Nos, elértem a tűrőképességem határát, innentől már csak lefelé megyen az út. Persze, hogy munkahely, de nem részletezem. ZM-től felhatalmazásom van, hogy elmenjek táppénzre (tavaly voltam 1 hetet, előtte 10 évig orvosnál sem voltam). Aztán mehetnék munkanélkülire, de előtte még akár passzív táppénzre is. Sikerült ma is bőgnöm egy sort. Kissé zaklatott vagyok. Van olyan, hogy azt mondom a dokinak, hogy pihennem kell és kiír táppénzre? Vagy ilyen nincs is?
Ha reggelig nem gondolom meg magam, akkor egy kissé bajban hagyom a céget, ami még mindig nem éri el a 10 %-át annak, amit ők tesznek velem.
Van valakinek hasonló tapasztalata? Van valaki, aki egyszer összegyűjtötte a kurázsit és felállt?
Meglátom, mit hoz a reggel, na, nem bennük, hanem bennem. Továbblépek vagy sem. Jézusom, írni sem tudok.
Nem most készült, de nagyon szeretem. A képen talán nem látszik (elvégre én fotóztam), de caffe latte-színű barna + közepes+ erőteljesen sötétebb lila színű anyagokból készült. Csak télen használjuk, immár 4 éve. Jól bírja a családunkat, dicséretére legyen mondva.
A következőt találtam ki: az elkövetkezendő néhány hónapban nem fogok tudni annyit varrni, kötni, mint szeretnék, ill. a kézzel tűzött falikép is bitang lassan halad, viszont elszakadni sem tudok a blogomtól- szóval, ellentétes irányú mozgások vannak, amelyeknek ugyan megvan a maga oka, megvan a maga helye és ideje az én életemben, de...