2009. szeptember 10., csütörtök

Gondolatok blogszülinap kapcsán az obligát játékkal körítve

Tegnap éjjel döbbentem rá, hogy éppen egy éves a blogom, ami már önmagában is meglepő, de a bejegyzéseket visszaolvasgatva pedig különösen szembetűnő, mennyit változott az életem, s ezzel párhuzamosan kikerülhetetlen, hogy jómagam is.
Éppen egy évvel ezelőtt Brüsszelben voltam (sokadszorra), amikor is a kollégák elvittek az Atomiumba vacsorázni. Ma főként a családom körében töltöm a vacsorákat. :o)


Az első két fotót bizony, hogy én készítettem, bizonyíték a "vak tyúk is talál szemet" mondás bölcsességére. A harmadikon pedig magam is látható vagyok, balról a második, az a kedélyesen mosolygó vagyok én. :o) S hogy az Atomium középső gömbjében található étterem milyen érdekes design-nal bír, az azért felsejlik, remélem.

Aztán egy évvel ezelőtt varrtam ezt a kis szürkét is, nagyon szerettem varrni:

Na, félre a nosztalgiával, jöjjön egy kis statisztika:
- ez a 320. bejegyzésem (átlagban havi 26 bejegyzés, nem rossz, majdnem mindennap írtam valamit)
- lett 97 rendszeres olvasóm, ezt mondjuk, nem is értem, mindig meglepődöm, miért akar engem valaki olvasni, annyira azért mégsem jó :o)
- naponta átlagban 160-an jönnek az oldalamra, ez is meglepetés

Ilyenkor szoktak játékot hirdetni (vagy a 100. rendszeres olvasónál, én most ezt a kettőt egybekötöm), ne maradjak ki én sem a sorból, legyen. Aki rendszeresen olvas, meg aki csak hébe-hóba... aki szokott megjegyzést hagyni, meg aki még sosem... aki célirányosan jön, meg aki csak idetévedt... aki örömmel olvas, meg aki fanyalogva... aki itthonról ír, meg aki külföldről... szóval mindenki részt vehet benne, elég egy kurta megjegyzés. A határidő legyen vasárnap éjfél (szeptember 13.), a jutalom/meglepetés/ajándék pedig egyelőre maradjon titok.

Hát, lehet, hogy ez így nem túl vonzó, de nem törekszem népszerűségre, a dolog teljesen önkéntes. :o))

Yesterday I suddenly realized that I had began to write my blog 1 year ago. During this time not only my life but my personality was changed a lot!
One year ago I was spending some days in Bruessels and we had dinner in the wonderful Atomium- as you can see. The first 2 photos were taken by me, sometimes I manage to take images with quality. :o) The furniture of the Atomium is interesting, really, you can have a small impression by the 3. photo. I am curious wether you can guess which person I am...? (The 2.person from left.) Nowadays I have dinner with my family... :o)

One year ago I was sewing this grey quilt. It was prepared for a competition and although I didn't win anything... I liked sewing.

Some statistics:
- it's my 320. post (on the average 26 posts by the month)
- I have 97 regular readers, I can't imagine why they read my posts, they aren't too interesting writings...
- more than 160 visiters a day I have - it a surprise again....
!

Somebody has blog-anniversary, it's obligate to announces some kind of game. I wanted to do it if I have 100 regular readers but today I am connecting these occasions. Everbody can take part in it... who reads me regularly or sometimes... who visits me advisedly or at random... who reads me gladly or unenthusiastically... who is from Hungary or from abroad... in brief: everbody who leaves a short (or long) comment for me. :o)
Deadline? Sunday, midnight.
Reward? It must be a surprise. :o))

57 megjegyzés:

  1. Éppen ma reggel gondoltam arra, hogy kb. 1 éve találtalak meg "blogilag", akkor még csak 3-4 bejegyzésed létezett. Hiába, nagy szellemek... Szóval gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a blogszülinaphoz és persze az önzetlen játékhoz is! :o))

    VálaszTörlés
  3. Boldog blogszülinapot, virtuális fülhúzás :)

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok blogod szülinapjához és még sok-sok blogévet kívánok!!! :)

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok az első blogszülinaphoz! Készíts még sok-sok érdekes/szórakoztató bejegyzést, és varrj csodásabbnál-csodásabb dolgokat:)

    VálaszTörlés
  6. Szalad az idő.:-)Lesz itt bőven bejegyzés.

