Ajándék

Ezt a barátnőmnek viszem Párizsba. Nem nagy dolog, de éppen neki való. Mikor a Legkisebb meglátta, azt mondta, ez teljesen olyan, mint Timi, pont jó lesz neki. Szerintem ez dicséret, főleg egy kamasztól.... :)


Ezeket az anyagokat pedig mostanában gyűjtöttem be, egy csomó ruhát szeretnék varrni belőlük.

Festés, festegetés

Hát, izé... van nekem ez a beteges vonzódásom a zöld iránt. Ez valahogy mindig felüti a fejét, mindig segít a döntéshozatalban /vagy éppen nehezít/, Zoltán gyakorta mondja is a megjegyzéseit (Jé, csak nem zöld?), de hiába, mert szerelmem múlhatatlan.
Nos, ez történt a tegnapi festésnél is. Én csak kékeket és zöldeket akartam festeni, mert valami mocorog a fejemben, s valamiért én úgy is láttam, hogy ez sikerült, mígnem Zoltán hazaért. Ő aztán tudatosította bennem, hogy ez biza zöld, 2 kivétellel talán mind a 18 féle alkotás, amit létrehoztam. Színek terén egyébként mindig van egy kis vitánk, amire én azt mondom teljes egyértelműséggel, hogy kék, arra ő azt mondja, hogy: Kék, de van benne egy kis sárga vagy: Barna, egy kis magentával. Könnyű neki, szobrászként, grafikusként nem nagy cucc. Nehéz viszont nekem, már többször megkérdőjeleződött bennem a színvakság. De valahogy mindig csak egy ilyen vita után...

Aztán ma reggelre már én is zöldben láttam a világot, de ez azért attól függ, mit teszek mellé. Próbáltam különválogatni a teljesen, a kissé, a kétértelműen, az egyértelműen zöldeket, íme, egy kis bemutató. Szerintem ezek kékek.


Ezek meg zöldek.


Ez így jónak is tűnik, de ha egybevetem, akkor már nem olyan sziklaszilárd a véleményem.



Mindenesetre akár kékek, akár zöldek, én boldogan pepecseltem velük!

Színvitánkkal kapcsolatban egy történet: tavaly kifestettem a nappalinkat. Eredetileg valami rozsdabarnát szerettem volna, persze, lágy színekben. Aki állított már össze színt festékes vödörben, az tudja, milyen nehéz a megfelelő árnyalatot elérni, arról nem beszélve, hogy ami a vödörben a kívánt szín, az a falon, száradás után már közel sem biztos. Zoltán kikeverte a színt, én meg elkezdtem festeni nagy boldogan. Az első réteg olyan volt, mint az álom, pont ilyet akartam, volt nagy öröm. A száradással párhuzamosan csökkent a lelkesedésem, én egyre rózsaszínűbbnek láttam. (Nem a világot, csak a falat..) A történethez hozzátartozik, hogy akkoriban megint összemostam néhány nem megfelelően összeválogatott dolgot, így lettek Zoltánnak "más" színű ruhái, mint annakelőtte. Szóval, a sokadik nyafogásom után, hogy ez inkább rózsaszínű, s én inkább felkötöm magam, semmint egy rózsaszín szobában üddögéljek... Zoltán kirohant a fürdőbe, "Tudod, mi a rózsaszín?" kérdéssel, s visszatért az egyik élénk rózsaszínű alsógatyájával, a falhoz tartotta, s diadalmasan ezt mondta: "Na, ez, ez rózsaszín!" Hát, egyezzünk meg abban, hogy azonnal láttam a különbséget... :):)

A festéssel kapcsolatban a következő észrevételeim vannak:
- nem lehet abbahagyni
- nincs rossz színű végeredmény, csak még nem tudjuk, mire is lesz jó
- hiába a gumikesztyű, egy kis színt kapnak a kezek (ma a nyirkos levegőn fáztam, s éppen mondani akartam, hogy tiszta kékek már az ujjaim, amikor ránéztem, s tényleg kékek voltak- de fázás nélkül is)

Befejezetlen munkák

Persze, sokkal elegánsabb lett volna azt írni, hogy félkészek, mert akkor abban még benne van a remény, hogy egyszer elkészülnek. Csak ismerem magam, minek áltassak másokat?
Lehet, hogy csak ki kellene jelölni egy olyan napot, amikor szilárdan eltökélem, hogy semmibe nem kezdek bele, hanem a már meglévőket csinosítgatom, ellátom kerettel őket.
Ez a kettő előttem van és mindig látom őket, azért tudtam lefotózni őket, de ennél sokkal több van. :(
Mindenesetre nem nyomasztanak. :)))

Ma festettem, most száradnak a szépségek, majd vasalás után bemutatom őket, még az is lehet, hogy ma.

