A diétánk

legnagyobb eredménye az elmúlt 31 nap során az, hogy nem híztunk.

A Lutea

kötéséhez jó szem, finom ujjak, rengeteg türelem szükségeltetik. Egyikkel sem rendelkezem, ellenben kötöm.

Az a büszkeségem,

hogy a barátném a WAMP-on debütál, ez a büszkeségem.

Nagyon

etikátlan egymás után lájkolni a Starbucks, a California Coffee Company, a Costa Coffee, a Coffee Heaven és a Cafe Frei oldalát, nagyon. Mégis.

Kezdem felfedezni

a filcet, az első néhány randin túl vagyunk, voltunk moziban, meg vacsizni, hozott nekem virágot, kedvelem,  de hogy mivé fejlődik a kapcsolatunk, ki tudja.

 

 A Meskán fent vannak a neszesszerek, a web-shop-ban még nem (idő, meg a hiánya). Nektek hogy tetszik?
A zöld... az a gyengém.

Nehéz nekem

elhinnem, hogy időnként kapkodnak értem, hogy elhalmoznak, hogy vásárolnak, hogy verekednek, hogy felkérnek, megkeresnek, de még várnak is.

Majd megszokom.
Jaj, csak meg ne szokjam.

A tavaszt pedig

ezzel a táskával (és neszesszerrel) megnyitottnak tekintem. Csak ne fáznék ennyire.

 

  

A táska és a neszesszer  a szokásos helyen, én is a szokásos helyemen (fűtőtest), véleményt pedig szokásosan szívesen veszek. :o)

Azzal pedig, hogy

korán reggel levágták a hajam, az is együtt járt, hogy korán reggel információkat kaptam a fodrászom aktuális állapotáról, egyes kamaszok viselkedéséről, a várható időjárásról (sokkal részletesebb és legfőképp messzebbre tekintő infókat, semmint amire a meteorológusok valaha is képesek lesznek), a krízisről, mely éri a világot, legfőképpen Európát, de inkább csak hazánkat, azon belül a falut, de leginkább a fodrászokat, bizonyos rendezvényekről, melyeken már túl vagyunk, így bánhatom, de az érkező vendég szerint ugyan, dehogy, és hogy Erzsi néni nem bír meghalni.

Van ennek hozzáadott értéke, mármint  a hajvágásnak, nem tudom, nem kellene-e ezt külön tételként felszámítani.

A volt

Mozart Café betűiből leszedték az első hármat, s egyből Art Café lett (bár erőteljes nyoma van a múltnak, mintha csak leestek volna a betűk), legalábbis ezt hiszik az új tulajdonosok.

Ez így megy.

Ezt úgy

hívják: mama kedvence, család szemefénye, szívem csücske.

 

Itt és ott!

Nagyon jó

dolgom van: kritizálnom kell.

Éppen

mondtam Eszternek, hogy nem kell ennyi táskaféle, lesz  három, esetleg négy fajta, bőven elég, különben  nem haladós. Arra azonban nem gondoltam, hogy ezt a végtelenségig tudom majd ragozni, hogy melyik oldalon lesz a  cipzár (mert rosszul varrom be), hogy lesz-e rajta levél (mert túl színes a textil vagy elfelejtem az applikációt), hogy melyik oldalon lesz az applikáció, hogy teszek bele cipzárt avagy sem (mert elfelejtek venni), hogy az első zseb a színes textil teljes szélességében fut-e (mert későn jut eszembe az applikáció), tessék, hány féle táskát is tudok készíteni, minden erőfeszítés nélkül, magamtól, csak úgy.

Egyébként lila színű a műbőr, mint a szattyánbőr, oly finom. :o)

Nagyon sok mindenen

kell nagyon erősen gondolkodnom, ezért csak futtában mondom, hogy akkor én most ezzel készen vagyok, van már cipzár, van már bélés. Nagyon sokat kell dolgoznom is, nem panasz, öröm.

Itt és itt már elérhető.

Hogy kié is lett

a nyaklánc, azt szeretném elmondani most, vicces is lesz, de érdekes is. Úgy van az, hogy lehetett játszani a blogon, ez egyértelmű, nem kell magyarázni, de a FB, az egy vicc, hogy az eredeti bejegyzés hol van, hol kell megjegyzést hagyni, ha megosztják, akkor ott is lehet?, sőt, a megosztás megosztásánál is?, nem lehet, de így előfordulhat, hogy valaki kimaradt, pedig mindent megtettem. Ha jól számoltam, 88 megfejtés megjegyzés érkezett, ez szép szám, karcsú derék, nőiesen telt csípő, arányos felsőrész, nagyon rendben van.