    VálaszTörlés
  7. Örülök,hogy ismerhetlek így virtuálisan is.:)
    Boldog blogszülinapot!!!!!
    Feladat,egyebek,kikötés?????:)

    VálaszTörlés
  8. Megvan a fealadat:elkég 1 kurta megjegyzés.:)
    Csodaszép a szürkéd!!!!!
    örülj neki,hogy mostanában a családdal vacsorázol,szerintem hiányoztál nekik !Bocs a beleszólásért!

    VálaszTörlés
  9. Én is jelentkezem. Gratulálok az 1 évhez!

    VálaszTörlés
  10. Gratulálok a blogszülinaphoz!Remélem még sok bejegyzést olvashatunk tőled.

    VálaszTörlés
  11. Szia! Sok-sok blogszülinapot kívánok még, szeretem olvasni az élethelyzetekről szóló eszmefuttatásaidat.Gratula!

    VálaszTörlés
  12. Teljesen önkéntesen jelentkezem:))

    Boldog szülinapot:)

    VálaszTörlés
  13. Isten éltessen! További sok-sok blogolós évet a saját és a mások örömére is.

    VálaszTörlés
  14. Le ne maradjak a köszöntésből :)
    Sok ilyet még! Boldog szülinapot!

    VálaszTörlés
  15. Én nagyon szeretem olvasni az írásaidat, tetszik a stílusod, a munkáid meg egyenesen fantasztikusak :) Kívánok én is nagyon nagyon boldog blogszülinapot :)))) És még erőt, egészséget, hogy mindezt még sokáig folytatni tudd!!!

    VálaszTörlés
  16. Gratulálok a blogszülinaphoz!

    VálaszTörlés
  17. Nagyon tetszenek a munkáid és remélem továbbra is sokat alkotsz mindanyiunk örömére! Boldog blogszülinapot!!!

    VálaszTörlés
  18. Hú, lányok, nem vicceltek! :o))
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  19. Boldog blogszülinapot! És, hogy a folytatás se legyen rosszabb!

    VálaszTörlés
  20. Gratulálok, és kívánok még sok-sok bejegyzést, és mutatnivalót!

    Üdv: Ildikó

    hildiko74@gmail.com

    VálaszTörlés
  21. Zsófimamája_Gabi2009. szeptember 10. 13:35

    Szia!

    Én a háttérben olvasók/csodálók táborába tartozom. Ercsu oldaláról indulva szoktalak olvasni. én "csak" horgolok-kötök, a varrást csodálom, blogom nincs, az indexes kézimunka fórumon forgolódom.
    Még sok ilyen szülinapot kívánok Neked!

    VálaszTörlés
  22. Én tök szándékosan járok erre :) Boldog blogszületésnapot! Még sok-sok bejegyzést és évet kívánok magamnak :D

    VálaszTörlés
  23. Gratula! Jelentkeznék én is! Mindig elbűvőlnek a táskáid...

    VálaszTörlés
  24. Ja na nézd csak máris elérkezett a nevezetes nap :)
    GRATULA és még sok ilyet, meg sok látogatót, csodálót, vásárlót ........:)))

    VálaszTörlés
  25. Én is megjegyzem itt egészen kurtán, hogy grat :D!

    VálaszTörlés
  26. Csak tessék, csak tessék, még vannak szabad helyeink... :o))

    VálaszTörlés
  27. Ha van szabad hely, beállnék a sorba: Isten éltessen Téged is, és a blogot is. Azért is szeretek ide jönni, mert végre valaki a korosztályomból, kicsit velősebb témákkal:-)))
    (Tudniillik a blogolók széles tábora minimum egy tizessel fiatalabb mint mi!)

