti ugyan a hozzáállásomat az inkább kora őszt idéző meleg, a ragyogó napsütés, de azért valami alakul, bár a Pató Pál-féle mentalitás itt is felfedezhető.

Viszont valahányszor megnézem a blogom és a számláló ott vigyorog velem szemben, akkor azért mindig valami aggodalom suhan át rajtam, hogy... te jó ég, mindjárt karácsony, nincs meg a listám (csak ez, mert egyébként rengeteg listám van, javíthatatlan listagyártó vagyok), nem tudom még, melyik 15 féle aprósüteményt fogom sütni, nincs ajándékötletem, nincs csomagolástechnikai ötletem, díszítési tervem, vagyis nincs semmim. Ja! És pénzünk sincs. :(
De az legalább az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően nincs, tehát, optimistán nézve, azt is mondhatom, hogy mégiscsak van valami, ami az elmúlt X évben is volt.

Persze, indokom van, hiszen nincs fogcsikorgató hideg, reggel 6-kor még a leheletem sem hajlandó nyomot hagyni a levegőben, hát honnan jönne az ihlet? Mások azért lassan hangolódnak az ünnepre, öltögetnek, készülgetnek, kicsit sem vagyok irigy. Néha felmerengenek bennem a néhány év előtti készülődés örömei, amikor a barátnőmmel sütögettünk esténként, mindig elfeleztük, amit készítettünk, kóstolgattunk, rakosgattunk...
Tavaly minden egyes kollégámnak sütöttem egy közepes méretű mézeskalács szívet, amiket magokkal díszítettem, egyesével becsomagoltam kis celofánzacsiba és szép, színes szalaggal összekötöttem... Most lehet, hogy csak áldott ünnepet kívánok nekik, mert még ezekkel az egyszerű filckarácsonyfákkal sem tudok megbírkózni, sosem lesz belőle 40 darab. Jelenleg 3 van kész, de azok is milyenek... :)

Na, nem szomorkodom, nem bánkódom, idén is ott lesz a feldíszített fa időben, készen lesz a vacsora, lesznek ajándékok, be is lesznek csomagolva, meg minden. És ott lesz a családom, hangosak leszünk, vitázunk, meg könnyezünk egy kicsit, hamisan énekelünk, jól teleesszük magunkat, ajándékbontogatásnál meg mérgelődünk, hogy a másik milyen lassú, közben mi tűkön ülünk... És jó lesz, biztosan. :)

De azért van már valami, itten mutatom, ni, aprócska falikép:

Zene füleimnek

Tegnap este egy kicsit varrosgattam ezt a valamit, ami készül a műhelyemben, hát, vannak aggodalmaim, még a puszta összavarrásnál vagyok, de olyan nagynak tűnik nekem, lehet, hogy a kiválasztot képet nem jól passzítottam össze a szabásmintával és nem is azt varrok, amit akarok? Na, akkor lesz csak értelme a kérdésnek, hogy mit is varrok igazából...

Közben zenét hallgattam, ami nálam azért nem egy gyakori tevékenység, nem azért mert nem szeretem, hanem... hanem egész nap folyamatosan beszélnek hozzám, úgy szeretnék néha csöndben lenni, de erre kevés alkalmam van. Ráadásul, ha valamit olvasok vagy írok, akkor ahhoz nem rossz a csönd... Főleg, ha írok, az olvasással nincs baj. Arról nem is beszélve, hogy a család többi tagja mindig hallgat zenét, aminek így én is részese vagyok, ha akarom, ha nem. Most már arra rászoktattam őket, hogy ha az ámítógép, akarom mondani számítógép előtt ülnek, akkor fejükre húznak egy fejhallgatót, de sajna, így is gyakran meg akarnak velem osztani valami nagyon jót. :(

Na, tegnap, miközben varrtam beraktam egy kis zenét, amit ÉN akartam, mégpedig a következőket:
1. Kaláka- Az én koromban (megzenésített versek)
2. Joni Mitchell- Hejira
3. Vivaldi-Magnificat, Gloria (Riccardo Muti)

Ja, hogy kicsit eklektikus a zenei ízlésem? Hát igen. Mint jómagam.

Valami készül...

