Az életkép

annyiban hamis, hogy a háttérben látható létra már nem a kép jobboldalán sejthető látható cseresznyefa alatt áll, hanem a képen nem látható, de egyébként bal oldalon lévő barackfa alatt, mi a létrát a kertben tároljuk, ez így praktikus.

A levendula viszont, az igaz és való.

Napos oldal

A legnagyobb jóindulattal sem mondható ránk, hogy mértani pontossággal szerveznénk az életünket, de még az sem, hogy rendesek lennénk. Éppen ezért minden évben meglep a természet túlélési képessége, törekvése, az a jóindulat, amit irántunk tanúsít. Mert a kertben sincs más, mint a házban. Vagyis inkább ... ami bennünk. :o(

Éppen ezért tudom értékelni, hogy többet ad nekünk, mint mi neki.
Mert nincs is annál jobb dolog, mint madárcsicsergés közepette a kertben ebédelni. Vagy este a tücsköket hallgatni. Vagy meleg nyári estén mezítláb locsolni. Vagy az orgonabokor alatt tanulni, hogy aktuális legyek. De az, hogy mi nem vagyunk a mindent kiszámító, mindennel törődő , pláne alapos família, hát az a kertben is érződik.
Például engem meglep, hogy a barackfa ZM metszése ellenére (vagy éppen azért ) terem. Szép kis barackokat.

Hogy a virágok nyílnak, bőségesen.

Hogy az egyszer a földbe dugott facsemete cseresznyét hoz, de mennyit...

Hogy a tiszafa (ami nálunk bokor) ilyen zöldekkel lep meg.


Hogy lehet napon aszalódva tanulni (felhívom a figyelmet a terítőcsipeszként funkcionáló fadarabokra mint az aktuális trend helyi megnyilvánulására, de kertberendezési dizájnként sem rossz, ugye),


de akár félárnyékban is, ahogy azt teszem most is:


Hogy a felső kertből lenézve ezt (is) láthatom:


Hogy 2 tő vadszőlő milyen csodákra képes (ez nem a házunkra fut fel, a felső szomszéd melléképületét futtattuk be):

Biztos vagyok benne, hogy Cicus is jól érzi itt magát:


Nem is tudom, megérdemeljük-e ezt a boldogságot. Vagy, hogy értékeljük-e igazán.

(Legközelebb az árnyékos oldalt is bemutatom, amiért igazán szégyellhetjük magunkat.)

Helyzetjelentés / News

Amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést, a közepén egyszerűen eltűnt minden, nem tudom, miért. Mindenesetre az egyébként is rövid híradás talán még rövidebbé válik az újbóli nekifutás eredményeként, ami nem baj.

Szóval: köszönöm a kedves e-maileket, az érdeklődést, a jótanácsokat, igyekszem mindent megfogadni, elfelejteni mindent, erősnek lenni, bizakodónak, optimistának. Csak még nem megy.
Az orvoshoz 3 hét múlva kell visszamennem, addig csak az úszás, alvás, pihenés, olvasás, séta, varrás töltheti ki a napjaimat. Receptre. Meg valami extradózisú C-vitamin lökésterápiaként, tea citromfűből, levendulából, abból a rémes orbáncfűből. Remotív. Magnézium ezerrel.

Ezzel a hosszantartó táppénzzel megpecsételtem a sorsom, nem nézik el nekem, de már nem is baj. Ez is sokat elárul a mentalitásukról.

Ha valaki tud valamilyen munkát (mert mindig a kapcsolati tőke a legfontosabb), kérem, jelezze, minden megoldás érdekel a kommunikáció, HR, marketing, de még a sima asszisztencia tárgykörében. (Voltam én igazgatói asszisztens is.) Nagyon sürgős. :o(

Mindenesetre azért is hálás vagyok, hogy itt vagytok. Meg azért, mert kérdeztek. Meg azért, mert bátorítotok. Köszönöm.
És ezzel (remélem) vége az ilyen típusú híradásnak.

Only a brief information about me: I have been on sick-leave, in 3 weeks I 'm going to back to the doctor. She said to me it was compulsory to have a rest, sleep, go for a walk, read, sew.. or do nothing. There are some health-giving "medicines" e.g. C-vitamin in extra-baching, magnesium, herbal tea made of balm, lavender and goatweed (what a terribile flavor it has...)
I think my fate is sealed, my workplace won't be able to forgive this long-lasting "illness", this distress. In my opinion it can denote something about their mentality.
If somebody could suggest me a new job, please, don't hesitate to turn to me. And... thank you for your e-mails, for your encouragement, for your pieces of advice...