    VálaszTörlés
  28. Akkor én is jövök:) Nagyon sok blogszülinapot kívánok én is!!!

    VálaszTörlés
  29. Gratulálok a blogszülinaphoz! :))

    VálaszTörlés
  30. Az elején kezdtem, még nem értem el máig - csak az zavar, hogy nem látom, mikori bejegyzést olvasok éppen.
    Csodálom, hogy hány órás egy napja - 48? 72?

    VálaszTörlés
  31. Boldog szülinapot! Ez a szürke valami csoda!

    VálaszTörlés
  32. Kedves ZM: sosem elég. :o(
    A dátum a blogkülső átalakításának áldozata lett. :o(

    VálaszTörlés
  33. Mindig olvaslak. Szép csendben, de figyelek. :)
    Boldog blogszülinapot! :)

    VálaszTörlés
  34. Jelentem mindenkinek, a "kis szürkének" (A romlás virágai) nagy sikere volt a vándorkiállításon!
    Ez nem is lett kurta :-)

    VálaszTörlés
  35. Millienek és Gubikének külön: a kis szürke eminenciát nagyon szeretem. Teljesen saját ötlet, saját kivitelezés. :o)

    Mindenki másnak: köszönöm a jókívánságokat, teljesüljön be mindegyik...

    VálaszTörlés
  36. Boldog blogszületésnapot!
    Még sok -sok bejegyzést és alkotástkívánpk!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  37. Boldog blogszülinapot neked, és te csak ne csodálkozz a rendszeres olvasóid számán :) Nem ok nélkül olvassuk a blogodat ennyien :)

    VálaszTörlés
  38. Természetesen nem az ajándék miatt :D

    Még csak egy éve? Mintha mindig is olvastalak volna! Boldog szülinapot!

    VálaszTörlés
  39. Gratulálok! Örülök,hogy rátaláltam a blogodra, és hogy pont ünnep előtt :). Szeretem olvasni, és visszaolvasni is.

    VálaszTörlés
  40. Irok roviden:)
    Meg sose irtam neked, csak olvaslak mar honapok ota, irj szorgosan, szeretek olvasni:)
    J.

    VálaszTörlés
  41. Szívesen időzöm nálad, szeretem a stílusodat. Akár írásról, akár varrásról van szó!

    VálaszTörlés
  42. Nagy gratula, és nem kell ez a szerénység, kérem szépen :)) Látom, közben meglett a 100. is :))

    VálaszTörlés
  43. Gratulálok. Én is szeretnék beállni a sorba.Szeretem a humorod,hasonlít az enyémhez.Olvaslak minden nap...tudok ám mindent...és nyerni is szeretnék.Szép napot:Zibi

    VálaszTörlés
  44. Neked nem is kell törekedned a népszerűségre! Így szeretünk, ahogy vagy!
    Köszönöm, hogy már egy éve olvashatlak! (Azért én emlékszem az első hozzászólásodra is a fórumon, még egészen más néven;-D)

    VálaszTörlés
  45. Beállok a sorba, szeretnék valamit nyerni tőled, mert biztos vagyok benne, hogy bármi is lesz az, csodaszép lesz. :)

    VálaszTörlés
  46. Congratulations on the anniversary and many more years of blogging and quilting to come :-)

    VálaszTörlés
  47. Shimba, thank you so much! :o)
    Do you have an own blog? I couldn't find it. :o(((

    VálaszTörlés
  48. Boldog blogszülinapot!!!!!
    Szeretek HOZZÁD járni! :)))

    VálaszTörlés
  49. Az előbbi valamiért ne mentődött el.
    Szóval én is olvaslak csendben,mindig.
    Boldog Szülinapokat!

    VálaszTörlés
  50. Szia!

    Első olvasással rögtön lehet nyerni is?! Ide nekem a meglepit. ;D Viccen kívül, boldogat!

    VálaszTörlés