Itthon vagyok...

..., s ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor,..... (örökbecsű Radnótink, de szeretem!)

Mindenhol jó, de legjobb itthon. Mondtam ma reggel ZM-nek, hogy a szállodában csak intenem kell a pincérnek és már ugrik is a kávéval, de az a megunhatatlan, ahogy ő hozza be nekem minden reggel, öleléssel kísérve. No comment.

Miután csütörtök éjjel hazaértem, reggel 5-kor már keltem is, hogy mehessek be dolgozni, nem elfelejtve a személyes beszélgetést. Hát, mit mondjak, kemény csata volt, az eredetileg 1 órás programot sikerült a duplájára dagasztani, ezzel mindent elmondtam. Sok minden elhangzott, az egyik legnagyobb sikeremnek azt tartom, hogy nem sírtam el magam, hiába, no, fejlődőképes vagyok, nem szabad lemondani 40 évesen sem a belső változás eshetőségéről.
Nem untatok senkit a részletekkel, egyet mondok csak el, ez releváns információ a beszélgetés tartalmáról, a küzdelemről, az elért eredményekről, ez pedig a következő: 5000 forint fizetésemelést kaptam, nem, nem ütöttem félre, nem 50 ezret, csak ötezret.
Nem nyilatkozom, de azt elmondom, hogy én már csak nevetni tudok, volt kolléga, akivel fuldokoltunk a röhögéstől és ez a jó, mert bőgtem én már annyit, hogy most már a vihogás ideje jött el.

Na jó, még egy pozitív dolgot engedjetek meg: este 6-kor kikapcsolhatom a telefonom, nem kell folyamatos készenlétben lennem. Hiába, no, vannak még örömek az életben....

És akkor most azt mondom, hogy muszáj ma varrnom, ha a családom jót akar, mert erős kompenzációra való késztetésem van. :o) Vagyis, még jelentkezem.

Prága/ 1. rész

Hogy milyen Prága? Csodaszép. (A Károly-híd éppen felújítás alatt van, így nem sokat élvezhettem belőle, max. a róla való kilátást- egy sávban lehet rajta sétálni.) És igen, azt látom, amit az utazásom előtt mondtak, vagyis, hogy mintha lehagyná Budapestet, a mi szép Budapestünket. Mert tiszta. Mert rendezett. Meg sok minden egyéb miatt is valószínűleg, de nekem most ez tűnt fel, nem egy 10 napos turnéra fizettem be, így korlátozott számban állt-áll rendelkezésemre képanyaggal dúsított információanyag. Jaj, csak nem egy kommunikációs meeting- en vagyok?.....

Persze, szokásosan mindenki okos és ezt nem rosszindulatból mondom, tényleg így gondolom. Irigylem a holland csajt, mert úgy beszél angolul, mintha 2. anyanyelve lenne, jelzem, ez szinte így is van. Amikor ősszel Amszterdamban voltam, megkérdeztem az egyik pasast, hogy ott mindenki beszél angolul? Persze, nézett rám csodálkozva, muszáj, hiszen olyan kis nemzet vagyunk, hogy senki sem érti meg a nyelvünket. (Kivéve majd a mi gyerekünket, remélem. ) Nem akartam mondani, hogy ez nálunk nem is olyan természetes, pedig mi is (meglehetően) kis ország, kis nemzet vagyunk.

És irigylem az argentín fiút, akinek 28 évesen teljesen természetes, hogy utazik a világban, hogy éppen most Prágában van, s aki oly természetességgel beszél a30 ember előtt, mint mondjuk én, otthon, a családommal.

És irigylem a török lányt (nagyon szeretem), mert abszolúte ért ahhoz, amit csinál, minden megnyilvánulásából süt a szakértelem. Mindehhez közvetlen és kedves.

Persze, ez nem az a rosszindulatú irigység, hanem egyfajta meghajlás a tudásuk előtt, tisztelem őket. Szerencsére a workshop alatt olyan emberekkel kerültem egy csapatba, akik megértették, mit is akarok mondani, nem néztek lenézően, felfogták a lényeget, el nem múló hálával tartozom nekik. Nem is olyan egyszerű az a feladat, hogy akkor most az országok dugják össze a fejüket, mondják meg, hogy mi az év célcsoportja marketing szempontból, ezt indokolják, majd a különbözőségeket vessék össze, s hozzanak ki egy közös programot, nem elfelejtkezve az indoklásról, ill. az együttműködés lehetőségeiről.... Miközben olyan országokkal voltam egy csoportban (Franciao. és Németo.), ahol a cégünk piacvezető (mi harmadik helyen vagyunk Magyarországon), ahol kb. 10-szer annyi embert foglalkoztatnak, mint mi, s ahol a marketing (meg a HR) hosszú évek óta prioritást élvez, mert már tudják, mekkora a hatása az üzletre.

Na, ezekkel az országokkal legyen valami közös pont... :o))

A szálloda természetesen nagyon szép, van luxus, meg ami kell, sajnos, a légkondi elromlott az egész épületben, így egyesekről csorgott a víz, miközben én (a fázós) remekül éreztem magam, végre megfelelő hőmérséklet volt..

És nem, ezeket nem én fotóztam, mert ugyan nyomkodtam a gép gombját, de én ilyet sosem tudnék. Egyébként meg az átjátszó zsinórját otthon hagytam.

