Nem tudom eldönteni,

hogy amikor ilyen bénának érzem magam, akkor mi a jobb, ha azt olvasom másoknál, hogy ők rettenetesen bénák, hogy front, család, vagy egyszerűen csak az élet, netán mi magunk (közösségformálás felsőfokon), vagy ha azt, hogy milyen szuperek és flottak és energikusak, hogy az pezsdítse a vérem és pördüljön a rokka.

(F)ordítok nektek

Ha faluhelyen egy bizonyos hangnemben azt mondja nektek valaki, hogy de jól nézel ki!, az azt jelenti, de szépen meghíztál, édes lányom, tehát ne örüljetek, inkább csak mosolyogjatok (kínotokban).

Készült

még big bag, de most elviszem a vásárba őket, van például piros is, amelynek fényképezése során megértettem Sziámiék örökbecsű zenéjét, százból ha egyszer jó, az már nagyon jó, ezt tudom mondani.

 

És miket találtam egy polcon, óh, ember, hát ezeket is én készítettem, el sem hiszem, rácsodálkoztam. Meg magamra.

Megbeszéltük a

személyi edzőmmel, hogy változtatunk bizonyos dolgokon, mert változtatni jó, de ha még kell is, ugye. És akkor ő kitalálta, hogy az én mentális egészségemhez nagyon szükséges a kirándulás, egy laza esti séta, ami úgy történt, hogy este 6-kor elmentünk három kilométerrel arrébb, ott kiszálltunk az autóból, majd felmutatott a K2-re, hogy ő azt gondolta, erre felfutunk, mert egyébként gyönyörű a kilátás, körpanoráma, Esztergomig" is ellátunk és az nekem milyen jó lesz. És hát valóban, odafent már tényleg nagyon jó volt, de a mentális egészségemen az  a felfelé vezető út nem tudom, hogy hozott-e.

 

A legelső képen én még a hegyen, alattam az igenis szédítő mélység, csak a masina nem úgy érzékeli a teret, mint az emberi szem, a mező közepén lévő apró pont (katt a képre) pedig ZM, ezúttal személyi edző minőségében, a lábam pedig valahogy minden képen ott van. Az utolsót meg nem magyarázom, ha nem bánjátok.

" ez sokat elmond a magasságról

A szelídlelkű

állattartókról szóló mesék csak egy nagy humbug, hogy úgy szeretik az állataikat, mint a gyerekeiket, este úgy megfogták a kisbirkát és berakták a kombi hátuljába, miközben a kisbirka nagyon sírt, az anyukája nagyon sírt, hogy a kisbirkának csak a füle látszott ki, nem volt ott semmi szívfájdalom, csak a kisbirkában, az anyukájában és bennünk.Az állattartók meg csak mentek tovább a nyájjal, mintha mi sem történt volna.

Csak hogy helyrebillentsem

ezt a kizökkent világot, amelyben azt hihetnők, hogy nekem minden sikerül és minden egyből sikerül, bár ez messze nem az én gondolatom, de mintha elszaporodott volna a blogban a pozitív bejegyezés, márpedig Isten mentsen ettől, ugyebár, na, mutatom, hogy fél négyzetméter bőrből mit hoztam ki. Ezt így mind. Mind a 15x10 centijével.

Na most, a mintadarabot nem sikerült egy varrással összevarrni, a két varrás viszont véletlenül sem fedi egymást, a rajta lévő virág elcsúszott és még béna is, a felső részt nem sikerült vízszintesen hozzávarrnom az alsóhoz (katt a második képre) és mindezt olyan három hét alatt hoztam össze, tehát nemcsak, hogy elpocsékoltam egy szép darab valódi bőrt, vagyis nemcsak az anyagi kár jelentős, hanem az időtényező is hasonlatosképpen alakult, nekem ebben nagyon sok éjszakám van,  bár ez rajta nem látszik, mondhatnánk, hihetetlen.

És akkor lehetne egy másik fejezetet írni arról is, hogy fél csomag patent és néhány délután alatt megtanultam  patentot beverni, igaz, az legalább már áll, mint a cövek, azt hiszem, ennek a remekműnek ez az egyetlen része, ami az elvárhatóhoz közelít. Használata erősen kétséges, de nem baj, annyi patentot elhasználtam, hogy a maradékot fogom benne tárolni, egymáshoz illő társaság.

