Nem teljesen vagyok csúcsformában, pedig még csak február van és hosszú lesz a tél, kedvesem. Minden nyögvenyelősen megy, márpedig nyögni én nagyon tudok. Ránézek feladatokra, hogy miket kell elvégeznem és becsukom az excell-t iziben, ne nyomasszon. Ránézek horgolásra / kötésre, hosszan nézem és félreteszem. Ránézek a könyvekre.. na jó, olvasni még olvasok, van remény.
Mindazonáltal minden nehezen megy, de komolyan, felöltözni sincs kedvem, képes vagyok pizsiben dolgozni, reggelizni, éljen a home-office. Fésülködésnek annyi. Ha belegondolok, harmadik napja nem fésülködtem, jó, hát nem sokat jelent, legfeljebb a tudat, de azt meg lenyomom.
Rengeteg minden idegesít, olyan nagyon komoly dolgok, hogy ki mit ír, mit mond, mit nem mond, miért nem mondja, miért mondja, arról pedig, ami az országban folyik, szólni sem kívánok. El akarok költözni. Szavazni onnan is lehet, nemdebár?
Most éppen nincs kedvem főzni, persze, főzök, nem hal éhen Zé, csak nem esik annyira jól arra gondolnom, hogy mit főzzek. Biztosan azért, mert külön koszton vagyunk és idegesít az aranygaluska. Vaníliaöntettel.
Megint megkeresett valami cég, hogy akkor én reklámozzam őket, akarom-e. Megkérdeztem, hoyg akarnak-e évi két wellness hétvégét adni nekem, az elsőt rögtön le is tudhatjuk (profiljukba vág). Kérdezzétek meg, akartak-e válaszolni. Pedig korrumpálható stádiumban vagyok, úgy érzem.
ez meg itt képes virulni, egy virulens.
