Újabb félkész termékek

Mint az üzletekben, a mirelit pultnál, lassan nálam is úgy sorakoznak a félkész termékek. Lehet, hogy árulni kellene őket, nem is rossz ötlet, biztos lenne rá piac. Szerintem mindketten jól járnánk vele, én még pénzt is keresnék vele, a vevő pedig, miközben befejezné a munkát, úgy érezné, hogy alkotott valamit. Szerintem csak jó marketing kellene hozzá, az ötlet eladható. Raktáron sokat tudnék mutatni az érdeklődőknek... :)))

A 2 mostani abban különbözik, hogy dolgozom rajtuk. Még. :) Még nem raktam félre őket, még itt vannak előttem, csak rettenetesen lassan haladok velük, ugye, az a napi 1/2- 1 óra, amit kiszakítok a relaxálásra, az nem sok mindenre elég. (Nem véletlenül védekezem azzal, hogy nálam a kikapcsolódást szolgálja a szöszmötölés, nem művészi babérokra törekszem.)

Az első a tegnap éjjel már említett kis kék- zöldem, amelyet a saját festésemből varrtam laza 1 hét alatt. :) Erre szeretnék valami szabad gépi tűzést illeszteni, ha a gépem is úgy akarná, de nem akarja, ugye. Arra gondoltam, hogy a zöldek (hegyek) valamit kapnak, még nem tudom, mit; a kékek (víz) pedig hullámosat. Ez igen, így fogalmaz egy kommunikációs munkatárs. :) Talán azért, mert még ő sem tudja, mit is akar. Pláne, ha amit nem tud, az nem is sikerül neki. (Lásd: előző bejegyzés.) Jelzem: nem ilyen ferde a széle, ez csak a fotózás miatt ilyen.

A másik egy pullóver, amit a Legnagyobbnak kötök úgy 1 hónapja. Szegény gyerek türelmes, nem úgy, mint a Középső, aki alig várja, hogy kész legyen, mert utána elkezdem az övét. Azért az nagy szerencse, hogy ebben a korban már nem nőnek, vagy nem nagyon. :) Ezzel mindent elárultam.

Közelről pedig ilyen:

Ez a bejegyzés így nagyon negatív, ezért elmondom, hogy ma sikerült 2 pihentető percet eltöltenem azzal, hogy a júniusban Amszterdamban (persze, nem nyaraltam, dolgoztam) vásárolt fekete mini-tulipánokat elültettem a számukra vásárolt kék- fehér kerámiába.


Remélem, tavasszal nagyon szépek lesznek, érezniük kell, mennyire szeretjük őket. :)

Segítség

Éjfél felé már lehet, hogy csak a fáradtság beszél belőlem, de szerintem nem. Elhatároztam, hogy ma van a napja, hogy végre megtanulom a szabad gépi tűzést. Egyszer voltam egy tanfolyamon Felber Irénnél, de nálam mindig nagy a fáziskésés, ez, ugye, most olyan 5 éve jelent. Na, azóta mindent elfelejtettem, de nem baj, mert van nékem emlékbe egy nagyon helyre kis mintadarab, amire még a nevemet is rávarrtam szabadon. .. De hogyan?
Ma este nekiugrottam , suli után kellett valami nyugtató, de inkább csak felidegesítettem magam. Kb. fél méter anyagot varrtam el akkor öltésekkel, hogy nem is tudtam, létezik ekkora. Ahhoz hasonlítanám az "eredményt", mint amikor egy robot balettozni szeretne...

Hát kérem szépen, lenne-é valaki, aki leírná, hogy:

-pontosan milyen talp is kell, hogy néz ki (van nekem itthon 3 speciális, mintha még erre vettem volna)
- mekkora öltéshosszra kell beállítani a gépet
- milyen tempóban kell mozgatni az anyagot
- milyen tempóban célszerű nyomni a talpat
Vagyis: mindent.

