Travelling woman élő egyenesben

Megkötöttem, eldöntöttem, nem kell többet!

De aztán megakadt a szemem a villámlátogatáson lévő Legnagyobb Csemetén, aki az utazása előtti kellőképpen érzelmes pillanatában lehetett, mert nemcsak a fotózást engedte meg, de többé le sem vette magáról a kendőt, lelkesedett, hogy ő pont ilyet és más színben is, és puha is és milyen remek. Ő lelkesedett, én olvadoztam, megszokott családi jelenet ez kettőnk között.

Az pedig, hogy a gyermek a füredi vasútállomás peronján állva mutatja be a kendőt, az nekünk semmi, mi, kérem, stílusosak vagyunk, belülről jön, mit jön, egyenesen fakad.

Másodlagosan kötöttünk is

Úgy kezdődött, hogy Monorierdőn felvetődött egy következő, esetleg többnapos együtt kötés ötlete, ez mutatja, hogy milyen is volt az egynapos kötésünk hangulata. Akkor ajánlottam fel Tihanyt, nem nagy, nem szép, viszont szívesen, később ez egyre inkább realizálódott, én meg egyre jobban aggódtam, hogy a ház nagyon kicsi, nagyon csúnya, nagyon messze van a víz, rengeteg a lépcső, ellenben szúnyogellátásunk, az igen, az rendben van. Nem riadtak meg a lányok, de még attól sem, hogy ablakot nem pucolok és a melegvíz ellátásban is adódnak gondok, utóbbira jellemző, hogy a csapat megérkezés napján a harmadik villanyszerelő megoldotta.
Pénteken 37 fokban, egy szál pendelyben kezdtük, vasárnap 17 fokban végeztük, mely nap a vastag Lamináriám létjogosultságát hivatott igazolni, meg is békéltem vele, megbocsájtottam vastagságot, rémes színt, mindent, beleszerettem, na.

Hogy mi is volt a két időpont között, azt nehéz elmondani, mert, persze, kötöttünk, meg tekertünk, meg csevegtünk, de ettünk és ittunk, és úsztunk is, én inkább azt mondom: együtt voltunk. Írtak erről a néhány napról már többen, ezért nem akarnám a programot ismételni, lényegesebb a hangulat, mint ahogy az minden más esetben is, ez a fontos, ezt visszük magunkkal. A Lutea, a bevásárlótáska, meg a Travelling woman, a pullóverek, meg a mittudomisén micsodák nem szignifikánsak, úgy vélem, a lényeg mélyebben van. És ez volt a nagyon jó.

Az, hogy szülinapom is volt, tortával, pezsgővel, ajándékkal, mindenféle ajándékkal, az meg olyan nekem, hogy arról írni nagyon nehéz, nem adja azt vissza a fotó, de a szavakat is keresem hozzá, még nem nagyon találom. Esetemben egy ilyen összeröffenésnek nagyobb jelentősége van, mint más, normális embernek, most tekerem vissza Ariadné fonalát (hogy a stílus maradjon) egy olyan úton, melyen csak az "elfele" irányt ismertem, talán van más irány is, igenis, ebben nekem a kötés pozitív töltettel bír, a tevékenységet képviselő emberek pedig még annál is többel.

Én felmutatni nem sokat tudok, eredményesség tekintetében van némi restanciám, de azért nekiláttam egy táskának, szokás szerint úgy 4-5-ször kezdtem el a rendkívül bonyolultnak nem mondható Travelling woman-t, így kezdek én minden kötést, nekem ez már ismertetőjegyem, úgy látszik, de ez nem számít.

Hogy a tábor után napokig hallani véltem a lányok nevetését, meg hogy arra gondoltam, ki is megy először fürdeni, meg arra, hogy jaj, nem fogok beférni már a konyhába, és az, hogy napokig ZM-et boldogítottam mindenféle sztorival, az sokat elmond. Meg az is, hogy lendületet vettem kívül, belül.

Menjetek... Örvényesre!

Hogy nem vagyok egy Lance Armstrong, azzal tisztában voltam, de hogy a Tihany- Örvényes közötti hepe-hupa kiemelt kategóriás Col duTourmalet lesz, az azért még nekem is meglepetés volt, úgyis mondhatom, ironman túlsúlyosaknak. Voltak is gondolataim, de jöttek és mentek (tündököltek és buktak), kivonatolva mondom.

