Naja

Hogy közben meg elkezdtem egy Gail-t, magamra vessek, persze, nem tudhattam, hogy ez a kendő alkalmas a két hét alatt gyűrődésmentesre vasalt idegeim gordiuszi csomóvá gubancolódására, megérdemlem mégiscsak, akinek nem elég a könyv, magára vessen. Vagy kössön.

Menjetek... Füredre!

Füredet meg jól belengi a reformkor szelleme, könnyű neki, jutott ide Jókaiból villa is, meg hajó is, de kilátó is, és akkor Blaha Lujza nyaralójáról még nem is szóltam.

Van Tagore sétány, a legjobb azonban az, hogy minden fánál megálltunk ZM-mel, mert én Cseh Tamás fáját látni akartam, semmiség, egy fa, de azért láttam magam előtt Bereményit, amint ássa a gödröt, ülteti a fát, de még Cseh Tamást is láttam, ott ült egy nagyobb fán és szívta a cigarettáját, meg is találtuk, tényleg csak egy fa, de mégsem, akinek van füle... (az hallja a gitárzenét).

A hattyúkkal, vadkacsákkal fura viszonyt ápolunk, a hattyút (általában) szeretik és csodálják, mi családilag utáljuk szegény párát, mert erőszakos és agresszív, ellenben a vadkacsákat szelídnek gondoljuk, őket etetjük. A hattyú szép, nem veszünk róla tudomást, a vadkacsa kedves, etetjük. És megesszük ragulevesnek. Az ember utánozhatatlan lény.

Menjetek... Vászolyra!

Vászoly számomra felér Santiago de Compostelával, zarándoklatnak tekintem, minden évben el kell jönnöm ide, különben ki tudja, mi történne, vajh mi?

Szeretem a csöndet, a templomhoz vezető fasort, a vélt vagy valós misztikumot, mely körbelengi, soha nyitva még nem találtuk a templomot, s ez így van rendjén, bár szívesen nézném az árnyékos fasorban lépkedő híveket. Az a nagyon idétlen gondolat tér vissza és vissza, hogy itt egyszerűbb, tisztább és magától értetődő a hit. Vajon az erre tévedők is hasonlóképpen gondolják? És az itt lakók?

A falu mellett sokan csak elmennek, nem sejtvén, miféle csoda is van odabent, vadszőlővel befuttatott házakkal, tóval, forrással, most veszem észre, hogy Szent Jakabról kapta a forrás a nevét, talán a tudatalattimban ezért kapcsolódott össze az El Camino- val.

ZM-ben minden évben erősebbé válik a vágy a csönd és nyugalom iránt, nem tudom, tudnék-e itt élni, bár semmi nem elérhetetlen, mégis. A zarándoklatokra úgy (is) tekintek, mint önmagunk megismerésének egy lépcsőjére vagy éppen útjára, de itt lakni... az már életforma.

Mindig a templommal kezdünk, mindig oda térünk vissza, ezt akarja szemünk először meglátni, s ezzel akar búcsúzni. Talán nem is csak a szemünk.

Menjetek (gyertek)... Tihanyba!

Hogy pedig Tihany semmit nem változott az elmúlt 20 év alatt, azon sok töprengenivaló nem akad, vannak cserepek, asztalterítők, van levendula és Balaton és apátság, s bár a templom oldalában létrehozott kis üzletben néhány éve van már bor és gyomorkeserű is, ez még mindig eltörpül ahhoz a változáshoz képest, ami bennünk zajlott, csak azt nem tudom, mikor és milyen apropó alapján, merthogy megszerettük Tihanyt, abban ma már kétely nincs, azonban arra a feltételezésre, hogy ez a kor(unk) előrehaladtából fakad, gondolni nem szeretek.

Van rengeteg ember, az apátság körül hatványozottan, képeslapokat válogatnak, fényképeznek, de leginkább azokat szeretem, akik ülnek a védfalon és csak nézik a tavat, hallottam, amikor a Feleség azt mondta, feltöltöttem a belső netemre, most már bármikor előhívhatom, a Férj pedig csak mosolygott és bólintott. Értették egymást.