Most aztán nagyon irigy vagyok a csodaszép alkotásokra, esz a fene, miközben látom ezt a rengeteg pocsékba ment vatelint, meg mindent... Arra számítottam, hogy olyan ez, mint a bicajozás, nem lehet elfelejteni, egy kis ujjgyakorlat és menni fog. ami jó lett volna, mert itt áll egy aprócska kék-zöld valami, amit úgy szeretnék megtűzni...

Minden megoldás érdekel! :Tudna nekem valaki segíteni? Valami önjelölt gyógypedagógus az ily súlyos en eseteknek?)Akár e-mailben is, itt is.

Montmartre

Lehet, hogy ma szűkszavúbban írok az élményeimről, mint eleddig, de próbálom a hangulatot visszaadni.
Montmartre.. mit is tudtam én erről? A szokásost sablont, hogy művésznegyed, meg szórakozóhelyek, Sacrá- Coeur... Őszintén szólva én nem akartam meglátogatni Párizsnak ezt a negyedét (az én szívem a Montparnasse-ra húz, az írókhoz), de Zoltán nagyon szerette volna, én meg engedelmes feleség voltam. :)

Már az odavezető út is furcsa volt. Metróval mentünk, ez, ugye, Párizsban nagyon jól ki lett találva. A belvárosban öltönyösök szálltak fel hozzánk, de ahogy mentünk tovább, kicserélődött az utasközönség: egyre inkább elhanyagolt külsejű egyének között ücsörögtünk, egyre színesedett a világ.:) Amikor leszálltunk, úgy éreztük magunkat, mint ha a 8. kerület dzsungelében lennénk, mindenhol arabok, feketék vettek körbe minket, kínáltak Marlborot, drogot, mindent. Nem erőszakoskodtak, az igaz, de az én vidéki léthez szokott szívem igen erősen járta a maga táncát, Zoltán jó erősen fogott, miközben igyekeztünk természetes mosollyal továbbmenni. Na, én láttam magam egyszer régen egy olyan fényképen, ami hasonló szituációban készült, az a mosoly minden volt, de nem természetes.:))) Gondolom, most is hasonlóképpen.
Jelzem, ez még nem a Saint- Denis negyed volt. Azt mindenki ismeri, ha másról nem, az évekkel ezelőtti gyújtogatásokról, amikor is 2 arab fiú halt meg, miközben a rendőrök üldözték őket. Erre válaszul történtek a heteken át tartó zavargások. Na, oda nem mertünk elmenni, nem is tanácsos. Kár, azt olvastam, hogy ez volt a francia királyok koronázási helye, a Saint- Denis apátság szép lehet...

A Montmartre-on van a híres Sacré- Coeur, ahová azért csak elvergődtünk. 1875-ben kezdtek neki az építésének, egyfajta hálául emelték, amiért is Franciaország megmenekült a poroszok fenyegető támadása elől. Jelentése: (Krisztus) Szent Szív(e). A templom előtti füves területen hihetetlen mennyiségű ember üldögélt, nézelődtek, bámészkodtak, nézegették az eléjük terülő látványt. Mivel Párizs sík terület (Párizsi- medence), a Sacré- Coeur szinte magaslaton, dombon van, ahonnan pazar kilátás nyílik!