A megtett út hossza szubjektív, esetemben legalább 1,5-szeres a szorzó.
Magas/alacsony és egyáltalán: rossz a nyereg.
Legyen a bicajom Gusztáv! (ez suhanás közben volt, határozottan emlékszem)
Emlékezve az 1800 méter magasságban lévő Kehlsteinhauson rólam készített fotóra, talán mégsem kellene mosolyognom az emelkedőkön, nem áll jól.
Feltétlenül meg kell tudnom az apátság- püspökség közötti különbséget.
Motivációm a bringázás iránt kizárólag külső forrásból táplálkozik (ZM).
Értem a szobakukac létet (felfelé menetben: kívánom).
Ma nem lesz ebéd, az tuti.
Demoralizáló szembetalálkozni a csomagokkal, gyerekkel megtámogatott, 50 kilós összsúlyú , vidáman tekerő nőkkel.
Minden hosszabb lejtőn való suhanást elront a gondolat, hogy ez visszafelé emelkedő lesz.
Az eddigi átlagos (és elítélendő) napi fél literes vízfogyasztásom hirtelen másfélszeresre duzzadt.
Nem megyek Balaton körbetekerésre, maradok az öbölátúszásnál.
Gusztávot eladom.
Hogy cserepesre száradt az ajkam, s jól felégett az alkarom és pofázmányom, az erősen ront az egyébként is remek testi megjelenésemen.

Megérkezni, ott maradni viszont csodás, Örvényesen van vízimalom, kedves templom, falikút, miegymás, én azt mondom, menjetek Örvényesre. De ne biciklivel.

Igazságtartalom

Na most abból, hogy ZM Tihanytól jobbra (keletre gondolom én) indul, én meg balra (akkor ez nyugat, és akkor még nem beszéltem ennek a tudománytalan tájékozódásnak a helytelenségéről), lehetne levonni mindenféle családi perpatvaros dolgot, de legalábbis pillanatnyi mosolyszünetet, holott erről szó sincsen, csak jellemekről. Mert az, hogy ZM szereti a hegyeket és dombokat, meg a hosszútávot, a tempót és sebességet, az lerí a bicajáról is, van azon mindenféle mérő/áttét/tárcsafék, az pedig, hogy én a laposat szeretem, a lassút és bambulósat, megállósat, de mindenképpen rövidet, kütyü nélkül indulok neki, szóval ez jelenthetné, hogy én nyugodt, kiegyensúlyozott vagyok, ZM pedig tettrekész és pörgős. Ellenben én zizegős vagyok és türelmetlen, ő békés és nyugodt.
Így higgyetek az egyéb teszteknek is.

Menjetek .... Kapolcsra!

(még nem tudok írni a múlt hétről, de már kezd leszállni, kezd vérré válni)

Csöndesebb lett a ház, tekintve, hogy ZM és én közel sem tudunk harsány nevetéshullámot produkálni, de még csak tömegjelenetet sem a konyhában, és az éppen használatban lévő kötőtűm sem csattog olyannyira, mint amikor közel 10 nő tette ugyanezt, de azért ez sem rossz, ellenben más.
El is vitt engem Kapolcsra, szellőztessem a fejem, meg lássak világot is, meg jó kis embertömeget is, ne legyek nagyra a (z elmúlt hétre utaló, kissé nagyarcú) sok-jó-ember-kis-helyen is szövegemmel. Van is ebben igazság, hétköznap ennyi ember, igaz, éppen olyan nap van ma, amikor minden nyaraló útnak indul, a vízbe még nem, a házban már nem, program kell.

A völgyet most értettem meg, még a levegő is más, sok erdő, sok magaslat, ennél több árus, de még több látogató. Vágytam volna Ady verset hallani a kocsmában, de éppen senki nem akart, nem tudott, vagy ez csak este bukkan ki az emberből?, lehet, most inkább táplálkozott a nép, esküszöm, hogy 2/3 az étel-ital standok jelenléte, ezen bukni nem lehet.

Engem sok árussal, sok termékkel, sok cseréppel megfogni már nem lehet, és hogy Vigántpetenden van körhinta és céllövölde, az nekem csalódás, már-már búcsú, ellenben, hogy Kapolcson van udvarbéli antikvárium, az meglepetés, és hogy van buszmegállóban kiállítás, és van Déssel spékelt Palya(Bea)-udvar, az már döfi.


És van romos házban kékcsillagos éjszaka, a házfalon verébinvázió, az utcafronton egyéb, oda nem való, de odaillő csuda dolog furulyás fiúval megtámogatva, az a valami.


És van énnékem sokadik vajkésem, sokadik palacsintalapátom, mondanom sem kell.

Utózönge

Amikor legközelebb tábornak nevezem ki ezt a házat, majd nagyon fogok igyekezni nem gondolni arra az ürességre és csendre, amely az utolsó autó kigördülése után, s amelyet férjnek és egyéb csatolmányoknak (úgyis mint gyerek és több gyerek) csak tetemes mennyiségű Bergmann-féle süteménnyel lehetett enyhíteni.
Majd nem gondolok erre, mert akkor elfelejteném a kapuzárás előtti meglehetős három napot, pedig és nagyon szignifikáns, ennyit mondok. Egyelőre.