Utazás

Köszönöm a Luca-babának szóló születésnapi jókívánságokat! Ünnepeltünk vasárnap és felbontottuk azt a Tokaji Aszút, amit Luca születésének évben vettünk. (Minden gyereknek van egy üveg ilyen bora.) Na, igen, egy 18 éves Tokaji méltó ünneplés a nagykorúság küszöbén. :o)

Holnap Prágába utazom, de a laptopom velem lesz, majd nézem, mit alkottok, írtok, meséltek. Lesz egy egész napom körbenézni, mert fél 1-kor már ott leszek, holnap még semmivel nem bombáznak, s másnap is csak déltől kell okosnak, de legalábbis kedvesnek, mosolygósnak lenni. Nem kell mást csinálnom, mint ülni és figyelni, ez utóbbit nagyon, de legalább nem kell prezentációt bemutatni az olyan megfoghatatlan dolgokról, mint a társaságunk marketing stratégiája vagy az arculati problémák megjelenése.... majd ők nekem, nekünk.

Elég, ha okosan nézek, nem kell annak is lennem, nem?

Felvételik

A szigorlat kapcsán több tanár újfent adjusztált, hogy márpedig egy egyetemet el kellene végeznem. Én meg úgy gondolom, hogy szeretnék egy olyan karácsonyt, ami nem a vizsgák miatti tanulás okozta stresszből állna, így hárítottam (újfent) azzal, hogy szükségem van egy év pihenőre, esetleg még többre. Aztán ők vetették fel azt, hogy jelentkezni kellene, majd rögtön egy évet halasztani...

Nem is ez az érdekes, hanem a családunk (értsd ezalatt elsősorban a gyerekeinket) pályaválasztása. A dolog apropója, hogy idén Luca került sorra, lassan jó lenne eldönteni, mégis mit jelöljünk be. És ez ugyanolyan határozatlansággal, tanácstalansággal párosulva jár, mint tavaly, ugyanebben az időben. Zsófi végül az ELTE-re ment, néderlandisztika szakra. Amikor a faluban megkérdezik, mégis hová jár a Legnagyobb és ezt így elmondom, akkor van erős csodálkozás, a legpozitívabb válasz az volt, amikor a kozmetikus azt kérdezte, hogy akkor ez valami humán, ugye? Vagyis nem nagyon tudják hová tenni, bólogatnak meg néznek, én meg magyarázom.

Ettől már csak a következő kérdés a jobb, ettől előre rosszul vagyok, miszerint mit tud ezzel majd kezdeni, ha elvégzi. Azonnali, előre megjósolható, kiszámítható reakció, hogy ideges leszek, majd elmondom, hogy fogalmam sincs, elmegy Hollandiába dolgozni vagy tanít hollandot, vagy fordít vagy mittudomisén. Ezek után nem kérdeznek többet, csak látom a szánalmat, na, ez is majd a munkanélküliek számát gyarapítja. (Megjegyzem, hogy 20 főt vettek fel az államilag támogatott szakra, Zsófinak muszáj volt szupernek lennie, egyáltalán minden gyerekünknek, mert mi a költségfizetős részt nem bírjuk vállalni. Olyan tanáraik vannak, mint Balázs Géza, Nádasdy Ádám... )

És akkor eljött a január vége, eljött a következő menet, Luca is sorra került, aki egyébként holnap lesz 18 éves. Na most ő egy külön eset, miután a papa tehetsége benne összpontosul, hosszan könyörögtünk neki, hogy menjen a kisképzőbe, de persze nem, ő nem akar.t A tehetség nem tűnik el, max. egy kicsit szunnyad egyet, kértük, hogy járjon különórára, de azt sem, arról nem beszélve, hogy igen széles az érdeklődési köre, így végül mégcsak nem is kommunikációs szakközépiskolába ment, hanem sima gimnáziumba, mondván, hogy ott majd kap olyan impulzusokat, ami talán ráállítja a maga útjára. Na, most a 4. év elején azt mondja, hogy azért egy kicsit bánja, hogy nem a kisképzőbe ment és talán mégis megpróbálja (az előbbi fokot kihagyva) az Iparművészetit. Ahová nem veszik fel, ezért nem is tudja, miért, hiszen esélytelen, de a fenébe. is... (Nem mondom meg, milyen gondolataink voltak, a gyermekbántalmazás csúnya dolog, különben is egy 18 évessel már mit kezdjen az ember.) De lehet, hogy mégsem jelentkezik.

Ami ennél is jobb, az a pályaválasztás alternatívája, ugyanis a dramaturgia érdekli. Amikor ezt hallottam, rögtön az jutott eszembe, hogy ezt hogyan fogom prezentálni a falubelieknek, megint néznek rám szánakozva, szegény Lovászék, ilyen gyerekeik vannak.

A dramaturgia nagyon jó, de hogy kis hazánkban hány dramaturgra van szükség , azt jelzi, hogy két évente indítanak ilyen szakot, azt is csak 2 helyen az országban. Ha nem Pest, akkor Luca ugyan el nem megy, mert ő hétközben haza akar ugrani, ez egy kicsit mondjuk komplikálja a dolgot.

Na most nekem a következő gondolataim vannak: hát nem igaz, hogy nincs egy olyan gyerekünk, aki mondjuk olyan szakot választana, ami által biztosítottá válna majdani idős szüleik támogatása. Mondjuk, valami hasznosat. Ajánlgatom nekik a pénzügyi pályát, mehetnének a PSZF-re, de nem , csak jókat vihorásznak rajta. Bezzeg a néderlandisztika, meg a dramaturgia, az igen.

Nos, így állunk mi a határidő előtt 3 héttel.