2011. december 31., szombat

Év - forduló

Ezen a szégyentelennek tűnő tavaszi napon, melynek fordulóján új évet köszönthetünk, fényképezőgépemre való képet kerestem, mert lennie kell valahol egy képnek, mi éppen rám vár. És arra, hoyg megörökítse valaki.
Nem szeretem a mahóniánkat, mert szúrós, mert ágas-bogas, mert rossz helyen nő belőle sok (mi ültettük), mert eltakar előlem sok mindent, mert nem látom szépnek, nem lelem kedvem benne.
Sütött a nap, még jobban előhozván minden rútságát (így láttam), de egyben ezt a kis ficakot is előhozta, igazolván, hogy mindenhol van fény, csak meglepő módon néha nem felemelni kell a fejem, hanem lehajolni érte a földig. Sokat kell még nekem tanulni.

Ezzel a képpel kívánok mindenféle értelemben gazdag esztendőt mindazoknak, kik erre jártak, erre szoktak járni vagy véletlenül idetévedtek. Ölellek benneteket szeretettel.

Cuvée,

így nevezem a fonal színét, Bucitól kaptam, talán még nem is idén, hanem tavaly? Nem tudom, de nagyon szeretem, bár ehhez képest sokáig váratott magára az el/megkötése.A mintát a ravelry-ról szedtem, s ahoyg az velem gyakran megesik*, nem olvastam el a leírást, nagyjából semennyire sem, csak azt láttam, hoyg milyen szép a kendő alja azzal a csipkével. Így, mikor elkezdtem, derült ki, hogy jó hosszan harisnyakötés van, de nem bántam, elvégre az egyenletes kötést is gyakorolni kell, még akkor is, ha  blokkolás alatt a szemek a helyükre másznak, s kisimulnak. Akkor is.
Mikor végre a csipkerészhez értem, s felkészültem, hogy akkor mostantól koncentrálni kell, mert jön a java, akkor meg az derült ki, hogy  ez semmiség, ezt a kendőt ugyanis első csipkekendőnek ajánlja a tervező, belépő darabnak. Nekem az első csipkekendőm a Laminária volt Ercsu segédletével,  bár azt a szintet azóta sem léptem túl.
Hát, így történt, hogy megesett. Nem izgalmas, csak magamnak érdekes.





fonal: tolnai gyapjú, fingering vastagság

szín: Bucilla festette, én cucée-nek hívom

súly: 85 gramm

méret: 64 x 136 cm


*ebben remek hárítás van, nem én teszem a dolgot, hanem velem egyszerűen csak ... megesik

2011. december 30., péntek

Az ilyen

gránátalmás (meg majd az egyéb) bejegyzések nem jöhetnének létre, ha nem lenne az új fotómasinám, mert nem tudom, mondtam-e, hoyg van nekem már, szóval,  mióta van (vaaaaaaaaaaaan!), azóta állandóan nyomkodom a gombját, sőt, gombjait és most muszáj közzétennem napi egy fotót legalább, mondjuk a gránátalmámról. 
És nagyon igyekszem, hoyg csak egyet válasszak ki a rengetegből, amit róla készítettem, mert nem akarom telenyomni a blogomat képekkel, vagyis, hoyg akarom, de disztingválok. Nagyon erősen disztingválok. Illetve nagyon erősen törekszem, hoyg disztingváljak.
A kevesebb több alapon. 

Az én

gyümölcsöm a gránátalma, és akkor ebben van egy kis luxus is, hogy nem alma, nem körte, nem eper, gránátalma, hogyisne, mit-nem-mond. Titokzatos is, hogy 613 magocska, egyszer majd jól megszámolom, egyszer és majd, most még könnyebb elhinnem,  mert elhajlok a könnyebb felé én szívesen. És ahogy ülnek a helyükön, hogy mindnek helye van, az összes kell,  nem hullhat ki egy sem*, csodálkozom minden alkalommal, miközben egy kicsit horror is, rubinpiros lé folyik a kezemen, az ujjaim közt, csöpögtetem mindenhová, talán gyerekké válok a gránátalmától, ne-malackodj, ezt nagyon szeretem, nagyon, rázom is a cseppeket. Mindenhová.
Az, hogy vitamin és harsogó és friss és üde, az a hozzáadott érték, de leginkább, hogy savanykás, hogy robbannak a magok a számban, miközben a meg nem magyarázható öröm luxusa feszít szét.


Kinek mi a kedvenc gyümölcse és miért?


*Vas István: Zászlók

2011. december 29., csütörtök

Azért nincs

új meg újabb blogbejegyzés, mert rengeteg a dolgom. :o)




2011. december 28., szerda

Az elmúlt

fél évben rengeteget dolgoztam, rengeteget, ez se nem panasz, se nem dicsekvés, egyszerűen megállapítás, nem kell ezt ragozni, így volt ez rendjén, szerettem is nagyon, inkább azon van a hangsúly, hogy sokkal jobban elfáradtam, semmint gondoltam volna. Én nehezen állok le, nehezen teszem le a lantot, a teherbírásom is (néha sajnos) nagyobb az átlagnál, oka van mindennek, ez pedig csak azért lényeges, mert féltem, nem tudok majd pihenni. Pihenni, pihenni, pihenni.
Pedig igenis tudok, jelentem a sok kedves érdeklődőnek, tudok. Nagyokat alszom, nagyokat sétálunk, sokat kötök, filmeket nézek, bambulok ki a fejemből, megyek a barátnőimhez és néha ezeket kombinálom is, bár nem alszom el náluk. És sokat* fényképezek. Az új masinámmal...



*rengeteget inkább


2011. december 27., kedd

Ujjgyakorlat,

azaz kössünk egyenletesen. Mármint próbáljunk.

Azt hiszem,

azt még nem is meséltem, hogy a Zsömi (az édes kutyus) 24-én (délután) megette a mandulatorta felét, amit egyébként nem mi adtunk neki. A többi kitalálható, úgymint előzmény, valamint bekövetkező érzelmi hullámzás mindkét fél részéről.
A kép a másnapi nagy sétánkon készült, nevezzük ezt a kemény büntetés speciális formájának.

2011. december 26., hétfő

Például

ezt a séta során készített képet azért szeretem, mert én! egyedül! magamtól! kitaláltam! és beállítottam! az időt! a gépemen. És azért is szeretem, mert szerintem szép.
Úgy nagyjából 225-ször néztem meg ma.

Elég nehéz

annak ellenállni, hogy az új masinámmal készített összes fényképet feltegyem a blogra, de még annak is, hogy a felének a tizedének a 20 százalékát.

A karácsonyi séta

nyomokban mogyorót havat is tartalmazhat.


2011. december 25., vasárnap

Ünnepet kívánok mindenkinek,

ki esetleg erre jár, s ki nem jár, annak is.