Tihanyról mindenki tudja, hogy ősi település, hogy I. András, meg a bencések, a barlanglakásaik éppen a mi közelünkben húzódnak, de erre már kevesebben jönnek, a Nagy-Kopasz titka ez. Mi, ha Füred felé megyünk, minden logikával ellentétesen, megkerüljük az egész szigetet, mert szeretem látni, ha a domb mögül kibukkan Füred, a Balaton és az apátság együtt, ott kocog és bringázik minden nyaraló, egész nyaraló családok, de itt nincs dudaszó, békés együttélés van.

Ha a nyaralás alatti egy falubéli látogatást letudom, utána én már csak a hegyen vagyok, nem vágyom embertömegre, talán mégis a kor teszi. És milyen jól.

Sokat aludtam éjjel, pihent is vagyok nagyon

Ha az időjárás kellemetlen alakulása esetén is ragaszkodom ahhoz a kissé konvencionális szokásomhoz, hogy a reggeli kávét csakis a teraszon vagyok hajlandó néhány könyv, néhány kötés, de kizárólag egy férj társaságában meginni, akkor legalább húzzak zoknit a lábamra, mégha ehhez a bőrönd legalját kell megkotornom is. Ahol viszont újabb remek könyvet találok, hurrá.

Az pedig, hogy egy levélben a nem létező , de számomra jelentéssel bíró "feleségeskedik" szót használom, de a program kijavít és felajánlja a "feleségesedik" szót, elgondolkodtató. Utóbbi létező és elfogadott, már-már kívánatos tevékenység lenne, egyre inkább feleségesedünk, ha kellőképpen igyekszünk.

Menjetek... Veszprémbe!

Visszaszaladok a csipkekendőmért, hogyan is felejthettem el! Arra szeretnék emlékezni, hogy Veszprémben volt a vállaimon először, éppen annyira melegít, amennyire azt elképzeltem, s amennyire jólesik.

Veszprémről mindig eszembe jut az apácák birtoknagyobbító hamisítása, a palimpszeszt gyakorlati példája, ZM-nek mindig el kell mesélni, nevetünk.

Itt van a kedvenc antikváriumom, minden évben rettegek, hogy zárt ajtót, üres teret találok, Utas és holdvilág, egy nagy könyvtárszoba, kellemesen halk jazz, kényelmes bőrfotel és könyv, rengeteg könyv. A falon Cseh Tamás plakát, el tudom képzelni, hogy ebben a környezetben otthon érezte magát, zsúfolt terem, tele rajongókkal. Talán nem is akart véget érni az este, nem akaródzott hazamenni senkinek, még egy flaska is előkerült.

Imádom a vár macskaköveit, s bár semmi köze Veszprémhez, azért a barikádok is eszembe jutnak, forradalmak, képzelgések, az enyémek. A házakban ma komoly hivatalok működnek, ügyészség, bíróság, milyen lehet reggelente belépni ezeken a kapukon, lenyomni a méretes kilincset, tűsarkúval végigkopogni a kapubejárón, iratokat cipelni, lélegzetet venni a napi munka előtt.
De az is lehet, hogy közönségesen indul az itt dolgozók napja is, szeretném azt gondolni, hogy nem így van.

Az is bizonyossá vált, hogy nem szeretek épületeket fényképezni, az emlékeket nem a fotóról felidézett látnivalók hordozzák, sokkal meghatározóbb egy árnyék, egy kapualj, egy meghökkentő szín, a falakban gyökeret verő borostyán.
Az idős pap, ahogyan végigmegy az utcán, kerülgetve a tócsákat, kezében aranykulcs, melyik épületet nyitja vajon, körbenézek.

Nem akarok innen elmenni, jó itt nekem, jó itt nekünk, kapunk levegőt, levegőt kapunk.

Laminária II.

