A vásárral kapcsolatban

elhangzottak mindenféle jótanácsok, hogy legyen dupla kesztyűm, forralt borom, meleg sapkám, melegítőeszközöm, pecsétem, számlatömböm, rengeteg árum, jó kedélyem, csökkent étvágyam, olvasnivalóm, remek társaságom, világítóeszközöm, takaróm, meg is fogadom, amit csak tudok, de mereven elzárkózom ZM ötletétől, pedig mondogatja egy ideje, vagyis, hogy vegyünk nekem síruhát és téli bakancsot.
Mi vagyok én, Michelin baba?

Oszlásnak indulunk,

mármint Brigivel, mert mi megosztunk egymással sok mindent, helyet, bérleti díjat, faházat, örömet és bánatot, segítő kezet, így én megyek a Waldorf iskolába a saját magam és az ő dolgaival, ő pedig megy a Chrismukkah-ra a saját, s az én dolgaimmal.
Várunk mindenkit, ez nem kérdés!

Most nagyon

hasznosan kell töltenem az órákat és a napokat, de az éjjelek egy részét is, ez lehet az oka, hogy miközben a kezeim hasznoskodnak, a fejem teljes haszontalanságon jár, hogy például jövőre átírom a receptesfüzetemet, először majd szépen formált betűkkel, később már sietve, de ehhez legfőképp füzet kell, újfent, mi más. De kell egy füzet a rajzos terveknek is, mert én már annyira összeszedett lettem menetközben, hogy füzetbe firkálgatok, semmi fecni, hogy aztán ne találjam meg, szép füzet kell ehhez is, kockás, az fontos, de a méretét még nem tudom. És kell egy business-füzet is, bevétel, kiadás, megrendelés, nyereség!, ilyenek járnak a fejemben, rend lesz itt, kérem.

De kell egy másik irka a verseknek is, a héten olvastam valami verset a hóesésről, hogy ahogy kint, úgy leszek én bent is egyre fehérebb, de nem találom, megérdemlem, ez nem állapot így.

És naptár is kell, nem is egy, legyen az asztalom fölött egy, velem szemben, ütemezés lesz, jól átgondolt, megfontolt ütemezés, s mivel a naptárban csak nappalok vannak, jövőre nem lesz éjszakázás, de nem ám. Lesz egy zsebnaptár is, de azt már kaptam, céhes és ajándékba, kicsit várom már ezt a 2011-et, használni szeretném már, telezsúfolni a rendkívül fontos információkkal.

És hát a mindenes füzetem, mely nélkül egy tapodtat sem, megint betelt egy, kidobni nincs szívem, ellenben helyem sem,  van még mit javítanom ezen a hasznosság elven, viszont kell egy a következő időszakra is.

Nagyon sok minden kell ehhez az összeszedettséghez.

A megjelenések hete ez,

a sokkal jobb, sokkal fontosabb azonban a mai, Lucagyerek rajzai egy könyvben, büszke vagyok rá, mert az övé, mert a Széchenyi könyvtárban történt az átadás, mert a könyvben ott a neve, de legfőképpen azért, mert nemcsak átlépte a saját maga által kialakított stílust, hanem azt felülmúlta úgy, hogy mindenki örült az eredménynek, önnön maga is.

Arra is rá kellett

egyszer csak döbbenni, hogy a szomszéd néni, a nagyon kíváncsi, nagyon beszélős, nagykendős néni már bottal jár, s hogy a szomszéd fiú, ki a maga tákolta gördeszkán csúszkált előttünk mindennap háromtól és menetrendszerűen, már két kislány édesapja, felnőtt férfi, ember lett belőle, s hogy a diófa, mi csak úgy magától nőtt, már diót terem, aprót és keményet, nagy türelem kell hozzá, nincs is az nekem. A fiúk megnősültek, a lányok férjhez mentek, gyerekek születtek, házak épültek, temettek is, voltak telek, kemények és fagyosak, meg az enyhék, hogy akkor globális felmelegedés, de én idén fázom, mindig csak fázom.

Semmi, csak az élet rendje, tudom én.

