Advent kezdetéhez nem illő gondolatok

Szóval, a magyar embert a Nothing-Buy-Day és a recesszió fenyegető valóságának együttese sem képes eltántorítani attól, hogy karácsonykor, de már inkább az azt megelőző hónap minden napján, ne vásárolja fel az összes áruház összes készletét. Ezt láttam az elmúlt napokban.

És szép, hogy a recesszió ellen úgy lehet védekezni, hogy vásárolunk, mivel annak gazdaságlendítő ereje van, csak éppen nem nálunk. Nem abban az országban, ahol az áruk 70 %-át külföldről hozzák be, vagyis a vásárlással éppen nem a magyar piacot támogatjuk. És persze, lehet magyarázni a nemzetek feletti összefüggéseket, hogy ami jó a német gazdaságnak, az előbb-utóbb a magyar (dübörgő) gazdaságban is érezteti hatását, csak éppen történelmi tapasztalatunk alapján azt mondhatjuk, hogy a hatás nálunk mindig csak késleltetve és erősen csökkent tendenciaként jelentkezett.:o(

De nem baj, mert hiszen úgy is nézhetném, hogy honfitársaink optimisták, ha... Ha nem tudnám, hogy hitelek tucatjait veszik fel emberek ilyentájt, hogy sikeresen elkápráztassák családjukat, barátaikat, mindenkit, talán még önmagukat is. Azt a hitelt, aminek aztán majd egész évben nyögik a részleteit. És senki ne legyen tévedésben: nem azok veszik fel a karácsonyi hitelek többségét, akiknek most éppen egy fityingjük sincs az ajándékokra. Azok tudják, hogy később sem lesz miből visszafizetni. Ellenben azokkal, akik úgy érzik, nem tudnak elég nagy ajándékot venni, márpedig az hogy néz ki...

Nos, ilyenkor duplán- triplán megnő a kézzel készített ajándékok presztizse. Nálam, legalábbis.

Nesze! - szer

Ennyit sikerült az elmúlt napokban alkotnom. Katbónál láttam, annyira tetszik a táskája, olyan kedves ötletnek tartom... Megengedte, hogy felhasználjam az ötletét, így most én is kirukkolhatok végre valamivel. Még készülőben van 1-2, bár igaziból sokkal többet kellene készíteni, annyi közeli-távoli ismerős, barát van, akinek szívem szerint valami ilyesmit adnék...

Karácsonyi visszaszámlálás

Tudom (mert látom), hogy mindenki nagyon szorgalmasan készül a karácsonyra, ami előtt én csak meghajolni tudok és őszínte csodálattal adózom. Teszem ezt alapból is, mert valahogy soha nem sikerült az a típusú készülődés, amit ilyentájt minden női lap ajánl, vagyis, hogy semmi rohanás, meg kapkodás, meg utolsó pillanatokban vett/készített ajándék, max. a sminkeshez, meg a fodrászhoz lehet elmenni 24-én, persze úgy, hogy voltunk olyan előrelátóak és már december elején bejelentkeztünk. Nekem ez még nem sikerült a 40 év alatt, reményeim foszladozóban.
Az utóbbi években pedig még lejjebb sikerült tennem az előrelátás mércéjét, de ez mindig csak december közepe táján derül ki.

Na most, az már eleve sokkhatásként ért, hogy 30 nap alá esett a hátralévő időm, eddig legalább mondhattam azt, hogy van még 1 hónapom, ami azért elég jól hangzik. Ennek most vége, de ami ennél is rosszabb, rájöttem, hogy a számláló nem december 24-én ünnepli karácsonyt, hanem másnap, azaz 25-én, így viszont (hiába, hogy csak 1 nap a különbség) esélyeim még gyorsabb fogyásnak indultak, hála az angolszász ünnepi szokásoknak.

Fodrászhoz már most be kellene jelentkeznem, ahhoz viszont az kellene, hogy lássak magam előtt valami olyan napot, amikor nincs más fontosabbnak ítélt dolgom, mint békésen, újságot lapozgatva ücsörögni azon nők között, akik egyébként minden pénteken, heti rendszerességgel teszik ezt. Valahogy nem látom még ezt a napot az elkövetkező időszakban, és most nemcsak erre az évre gondolok. :o)

Így aztán nem marad más hátra, mint reménykedni abban, hogy idén is képes leszek csodát tenni, s nyolckarú Sívaként 2 fogás készítése közben még a hajam is beszárítani. Legalább.

Forgatás, fagy, félelem

(Na jó, a félelem túlzás, de olyan hangzatos így a cím.)

Most néhány napig nem leszek, nem alkotok, mert a tervezett forgatáson leszek. Tegnap volt az első, nem minden zökkenőtől mentes nap. A szervezési problémákra nem vesztegetek szót, de amikor este 1/2 7-kor, szép őszi időben elindultunk Zalaegerszegről hazafelé, akkor még nem gondoltam, hogy kicsiny hazánkban milyen időjárási különbségek vannak.
Székesfehérváron már esett az eső, mit esett, ömlött. Én váltott lovakkal jutottam haza, itt hagytuk a stáb tagjait a mikrobusszal, én meg a kollégámmal továbbmentem Bajna felé. Zsámbéknál már olyan hóesésben mentünk, hogy miközben a kollégám mérgelődött, én jól tágra nyitottam a szemem és addig bámultam a felém ömlő hópelyhekbe, amíg nem könnyezett a szemem. Akkor becsuktam, majd kezdtem elölről. Hogy én ezt mennyire szeretem, olyan, mintha a Csillagok háborújában lennék és az űrben száguldoznék... na jó, majdnem olyan.

Aztán Zsámbék után már nem volt ennyire kedélyes a helyzet, mert hóviharba is keveredtünk, közben jött az információ, hogy a stáb tagjai még mindig ott állnak Szfv-on, ahol hagytuk őket, mert olyan defektet kaptak, hogy még a kihívott autómentő sem tudott segíteni. Arról csak halkan beszélek, hogy nyári gumikkal kaptuk a bérelt buszt, az ígért teli tank csak félig volt igaz, s oly hiányos volt a pótkerekes dolog, hogy nem lehetett segíteni. Akkor jött a telefonálgatás, én mint egy diszpécser irányítottam a mentőhadműveletet, hívtam én mindenkit, hogy vigye haza őket, végre, nem mondom el, mennyi idő után, de helyrerázódott a dolog.

És amikor a kollégám hazaért Tatára, jelezte, hogy náluk csak eső esik, semmi hó. Bajna és Tata között kb. 25 km van. Hm.

Most, ha kinézek az ablakon, gyönyörűséges fehérek a fák, a bokrok, ha az utat nézem, az a szokásos latyakos...


Ma Komáromba megyek, holnap Pesten forgatunk, aztán meg elmegyek a suliba. És hogy mennyit írtatok ezalatt az 1 nap alatt (!), most még átolvasgatlak Benneteket, közben kávét iszogatom (sokadikat), s várom a kollégát. Pedig de jó is lenne itthon lenni..... :o)))