Van már csipkekendőm, vállalható minőségben, messze nem tökéletes, de szeretem, van ennél fontosabb? Másodszor kötöttem a Lamináriát, mehetett volna akár rutinból is, de én valahol az Edging Chart 1-nél úgy elrontottam, hogy jó néhány sort bontottam, végül már azt sem tudtam, kihátráltam már ebből a chart-ból, netán benne vagyok még, végül megtaláltam magam és gyorsan befejeztem a maradékot.
A fonal Ercsutól van, kötéstudásom szintén, persze, egyébként uruguay-i lace, két szín keveredik benne, remekül megy a kedvenc szoknyámhoz, azonnal birtokba veszem, s csak remélni tudom, lesz valaki Veszprémben, aki megbámulja, lefotózza, kérdéseket tesz fel hozzá/róla.

Menjetek... Keszthelyre!

Ha egy-egy település oly szerencsés, hogy van saját kastélya, az nekem grandiózus és felséges, ha a kastélyban könyvtár is van, az pedig mennyország, a Helikon pedig éppen olyan, mint képzeletemben. ZM-mel megegyeztünk, hogy övé a nagyobbik terem, mert az férfias és borongós, én kapom a kisebbiket, ott van ablakfülke is, majd a suhogós ruhámmal odakuporodom, de elegánsan, elvégre úrinő vagyok vagy mi a szösz, tehát a könyvet is kézben tartom, még gyakorolnom kell.

Nem volt nehéz a fotók közül válogatnom, tekintve, hogy a belépőjegy mellé külön kérnek jegyet a fotóapparatnak is, ezen ZM kellőképpen lett mérges, elvekről beszélt, meg francia, olasz, osztrák tapasztalatokról, végül a gép csak lógott a nyakunkban, nem használtuk.
Hogy a kastély bejáratánál lévő kávézóban nincs mellékhelyiség, csak külön e célra létesített és külön belépőjeggyel használható helyiségben, az nekem hozta elő az elveimet, én is emlegettem a tapasztalatokat (ugyanazokat, csak más szemszögből), nekünk elveink vannak, ezen a szinten mindenképpen.
Remélem, egyébként is.

Sínpárok

Benyújtottam a pályázatomat egy kollégiumi portás állásra, lehet elemezni a mondatot, én adtam be, pályázat!, portási állás, minden szó megér egy misét, s mivel azt nem írhattam, mert adott szituációban nem érdekel senkit, nem jelent előnyt, hogy multi, meg két diploma, két nyelvvizsga, senkit nem érdekel a havi rendszerességű európai meeting, de még csak a teherbírásom sem, összehordtam valami arról, hogy mennyire türelmes és empatikus vagyok, egyébként gyermekeim jóvoltából kenem-vágom a korosztályi igényeket, engem meglepetés nem érhet, fel vagyok készítve mindenre, bár a megpályázott pozícióból fakadó szellemi kihívás tekintetében vannak aggodalmaim.

Ezzel párhuzamosan megírtam egy egy éve húzódó levelet is, majd kiderül, akarják-e (még), hogy kutatgassak a héber költészet gyöngyszemeiben vagy hagyjam őket békén, a felkéréseket időben kell elfogadni, pláne, teljesíteni.

Most majd ülök, mint pók a hálójában és várom, ki téved felém.

A két levél között van összefüggés, van-e, ki nem érti.

Menjetek... strandolni avagy a strand örök

Az még csak hagyján, hogy van főtt kukorica, meg fagyi és lángos, azzal az örök kérdéssel, hogy melyiket, de legalábbis milyen sorrendben, meg, hogy ott van a hűtőláda is, amelyet asszony pakol be, férj cipel le, de a törölközőt és/vagy takarót kérdés sem változott.
Legyen naptej, meg valami árnyékot adó sapka a fejre, könyv, újság, homokozójáték a gyereknek, kártya a felnőtteknek.