Ez pedig nem nekem

köszönhető, hanem Katinak, mert ő az, aki a tavalyi (velem való) sikertelen próbálkozás után is kitartott, s nem tágított, eredménye a céh újságának címlapján látható. Én ugyan tudtam róla, de egyszerűbb másról írni, semmint a bennünk lakozó kisgyermek öröméről. 

Szép nagy

dobozokat vettem, egységesen feketék, némi mintával, méretük éppen megfelelő, tehát hasznosak nagyon, mégis olyan érzésem van, mintha hullát tárolnék bennük, úgy is hívom őket: hullaszállítók.
(a dobozok feketék, a humorom frenetikus, a hangulatom csapnivaló, az idő télies, a mézesek finomak, az út fehér, a sikerem kétséges, folytassam-e még)

Ez is mézes,

 

csak más formában. Amikor a Lucagyerek még olyan gyerekforma volt, az egyik zsúrra találtam ki a mézestésztából készült dominót, remekül lehetett vele játszani, időnként egyet-egyet megenni a készletből, mert amekkora készletet csináltam, hogy nem tűnt fel, ha egy-egy darab eltűnt belőle.

Most betartottam a szabályokat, pontosan annyi van benne, mint kell, a legbüszkébb azonban nem erre vagyok, nem is az ötletre, hanem a dobozra. Hogy én megszerkesztettem, kiszámoltam, megrajzoltam, meghajtogattam, és még jó is lett, az a valami, ugye?

(vásárra mennek, persze)

A tegnapi napot

a mézeskalácsnak szenteltem, született natúr, csokis és díszített változat is, a magosra már nem futotta sem idő, sem tészta, ám ami késik, nem múlik, tudjuk ezt jól. Ez tehát a klasszikus változat, viszem magammal őket a vásárba, szombaton megyünk a Waldorf iskolába, de a Chrismukkán is ott leszünk, egyszerre két helyen, felette nagy titok ez.

Ez azonban mind semmi, majd mutatom a játékos változatot is, mihelyst lesz időm délután, ígérem.

21

táska várja majd gazdáját, esetleg még több is, nem készült fotó mindegyikről,  hiszen már szépen becsomagolva várnak sorsukra, de megszámoltam őket, huszonegy, nem sok, de valami. Van piros táska is (több is), melyeket bizonyosan ELTE bölcsészhallgatóknak adhatom csak, megmondta nekem a mi Legnagyobbunk, szóval, hogy bölcsészék körében ez most a trendi, hogy fekete nadrág-piros kabát, fekete kabát-piros táska, nekem pontos képem van a trendiségről és divatról annak jóvoltából, ki pirosat fel nem vesz, bár ELTE-s is, meg bölcsészhallgató is.
Jó nekem, bizony.

Ez énnékem most nagy kedvencem,

a most megtalált (mert egy letűnt vagy tán sosem volt korszakból való) szép cipőimmel remekül mutatna, ha nem a kényelmes, kitaposott cipőt, s a vállamra kapott, degeszre tömött táskámat részesíteném előnyben. 

Egyszerű, kedves, de elegáns nő képét mutatnám, talán éppen ezért nem lehet az enyém, mert csak mutatnám.

Ha

serénynek
merésznek
szerénynek

lenne jó
volna jó

Vasárnapi vers/ Poem for Sunday

Fodor Ákos: Kavafisz - Visszhang

legalább egy ízben el kell menni,
messzire kell menni minden
szerető szem elől; le kell hűteni
szívek kölcsönös lobogását, épp a leg-
melegebb szívekét — másként
hogyan is volna kívánható, hogy aki
térdén lovagoltatott, stb.: egykor
bájos-hibás személyedet apránként elfogadja,
m á s - ként?
                  Mesterlegény, — ha lány vagy is —
mennél messzebbre! (Úgyszólván közömbös:
kikkel, hol, mit tanulsz. „Tanulsz”-e.
V i s s z a  k e l l  j ö n n ö d,  h o g y i t t  l e h e s s,
                  És ha szíved töröd össze — immár: megint —
akkor is. Akkor ezt tanultad. Elég szívtörős
az egész.
Csak az a fontos: mennél messzebbre
s legalább! egy ízben. )
El kell menni.