Éleslátásom messze földön híres

Az első párizsi utunkról találtam képeket a gépen, rendkívül lényeges képeket*, hogy milyen az utcakő, a templom szellőzőrácsa, az utcatábla,  egy édességbolt  kirakata, kilincs (sok kilincs), ajtó, rengeteg ajtó, főleg kékek, néhány zöld és piros, sütemények, kávéházak belülről, a Ladurée** mosdója, sakkozók a Luxemburg kertben, a legrégebbi ház, spaletták csukva, spaletták nyitva, kerítések, Suger apát amforája (vitrinben) és ki ne maradjon ez a kedvencem, a gyöngyszem.

Aki tudja, hol készült, ne tartsa magában. Nem, nem ez az épület legjellegzetesebb része, tőlem olyat ne várjatok.

 

* sokat elárul ...rólam

* klikk a dobozra

Mindennapi drámánk

Nincs ember, aki elviselné ezt az iszonyatos kupit, ami itthon van, a nappaliban még bent van a hatalmas vatelinhenger (1,5 méter magas és kb. 80centi az átmérője), mégpedig azért van bent, mert a kamrában, ahol egyébként a helye van, nem fér be, vagyis befér, de ha visszarakjuk, akkor nem bírjuk majd kiszedni a leendő varróasztalom lábait, amiket most még nem vehetünk ki onnan, mert ahová tesszük, ott még egy polcrendszer van, tele, nyilván, ahoyg kell. Mondjuk, nem tudom, miért a vatelint ragadtam ki ebből a történetből, miközben a hálószoba, ahol már bent van az ágyunk és semmi más, így meglehetősen spártai, de állítólag ez kell a nyugodt alváshoz, bár ebben nem hiszek, mert én ha alszom, akkor jót, ha meg nem, akkor nagyon nem, szóval ez félig van kifestve, elfogyott a festék. Meg az  idő. A dolgozószoba, hát az valami szuper, ott  dobozok (sok doboz) vannak a földön, az ágyunk helyén, mert az, ugyebár, kikerült innen, a felszabadult helyet nem nézhettük tétlenül, kényszerünk van a betöltésre. Előkerültek ... dolgok. Például könyv. Sok könyv.

Van festékesvödör is, de csak vödör, üresen. Viszont több. Meg táskák, sok szép, gyári táska, használaton kívüliek, nyilván. Sem kidobni, sem megtartani, semmi nem esik jól. Egy kupacban várják sorsuk jobbra fordulását, a dolgozószoba padlóján, hol másutt, néha egy lecsúszik a többiről, de én akkurátusan visszateszem. A padlón lévő kupac tetejére.

Sosem lesz itt rend, én azt hiszem.

Frissss

Ezt a képet azért szeretem, mert legalább egy használható lett az ellőtt huszonötből olyanok a citrusok, mintha fényes aszpikkal vontam volna be őket, lédúsak és üdék és frissek és fanyarok és színesek is. Ja, nem is, enni szeretem őket ezért.

Sokatmondó

Csak hogy helyretegyek bizonyos tévedéseket, mely szerint nálam biztosan nincs selejt, de még pontosabban szabva a szavakat, azaz ráirányítva a figyelmet az alanyra, hogy én csinálok-e selejtet (mert az nem csak úgy van, hanem én hozom létre, méghozzá meglehetősen hosszas munkával), csak annyit szeretnék mondani, hogy a tegnapi workshop-on én voltam az egyedüli, aki rákérdezett (persze már csak utána és halkan, szűk körben) a selejtnek az árba épített szerepéről, senki másnak  ez nem jutott eszébe, ami nem az én  éles logikámat dicséri, hanem egyszerűen a mindennapjaim részeként nem engedi elterelni a figyelmem róla.

És még szeretném hozzátenni, bár nem egyenesen, hanem kerülőúton, de mégiscsak kapcsolódik a témához, hogy már megint nem tudok patentot beütni.

Ez most

megint csak lustaság és hozzá nem értés, hogy biztosan le kellett volna csupaszítani a jácinthagymákat (de mikor?még ősszel? vagy most?), akkor nem lenne ilyen  cafatos, hanem díszes lenne és ünnepélyes, de én mégiscsak szeretem így,  mert látható,. hogy utat tör magának az új, ledobja a cafrangot, maga mögött hagyja, és csak megy, megy, nyílegyenesen felfelé, szeretem nézni, kell a lustaság és a hozzá nem értés is ezen a földön, jut nekünk is hely széles e világon, nem igaz?

 

Magatokra vessetek,

mert ha olyat írtok nekem, hogy  

gyönyörűek a fotóid. Nem technikailag, hanem esztétikailag, vagyis hogy gyönyörű dolgokról szólnak és jól megmutatják azok szépségét. Régebben sokat nézegettem ezt az oldalt, ahol sok tökéletes kép van, de zatán megcsömörlöttem, mert ezek a képek olyan tökéletesek, mint az éhező, plasztikázott széplányok, de sajnos ugyanannyira lélektelenek is sokszor. A tieid nem olyanok, a tieidet jó nézegetni

és ha azt írjátok a blogotokba, hogy ügyes fotós vagyok,

meg ha kérdezgetitek, hogy milyen masinád van, hogy ilyen szépet


és akkor noch dazu valaki a Föld másik felén berakja az Art that makes me feel albumába egy fényképemet, 

 

akkor sajnos számolni kell a következményekkel. Magatokra vessetek, mondom én.