Valahogy annyira nyűgös vagyok, semmi nem megy úgy, ahogyan én szeretném, nem tudom, mi a bajom... Annyi mindent kellene csinálnom, egy csomó dolgot írni, meg olvasni, de valahogy nem megy. Nem igazán megy, nem érzem a tetterőt, a lelkesedést. Pedig már nem ártana, várom is, de nem jön. . :(

Így aztán terápiás céllal varrok valamit ezekből az anyagokból:


Nem tudom, mennyire látszódik, hogy az anyagok felett van egy kis rész az alakuló valamiből... Arra a csíkra gondolok, ott fent, ni! Na, lendítsetek a lelkesedésemen egy kicsit: azok közül, akik kitalálják, mit fogok belőle varrni, kisorsolok egy kis anyagcsomagot a fenti színekből. Vagy még megtoldom valami hasonlóan őszivel, mert a jobb szélen lévő kettőből már alig van, azt nincs képem elküldeni...

Határidő? Mondjuk, november 16. Senki nem mondhatja, hogy nem hagyok időt a gondolkodásra...

Hogy ennyiből nem lehet kitalálni, mi készül? Hát, nem is az a cél, ez csak egy játék, annak pedig nem az értelem a célja, nem igaz?

Gyermekkor

Hát, ez most vegyes lesz, nem egyértelműen happy, mint ahogyan a gyermekkorom sem volt teljesen felhőtlen. Lehet, hogy csak a szépet kellene kitenni az ablakba, de én azt mondom, legyünk őszínték. Ha rólam akar valaki valamit megtudni, akkor biza lényemnek ezen része is az ismeret részét alkotja.
Ez egy játék, a benne való felkérés Kicsikatótól érkezett, s a következő a lényege: mondjunk valamit a gyermekkorunkról.

Szabályok:

1. Ha téged jelölnek ki, rakd ki a blogodba ezt a képet és írj egy bejegyzést a gyerekkori emlékeidről.
2. Nevezz meg 7 bloggert, akinek szívesen továbbítanád a feladatot!
3. Linkeld be a blogok címét!Azt is, akitől a "díjat" kaptad!
4. Privát üzenetben értesítsd a kiszemelt bloggereket!

Szóval, rövid szösszenetek:

- amikor először varrtam (olyan 7 évesen) nagy összpontosítással egy fontos dolgot (értsd: egy négyzetet a másikhoz), odavarrtam a 2 négyzetet a nadrágom térdére
- amikor először fejtettem rejtvényt (olyan 9 évesen), akkor arra a meghatározásra, hogy " A kígyó csíp", én azt írtam, hogy "fáj" (ugye, a "mar" helyett)
- amikor először vitték az anyukámat kórházba, mert éppen... mindegy, akkor nagyon- nagyon megijedtem (mániás depressziós volt)
- amikor először tapicskoltam egy nyári melegben a leszakadó vihar után a földön összegyűlt tócsákban, az olyan élmény volt, hogy máig nem feledem (pedig)
- amikor először olvasták fel az osztályban az irodalomdolgozatomat, akkor azt hittem, író leszek (néha még ma is ábrándozom erről, a meglévő hiányosságaim ismeretének ellenére)
- és amikor először voltam szerelmes és a nagyok (akik mindent tudtak) elmondták, hogy a fogamzásgátlás legfontosabb eleme, hogy a Kalmopyrin-t nem szabad a térdeink közül kiejteni, akkor én elhittem... (na jó, ezt ma már nem)

Ilyen voltam. Vagy vagyok is?

Nos, a képet nem tudtam berakni, mindig rossz HTML-kódra hivatkozik, amit nem is értek: :(
Viszont az én választottaim:
évi36
Bea
B. Ildi
Gina
Fűszeres
Arcencil
Szömörce

Felüdülés- festegetés

Azért a hétvégén nemcsak főztem, hanem (ha nem is annyi, amennyit szerettem volna) jutott idő a kikapcsolódásra is. Vagyis, egy kicsit festegettem... Nem volt túl sok molinóm otthon, de ami volt, az nem úszta meg! :)

Határozottan őszi színek lettek, muszáj lenne valamit varrni belőlük, ha már ez a napsütéses november nem ösztönöz a karácsonyi készülődésre... :)


