Haladás

Vagy éppen nem. Az egyik gyerekem éppen nyelvvizsgázik, én éppen hazaértem a suliból, ZM-et éppen nyakon öntötték hétvégi munkával (is), a Legnagyobb éppen itthon van, a Legkisebb meg éppen sütni akar.
Folytatnom kellene azt a szakdolgozatot, amelyik legalább elkezdett állapotban van, de milyen jó lenne egy kicsit varrni, miközben a holnapi ebéden, a nap megtervezésen, és ezen a felvételin töprengek.
Mert bár szilárdan megfogadtam, hogy én legalább egy évet pihenek és nyugodt, békességes, duruzsolós karácsonyt tartok, semmi fa alatti tanulás, meg elfojtott stressz, meg izgalom- ennek ellenére csak feladtam ma azt a mellesleg szégyenteljesen magasnak tartott 9000 forintos csekket. Persze, kettőt, mert Lucának is, így a januári nyelvvizsga után most meg a felvételi díjak terhelik a családi költségvetést.

És most ezen jár az eszem, nem hagy nyugodtan a dolog. Mert 40 évesen némileg cikinek tartom, hogy még mindig széles érdeklődési körrel rendelkezem és nem tudom, mit is akarok. Mert de jó lenne pszichológiát tanulni (szerencsére csak nappalin van), szeretnék marketinget (mert nagyon érdekel), de a legjobb talán a szociológia lenne (nagy kedvenc), a praktikusság viszont a HR mellett szól. Talán már benőhetne a fejem lágya, bár miután az andragógia szakon végig az egész életen át tartó tanulásra helyeződött a hangsúly, most elmondhatom, hogy én ennek megtestesítője vagyok.

Van olyan, hogy ha fel is vesznek, azonnal halasztok?.... Mert akkor még pihenhetnék egy kicsit, ZM is ezt szeretné, meg tudom érteni. Egyébként csak 2 év...Persze, a cégnél sem merem elmondani az újabb merényletet, igaz, maradni sem akarok itt, de akkor megint hová menjek, ahol elfogadnak 2 tanulós évet? ...

Különben meg mi vagyok én, hülye? Miért nem örülök a reménység szerint nyáron már birtokomban lévő két diplomának, minek gyötröm magam? Kérdés kérdés hátán.

Erről van szó

Az előző előtti bejegyzésemben szidott cérnával/fonallal valami ilyesmit szeretnék varrni a már összeállított előlapra. Valószínűleg ez is a Luca-szék kategória újabb terméke lesz, de most azzal nyugtatom magam, hogy már milyen ügyes is voltam 2009-ben, hiszen varrtam 2 táskát. Ezzel a magamat is meglepő teljesítménnyel akár be is nevezhettem volna a Gina által meghirdetett 1 hónap/1 munka kampányba, de ahogy magam ismerem, az csak nyomasztott volna, most viszont konstatálhatom, hogy akár részt is vehetnék benne ...

Utazás megint

Prága után március elején Barcelonába utazom, nagy-nagy örömmel venném, ha valaki tudna kézimunka boltot ajánlani...
Persze, dolgozni megyek és csak 3 napra. De lesz egy egész szabad délután!!
Remélem, annak kiderítésére azért elég lesz, hogy igazam van-e abban, hogy Hundertwasser elbújhat Gaudi mögött...

És hogy a Sagra da Familia tényleg olyan-e (ahogy én képzelem), mint a gyerekkorunkban vizes homokból csepegtetett vár, csak templomként...

Tűzés

A Meseboltban gyapjú tűzőfonalat vettem, tetszett a textúrája, arról nem beszélve, hogy színben is ez volt a megfelelő. Mondta a pasi (András), hogy ez könnyen szakad, megjegyzem, könnyen is csomózódik a drága, de ez még mindig nem magyarázza meg, miért megy olyan nehezen a tűzés. Nem szokott, sőt, nyertem én már második helyet kézi varrással, tűzéssel (majd egyszer bemutatom, a nagy kedvenc).
Ehhez képest most vagy a vatelin nem jó, vagy a hátlap, vagy a tűzőcérna, vagy mindez együtt, vagy én. Böködöm, húzom, szakad, csomók lesznek rajta, nem egyenletes, megőrülök, kihúzom, kezdem elölről, a fenébe, csakazértis, nem megy át a hátlapon, a dög.
Ennyit a pihentető kikapcsolódásról. Mondhatnám: a hobbiról.