Na

A színház meg olyan volt, hogy először is volt függöny, ez nálunk pavlovi reflex, mint már tudjuk, és akkor logikailag kikövetkeztethető az eldöntendő kérdésre adott válasz, igen, tetszett a darab, Szent Johanna Alföldi rendezéssel. Én azt úgy bírom, hogy aligdíszlet, nyilván a szcenikusnak, aki hoppá, hoppá, maga a rendező volt, ez nem kis kihívás, de én szeretem a csupasz színpadot is, ha a színészek jól játszanak, márpedig. Ennél tovább viszont nem mennék, nem fogom elemezni sem a darabot, sem a színészeket*, sem a rendezést**, nem értek hozzá, inkább azt mondom, hogy tátott szájjal bámultuk és előadás közben nem gondoltunk Merlinre sem, pedig tőle jöttünk, ugye. Meg azt is mondom, hogy hazafelé jót beszélgettünk felelősségről, vállalásról, magányról, kihátrálásról, identitásról, feladásról, önazonosságról, választási lehetőségről, hitről, bátorságról, és erőről, meg még egy csomó mindenről, ami most hirtelen nem jut ugyan eszembe, de majd fog.

 

 

*remek

** szuper

 

Hát

Óh, hát mi már úgy mentünk oda, hogy a mienk lesz, muszáj, na, aztán megláttuk a kerítésnél és odavoltunk, ahogy kell és akkor ott volt még egy border collie, aki ott lakik tartósan és akkor hazaértek az ideiglenes szülők és nekem akkor nagyon összeszorult a szívem, mert fiatal házaspárról beszélünk, szépek és csinosak és kedvesek, övék a másik BC, és ők olyanok, hogy befogadják addig a kutyust, míg nem találnak nekik megfelelő szülőket és azt láttuk, hogy hihetetlen türelemmel és szeretettel beszéltek a mi Merlinünkről, én még ilyet nem is tapasztaltam, hogy milyen is ez a kutyus és mit szeret és hogy is van ő másokkal, és hogy ilyen emberek is vannak, igenis. A Merlin pedig nagyon vékonyka* és nagyon bizalmatlan (csak azt tenném az emberekkel, amit ők velük, semmi mást) és nagyon félős, de azért az egy óra alatt oda-odajött, egyre kisebb köröket írt le és elvette a rágcsálnivalót is, aztán meg már engedte magát megsimogatni és egyszer még nézett is fel rám olyan szerelmetesen (ezt Zoltán mondta, hogy ez már szerelem), de nagyon félős, és akkor most nem írom le a volt gazdájával kapcsolatos káromkodást, de mondjuk, hogy itt van.

És jött a menhelyes Kriszta is megismerni minket, aki kiképző és nekünk összeszorult a szívünk, gondolom én, hogy a menhelyesek ilyen emberek és kész, de akkor is, csillagos ötöst neki(k), néha azért tátva maradt a szánk, ennyi emberség láttán. Tegnap még nem volt biztos, hogy a mienk lesz, de meséltük, hogy van nagy kert, meg patak és erdő, de legfőképp, hoyg van egy Zsömi, aki olyan életvidám fickó, hogy ő biztosan tud adni életkedvet (egyébként ez van Merlinnek, futkosott és ugrándozott), mi pedig tudunk adni szeretetet, úgy gondoljuk és igen, cöcögőknek elmondjuk, hogy igen, a mi lelki hátterünk nyilván abból is fakad, amellett, hoyg szeretjük a kutyákat, nagyon is, és hogy megnőttek a gyerekeink, akik egyre önállóbbak, egyre okosabbak és talpraesettebbek, s bár kötődnek hozzánk, s kötődünk hozzájuk, mégis be kell látnunk, hogy előbb - utóbb (majd) saját életük lesz, bennünk meg itt ez a felhalmozódott gondoskodási vágy,  meg  szeretet, miközben paralell vannak kutyák, akiknek gondoskodásra és szeretetre van szükségük,  nem magyarázom tovább, na.

És akkor még lesz egy ivartalanítás, meg varratszedés, kap egy chip-et, kötünk szerződést (hoyg szeretni fogjuk, nem verjük láncra, meg ilyenek) és szombaton még jön egy önkéntes (vagy kettő, nem tudom) hozzánk, minket is megnéznek saját környezetben, meg hoznak egy másik kutyust, hogy a Zsömle fickó mit szól ehhez a helyzethez és akkor jövő hétvégén megyünk érte és van nagy öröm, nagy boldogság.

