na, kérem szépen

Csak mondom, hogy a héten (és még nincs vége, ugyebár) kétszer voltam futni és egyszer tornáztam is norbit. Előbbiről rengeteg mondandóm van lenne, tegnap például testrész-fájdalmat váltottam és nem a tüdőm köptem ki, hanem a sípcsontom éreztem eltörni, paralel azért a tüdő is hozta a maga (rossz) formáját.Kiderült, hoyg a dacosságon kívül semmit nem csinálok jól, nem jól teszem a talpam a földre (örülök, ha egyáltalán) és nem jól lélegzem (pláne). Én akartam, hogy 2 / 2 helyett 2 /3-at, de  a Goldbach - sejtés semmi az én légzési technikám képletéhez.

Azt még nem tudom biztosan, hogy baj-e, ha a flow nekem utána jelentkezik, értem én, hoyg nem a cél, hanem az oda vezető út a fontos, csak az út nekem itt szó szerint értendő fizikai távolságot jelent és ez erősen rontja az esélyeimet. Utána viszont állati boldog vagyok,  jöhet a K2.


A norbirólmeg sokat nem tudok mondani, borzalmasan buta és jobb lenne, ha a dvd-jein meg sem szólalna, mert igen sokat ront azok élvezeti értékén, pedig egy torna nekem eleve nem bír magas pontszámmal. Ellenben ha valakinek megvan a kickbox 1., az, kérem, hogy jelentkezzen nálam. Kaptam én már az olvasóimtól meggymagozót,  rengeteg könyvet, textilt, műbőrt, dvd-ket, legutóbb pedig több lemezre kiírt mennyiségű hangoskönyvet.Éppen norbitok ne lenne? Ne keserítsetek el.

Ehhez kapcsolódva azért megmutatom ezt a táblázatot, az életszerűsége különösképpen tetszik, remélem, meggondoljátok, mit esztek, mert aztán meg fejhettek 40 percig kecskét.

Egyébként pedig karcsú testről álmodom.

merjünk nagyot álmodni

Arról meg már igazán csak álmodni merek, hogy egyes éjszakákon, mikor a bennem lévő víznek összegyűlni támad kedve, ne a fej, hanem a másik végpont, a láb felé vegye az irányt, gyűljön össze ott, ne a szemem környékén, így aztán még az is előfordulhat, hogy reggel 10-kor egy személyes átadás- átvételkor nem idült alkoholistának nézek ki.

örkényi fordulat

Hogy abban a végtelenített hírfolyamban erre bukkantam, azt pedig köszönöm:

"Édes, fehér paprikapalántát cserélek más palántára vagy állólámpára."

(ugyanitt kimérve kitűnő szederpálinka van - de ezt már csak - sajnos - én teszem hozzá)

fussunk neki még egyszer a témának

Szóval.

Én alapvetően nem vagyok egy sportember. Nehezen veszem rá magam,  amikor nem volt túlsúlyom, akkor is, most nyilván még nehezebben. Nekem ehhez észérvek kellenek, magamtól nem megy, magamtól az megy, hoyg heverészek a nyugágyban, a bal kezem mellett valami kötés, a jobb mellett néhány könyv és legyen, aki időnként hoz nekem limonádét.Ez ciki, ugye?

Az, viszont őszinte.

Én nem szeretem, hogy nehéz, hoyg fáj, hogy izzadok, hogy izomlázam van, én inkább számolom, hogy már csak kétszer kell a héten és vége a szenvedéseimnek Ez van.

Viszont ismerem magam .és tudom, hogy nekem nem szabad az első alkalomtól azt várnom (mondom ezt úgy, hogy közben meg nyilván ezt várom, hát ha egyszer elkezdek mozogni, akkor nyilván, hogy okozzon minimum extázist, hogy testem a földtől elemelem), hogy rám tör a boldogság, hogy ez azzzzz!, a futás (vagy bármi más activity) az enyém, az én világom, hoyg ez az a sport, ahol kiteljesedhetek végre és ami végre - végre nekem is örömet okoz. Ilyen még nem volt és (az alaphelyzetből kiindulva)  feltételezem, nem is lesz.

Olyan azonban már nem egyszer volt, hoyg minden vágyam ellenére, önmagamon erőszakot téve elkezdtem valamit csinálni, például elkezdtünk egy barátnőmmel hetente háromszor tornázni, de nem ám csak hetekig, hanem hónapokon át, jó sokáig, és menetközben elkezdtem élvezni. Mondjuk, ez elég sokára jött, azt hiszem, fázisok voltak, az utálat elég hosszan kitartott, aztán elkezdtem látni az eredményt és akkor már célszerűnek láttam a mozgást, meg elkezdtem  fizikailag jobban viselni a testemet, de ez még mindig elég távol állt attól, hogy szeressem. Hiányozni hamarabb hiányzott, de nekem a hiányérzet még nem szerelem, ugye. És akkor valamikor elérkeztem a szeretem- stádiumába, de ez elég hosszú és rögös út volt.

Aztán ugyanígy voltam az úszással is, amikor elkezdtem (orvosi előírásra és nem fizikai problémák miatt) úszni, akkor én úgy gondoltam, hoyg tényleg, ezt én tudom csinálni és biztos szeretem is, aztán az első medencébe ugrás mászás során kiderült, hogy valahogy átevickélek az 50 méteres medence túlpartjára, de igazából csak a szégyen tartott vissza attól, hoyg menetközben kétszer megálljak és levegőért kapkodjak. És nagyon sokat kellett úszni járnom, mire elkezdtem élvezni, de tény, hogy itt ez hamarabb bekövetkezett, mint egyéb esetben és simán leúsztam 1 - 1, 5 km-t. Csak az úszás nem kimondottan zsírégető, ugye.