Maga Montmartre csalódás volt a számunkra, de végül is mire számítottunk? Zoltán (mint művészember) szerette volna látni az egykori művésznegyedet, ahol még valóban kint ülnek az utcákon a festők és bármit lefestenek, amin csak megakad a szemük. Ehelyett láttunk mai festőket, akik között (oh, ez nagy csalódás volt!) biztosan volt francia is, de volt orosz és ázsiai is. (Nem mondom, hogy kínai, mert nem tudom megkülönböztetni őket.) És amiket "alkottak"! Naplementében az Eiffel-torony, a 10 cm-es képtől a 100 cm-esig, minden méretben, de komolyan: ugyanaz a kép. Emellett volt Notre- Dame, meg hangulatos francia utcácska is, de valahogy olyan észveszejtően gejl stílusban, hogy elszomorodott a szívem. :(
Volt plakát, sokszorosított "festmény" minden méretben, színben, stílusban- de tulajdonképpen ugyanazokat lehetett megvásárolni, amiket a belvárosban.
Persze, hangulatos volt, mondjuk némi hasonlóságot lehetett felfedezni Szentendrével. Ez nem pejoratív jelző, csak azért Szentendre sem a régi már, ott is felütötte már a fejét a bóvli, a vásári, a tömegtermék, ott is elsősorban az üzletmenet határozza meg a kínálatot. azzal együtt is, hogy mindezt a népiesség köntösébe csomagolják. (Hallom az ellenvéleményeket, de nem baj, színes a világ.)
Mire bebarangoltuk az utcákat, lettünk olyan fáradtak, hogy muszáj volt beülni egy kávéházba. Semmi extra, mégis hangulatos, kellemes kis hely volt. Ehhez nagyon értenek a franciák, ezen nőttek fel. :)

A metróhoz visszavezető út hasonlóképpen zajlott, mint odafelé, azzal a különbséggel, hogy útközben még készítettünk fényképet a Moulin Rouge-ról, ill. kb. 1 km hosszan speciális érdeklődésűeknek fenntartott, igen-igen látogatott üzletek mellett haladtunk el. Egyes üzletek a portékájukat (a jobb értékesítés és az egyszerűbb értékesítési lánc érdekében) az utcákra is kitették. Értsd: szexshop-ok, utcalányok.


Érdekes utazás volt. Mindennel együtt én azt mondom, hogy nem bánom ezt a kis kitérőt. Tavaly csak a szépet, a jót, a turistaközpontokat láttuk, azt néztük meg, amit mindenki megnéz. Most viszont beleláttunk Párizs hétköznapi, nem túl csillogó életébe. De ez is Párizs! Igen, a drogot áruló arabokkal, a szexshop-okkal, a piszokkal. A kérdés mindig az, mit akarunk látni. A felszínt vagy a mélyt is. Hát, én gyáva vagyok (vagy sekélyes), én ezzel a kis, felszín alatti 1 cm-rel is megelégszem. :)
Jövőre (vagy legközelebb, ha Isten még egy utat lehetővé tesz) pedig a Montparnasse-ra megyünk. Az én íróim helye csak nem ilyen.:)))

Legközelebb (hétvégén) a Chartres-i székesegyházról írok. Az sokkal vidámabb, meghatóbb lesz.

Hulla

... meg a nulla. Olyan vagyok.
Reggel 7 előtt bent voltam a dolgozóban és este 6-ig meg sem álltam, amíg Zoltánnal nem találkoztam. Holnaptól 2 napot a suliban leszek, mindent el kellett intéznem, befejeznem, hogy nyugodtan menjek el... Már amennyire nyugodt tudok lenni attól a gondolattól, hogy kedden kapom az ellenőrzést Svédországból, hétfőn próbálok arra készülni, aztán szerdán meg készülök egy angol nyelvű prezentációt összeállítani, amit az utána való héten Amszterdamban kell előadnom. Mitől is van gyomorsavam? Hogy még ehhez jön 2 szakdolgozat megírása? :(((

Így Párizsra várni kell a hétvégéig, de akkor jövök! Talán még hamarabb is. :)

Louvre

Mindig hallottam arról, hogy a Louvre milyen nagy, mekkora a gyűjteménye, de sosem tudtam elképzelni. Amikor tavaly az egyik bejáraton bementem az épület által körbefogott udvarba, s amerre a szemem ellátott, épületek vettek körül... akkor kezdődött valami fogalom a fejemben.
Ez hát a Louvre!

