Év - forduló

Ezen a szégyentelennek tűnő tavaszi napon, melynek fordulóján új évet köszönthetünk, fényképezőgépemre való képet kerestem, mert lennie kell valahol egy képnek, mi éppen rám vár. És arra, hoyg megörökítse valaki.

Nem szeretem a mahóniánkat, mert szúrós, mert ágas-bogas, mert rossz helyen nő belőle sok (mi ültettük), mert eltakar előlem sok mindent, mert nem látom szépnek, nem lelem kedvem benne.

Sütött a nap, még jobban előhozván minden rútságát (így láttam), de egyben ezt a kis ficakot is előhozta, igazolván, hogy mindenhol van fény, csak meglepő módon néha nem felemelni kell a fejem, hanem lehajolni érte a földig. Sokat kell még nekem tanulni.

Ezzel a képpel kívánok mindenféle értelemben gazdag esztendőt mindazoknak, kik erre jártak, erre szoktak járni vagy véletlenül idetévedtek. Ölellek benneteket szeretettel.

Cuvée,

így nevezem a fonal színét, Bucitól kaptam, talán még nem is idén, hanem tavaly? Nem tudom, de nagyon szeretem, bár ehhez képest sokáig váratott magára az el/megkötése.A mintát a ravelry-ról szedtem, s ahoyg az velem gyakran megesik*, nem olvastam el a leírást, nagyjából semennyire sem, csak azt láttam, hoyg milyen szép a kendő alja azzal a csipkével. Így, mikor elkezdtem, derült ki, hogy jó hosszan harisnyakötés van, de nem bántam, elvégre az egyenletes kötést is gyakorolni kell, még akkor is, ha  blokkolás alatt a szemek a helyükre másznak, s kisimulnak. Akkor is.

Mikor végre a csipkerészhez értem, s felkészültem, hogy akkor mostantól koncentrálni kell, mert jön a java, akkor meg az derült ki, hogy  ez semmiség, ezt a kendőt ugyanis első csipkekendőnek ajánlja a tervező, belépő darabnak. Nekem az első csipkekendőm a Laminária volt Ercsu segédletével,  bár azt a szintet azóta sem léptem túl.

Hát, így történt, hogy megesett. Nem izgalmas, csak magamnak érdekes.

 minta: Holden Shawlette

fonal: tolnai gyapjú, fingering vastagság

szín: Bucilla festette, én cucée-nek hívom

súly: 85 gramm

méret: 64 x 136 cm

*ebben remek hárítás van, nem én teszem a dolgot, hanem velem egyszerűen csak ... megesik

Az ilyen

gránátalmás (meg majd az egyéb) bejegyzések nem jöhetnének létre, ha nem lenne az új fotómasinám, mert nem tudom, mondtam-e, hoyg van nekem már, szóval,  mióta van (vaaaaaaaaaaaan!), azóta állandóan nyomkodom a gombját, sőt, gombjait és most muszáj közzétennem napi egy fotót legalább, mondjuk a gránátalmámról. 

És nagyon igyekszem, hoyg csak egyet válasszak ki a rengetegből, amit róla készítettem, mert nem akarom telenyomni a blogomat képekkel, vagyis, hoyg akarom, de disztingválok. Nagyon erősen disztingválok. Illetve nagyon erősen törekszem, hoyg disztingváljak.

A kevesebb több alapon. 

Az én

gyümölcsöm a gránátalma, és akkor ebben van egy kis luxus is, hogy nem alma, nem körte, nem eper, gránátalma, hogyisne, mit-nem-mond. Titokzatos is, hogy 613 magocska, egyszer majd jól megszámolom, egyszer és majd, most még könnyebb elhinnem,  mert elhajlok a könnyebb felé én szívesen. És ahogy ülnek a helyükön, hogy mindnek helye van, az összes kell,  nem hullhat ki egy sem*, csodálkozom minden alkalommal, miközben egy kicsit horror is, rubinpiros lé folyik a kezemen, az ujjaim közt, csöpögtetem mindenhová, talán gyerekké válok a gránátalmától, ne-malackodj, ezt nagyon szeretem, nagyon, rázom is a cseppeket. Mindenhová.

Az, hogy vitamin és harsogó és friss és üde, az a hozzáadott érték, de leginkább, hogy savanykás, hogy robbannak a magok a számban, miközben a meg nem magyarázható öröm luxusa feszít szét.

Kinek mi a kedvenc gyümölcse és miért?

*Vas István: Zászlók

Azért nincs

új meg újabb blogbejegyzés, mert rengeteg a dolgom. :o)

Az elmúlt

fél évben rengeteget dolgoztam, rengeteget, ez se nem panasz, se nem dicsekvés, egyszerűen megállapítás, nem kell ezt ragozni, így volt ez rendjén, szerettem is nagyon, inkább azon van a hangsúly, hogy sokkal jobban elfáradtam, semmint gondoltam volna. Én nehezen állok le, nehezen teszem le a lantot, a teherbírásom is (néha sajnos) nagyobb az átlagnál, oka van mindennek, ez pedig csak azért lényeges, mert féltem, nem tudok majd pihenni. Pihenni, pihenni, pihenni.

Pedig igenis tudok, jelentem a sok kedves érdeklődőnek, tudok. Nagyokat alszom, nagyokat sétálunk, sokat kötök, filmeket nézek, bambulok ki a fejemből, megyek a barátnőimhez és néha ezeket kombinálom is, bár nem alszom el náluk. És sokat* fényképezek. Az új masinámmal...

*rengeteget inkább

Ujjgyakorlat,

azaz kössünk egyenletesen. Mármint próbáljunk.

Azt hiszem,

azt még nem is meséltem, hogy a Zsömi (az édes kutyus) 24-én (délután) megette a mandulatorta felét, amit egyébként nem mi adtunk neki. A többi kitalálható, úgymint előzmény, valamint bekövetkező érzelmi hullámzás mindkét fél részéről.

A kép a másnapi nagy sétánkon készült, nevezzük ezt a kemény büntetés speciális formájának.

Például

ezt a séta során készített képet azért szeretem, mert én! egyedül! magamtól! kitaláltam! és beállítottam! az időt! a gépemen. És azért is szeretem, mert szerintem szép.

Úgy nagyjából 225-ször néztem meg ma.

Elég nehéz

annak ellenállni, hogy az új masinámmal készített összes fényképet feltegyem a blogra, de még annak is, hogy a felének a tizedének a 20 százalékát.

A karácsonyi séta

nyomokban mogyorót havat is tartalmazhat.

Ünnepet kívánok mindenkinek,

ki esetleg erre jár, s ki nem jár, annak is.