Tehát azt akarom ezzel mondani, hogy nekem a mozgás nem lételemem, sajnálom, forduljatok el tőlem, ez van, nem természetes számomra,  hanem hosszas észérvekkel alátámasztott önszuggeszttió, amelynek következményeként ráveszem magam, hogy akkor gyerünk és csináljuk. Csináljam. És ha menetközben egyszer csak valamikor kiderül, hogy hopp, ez nekem nem is rossz, az még mindig messze áll a flow-tól, de ez nem azért van, mert az adott mozgásforma nem nekem való, hanem azért, mert nekem lassabban esik le, hogy én ezt már rég megkedveltem. Így aztán az első futás élménye számomra ugyanolyan rossz, mint az első úszásé, az első aerobiké, vagy akármi másé, ebből nem szabad azt leszűrni, hoyg ez nem fordul át valamikor valami pozitív érzéssé, hiszen nekem alapvetően a mozgás nehezen avanzsálódik flow élménnyé. És ezt most magamnak mondom. 

Ha tegnap nem futok, hanem elmegyek egy spinning-re vagy .ugrabugrálni, az ugyanezt váltotta volna ki belőlem, anti-sportoló vagyok. Viszont elkezdtem és mivel (az eszemmel)  tudom, hogy több kell nekem az elfogadáshoz, hiszen a tapasztalatok ezt mutatják, ezért egyelőre nem hagyom magam (magamtól) eltántorítani, hanem továbbra is győzködöm magam, hogy de, ez jó lesz. És ha nem változik, az sem baj, mert kipróbáltam, de azért még adok magamnak esélyt. Mega  futásnak is.

És bár sápadtra irigykedem magam, amikor arról olvasok, hoyg valaki elkezdett futni és már az első alkalmakkor azt érezte, hogy ez az, bingó, megvan a mozgásformám, a szabadságélményem, azonosulni mégis azokkal tudok, akik azt írják, hoyg 50 méter, 100 méter, iszonyatnehéz volt, majdnem belehaltam, lámpaoszlopig futottam és bele kellett kapaszkodjak, én ebbe beledöglök, muszáj ezt nekem?,  de oké, csinálom,. megyek tovább.. A másik érzésért epedezem, de inspirálni ezek inspirálnak.

Legyen úgy, hogy én is így járok.ha pedig egyszer majd elönt az a nyamvadt flow, nyugodjatok meg, hogy szólni fogok róla.

így futok én

Bepiszkoltam a vakítóan fehér futócipőm, azaz elmentem futni. Futni.... végülis így hívják, na.

Egyet most megmondok: nagyon csodálkoznék, ha nekem ez flow élménnyé lépne elő. Van komoly edzéstervem, viszont nincs speciális órám, hogy mérjem a futás - gyaloglás időtartamot, ezért én nem időre, hanem távra állítottam be magam, úgy képzeltem, hogy 7- szer  elfutok a harmadik második virágzó facsoportig* könnyen, repkedve, hogy közben érezzem arcomon a levegő érintését, halljam a madarak csicsergését és jó mélyen beszippantsam a fák virágainak csodálatos illatát, majd visszasétálok. 

Mindebből a visszaséta valósult meg, biztos tudtam volna érezni ezt a csodás összhangot természet és test között, és biztos eggyé tudtam volna válni az univerzummal, ha nem arra kell figyelnem, hogy nem köpjem ki a  tüdőm,  vagy hogy kapjak levegőt és ne görcsöljön be a lábam, vagy akármi.

Ez nagyon durva. Fel sem tudom sorolni, mi minden fájt azon a meg-nem-mondom hány méterem. Holden Caulfield-et idézve:hervasztó. Lehervadtam tőle.

Közben pedig dacos is vagyok, nekem ne menne?? pont a futás ne?? a futás se??


* tényleg elfutottam7-szer, számszakilag megvagyok, csak az érzés ... az nincs meg

mindennapi szentencia

Mindig az van,  hogy valami nincs.

FSZEK

Az utóbbi időben többször elcsodálkoztam, hogy a könyvtárakban egyes könyvek miért éppen ott kapnak helyet, ahol, mindenesetre most csak két példát tudok felhozni (a biztos emlékezetkiesés első szakasza, ha azt mondom, hogy hú, ezt most megjegyzem), az egyik, hogy Nabokov Lolitá-ja (képzeljétek) a böngészde "szerelem" sorában van. A böngészde nagyon érdekes hely, igazából ponyvákat kínálnak itt,  könnyen, gyorsan fogyasztható élvezetez, csak ezt ilyen szépen tálalják, mert az fontos. Na de Nabokov? Lolita?

A másik az meg tök vicces, ugyanis a kreatív bobby szekcióban keresgéltem kötős irodalmat, és akkor megtaláltam a Tökéletes gyilkosságok c. könyvet, mit is mondhatnék. Bele kellett olvasnom.

A központiban egyébként azt (is) szeretem, hogy a számítógépeken a többség nyitva hagyja a keresőoldalt, tehát kikeresi az adott könyvet és nem törli a keresés eredményét, hanem otthagyja bárki számára elérhetően, s mivel nekem van egy kényszerem, hoyg muszáj megnéznem, mások mit olvasnak, muszáj,  ezért én bárkinek nyilvánítom magam. De elég ravasz vagyok, tehát nem ugrálok az asztaloknál és asztalok között, hanem úgy teszek,  mintha keresnék valamit, de éppen nem működne a gép és ezért újhoz kell ülnöm, vagy azt csinálom, hogy az asztal mellett elmenőben - meghazudtolva a látásom- elolvasom  a beírt könyvcímet. És ez nagyon izgalmas, ha még nem mondtam volna.