A szemüveges lét

Néhány hónapja olvasószemüveget kaptam, mert az apró betűket már nem láttam vagy nagyon rosszul. És milyen érdekes dolog ez is: amikor elkezdtem használni, nagyon szenvedtem tőle, mert nem tudtam, hová tettem, mert fekvés közbeni olvasáskor nyomta a fejem, mert piszkos lett, meg homályos. Emellett, persze, nagyon hasznos is, de akkor csak a mérget láttam benne. Úgy véltem, ettél még az is jobb lett volna, ha állandó szemüveget kapok.

A következő fokozatot az jelentette, amikor rájöttem, hogy olyannyira megszoktam, hogy bár előtte erőltettem a szemem, de láttam; mostanra már furcsa, ha meg kell erőltetnem a szemem.

És ma reggel eljött a teljes azonosulás ideje. Miután vizsgázni megyek, korán felkeltem és olvasgattam, mielőtt akár a fürdőbe is kimentem volna. Vagyis kinyitottam a szemem, felültem, felvettem a könyvet, a szemüveget és már startra kész állapotban is voltam új információk befogadására (azért ez így nem teljesen igaz). Valamikor kimentem a fürdőbe, meg akartam mosni az arcom, amikor a kezem beleütközött a szemüvegembe- vagyis észre sem vettem, hogy rajtam van. Ez a teljes elfogadás mámora. A szemüveg és jómagam fenntartások nélküli szimbiózisa. (Nem a közös nyereség, csak a közös együttlét szempontjából.)

Munkanap

Azért az mégis csak hihetetlen, hogy amikor már a város (ország, világ) fele nem dolgozik, mert süti a bejglit, meg főzi a halászlevet, meg beállítja a karácsonyfát a talpba, meg egyáltalán, mondjuk jól kialussza magát, szóval, hogy akkor én az elenyésző kisebbséghez tartozom, akik még mindig bent vannak a dolgozóban. Ami ennél is jobb vagy éppen hihetetlen, hogy így néz ki az asztalom.

És ez nem rendetlenség, még ha annak is tűnik, hanem ez az elvégzendő feladatok írásos megnyilvánulása....
Egyébként nehogy sajnáljatok, mert nem azért írom és nem azért mutatom be, hanem csak azért, hogy egy kis életképet mutassak be, ilyetén módon is közelebb kerüljünk egymás életéhez. Már ha valaki közel akar ehhez kerülni. :o)

Természetesen nem vagyok egyedül, s ami a jó, hogy a társaság jobbik fele húzza az igáz, így aztán van nevetés is, meg vidámkodás is, meg zene is. És ez így van jól...

Siker, meg köszönet, meg öröm- mindez együtt

Úgy látom, szép nagy szünetek vannak a bejegyzéseim között, az, hogy milyen sűrűn írok valamit, mindig mutatja az aktuális időfelhasználásomat. Az elmúlt napokban nagyon nem volt időm, pedig lett volna miről, de most loptam 3 napot, így pótolgatom a restanciám. Elméletileg a suliban kellene lennem, de én már olyan fásult (és fáradt) vagyok, hogy erre a 2 órára be sem megyek, ellenben itthon maradok. És holnap sem megyek dolgozni, hiába munkanap (ezek ráadásul engem mindig megzavarnak, ezek az ide-oda rakosgatott napok), és nem megyek be a 3 órára a suliba sem, hanem végre elmegyek és veszek ajándékokat. Mert egy darab sincs, nem is vagyok késésben. :o(

Na, akkor most a sikerekről. Minden információ a tegnapi napra sűrűsödött be, koncentrátumként kaptam. Részletesen:

1. Lezajlott a cég évzáró értekezlete, amit én (és csak én) Christmas party-nak nevezek, ez az, amiről írtam, hogy én vagyok a hoppmester, a szervező, a konferanszié, a felszolgáló és a fogadóbizottság egy személyben. Az újságírók jól érezték magukat, kaptak enni-inni, kaptak információt, meg sajtómappát, meg mindent, még külön ajándékot is búcsúzáskor. Kedves voltam, meg aranyos, meg gondoskodtam róluk, aztán elmentek.

Akkor átmentem a másik terembe és szembenéztem az ott rám (is) váró 130 emberrel, odamentem a pulpitushoz és szépen köszöntöttem mindenkit, majd felvezettem igazgató úr prezentációját, előtte azonban mondtam néhány gondolatot. A dolog érdekessége, hogy egyik éjszaka írtam meg a beszédem, igazgató úr nem tudta megnézni, telefonon azt mondta, hogy biztosan jó, majd ott meghallja ő is a vendégekkel egyidőben.... Kicsit faksznis a pasas és akkor még nagyon eufemisztikus a megjegyzés, de bízott bennem és az jó. Nos, a végén azt mondta, hogy Micsoda beszéd!, meg Micsoda gondolatok!, meg Neki ilyen még soha, meg ilyesmiket, közben szorongatta a kezem. Sőt, tökéletesnek tartott mindent a rendezvénnyel kapcsolatban, ami azért nagyon lélekmelegítő, mert a kollégáim 1/4 része abban reménykedett, hogy semmi nem sikerül és majd jól leégünk, mert szervezetlen lesz minden, nem lesz ajándék, nem lesz ültetési rend, nem lesz hangosítás, és egyáltalán, nem lesz semmi, milyen jó lesz, mert akkor jöhet majd a "Bezzeg" duma.

