2009. július 18., szombat

Így bírjuk a meleget


Azt, hogy mennyire szenvedünk a hőségtől, az mutatja, hogy a frontérzékeny családtagjaim még egy kiadós fejfájást sem bánnak, csak jöjjön az a délelőtt-délután közötti 15 fokos hőmérsékletkülönbség.
Én mindennap elmondom magamnak, hogy a kövérek különösen szenvednek a melegben, tehát le kell fogyni.
A kutyának mindennap elmondjuk, hogy ugye, milyen jó lenne egy cipzár a hasán, ahol kibújhatna ebből a szőrből.
Lassan 1 literre emelkedik a napi folyadékfogyasztásom, tehát nagyon meleg van.
Már nem felejtjük el a fordított világot, vagyis nappal becsukunk mindent, besötétítünk, éjjel jól kitárunk mindent.
A ruhák fél pillanat alatt száradnak meg, már ha van valaki, akit rá bírok venni a teregetés veszélyes műveletének végrehajtására. A szennyeskosár meglepő gyorsasággal ürül ki, a vasalnivaló halom ugyanilyen arányban nő. Hurrá.
Napközben nem főzünk, nem eszünk. Mégsem fogyunk. Ellenben este grillpartyt rendezünk. Ha esetleg fáznánk, ugye.



2009. július 15., szerda

Hát tudod, ez a Nemes Nagy...

1979 őszén-telén Nemes Nagy Ágnes 4 hónapot tölthetett az Egyesült Államokban egy Writing Program keretén belül, s ezen időszak alatt naplót is írt. Nem különösebben érdekes, semmi izgalom, mégis nagyon jó volt olvasni. Én szeretem, ha nem szól semmiről, csak magáról az emberről (jé, a költő is ember, ugye, fázik a bélelelen kabátban).
Lesz majd róla hivatalos ismertető, meg ami kell, most csak néhány gondolatot emelek ki, ami engem megfogott. Mert lehet benne találni ezt-azt, csak türelem kell hozzá, meg talán figyelő lélek.
Pl.
Ezt írja: "Milyen sokat jelent az otthoni könyvtáram, Babits-esszéktől krimiig. Mindig van mit csinálnom. Az olvasás mint életforma. - Itt úgy érzem magam, mintha állandóan viszketnék és nem tudom megvakarni. Könyvhiány." Nem kell ehhez fűzni semmit.

Vagy: " Mintha kihalóban volna a beszélgetés szokása, amit én úgy képzelek el, hogy egyik is, másik is, mindenki mond valamit, s a mondókák egybekapcsolódnak, felszikráznak, egymást csiszolják, a közös érdeklődés erőterében. A beszélgetés egyfajta , amit csak közösen lehet létrehozni. " És itt most gondolhatunk a mára, de ő nem erről az állapotról ír, hanem arról, hogy egyesek beszélgetés leple alatt egész estét betöltő monológokat adnak elő, amely az emberi együttélés megtiprása, a másik semmibevétele, mindennemű udvariasság hiánya. Mégis... a beszélgetés lényege nem változott, de jó!

Látogatás a Met-ben, festett tájkép előtti gondolat: "Az erdei, kerti utak metafizikája. Ahogy kanyarodnak.... Az erdei ösvény mindig hajlik. Ha nem hajlik, nem is igazi ösvény. Miért hat rám úgy ez a kanyarodó ív, mint egy már-már szakrális élmény? Ha ezt meg tudnám fejteni, nagy lépéssel kerülnék közelebb az esztétikum fogalmához." Hű.

Arról meg nem is szólva, hogy miközben mi esetenként kínosan ügyelünk, szebben mondva: törekszünk nyelvünk értékeinek megőrzésére, stilisztikai megformáltságára, közben N.N.Á. olyan szavakat enged meg magának, amitől egy rendes magyartanár bicskája kifordulna a zsebéből, pl. állingálunk, leglelke. Elképzelem ezt a két szót a saját írásomban, mondjuk: "Nem kevés ideig állingáltam az előtérben, amíg a csoport leglelke előkerült." Aha.


Azt hiszem, sejtem, többek között mi a különbség N.N. Á. és köztem.







2009. július 14., kedd

Akkor most képekkel is ...

... igazolom, hogy a hőség, a család ellátása, a textilek szelektálása, a befőzés mellett varrok is.

Méghozzá nagyon, ha a szemnek (a rendetlenségnek) hinni lehet.


Táskát a Legkisebbnek, amellyel megközelítettem a Tildások táborát, de belépni még nem léptem.


Pl. én varrtam bele egy zsebet is, sok nekem ez a nagy tér :o).


Aztán egy másik táskát is., mely már a Meskán díszeleg.


És hát a hímzés!, el ne felejtkezzem róla, életem megvidámítója, szemem rontója, küzdelmem színtere, a 10-ig való számolástudásomban való bizalom megrendítője:



A fényképek bizonyító ereje nem merül ki a képi ábrázolásban, maga a tény, hogy fotó van, mutatja, hogy Legkisebbünk hazatért a kies Svájcból, s újra családja körében tölti a (szülők számára mindenképpen a) kamaszkor legszebb időszakát jelentő, 17 évesekre jellemző igen-igen szeretetteljes, békességes mindennapokat. :o)



2009. július 12., vasárnap

Most meg ez


Hogy mi a ménkű ez a nyűglődés ma rajtam és miért nem múlik, mikor annyi, de annyi dolgom lenne... rettenetes. Készen vagyok végre a ribizlivel is, sárgabarackkal is, végre varrhatnék, erre nyűglődöm. Ki érti ezt. :o(