Nem azért nem írok, mert nem akarok, hanem azért, mert rettentően leköt a családi logisztika és ez a finomított verzió.
Másrészt viszont amiről írnék, mégsem írok, mert nem publikus, ami meg publikus lenne, az meg kit érdekel - szóval, nem tudom, mi lesz a blog sorsa, most elhanyagolt, gazos udvarhoz hasonlít. Amikor a Szentendrei - szigetre költöztünk, mert jódolgunkban kaptunk kölcsön egy házat a Duna partján, szóval, akkor a kezembe nyomtak egy kulcsot azzal, hogy az előttünk a házban élő erdélyi család (1988-at írtunk) hirtelen továbbállt, üres a ház, ránk vár. Csak azt nem mondta senki, hogy ez a hirtelen azt jelenti, hogy élelmiszerek a konyhaasztalon, egy csomó ruha a szekrényben, játékok a földön - mintha egyszercsak kiléptek volna térből és időből a korábbi lakók, elég misztikus (és undorító*) volt. Bizton állíthatom, hogy a házban nem laktak szellemek és egyéb irreális lények, a tulajok meg állítólag Nyugatra távoztak. Hát váratlanul, na.
Valahogy így van ez a blog is, csak azt akartam mondani. Hirtelen távoztak a gondolataim. Nyugatra.
* pár hónap után magány után