A kertész

 

most nem morgolódott, hanem csinált nekem lugast, megritkította az orgonát (is), mert a fél kertet elfoglalta, de most már van nekem nyitott műhelyem, van asztalom, székem, sőt, logisztika is van, mégpedig , hogy a délelőtt a kosaramba összekészítek mindent', ZM hozza a masinát, ennyi. Este vissza.

És akkor a piros párnás asztalnál étkezünk, a kockás párnásnál varrok, s már csak azt az időt várom, amikor a kertésszel megint kint alhatunk a matracokon, Isten szabad ege alatt.

'na, ezen még van egy kis hibaszázalék

Hogy az

eleség és a feleség között csak egy ráadás betű van, ezen is elmélázom, az nem lehet, hogy véletlen, azt hiszem.

Az a megtiszteltetés

ért, hogy Barka Gabi felkért a nyereményjátékukban való részvételre (igen, ez volt a top secret), így aztán egy country big bag Gabiéknál megnyerhető, menjetek, nyerjetek, jaj, mármint, ha akarjátok a táskát. Meg a többi szépséget. :o)

A Rábai Balázsra,

a kedvencemre , egy kicsit megorroltam ma reggel, képes volt azt mondani, hogy nincs Középfölde, csak játszásiból mondjuk, hogy ott vagyunk.Hát ő lehet, hoyg játszásiból.

Country big bag

Jól van hát, mutatom. Még egy kicsit várni akartam volna vele, megvan annak is a maga oka, majd kiderül, ha itt lesz az ideje, de nem probléma, ha én ma már mutatom. Tehát van a big bag, amit nagyon szeretek és mások is nagyon szeretnek, amitől én még jobban szeretem, és ebben az esetben is igaz, hogy ahány változat, annyi fizimiska, van a vidám és van a szolid, de még lesz több változat is, most azonban nyár van, vagy lesz legalábbis, hát legyen virágos is. 

 

 

Van neki is vállpántja, amivel kézben, de vállon is és van neki is lecsatolható műlába extra pántja, amivel akár keresztben is hordhatjuk, de a vállon viselve sem túl hosszú, hiszen állítható is. És a textil... finom rózsás, én nem vagyok egy túl romantikus, pláne nem giccses alkat (remélem), de ez az anyag, hát ebbe én belebolondultam. És van belül mindkét oldalon zsebe, az egyiken két rekesszel, a másikon csak egy, de nagy. És mágneszárral záródik. És mosható. És mit mondjak még, kérdezzetek.

Bizony, hogy vannak más, de szintén szépséges textiljeim, bizonyhogy!

Itt és itt mindjárt elérhető lesz, de a Goubára is viszek, meg a Holdudvarba is.

Nyitott műhelyről

gondolkodom például, hogy az nálam nem azt jelenti, hogy bármikor bárki besétálhatna  hozzám, mert az alapvető főszereplő, vagyis én, nem vagyok nyitott, ha dolgozom, akkor nagyon dolgozom, hanem úgy, hogy van lenne egy olyan műhelyem, amelynek hatalmas teraszajtaja lenne és bármikor kitárhatnám, hogy szabadon jöjjön be fény, levegő, nap, madár, cica, kutya. Ember csak bejelentésre és engedéllyel.És csak néha.

Na most ebből az van, hogy tegnap a kertben szabtam egy csomót, kivittem a szükséges dolgokat, s annyira jó volt, hogy most azon töprengek, hol kellene felállítani a másik asztalt, ahová már mindent kivinnék. Reggel ki, este be, nem praktikus, egyáltalán nem, de talán már engedhetnék végre a szorosságból, ez is nyitott műhely, annak B változata.

 

Azért azt a söröskorsót elrakhattam volna, mert most ki hiszi el, hoyg abból ZM ivott és eperszörpöt.

Az pedig

demoralizáló, hogy akik 10 évvel később születtek, mint én, azok is már legalább 30 évesek.

De bizony, hogy

kettőt varrtam a kékből rögtön, ilyen ravasz vagyok,untam is, bevallom. Ha a szín más, akkor már rendben van, most áldoztam a praktikum oltárán, ennyi elég is volt.

A lila, az nagyon lila, a virágos meg nagyon virágos, mit is mondjak még?

Szeretném majd elmesélni, hol tartok a bőrrel való ismerkedésben, mutatni is szeretnék valamit a tárgykörben, ami eredménynek kevésnek, kínlódásnak röhejes, tárgyként meg semmi. Szeretném mutatni a legújabb kötésem (félkész, persze), a granny takarómat (félkész, persze) és milyen jó lenne arról írni, hogy miket is gondolok (félkész, persze).

