hogy biztos kézzel nyúltam a x forintos műbőrök között az egyetlen 3x értékűhöz, s bár nem láttam rajta semmit, ami ezt alátámasztaná, sőt, indokolni az eladók sem tudták, de elfogadtam, abban a szerepemben mást nem is tehettem.
Másodszor, hogy eljátszogattam vele, visszatettem (mit tettem!, dobtam, talán még hátra is ugrottam , mikor az árat meghallottam), visszamentem érte, végül kértem 40 cm-et, ezzel a vettem is-meg nem is változatot teljesítettem.
Harmadszor, hogy van ez a nagyon szép mogyoróbarna textilem, mely a mályvás rózsaszínnel remek páros és kigondoltam, hogy cipzáros zsebe is legyen elől, de levelek is és hogy ez nekem szívöröm, azt az is mutatja, hogy a színházba is nehezen indultam el tegnap este, persze, mert akkor még nem volt bélése, mert ott kezdődött el a ménkűség, melynek során 3 órát töltöttem a bélés bevarrásával.
Negyedszer, hogy ez vastag anyag, tudom én, de varrtam én már ilyenből, volt belőle piros is, kék is, mit mondjak még, nem akarhatta a gép mégsem.
Végül, hogy szót ne pazaroljunk a pedig igen jó lett mégis-re, mutatom a baklövést, nem szívesen dicsekszem vele, rossz az nekem, de az igazsághoz (hogyan lett nekem hozzám nem illő színű táskám) hozzátartozik.
(gondoltam én, hogy kis testi hibásként, meg nyereményként, de nem tűnt jó megoldásnak mégsem, kínos lenne, nem akarom)