Napjaim

Minden, nem a szakdolgozattal töltött cselekvés felmagasztosul előttem, de legalábbis kívánatossá válik. Mert milyen jó is az a vasalás, a takarítás, a főzés meg egyenesen alkotás. Csak leülni ne kelljen, csak azt ne. Ez azért így nem teljesen igaz, mert 15 oldalt úgy írtam meg az egyikből, hogy észre sem vettem, míg rá nem raktam az oldalszámot is, illetve az is hozzátartozik a valósághoz, hogy minden mondatnál elmondtam, hogy nem vagyok normális, miért ebből, mikor jött ez a remeknek hitt ötlet, én marha, közben meg írtam, írtam és hopp, egyik reggelre 15 oldal lett. Ami még messze van a végtől (de még milyen messze!), viszont kecsegtet, hogy lesz ebből valami mégiscsak. És már nem is szuszogok (annyit) magam ellen. Igaz, az először elképzelhetetlen soknak tartott, minimális 35 oldalt kissé túllépem, magukra vessenek, olvasgassanak csak, ha már ilyen kihívásnak vetik elé a szegény párát, mármint engem.

Közben a jövő héten jönnek a külföldi kollégáim, akikkel lesz 2 izgalmas napom, majd az azt követő héten a szerb kollégák jönnek hozzánk, azokkal nem sok gondom lesz, azon túl, hogy szerb nyelvű, Budapestről szóló könyvet hajkurásztam 2 napig. Hát, nem egy világnyelv, egyezzünk meg abban, de végül találtam, igaz, olyan fotókkal, amelyek a 20 évvel ezelőtti városképet idézik fel, de egy csecsemőnek minden vicc alapon talán nem bánják majd. Én mindenesetre restellem őket.

És közben suliba is megyek. Ha nekem még egy vizsgát/szigorlatot beraknak államvizsga előtt, én panaszt nyújtok be, de jelzem, hogy nem díjazom a szokásos, havonként beadott 20-30 oldalas kisebb lélegzetvételű cuccok megírását sem.

Mindemellett itt a pályaválasztás ideje az éppen kamaszkorát élő Középső csemetének, akinek nem győzöm mondani, hogy ha már idáig elfelejtett kamaszodni, akkor azt 18 évesen már nem illik elkezdeni- egyelőre nem tudom meggyőzni. Szombaton nyelvvizsgája is lesz Miss Morcosnak.

Ma reggel pedig kellemetlen meglepetésként ért, hogy kicsiny falunkban a szibériai teleket idéző hófúvással találtam magam szembe, meg azzal a 15 cm-es hóval, ami valamikor éjjel 11 és reggel 5 között eshetett, s miután felszálltam a buszra és elaludtam, Pesten csak valami latyakos, sáros, esős, a város rondábbik arcát felvillantó időjárás fogadott. Mintha legalábbis a Transzszibériai vasúton utaztam volna, nem kevés távolságot téve meg, pedig csak 40 km volt.

A Meseboltban pedig nem kellett nagy önmegtartóztatást véghezvinnem, elég volt belenyúlnom a táskámba a pénztárcámért, ahol néhány szép, kövér csekk is lapult, egyből elment a kedvem minden extra vásárlástól, csak a legszükségesebbeket vettem meg.

Hát, így élek én. :o)

Végre varrás

Mióta KicsiKató (meg más is) írta, hogy ő milyen rajzokat, meg terveket készít egy-egy projekt megvalósítása előtt, erős késztetésem van, hogy beszámoljak, én hogyan ugrom neki a varrásnak. Még halogatom, de egyszer majd közreadom azokat a legnagyobb jóindulattal mégcsak skiccnek sem nevezhető rajzokat, amelyek arra hívatottak, hogy megelőzzék a varrógépnél való ténykedésemet, s ily módon garantálják a remekművet, meg az ezzel járó sikerélményt.
De nem akarom a vasárnap délutáni nyugodt kedélyeket borzolni, majd egyszer. Viszont muszáj volt varrni, idő meg csak annyi, hogy akkor most vagy soha, különben is lehetett már valami az én fejemben korábban is, hiszen már egy kicsit antikoltam a KicsiKatótól kapott hímzéseket. Vagyis indiai tealeveleket használtam fel, kár, hogy a képeken nem látszik, majd még javítok rajta.
Azt tervezem, hogy kézzel fogom tűzni, az még mindig jobban megy, mint géppel, de ott sem lesz nagy előrelátás, hanem majd a szabad gépit transzferálom szabad kézibe, na, ez a valami. Persze, nincs itthon elegendő vatelin, holnap vennem kell, ami azért is jó, mert a recesszió idején a vásárlás elősegítheti a gazdaság fellendülését. Így aztán be kell térnem a Meseboltba, s hogy hiába ne menjek, talán más is kerül a kosárba.

Talán...

... délután már lesz annyi időm, tudok annyit szakítani, hogy varrjak is, aztán pedig, hogy írjak is. És beszámoljak a legújabb színházi élményeinkről. És elmondjam, mit akarok kezdeni a Kicsikatótól kapott hímzésekkel. És egyáltalán...