Párizs,Párizs...

Már csak négyet kell aludni és megyünk Párizsba!!! El sem hiszem. Tavaly már voltunk ott, s olyan felejthetetlen 5 napot töltöttünk ott, hogy azóta is abból élünk... Akkor szeptemberben mentünk, ragyogó napok voltak.
Most sikerült kivennem a holnapi napot is szabadságként, így 3 napot itthon tudok tölteni indulás előtt, jaj, de jó. Nem vagyok hajlandó menni sehová, csak takarítani, vasalni (mint a Gellért-hegy), varrni fogok. No meg, sütni-főzni. Holnap délutánra sütök igazi croissant-ot- ez a tervem...
Szeretnék varrni egy nesszeszert a barátnőmnek (Párizs), egy szoknyát magamnak, meg jó lenne valami malaclopónak is beváló táska. Nem akarom a dolgozósat elvinni, nem passzol, de nem is akarok semmilyen szinten a munkára gondolni.... Bár a céges telefont viszem, így ez utóbbi csak álom. :(

El szeretném olvasni a kedvenc könyvemet: Hemingway: Vándorünnep. Hogy miről szól? Semmiről. És mindenről. Hemingway ifjú éveiről, amikor még kezdő író, újságíró volt, milyen volt Párizsban az élet, kikkel találkozott, hogy teltek a napjai... olyan párizsi hangulata van ennek a keskeny könyvecskének, hogy ott szívom vele együtt a szivart, iszom a tejeskávét, s eszem a kagylót.

Barátaink kérésünkre a következő kívánságlistát adták, mit is vigyünk nekik Párizsba (egészen pontosan Versailles-be) :
- Karaván sajt
- csalamádé
- kovászos uborka
- édes pirospaprika
- Vegeta
- füstölt sonka
Nem kommentálom, aranyos... :))))))) Tavaly piros ruciba bújtatott Trappistát és túrót vittük. :) Hazafelé annyi sajtot hoztunk, amennyi csak befért a bőröndünkbe, s ez olyan büdöset árasztott, hogy amikor a buszon felszállt egy cigány nő, azt hitték, hogy belőle jön.... Nem mertünk szólni. (Szégyen ide, szégyen oda.)

Holnap megpróbálok feltenni egy-két képet, valamikori alkotásaimról. Remélem, eljutok oda.

Okos

Na, igen. Még egyszer nekifutottam, másodszorra, sokadszorra sikerült, így most végre változtattam. Hogy érthetetlen az újabb elnevezés? Dehogy... :) Barátaim Zazának hívnak, egyszer pedig kaptam tőlük egy azáleát azzal a megjegyzéssel, hogy az én esetemben ez már zazálea...
Persze, megint úgy futottam neki, hogy nem néztem körbe, van-e ilyen nevű blog...

Talán most már sikerrel járok।

Baj van

Na, most akkor nagy baj van, a megoldás még nem került a látóterembe. Ugye, a Kezdő Blogger ( a tapasztalatlan) nem néz körbe, csak elolvas 1-2 neki tetsző oldalt és legyűrhetetlen vágyat érez, hogy akkor most ő is... Kezdődik minden a címválasztással. És akkor Kezdő Blogger azt hiszi, hogy feltalálta a spanyolviaszt, minimum, hiszen egy olyan frappáns, remek cím jut eszébe, ami senki másnak: Foltoskodó. Jaj, hát ilyen szóvirágot még Karinthy sem, ugyebár... csak KB, neki vannak ilyen meglátásai.
KB boldog, hiszen "alkotott" valamit, rak fel képeket is, még boldogabb, hogy valaki már írt megjegyzést is, alakul a dolog. Persze, nem árt a tapasztalatszerzés és ellátogat mások oldalára, nézelődik, keresgél.. és akkor egyszercsak kiugrik a szeme, mert valaki már feltalálta az ő hatalmas ötletét. Jézusom, más is foltoskodik- fontoskodik!!!
Hát ez nagyon ciki. KB próbál szerkeszteni, állítani, cserélni, leszedni, mást felrakni, de az a dög (értsd: számítógép) ellenáll, makacskodik, hogy hát ugye, felnőttek vagyunk, döntsük el, mit is akarunk, nem változtatjuk 4 naponta az oldalunk címét, meg ilyeneket mond. Én hallom. És nem enged, nem enged.
Na, most akkor mi a frászt csináljak, nem akarom én senki ötletét elvenni, megkeseríteni a szája ízét, meg ilyenek. Nyissak újat, kezdjem előlről? Gáz, nagyon gáz. El is ment e kedvem... :(