A nyertes pedig egy férfi, egy férfiú, Simon, aki a barátnőjének szerette volna a nyakláncot (egyesek szerint nyakéket), állítólag van már tőlem táskája, most lesz hozzá nyaklánca is, remek párosítás lehet, mármint Simon és  a barátnője, persze, a táska-nyaklánc is. 

Így aztán arra kérem Simont, válasszon a felajánlott nyakláncok közül, de arra gondoltam, a másik kettőt is kisorsolom, igaz, ez olyan futottak még kategóriának tűnhet, már csak kettő közül lehet választani (aztán pedig sehogysem), de talán nem bánjátok.

Tehát a második helyezett szintén választhat (kettő közül), a harmadik... a harmadik kapja azt, ami maradt, ha nem tetszik neki, majd továbbadja.

Tehát akkor kérem Horváth Ritát és Zsugyel-Klenovics Katát, hogy dőljenek hátra és kezdjenek barátkozni a gondolattal, hogy lesz nékik birtokukban tőlem származó első zsengék. Még ha nem is biztos, hogy az, amit szeretnének, ezt most már viselni kell majd. :o)

Nem olyan nehéz ám

átadni az annál nehezebben összerakosgatott filléreket (90, de nem fillérben, hanem forintban és ezerben), egy mozdulattal én oda, ő egy másikkal el, fél másodperc, tán annyi sem, jól van, túl vagyunk az első etapon, levegővétel.

Aztán jött a business-lunch, ilyen fellengzősen kezdek beszélni, megfigyeltem, ellentétben azzal, amikor az Atomiumban volt ugyanez és többször, akkor mindig csak szégyenlősen és pironkodva vallottam be, hogy itt és a créme brulée-t is, igen, gondolom, hogy ez a sűrűséggel lehet kapcsolatban, akkor gyakran, most szinte soha ritkán, így aztán lehet azt a keveset nagyképűen mondani (és most visszautasítottam a desszertet, nemcsak fellengzős, de önhitt is kezdek lenni, jól van hát).

Nekem remek volt, konstruktív, ötletes és szerettem, hogy dicsérnek az ötleteimért, lubickoltam pár órát, hát nézzétek el, ha a sorsolás eredménye holnap reggel kerül sorra, hisz tudjátok, halogató is vagyok.

Kötni pedig úgy kötök,

hogy látom magam előtt használat közben, erről a saját festésű barna stóláról például azt képzeltem végig, hogy majd milyen jó is lesz a Goubán, amikor még hűvös lesz az este, de én ott fogok állni, mert jönnek a vendégek, vásárlók, nem tehetem  meg, hogy idejekorán távozom, akkor majd magamra kapom, ezt képzeltem, így képzeltem.

 

Elkészítéséhez hozzátartozik, hogy nem kapott sem rózsaszínt szegélyt (kapott, de lebontottam), sem nem kéket (azt is kapott, azt is lebontottam), hanem saját fonalából kapott valami pikészerűt, ez így rendben van, a hozott is- meg nem is esete, kapott szegélyt, de nem feltűnőt. Hogy pedig ugyanazon stóláról van szó, el kell hinnetek, bár színét tekintve akár más és más is lehetne.

 

Fonal: tolnai gyapjú, saját festésű (talán fingering) 

Minta: valami Haapsalu (ha minden igaz) 

Hossza: 160 cm

Szélessége: 42-43 cm

Súlya: 14 dkg

Nem kevés

olyan mondat volt, mit többször el kellett olvassak, éreztem én a logikát, de az érzés, na, az kevés volt.
Most leöblítem valami könnyeddel, ez is én vagyok.

Ha cipzár

 

 

van, minden van, mert így már zárhatóvá vált a táska, kapott külön hátsó zsebet, ha cipzár van, minden van.

Vasárnapi vers/ Poem for Sunday

Karafiáth Orsolya:
Egy hét a boldog-kabátban

Fél-kába hétfőhöz varázs-köpeny –
jól titkolta, hogy van mit rejtenem.
Kedden kacér kosztüm-kabátka lett,
s négy megbeszélést vészelt át velem.

A ponchók szerdája nem semmi volt!
Akár húszévesként trapézgatyában –
Tabán, hát persze. Hol máshol lehettünk?
Talán szerelmesen, kissé beálltan…

Seszín csütörtök – egyszerű felöltő;
pár perc csupán, kávé a Macskakőben.
De ó, a péntek! Ezüst színházi stóla –
a bőrömig sugárzott, s most is érzem…

Tigrismintás műszőrme bunda: szombat.
Rejtett éjfél, el csak nem múlt az este.
Ráckert; langyos, lassú nyárvégi pangás.
„Kissé égő a nő” – mondtad nevetve.

Vasárnap széldzseki, kiránduláshoz.
(Kapucnijától kismanó-alakban
próbáltam minden lépést tartani.)
Majd visszakérted, és én visszaadtam.