És igen, nem ésszerű most kutyát örökbefogadni, egyáltalán: örökbefogadni,  jön az  ebadó, meg dupla oltás, meg dupla kaja, meg ilyen észérvek, ami jogos, mert közben meg ... na, nem részletezem, de gondolom, nem (kizárólag)  észérvek alapján akar az ember három, négy, x gyereket sem. A három gyerekünk sem észérvek alapján lett. Vagy mittudomén.

* a házaspárnál ottlétének két hete alatt már hízott szerencsére, a jó ellátás, ugye, de a bordák még nagyon érződnek.nem lehet 2,5 évet két hét alatt helyrehozni

 

Nem bírok az érzelmekkel. Meg a történésekkel sem.

Mégis mivel kezdjem, hogy meglátogattuk Merlint, hogy odavoltunk érte, hogy fájt nekünk távozni tőle vagy hogy a színház meg katarzis volt, esetleg kezdjem a végén, hoyg most kaptuk a telefont, hogy mi kapjuk meg a kutyust, hogy mi lettünk a befutók, vagy arról írjak, hoyg ki ad nekem kölcsön 30 ezret vagy melyikkel?

Válasszatok.

Egy ilyen

koncentrált nap után most nem is tudom, melyikről írjak, a Merlinről vagy a színházról, a kettő nem ugyanaz, ugyebár. Tele vagyunk élménnyel. Meg problémával, persze.

Azért kell

az esti színházi előadásra már most elindulnunk, mert előbb megvesztegetésre alkalmas rágcsálnivalókat és egyéb kutyadolgokat kell vennünk, hoyg kellőképpen felszerelve érkezzünk a mai Merlin látogatásra, ami egyébként a világ végén van valahol, kettes szám alatt, de lesz nálunk váltócipő és szöszleszedő henger is, lassan nem is emlékszem, mikor mentünk háztól házig fuvarral színházba.

Rózsás hangulatban

Most éppen

bélelt gumicsizmát szeretnék, hogy könnyen tisztítható legyen, meg meleg és csini is egyszerre, ugyanis a Zsömi sétáltatásához használt ősrégi bakancs egyik darabját a célszemély egy kicsit megrágta, mert azt hitte, már nem kell, pedig. Különben is, falun, erdőben sétálni, az kíván némi felszerelést, mit tagadjuk, nyakig vagyunk sárosak, de nem baj, csak menni, menni  az erdő mélyén, patak mentén, embertelen embermentes vidéken, ennél jobbat most nehezen tudok mondani. 

A hiba

pedig ott marad, nem javítok. Dacoskodom, hehehe.

Áthallás

Lemaradt a lényeg, vagyis, hogy nem kizáró ok kedvelni P. Bocuse-t vagy Horváth Ilonát, beleférnek ők a nagy egészbe, nem mondhatni, hogy csak az tud főzni, ki* ...Kéretik jól érteni mindezt.

* továbbfejlesztett változat: csak az főzhet igazán, ki...

Eklektikus

Az új, szép, nagy erős, izmos  könyvespolc alsó három polcát a szakácskönyvek foglalták el, életükben nem voltak még ekkora kényeztetésben, mindenkinek helye van, nem egymás hegyén-hátán, hanem egymás mellett, szoros, de nem kényelmetlen közelségben, elfér itt Pierre Bocuse, Stahl, Chili, a francia konyha és piac, Anthony Bourdain éa Nigella (aki főz), persze Jamie is, de Pelle Józsefné is itt van, no meg az alapműveltség részének számító Horváth Ilona is. Utóbbi két példányban is. Meg a Vasi, zalai parasztételek is. Ki ne hagyjam F. Nagy Angélát!

Meg a többit.

Volt, van, lesz

Nekem meg műhelyficakom lesz, ami nem fedi a valóságot, mert ficakom most van, talpalatnyi hely, nevezzük kuckónak, ami pedig lesz, az már-már egy sarok, egy rendes, igazi sarok, hosszú asztallal, sok polccal. Sok polc ugyan most is van, sok, teletömött polc, de egyik polc sem praktikus, igaz, mi sem vagyunk azok, mit várok. Before kép biztos, hogy nem lesz, egyszer volt már, elégedjetek meg, azóta sokat romlott a rend, after-kép viszont esetleg, bár félek a nevetségességtől, majd meggondolom.

Állítólag

ma befejezzük a könyvpakolást, de én nem hiszem el, pedig áll az új könyvespolc is. Vagy könyvszekrény, kinek hogy tetszik. Itt helyezzük örök nyugalomba el a szakácskönyv részleget, a crime section azonban már kész, tetszetős lett, na, s mivel az ágyunk is a helyére került, így a házban végezhető tevékenységek száma kettőre növekedett, úgyismint alvás + olvasás. Ugyan az egyik lámpát ma összetörtem, ill. az olvasólámpáink még nincsenek a helyén, tehát limitált az olvasásra alkalmas helyek száma, de ha összehasonlítom azzal, ami egyébként van a házban, ez  mégiscsak közelít az ideális állapothoz, ne legyünk telhetetlenek.