Igazából másodszorra sem tudtam felfogni. Úgy érzem magam, mintha (csak viszonyításként) egy 1000 teremből álló épületben kb. 50 termet jártam volna be. Valami elképesztő. Nemcsak a mérete, hanem a benne látható hihetetlen, felbecsülhetetlen érték. Tudom, hogy sokan azzal vádolják a franciákat, hogy a fél világból lopkodták össze az itt felhalmozott kincseket - ami valószínűleg (részben) igaz. Igaz, de nem ugyanezt tették az angolok vagy a németek (az Istar-kapu Berlinben van, míg fél Görögországban a Tate-ben)? Arról nem is szólva, hogy sok minden nem maradt volna fent az utókornak, ha nem gyűjti be Napóleon. Nem lehet, de szerintem nem is kell ebben igazságot tenni. Én szimplán örülök, hogy csak a saját befogadóképességem szab határt a szépségek befogadásában...

Mondjuk, Suger apát amforájában. :) Természetesen vitrinben volt, azért ilyen a kép, de talán látszik belőle valami. Tavaly Egyiptomot, Mezopotámiát néztem meg, felejthetetlen élmény volt, de arról most nem írok, mindenesetre életem egyik nagy élményeként tartom számon. Idén a középkor volt a vágyam, a fent látható sasos amforát mindenképpen szerettem volna látni. De volt itt minden, ami a középkor idejére tehető, amforák, tálak, ruhák, ékszerek, hétköznapi tárgyak...

És amikor azt hittem, hogy vége, akkor betévedtem egy (mit 1, legalább 6-7) olyan terembe, ahol falikárpitok voltak a falra akasztva. Hihetetlen nagyságúak, megnéztem, némelyik 6-8 méter széles volt... Gyönyörűséges színekben pompáztak, elsősorban a barnás- bordós árnyalatokat kedvelték, de volt, amelyik kékes zöldben ragyogott, mint egy ékszer. Mint kiderült (ennyit megértettem), a középkor vége felé Brüsszelben működött egy híres falikárpit- gobelinkészítő manufaktúra, ott készítették Európa uralkodói számára a szebbnél szebb textileket.
Ezekről nem sikerültek a képeim, hiába, az én gépem csak egy kis játékszer, erre aztán végképp nem alkalmas. Zoltán pedig a festőket nézte meg, grafikus- szobrászként ez érthető. :)

Az épületet több évszázad alatt építették fel, kezdve Fülöp Ágost erődjénél, amely még a vikingek támadásait hárította el, ennek maradványait is meg lehet tekinteni. Mindig az az érzésem, hogy maga az épület története is egy önálló kiállítás tárgya lehetne, mint ahogy részben az is. A legutolsó építkezés az amerikai- kínai építész, I.M. Pei nevéhez fűződik, ő tervezte az üvegpiramist. Hát ez valami félelemetes! Egyáltalán nem egy idegen test a több évszados épületek között, hanem egy azokhoz illeszkedő építmény. Átengedi a fényt, a környező látványt. Mindemellett az alatta elterülő "előcsarnokot" is rejti. Nem tudom, hány főre tehető a napi látogatók száma, de nem volt sorbanállás, tolongás, lökdösödés. Az üvegpiramis alatt akkora tér van, hogy mindent elnyel.

Számtalan pénztárnál lehet jegyet venni, ezeknél elmagyarázzák, hogy a 9 eurós (!) jeggyel bemehetünk az állandó kiálításokra, akár ki is mehetünk az épületből ebédelni, sétálni egyet, s gond nélkül visszajöhetünk. Akár minden kiállítást megnézhetünk- ez csak első hallásra képzelhető el, nincs ember, aki csak végiggyalogolná ezt az irdatlan nagy épületet. Ha pedig még be is szeretni valamit fogadni... :)))

Viszont minden csak franciául van kiírva. Én szeretem böngészgetni a feliratokat, tudni, mi a címe egy-egy alkotásnak, mikor, milyen körülmények között készítették. Hát, ezt most csak találgattam. :) Igaz, lehet 6 euróért bérelni audioguide-ot, de én még soha nem tettem, ezt maghagyom a japánoknak. :))
Kárpótlásul bármit le leht fényképezni, vaku nélkül! Ez azért meglepetés, mert egyszer elmentünk egy kisebb textilmúzeumba vidékre, ahol amerikai patchwork kiállítás volt, na, ott semmit sem lehetett fotózni. Igaz, nem sok arra érdemes lett volna, mégis meglepő...