Nos, jelentem, minden volt és majd azt is megírom, milyen gondolatokkal gazdagítottam a népes közönséget. Persze csak azt a részét, ami másoknak is érdekes lehet.

2. Fent említettek miatt én nem voltam a suliban, de este felhívtak a lányok és elmesélték, hogy csillagos ötöst kaptam arra a dolgozatomra, amiben Mo. és Románia felnőttképzési rendszerét hasonlítottam össze. Igen, ez az a balul elsült beadandó, ami eltűnt a pen driv-omról és amit fél éjszaka alatt ÚJRA megírtam, nagy sírások közepette. A címnek valami olyasmit adtam, hogy : "Mo. és Románia felnőttképzési rendszerének minden részletre kiterjedő vizsgálata" És akkor tanár úr aláhúzta ezt a fent jelölt részt, alá írván, hogy talán ez túlzás. Elolvasta, majd a címem fölé írta, hogy mégsem volt túlzás részemről.
Hát.

3. És akkor az, amitől teljesen elolvadtam: megkaptam a karácsonyi húzogatós ajándékomat, nem tudom, hogyan jutott be a céghez, a kollégáim miért nem szóltak, hogy valaki keres. A valaki alatt Kastanie-t értsétek, nem is, inkább így : KASTANIE-T, engem kapott. Én meg mit kaptam? Elmondani nem lehet, lefényképezem és beszúrom ide. Olyan gazdag ajándékozásban részesültem, hogy csuda.... Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy nem érdemeink alapján vagyunk megméretve... Kastanie, írok külön, most csak annyit, hogy nagyon köszönöm....
(Csak nagyon zárójelben írom le, hogy a cipésznek nincs cipője este vagyon, vagyis az én szépítészeti cuccaim egy fekete műanyag rondaságban gubbasztottak eleddig, várván a rájuk virradó szebb napot, amikor is beköltözhetnek egy szép, méltó, méretileg és esztétikailag is megfelelő neszeszerbe. Nos, Kastanienak hála, rájuk virradt eme boldog nap. )



Volt még néhány "apróság"a csomagomban, úgymint teafű, meg kandiscukor, meg mézeskalács, de ezeket már nem tudom prezentálni, mert a gyomrom (és ezzel párhuzamosan a lelkem) táplálását szolgálandó- megittam, megettem. Viszont közben Kastanie felé szeretethullámokat küldtem, remélem, odaértek.



Mondja még valaki azt, hogy nincs rendszer és rendezettség az életünkben. Nem az enyémben, nem a tiétekben, hanem mindenkiében. Mert bár kesze-kusza az életem; mert bár mindig le vagyok maradva néhány lépéssel ahhoz képest, ahol lennem kellene; mert bár nincs még egy ajándékom sem; mert bár egy mézeskalácsom sincs még, mert bár nem vásároltunk be ennivalót; mert bár szorongató érzéssel tölt el mindez--- mégis, helyére kerülnek a dolgok, elrendeződnek az ügyek, kisimulnak a gondolatok a fejben, és igen, lesz néhány olyan napom karácsony előtt, amikor helyére kerül maga a karácsony a lelkemben. Ez a legfontosabb, azt hiszem.

Végre...

Most egy kicsit megnyugodtam, mert varrni ugyan nem varrtam meg azokat a kiszabott dolgokat, amelyek naponta emlékeztetnek a közelgő ünnepre, viszont 4 dolgozatomat befejeztem, ami nem kis teljesítménynek számít a szűkre szabott időm tükrében. Hát, kérem szépen, ezek a remekművek születtek:

- összehasonlító andragógia:Magyarország és Románia felnőttképzési rendszerének minden részletre kiterjedő elemzése (18 oldal)
- kulturális marketing: egy induló kulturális vállalkozás üzleti terve, tokkal- vonóval(27 oldal)
- oktatásmarketing: akkreditált képzések összehasonlító elemzése (6 oldal)
- válságmenedzsment (8 oldal)

Még egy laza 30 oldalas kutatás ("Településem önkormányzata által fenntartott művelődési intézmények arculatvizsgálata a kulturális antropológia szemszögéből"), amit a köv. hét elején le kell adnom- aztán jöhetnek a szakdolgozatok. Még a végén megírom őket. :o)