Netovábbja

Rugalmasságot kívánok magamtól, egészen pontosan, hogy legyek annyira rugalmas, hogy kívánhassak rugalmasságot.

de a kő marad

 "mert elfut a víz és csak a kő marad,

de a kő marad"

(Wass Albert)

Sajnos, a válasz lemarad

A Hegyalján az egyik gyerekünknek ellopták a cuccait (hja, kérem, zajlanak ám itt események, úgy is mondhatnám, ebéd van, csak tálalás nincs), azonban csak a telefont (meg a készpénzt) vitték végül el, a táskát illedelmesen betették a talált tárgyak osztályára sátrába és én ettől igenis meghatódtam, meséltem ma egy ismerősnek, hogy ez egy ilyen rendes tolvaj volt, végülis mehettünk volna iratokat is intézni, amelyekkel ő (a tolvaj) semmire nem menne, nekünk viszont iszonyú sok utánajárás lenne, ezt biztos átgondolta az akcióközben/után, elvitte a pénzt és a telefont, de a többit visszaadta, szerintem ennek örülni kell, mert én már annyira, de annyira törekszem meglátni a jót, ugyebár.

(hogy mit válaszolt, azt nem merem leírni, mert már annyira, de annyira közönséges. ám vicces.)

Blogs not dead

Láttam, hogy elkezdődött, de mivel már nem érdekel (gyorsan és könnyen váltogatom a szerelmeim), mert meguntam, mert hajcihő, mert már nem lobogok (mert már felnőttem) és kész, hát gondoltam, majd  megemlítem, hoyg engem ugyan senki ne,  de ma a Goldenblog küldött egy levelet, hogy el ne felejtsem, így akkor most nyomatékosan szeretném kérni, hogy nagyon kedves gesztus volt az a  tavalyi 10.hely, de idén ne jelöljön senki,  nem szeretnék benne részt venni, egyáltalán nem, semennyire nem, abszolút nem.

A blog elég lagymatag, valljuk be, ez van, majd nem lesz az, de attól, hogy valaki jelöl, nem lesz sem több bejegyzés, sem több idő, de élesebb elme sem*, semmi nem lesz és csak vihogok azokon, akik félhalott blogjukat (mintegy véletlenül) hirtelen észrevéve bejegyzésekkel kezdik a napot, hát ezen én úgy vihogok, de úgy.

OMG

* ha mégis, szóljatok, mert akkor mégis!

Na de komolyan

Jól látom, hogy az időkép.hu képes volt feltenni azt a kérdést, hogy (idézem): "Melyik viharra emlékeztek a legszívesebben?" 

Ha komoly, akkor komolyan válaszolok: amelyik meg sem történt. Vagy amelyiket csak álmodtam.

Fárad

Ömlesztett

Nem tudom dokumentálni az elmúlt időszakot, annyi minden került ki a kezem alól,amire emlékszem, felrakom.

Kézitáska bambuszfüllel, kettő is.

Az alábbi két fényképen lévők egy helyre kerültek, van még egy szett, de annak nem találom a fényképét.

Nagy (nagyon nagy) táska cipekedőseknek.

Kislányméret, az egyetlen kikötés az volt, hogy férjen bele egy  könyv. Nyilván nem Kunderára gondoltak, feltételezem.

Befőzés XIX. - őszibaracklekvár

Az őszibarackot szeretem vaníliával és/vagy fahéjjal ízesíteni, így főzni meg lekvárnak, de amikor ilyen finom példányokat kapunk, mint most, akkor semmit, de semmit, pur nature. 

5 kilóból készült, s mint tudjuk, pektin nélkül.

Enigma

Az, hogy a szupercellák bedőlnek, azt jelenti, hogy kurva nagy vihar lesz, lehet kezdeni félni.

Így nem lett pektinem

Szeretném leszögezni, hogy nem úgy alszom el és nem úgy ébredek, hogy én pektint szeretnék, nem szerepel a vágyaim között. Eddig sem, ezután sem.

Azonban az történt, hoyg beállított Orsi barátnőm egy kosár hullott almával,  hogy az milyen jó lesz pektinnek, s ahoyg Eszter egyszer mondta, kevés olyan egyértelmű törvény van, minthogy a gyümölcsöt le kell szedni, az állatot meg kell etetni. Hullott almát pektinnek meg kell főzni.

Azért ez szívás volt, az az igazság, megmostam, majd az 5 centi átmérőjű almákat daraboltam, de nem szép 5 centisek voltak, hanem, így azzal a kosárral végeztem is cirka másfél óra alatt. Utána feltettem főzni, főztem, főztem, majd átszűrtem, s hogy ne legyen zavaros, még tüllön is átszűrtem, majd beforraltam a felére, ahoyg kell és vártam, hoyg kihűljön, gondoltam, ezt ő már egyedül is elvégzi.

Amikor legközelebb a konyhába kinéztem, a pektinemnek nyoma veszett, férj viszont mosogatott éppen, aki ügyes, ezt a  kettőt összeköti, kiöntötte, ki bizony. 