A Louvre ugyebár az egész világot vonzza, mindenhonnan érkeznek látogatók. Nyelvek keveredése volt hallható, egyfajta modern bábeli zűrzavar. Különböző életkorú, különböző nemű emberek sokasága kíváncsi mindarra, amit a franciák legnagyobb múzeuma kínál.

Megunhatatlan.

Holnap a Montmartre jön, izgalmas- enyhe kifejezés.

Pillanatképek Párizsról, Párizsból

"Ha szerencséd volt

és ifjan Párizsban élhettél,
bárhová vetődj életed során,
Párizs veled marad mindig,
mert Párizs vándorünnep." (Hemingway)

Párizs fényes, csillogó, ragyogó. Tele van zölddel, még a tetőkön, erkélyeken, teraszokon is burjánzanak a növények. Párizs színes: színes utcák, színes kapuk, ajtók. Színes emberek. Mindenféle értelemben.

Természetesen (szinte) senki nem beszél angolul, németül már kár is próbálkozni. Ennek ellenére valahogy mindig megértettük magunkat, de gyakran igénybe vettük kezünket- lábunkat. Fel is merült bennem a nyelvtanulás egy újabb fázisa.. :))) Nemcsak az emberek nem beszélnek idegen nyelven (a frekventált helyeken sem!), hanem a múzeumokban is minden kizárólag francia nyelven van kiírva. Még a Louvre-ban is. :( Ez nekem tavaly is meglepetés volt, elvégre az egész világ oda sereglik, hallottam angol, német, magyar (!), orosz, japán, lengyel beszédet...és nyilván még egy csomó olyan nyelvet, amelyet távolról sem tudtam volna beazonosítani.

Valószínűleg itt a legmagasabb az 1 m2-re eső kávéházak száma, amelyek általában tele vannak, de nem csak külföldi turistákkal. Teljes mértékben a párizsiak napi életritmusának részesei, itt találkoznak az emberek munka után, de itt kezdi a napot a nyugdíjas is, s ezek a fiatalok találkozóhelyei is. Mindenki (ha csak teheti) az utcára kitett asztaloknál ül, beszélnek, nevetgélnek. Igazság szerint a nehézséget az okozta számunkra, hogy egy-egy közönséges boltot találjunk (gyümölcslevet akartunk venni), persze, mert a franciák számára minden ilyenre ott a kávéház. Csak úgy, menet közben senki nem iszik, minimum fél órára leülnek valahová, hiszen beszélgetni kell!

Az emberek? Kedvesek, csak éppen nem értik, mit akarsz és miért nem franciául?
Rengeteg a bevándorló, elsősorban (a történelem miatt) arabok, aztán feketék, kínaiak, s tapasztalatom szerint elég sok a magyar. A híres párizsi Magyar Intézet gyönyörű helyen van, a Luxemburg kert mellett. Sok és változatos programot kínálnak az itt élőknek!
Sok a vegyes házasságból született gyermek, ami nem meglepő.

Kicsit sokkhatásként ért, hogy tényleg nincs kövér ember... illetve, ha van, az inkább fekete vagy arab, de francia biztosan nem. Karcsúak, szépek, csinosak. Még a fiatalok is olyan laza eleganciával öltöznek, hogy én csak bámultam. Persze, a tornacipő ott is alapfelszerelés, de annál feljebb minden csinos és elegáns, még ha ez fiatalos is. Mitől mások a párizsi nők? Talán a
lazán megkötött sál? Vagy a cipők miatt?Valószínűleg ez éppen olyan természetes a számukra, mint az, hogy bármikor beülnek egy kávéházba, életük része az elegancia. Az, hogy természetes, azt is jelenti, hogy nem hat mindenki üzletasszonyként, vezetőként, egyszerűen így érzi jól magát. (sóhaj)