Határtalan

... érzés volt, amikor befejeztem határidőre a munkámat. Monokrómként indul a pályázaton, s úgy érzem, már most nyertem, hiszen elkészült, befejeztem, nem áll a többi 625 ezer befejezetlen között még egyként. Különben sem a díj számít, hanem az alkotás. Nem a hegy, hanem az oda vezető út.
Próbálok egy közelebbit is feltenni róla.
És egyet a hátoldalról, mert ott jobban látszik a tűzés. A hátoldalt festettem, Colombus- szal.
Az "alkotás" címe: A romlás virágai, a jelige ennek megfelelően: Baudelaire.
Szeretem!

Ja, az a nő abban a fantasztikusan kitérdelt melegítőben és némi vöröses fejjel... na, az vagyok én. Hétvégén, játszósban, otthon. :)

Valamiért egyre rosszabbul megy a képek feltöltése, de nem tudom, miért. Mindig máshová rakja, mint ahová én szánom. Nem értem.

Dolgozó

No, igen, a munkahely nem alkalmas hosszas bejegyzésekre. Alkotásra pláne nem. Hacsak nem tekintjük alkotásnak a brüsszeli meetingről írt beszámolómat. Laza 6 oldal.
Voltam olyan piszok és a beszámoló elejét kidekoráltam az Atomium fotójával. Ebben a Brüsszel jelképének is tekinthető, nappal is impozáns, de esti megvilágításban kimondottan lenyűgöző valamiben volt a közös vacsora az okosokkal... :) Azért "valami", mert nem szobor, nem épület, de valahogy mindkettő egyszerre. Szeretem!

itt van az ősz, itt van újra...

... s szép, mint mindig, énnekem.
Ahhoz, hogy a konyhát felmossam, nem szükséges alapvetően csipkebogyó. Ez tény. De tény az is, hogy mennyivel könnyebb abban a konyhában rendet tenni, amelynek ajtaján egy piros színű koszorú lóg... s ez nem csupán a takarítás elodázásáról szól (csak félig), hanem arról a kétségbeesésről, amely vasárnap délután elfogja az ember lányát, vagyis, hogy másnap hétfő, jön a munka, a hétvégén semmi kézzelfogható eredmény nem született mindabból a sok-sok ötletből, amellyel hétközben tele volt a fej, hát legyen valami, ami, ugye, mégis csak...
Barátnő szerint kesze- kusza a végeredmény (mint a csipkebogyó- mondom én), Férj szerint gyönyörű, mint egy töviskoszorú. Hm. Szomorú, én mégis örülök. Férj okos. :)

Kísérletezés

Annyi mindent olvastam már a Procion-nal való festésről! Sőt, kb. 3 éve magam is részt vettem Mezőkövesden Szomor Ági tanfolyamán, ahol egy kezdőknek való adagot sikerült is vásárolnom ebből a csodaporból. (Tanulság: ki milyen porra költi a pénzét...) Aztán eltettem, mert azonnal nem tudtam mit kezdeni vele, valamiért már akkor is időzavarban szenvedtem. Pedig! Mit sem sejtettem az előttem álló időszakról...
Lényeg a lényeg: már hetek, hónapok óta keresem a mindent (pénzt, kesztyűt, dokumentumokat...) elnyelő házban, sikertelenül. Tegnap felnéztem az egyik polc tetejére, ahonnan kilógott valamilyen zacskó csücske. Na, nem, biztosan nem!.. De azért majdnem leszédültem a létráról, amikor megláttam, hogy biza könyörült a ház, s kidobta magából a példásan összekészített csomagocskát.... Aztán persze nem találtam (azóta sem) a leírást, de ez már tök mindegy is volt, mert kesztyűm volt, lelkesedésem főleg, mit nekem, ha nem is lesz jó... Arra azért ügyeltem, hogy a marhapörköltbe ne kerüljön.
Kéket és zöldet akartam, egy kis ízelítő.

Elkezdem én is

Az úgy volt, hogy olvastam néhány blogot mostanában. Persze, csak úgy össze-vissza, semmi következetesség, semmi logika, egy kicsit innen, egy kicsit onnan. És annyi mindent megértettem, annyi mindent elfogadtam, annyi minden tetszett, meg nem is... hogy valami hirtelen vezérelte felindulásból nyitottam egyet én is. Előzménynek tekinthető az éveken át, több- kevesebb kihagyással vezetett napló, a folyamatos vágy az írásra, az öntisztogatásra, meg a magamból való kiadásra.
Hát, íme, itt vagyok én is.