Ez a kedvencem:
Meg ez:


De azért ez sem rossz:

Életképek

Teljesen természetes és érthető, hogy ha az embernek gyereke (sőt: gyermekei) vannak, akkor meg kell tanulni főzni, hiszen a róluk való gondoskodás fontos részét képezi a fizikai táplálás. Nem beszélve Zoltánművészről, aki pedig vékony termetét meghazudtoló mennyiségeket képes eltüntetni a tányérról, igaz, ebben a családban mindenki vékony, kivéve engem és a kutyát. Szoktam is mondogatni, minek belétek, legalább látszatja lenne, hogy törődöm veletek, így viszont a konyhában töltött óráim száma fordítottan arányos az ő kilóikkal. :(

Azzal sem volt semmi bajom, amikor a Középső bejelentette, hogy akkor ő most inkább Vegán lesz, mert ez a mi mindennapi táplálkozásunk egy sorozatgyilkossággal is felér, amiben ő többet nem kíván részt venni. Én még akkor igen lelkes voltam, legfőbb feladatom a családomról való gondoskodás volt, gondoltam, majd én keresek recepteket, kitalálok újakat és egyébként is egy élelmiszertudós pontosságával fogom Luca gyerek elé tenni a minden fontos vitamint, fehérjét és ásványi anyagokat tartalmazó, ráadásul igen változatos kajákat. Igen ám, de ennek idestova 5 éve, a kezdeti lelkesedés némileg csökkent, mert amikor a legegyszerűbb lenne betolni a sütőbe pár csirkecombot, mellédobva néhány krumplit köret gyanánt- akkor mindig felmerül, hogy jó, jó, de mit eszik a Luca? Aki nem hajlandó a suliban enni, mert azok is min. tömeggyilkosok, és ő már a látványát sem bírja. Érzékeny lelke van, és hozzáteszem, megértő édeanyja, aki Zoltánművész szerint kicsit már dilis is. :(
De ez még belefért az életembe.

Ám amikor a Legkisebb (név szerint Virág) közölte, hogy teljesen felesleges befizetni a kollégiumi étkezést, mert ő azt a moslékot nem eszi meg, de ha engem az nyugtat meg, akkor fizessem csak ki az X forintot, de ő ugyan nem... nos, akkor már egy kicsit meglódult a fantáziám, láttam magam, amint fejem bekötve, mindkét kezemben fakanállal csak főzök, keverek, dagasztok, sütök, miközben csorog rólam a verejték.
Persze, azonnal feltámadt bennem a féltő aggodalom is és ráálltam, hogy majd én hétvégén főzök, bedobozoljuk és akkor ő házi kosztot ehet. Ez nagyon tetszett Legkisebbnek (Zoltánművész szerint az volt a cél, hogy ÉN ajánljam fel).
Ennek megfelelően hétvégenként ipari konyhává alakítom az egyébként is kicsi konyhánkat, listát írok, kinek, mikor, mit. Listám van arról is, hogy ha ez kijön a sütőből, akkor az be, de közben már kel a kalács és akkor helycserés támadás. És mindeközben annyi dobozt szereztünk be, hogy Őrnagy úr kutya füle hozzánk képest, dobozolunk is rendesen, büszke lehetne ránk. És mosogatunk. :((

Ennek megfelelően a következő ételek készültek el az elmúlt másfél napban:

- lecsó (idei utolsó, de ezt mondjuk 3 hét óta)
- töltött padlizsán, tömeggyilkosoknak hússal
- töltött padlizsán, feddhetetlennek azzal a gusztustalan szójával, miegymással
- Stefánia vagdalt
- citromos kuglóf
- fahéjas kifli
- párolt zöldborsó
- fűszeres, párolt alma
- sütőtökkrémleves fokhagymás kenyérkockával
- zöldborsóleves
- császármorzsa



Nem mellesleg estére egy kis fűszeres, pirított dió, hogy ne chips-et egyenek. Ami azért vicces, mert nálunk soha nem eszik senki ilyesmit, de milyen jól hangzik! Olyan családja egészségét féltő gonddal vigyázó anyának tűnök. A saját szememben. :)

És ha valaki megkérdezi, hogy vagyok, hát azt mondom, köszönöm, istenien. :)