Nem veszik túl komolyan az életet- ez a tapasztalatom. Van bennük egyfajta könnyedség, lazaság, ami azonban nem ölt olyan (szerintem) drasztikus méreteket, mint az olaszoknál, ezt is valahogy eleganciával ötvözik. Nem kirívó, hogy az ebédszünetben a vezető megfogja a szendvicsét , s kiül a közeli parkba. Hagy ne mondjam: kifekszik... A gyerekeknek szerdán nincs se óvoda, se iskola- nehogy túl sok stressz érje a őket, ki kell pihenni azt a fárasztó 2 napot. (Az óvodai rendszerbe egy kicsit bepillanthattam, arról külön fogok írni, azért nem minden olyan rózsás.)


Milyen is hát Párizs? Mindig IV. Henrik jut eszembe, aki szerint: "Párizs megér egy misét."
Hát igen... ha a mögöttes történelmi- politikai megfontolásokat nem is nézzük... van benne valami. :)

Holnap a Louvre-ról írok.

Párizs/1

Tegnap éjjel hazaérkeztünk Párizsból. Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, van ebben szomorúság is, meg öröm is, ilyen kettősségben él mindenki. Fájt a szívem otthagyni Párizst, de a szívem másik fele már nagyon húzott haza. Egyébként is az a tapasztalatom, hogy 1 hét után én már jönnék haza.
De az az 1 hét! Beleadtunk apait-anyait, persze, megint csak túlértékeltük a teljesítőképességünket, s az itthon bejelölt látnivalók feléhez el sem jutottunk... Ami önmagában nem is probléma, mert úgy vélem, többet ér valamit alaposan körbejárni, megismerni, mint mindenbe csak belekapni. Inkább az bánt, visszajutunk-e még valaha. Igaz, tavaly is voltunk, idén is eljutottunk, de azért ezt tendenciának nem nevezném.

Hogy hol voltunk, mit láttunk?

A barátaink Versailles-ben laknak (a Kis-Trianon mellett), így bizony voltunk a parkban eleget! Park... nagyobb, mint a 100.000 lakosú város. :) Barátaink tagjai annak a klubnak, amit kb. így lehetne fordítani: Versailles Baráti Köre- ennek megfelelően tavaly olyan helyekre is bejutottunk (ráadásul sorban állás nélkül), ahová mások nem. Kicsit kellemetlen volt elsuhanni egy kisebb ajtó irányába, miközben mások hosszú, tömött sorokban vártak a bejutásra, de az vesse rám az első követ, aki nem élt volna a lehetőséggel.... Na, mindegy, ez tavaly volt.
Idén a parkot próbáltuk felfedezni, szerintem nem kisebb feladat, mint a kastélyt. :)
Aztán hol is voltunk még? Meglátogattuk a következő helyeket:

• Notre Dame (naná)
• Louvre
  
• Saint Germain du Prés templom
• Monmartre
• Chartres- katedrális
  
• Vogézek tere
• Luxemburg kert
• Saint Eustache templom
• Orsay múzeum
• HEC egyetem............

Emellett nem említem, de természetesen órákon át csak barangoltunk az utcákon, a Szajna partján. Sok hangulatképet készítettünk, ill. nekem mindig tetszenek a párizsiak által igen kedvelt kék szín, amely megjelenik az ajtajaikon.... Így egy csomó kék kaput fényképeztem. Néha zöldet, még ritkábban bordót.

Persze, az én kis gépem nem egy Nikon D80, mint a páromé, így néha majd tőle kölcsönzök képeket. Úgy tervezem, hogy mindennap írok valamiről, így adagolva bennem is tovább él az élmény. Jó lesz a napi munka után felidézni, milyen is volt 2009 őszén a Szajna-parti város... (sóhaj)