történetek, melyek szereplői jóban és rosszban

Éppen mentünk fel egy bevásárlóközpont valahányadik emeletére és két mozgólépcsőre szakadtunk, Zé ment az egyiken, én pedig mellette a másikon és ez megzavart minket, zavar került a ritmusunkba, de akkor a férjem átnyúlt a köztünk húzódó legalább 80 centin és megfogta a kezem. Így mentünk fel. Mondtam is, hogy na, ilyen egy mindennapi  Valentin - nap.  Én így szeretem.

Ugyanezen férfi az esti ágyneműcserénél arról áradozott, hogy mennyire szereti a friss ágyneműt, az  új ágyneműt, hogy az milyen jó, és milyen szépet vettünk, én pedig nem tudtam, kiábrándítsam-e*, hoyg igen, de egy évvel ezelőtt. Azóta pedig már használtuk párszor. Kicsit elbizonytalanodtam, vajon reggelente nem csodálkozik-e rám is így. És hogy ez most jó vagy rossz.

* természetesen kiábrándítottam. aztán ő engem még jobban, hogy a párnahuzatokat is újnak vélte, melyeket a két kezemmel varrtam. bő egy éve.

pezsgő

Ha tudom, hogy ezt úgy kell csinálni, hogy egy februári nap ülni kell punnyadtan  a szobában, nézni kell a kitartóan eső zuhogó esőt, lemondóan sóhajtozni nagyjából 2 percenként és úgy dönteni, hogy most már egészen biztos, hoyg az életben több napfényt, s ezzel együtt életörömet, izgalmat, változatosságot, reményt nem élek meg, mert ez itt a vég vége már és mindörökre, és ha ezt tényleg őszintén és igazán gondolom, akkor úgy 25 perc alatt érkezik meg az élet adta válasz, akkor nem várok február közepéig, vár a fene, már január elején elkezdtem volna erre gondolni, fektetett volna a kitartásba több energiát a ménkű, szeretem megadni magam, ne felejtsük el.

Részletek (kicsit) később, körmöket lerágni nem kell.

ezt (t) ettem

Nem szeretném, ha ez szokássá válna, vagyis, hogy csak linkelgetek veszettül, ahelyett, hogy kifejteném a véleményem, odamondogatnék ennek-annak, osztanám az észt és egyáltalán: baromi okos lennék, de most mégis linkelek, ínséges időket élünk.

Viszont a keksz igen jó.

(V)egyétek.

ezt láttátok már?

a komoly csapatom.