Azt álmodtam,

hogy valami nyűg volt a jobb lábammal, volt neve is a betegségnek, nem halálos, de semmiképpen nem jó, aztán mire elkezdtem volna (álmomban) magam sajnálni, arra ébredtem, hogy elzsibbadt már megint valamelyik kézfejem (hetek óta tartó folyamatról van szó), és azt hiszem, a hajnali időpont ellenére még az is átfutott a fejemen, hogy biztos a korral jár, csak nehogy elkezdjem kényszeresen figyelni az egészségem.

Az olvasás

pedig nem hobbi, hanem ... lételem, vagy tekintsük ötödik őselemnek, mármint abban az értelemben, ahogy az őselemeknek varázserőt tulajdonítottak.

Ahány szín,

annyi táska, annyi arc. Most éppen szürkében és bordóban, semmi bohó életérzés, semmi feltűnősködés, elegáns és visszafogott, egy igazi úrinő.

A megrendelés újabb fejezetét pipálhatom ki. :o)

Érdeklődésre

elmondom, hogy volt vacsora, igen, hogy mindenki kapott enni, mert a vendégek hoztak magukkal nemcsak villát, de szinte egy egész készletet, ajándékba, el kell majd gondolkodnom ezen, mert lehet, hogy ez a jövő útja, úgyismint megoldás, én megmondom, miben szenvedünk hiányt, valaki pedig csak hoz vagy éppen küld hiánypótlást, végülis érkezett így már hozzánk dió', evőeszköz-készlet, táskamerevítő, heveder, könyv (több könyv!), fonal, de sütemény is. Most fényképezőgépre vágyom.

Cserébe viszont nem fokhagymás pirítóst kaptak, hanem levegőn szárított sonkába tekert sárgadinnyét, mézes-szójás-citromos csirkét zöldsalátával és kókuszos-almás süteményt. És mentás limonádét, de ha jól láttam, egy üveg bor is lecsúszott.

És ezzel (szerintem) részletes  és kimerítő, a figyelmet bizonyos tendenciára is felhívó választ adtam a  nekem kedves bloggerina által felmerült kérdésre.

' a címet, ha elküldené még egyszer a feladó, azt megköszönném, elhagytam, hát persze

Don Draper

pedig, aki állítólag egy minden hájjal megkent, jóképű reklámszakember, szerintem azonban csak jóképű, ami nem azt jelenti, hogy nem jó szakember, hanem hogy egy remek szakember, ám mindenféle hájas kenegetés nélkül, szóval, a Don Draper egy rendkívül összetett figura, akinek a csillogó felszín, a brilliáns ötletek és a szakmai bravúrok mögött van egy másik arca is, amely kevésbé lehet szimpatikus, hiszen csalja a feleségét, úgy nagyjából mindenkivel, meg hazudozik is, ám ha még  egy szinttel lejjebb merészkedünk a feneketlen kútba, ha megmártózunk, de legalább a lábujjunkat beleengedjük a kénes gőzt magából kiköpködő iszapba, akkor azért kiderül, hogy egy mélyen sebzett emberről van szó, aki képes elhitetni magáról mindazt, ami valójában csak szeretne lenni, de lehet is, hiszen az adottságai, a képességei megvannak mindehhez, csodálják is érte, irigyelik is érte, bíznak is ezért benne, csak az a gyerek, ott a mélyben, az ne akarna időnként levegőhöz jutni, azt lehetne lenyomni valahogy.

Óh, én nagyon szeretem a sima modorú Don Drapert, de azt a tükröt fordítsa már másfelé, ha lehet kérnem.

Vasárnapi vers

Bohumil Hrabal: Ami mindenkivel megtörténhet


Egy napon találkoztam valakivel,
aki azt bizonygatta,
hogy ő: állítólag én vagyok.
Én megőriztem végtelen nyugalmam,
s megengedtem neki,
hogy magára öltse a bőröm,
akár egy pizsamát.
Én megőriztem a nyugalmam,
mivel nem is tehettem egyebet,
csak mentem, akár  a szabóolló,
mialatt vendégem
kézen állva közlekedett,
minek következtében a gyanútlan emberek
azt hitték, hogy ventilátor vagyok,
hogy az X betű indult sétára,
hogy a homokóra megszomjazott.
Én megőriztem a nyugalmam,
mert régóta vártam erre a pillanatra.

(fordította: Tóth László)