Helyzetén rontva löttynek nevezte.

Az én pektinemet. 

Zazikendő

A Lutea kendő hat hétig készült, ez van, idő meg nincs, nem lóverseny, tudom én. Na de most beugrattak a kötős lányok, hoyg Fonalimpia, hogy az olimpia ideje alatt kössünk meg valamit. Első blikkre mondtam, hogy köszönöm a meghívást, ezt én sajnos nem, nálam előfordul, hogy két hétig fonalra sem tudok nézni, nemhogy megkössek valamit elejétől a végéig, de erre meg Eriket emlegették, nem kínos számomra, dehogy.

Aztán megtalálták az én versenyszámomat, a befejezősdit, így végül ebben mégiscsak elindultam, rögtön két projekttel, ha már. Ebből az egyik a Lutea volt, amit a megnyitóra szépen be is fejeztem, ami azért történhetett meg, mert megijedtem, hogy hogyan fogok végezni és kötöttem két éjszaka, hogy aztán meglepődve vegyem észre, hoyg befejeztem, de mondtam, hogy bár most olyan, mintha versenyen kívül lennék, azonban nem is, mert a focimeccseket már a megnyitó előtt elkezdték lejátszani.

Ez a másik projekt, ez meg úgy indult, hogy kaptam a Bucitól fonalat (mindig kapok tőle...), én pedig Dane kendőt szerettem volna kötni, el is kezdtem, az első alkalommal  jó messzire jutottam, de félretettem, talán éppen a Lutea miatt. Amikor két hét múlva egy tihanyi úton elővettem, egyszerűen nem találtam magam, hogy hol vagyok és melyik sor jön, teljesen becsavarodtam tőle. Nekem egyébként is nehezen megy a sorok felismerése, nem tudom, miért, de nem látom, hogy hol tartok, ezért amikor elrakom (ha csak másnapig is,de ezt előre sosem tudom), mindig gondosan feljegyzem, hogy III/ 4. jön, vagyis a 3. chart 4. sora. Béna vagyok, na.

Itt azonban nem jegyeztem fel és a Bajna-Tihany közötti úton egyszerűen nem találtam  magam, pedig azt azért tudni kell, hogy a Dane nem egy bonyolult minta. Mégsem.

Akkor lebontottam, úgy emlékszem, dühösen, majd elkezdtem megint, nulláról, haladtam is, és ... nem tetszett. Megint nem tudom megmagyarázni, hogy ha először igen, akkor másodszorra hogyhogy nem, de nagyon nem. Bontás, rezignáltan.

Utána ültem a gyönyörű fonalam fölött és arra gondoltam, hogy ez a fonal annyira gyönyörű és színes, hoyg lehet, hoyg ez a baj, ezért nem tetszett, valami tök egyszerű kendő kellene, ahol  a minta és a szín kölcsönös szimbiózisban van, egyik sem tör világuralomra. Tihanyban nincs net, a kis okoson meg nem fogok ravelry-zni, így saját kútfőből kezdtem neki. Abban biztos voltam, hogy oké, hogy nem kell minta, de a harisnyakötést pikk-pakk megunom, tehát valami olyasmi kellene, ami az ingerküszöbömet azért eléri, így jött az az ötlet, hogy a sima felületet ezekkel a ráhajtásos sorokkal megtöröm feldobom. Ilyen bonyolult tervezői munkát vállaltam be, tudok én, hogyne tudnék. A végén még nem gondolkodtam, csak kellene oda is valami, de majd akkor töprengek rajta, ha odaérek.

Na, ezt a kendőt kell megkötnöm az olimpia végére. Ha készen leszek, leírom a kendő mintáját, le én. Nehogy elfelejtsem.

Verhetetlenek

Azt a megoldhatatlannak tűnő problémát, hogy az egyik szobában dolgozni kellene, miközben a másikban folyik az olimpia, tehát én Bajnán, miközben a férfi Londonban, először úgy próbáltuk megoldani, hogy a tévét Bajnára vissza, de ez logisztikailag sok volt nekünk, zsinórok és kábelek, ugye, végül becipeltük (Londonba) a  kerti asztalok közül a rondábbat, de tisztábbat, rásimogattunk egy  asztalterítőt hatalmas vászonlepedőt, majd a varrógépet reáhelyezve elvágottnak éreztük a Gordiuszit.

Még egy kicsit töprengeni kell, hogy a konyha hogyan megy Londonba, ennek megoldását a korai kelésben látom, akkor lehet a szurkolóknak gazdasszonykodni, ha már muszáj ebben a pár hétben is. Lehetne még opció a ki(be)helyezett rezsó, de akkor már erősen hasonlítanánk ahhoz, amit egy ismerősünk mesélt afganisztáni kirándulásáról, mikor is a puszta közepén álló egyterű sátorban bent volt a papa, a mama, a hat gyerek, két birka, rengeteg szőnyeg, a közepén volt egy tűz, de büszkeségként mégis az egyik ágyon lévő hatalmas plazmatévét mutatták be.