Mindig van vetkőzni nem merő egyik, de magáról a kelleténél több mindent ledobó másik véglet is. Persze, minden strandon van gátlástalan pufi és gátlásos bombanő, mint ahogyan tisztes őszes öregurak jelentős sörhassal, kizárólag gátlás nélkül.

Örök a magára lepedőt csavaró, s az alatt öltözni próbáló mutatványos is, de lehet számítani a lenge szélre, mely a megfelelő pillanatban, a megfelelő helyen lebbenti fel a textilt. Mindig van, aki ennek éppen tanúja is, persze.

Kisgyermekek strandon aludni nem nagyon akarnak, van ebből némi huzavona a szülőkkel, majd délután előbb nyafogó, később hisztiző, végül torkaszakadtából üvöltő csemete, ennek megfelelően frusztrált anyuka, strandonként legalább egy kijár.

Vannak lila szájú, vacogó gyerekek, akiket ki nem lehet a vízből parancsolni, meg a partról "azonnal gyere ki!" utasítást adó szülők, reményvesztett harc ez ősidők óta.

Létezik divat a felfújható állatseregben is, de örök a matrac, matraca mindenkinek van, megtámogatva esetleg pálmafával, banánnal, de matrac nélkül elindulni nem lehet, mindenre jó, vízben való lebegésre, hajózásra, vízi csatára, törölközőszárításra a parton, de délutáni szunyókálásra is, univerzális darab.
Hogy van pumpa, nincs pumpa, neked kellett hozni, nem raktad be, majd apa tüdőből, neki ez semmi, apa vörös fejjel, kidagadt erekkel, még jó, hogy a közelben a csapolt sör, mert megérdemli, ugye, örök jelenet.

És a csöpögtetett homokvár!, ki ne hagyjam, anélkül strand nem volt, nincs és nem is lesz, míg világ a világ.

Mondom, menjetek strandolni!

Blogparádé

Nem tudom eltüntetni a visszavont hátteremre vonatkozó feliratot, annál inkább sem, mert én a blogomat csak írom, a kívánságaimat meg sorolom, mások teljesítik, van ennek előnye, most éppen hátránya, hát kénytelen vagyok kezem lengetve ismét és újfent és megint segítséget kérnem, ha erre jár valaki, aki szaki és akar is, köszönném nagyon a tüntetést, mely elfele menne.

Vajon

Nagyon kellene töprengenem azon a valószínűleg más számára nyilvánvaló és egyértelmű kérdésen, ami így viszont már nem is kérdés számukra, gondolom én, hogy maradjon kellemesnek tűnő, mosolygós a blog, esetleg csempésszek bele valamit a realizmusnak tűnő valóságból, netán rakjak bele mindent, ami én vagyok, de hagyjam kívül a világot, de még az is lehet, hogy jöjjön, ami jön, de felbukkant a hagyom a fenébe az egészet alternatíva is.
Minden mellett van pro és kontra, csak elgondolni nem szeretem a logikusat, mert akkor ezzel kizárom azt a lehetőséget, hogy mégiscsak én döntsek, azt a láncot pedig szintén nem akarom végigjárni, hogy elveszítek/szerzek olvasókat, mert akkor megint én-kérdéssé avanzsálódik a dolog, pedig messze nem így indult.
Nyaralás alatt erre gondolni , ezt én kizárólag az elmúlt két nap időjárására fognám, ellenben a mai napsütés mégiscsak őszinteséget akar, hát nem teszem.

Vasárnapi vers

A.A. Milne: Micimackó

Nyáron nyaralok, télen telelek,
a Trotechnikus, az mindig Elek,
kérdezz valamit, s én megfelelek,
nyáron nyaralok, télen telelek.

Nyáron nyaralok, télen telelek,
ki mézet ad, azzal nem perelek,
kérdezz valamit, s én megfelelek,
nyáron nyaralok, télen telelek.

Nyáron nyaralok, télen telelek,
villanyt fára ingyen szerelek,
kérdezz valamit, s én megfelelek,
nyáron nyaralok, télen telelek.

(Karinthy Frigyes fordítása)