pottyan a Zápor!

Panyizsuzsinál most egy wet brush pottyan, a Zápor, gyönyörű és szép és csodás, menjetek ide és kommenteljetek szerintem.

innen nézve nem is vicces

Például annyira izgulok, hogy éjszaka felébredtem arra az égető kérdésre, hogy milyen pizsamagatyát vigyek magammal, hogy a szállásadóink ne botránkozzanak meg.

Nem is tudtam jó darabig elaludni.

(ez nekem pedig valami kényszer lehet, mert emlékszem - bár írtam róla, de nem találom, hiába, működik egy ideje a blog-, hogy amikor megtudtam, hogy most akkor megyek Brüsszelbe, első business trip egyedül, akkor az alapos felkészültség jegyében a legsürgősebb feladatnak azt találtam, hogy kell egy új pizsama. Vettem is. Felkészült is lettem, hogyne.)

részlet

Nem tudom mind mutatni, mert nincs mindenről fénykép, de ezek talán még újnak számítank itt.

nem csoda

Sikerült elérnem a teljes kétségbeesés állapotát, kicsit hisztérikusan (de legalább hangosan) mondogatom, hogy nem lesz elég, nem, nem és nem, meg ami van, az sem jó, meg soha többé és különben a kutya sem lesz rám kíváncsi és akkor voltam hülye, amikor. 

Bécs, 2013, igen.

Közben pedig ma reggel Zé (telefonon) elutasított egy kvantumrezonanciás testképelemzést* és meg sem kérdezett engem. Csoda, ha bajok vannak a t4estképemmel? Ugye, hoyg nem.

*a közben eltelt pár óra miatt elbizonytalanodtam névvel kapcsolatban, de azt hiszem, ez volt. vagy ilyesmi.

a felfedezés öröme

Ezt most muszáj megosztanom. Rájöttem, hogy mi a sorozatok titka, miért van ekkora sikerük, miért készítenek ennyi évadot, miért nézik ennyien, satöbbi. (nyilván egyikből következik a másik, oké)

Az egész azzal kezdődött, hogy most a Grace klinikán vagyok, rezidens vagyok, új vagyok, műteni akarok, meg félek is tőle,  közben meg van nagy erkölcsi érzékem és még be is pasizom.

Szóval, az úgy van, hogy rákaptam a sorozatokra, napközben és laptopról megy, esküszöm, hogy mióta felfedeztem, hoyg a sorozatok már nem a Dallas-t jelentik, sokkal hatékonyabb vagyok. Sokkal többre vagyok képes, mondjuk így. Mindeközben azonban finnyás is vagyok, mert nem akármi jó ám nekem, például a Grace klinika untat, a Castle meg szintén, ami azért érdekes, mert ezt én nagyon bírom, legyen orvosos vagy legyen nyomozós, de a szereplők jelleme ne legyen statikus (ez itt a való világ, kérem), mert az kiszámítható és unalmas (vagy ilyen az élet?), legyen érdekes a mellékszál (ami gyakran a fő), és ha lehet kérnem, a színészek legyenek jók, ne kelljen azt éreznem, hogy ez egy színész, aki erőlködik a lazasággal, hanem érezhessem azt, hogy hú, de laza ez a pasi.

És a Grace nem ilyen, hanem gyenge, éppen ezért megint nyafogtam egyet a fb-on, és akkor ott jöttek az ajánlatok, végeztem is casting-ot, hogy melyik jöhet. És akkor, ahogy ott válaszolgattak nekem az emberek ( értsd : nők), én rájöttem.

A sorozatokat az otthon dolgozóknak találták ki, van benne izgalom, van benne munkahelyi feszültség, szövődik szerelem, van mindig főbanya, de ha nincs, akkor is ott a jó kis intrika,lehet izgulni, szeretni és utálni a szereplőket, én mondom, pótolja a munkahelyi feeling-et.
Öh... mint nálam.

what''s up

Ingerszegény környezetnek nem nevezném az engem körbevevő világot, de azért mégis csak az van, hogy most egyhangúan telnek a napok. Nem unalmasan, hanem egyhangúan. Dolgozom és sokat. Viszont ma feldobott az a tény, hogy mennyi táska vár már készen, és még van másfél hetem, igaz, húsvéttal spékelt tmásfél hét ez. Ablakot viszont nem kell mosnom, a hótól nem férek oda.

A blogírás azért megy (fizikai értelemben)  nehézkesen,  mert valahogy és valamikor átállítódott a betűméretem és alig látom, mit írok, így aztán gondolom, a szokásosnál is többet hibázom. Másnál is nehezen komentelek, ott is alig látom. Mindehhez még az is van, hogy az elolvasott könyvek listáját nem tudom szerkeszteni, állandóan kidobja nekem azt az okmányirodás szöveget, hogy javítsa az űrlapon lévő  hibákat. Pedig elolvastam az AC-t és most egy jó kis limonádé van soron (azt bezzeg engedi láttatni), amiben nekem az az érdekes, hogy ugyanannak a könyvnek hány olvasata van. Egyelőre több a limonádéban a cukor, mint ahogy én szeretem.

Szóval,  a legnagyobb izgalom perpill a blogom átváltozása, sorry,ilyen unalmas vagyok.

ismétlem önmagam

azt mondja ez a pompás fickó wet brush (úgyismint férj), hogy living in the past, én azonban még hozzáteszem, hoyg thanks, Ian Anderson, for the Bourée

http://www.youtube.com/watch?v=N2RNe2jwHE0

                                                    living in the past

miért, miért, micsoda kérdés

Az a nagy szerencse, hogy nekem a blogspot a szolgáltatóm, így aztán arra az állandóan felmerülő kérdésre, hogy kellenek-e még a blogok, sőt, hogy miért is kell az embernek blog, minden alkalommal, amikor belépek az oldalamra, megkapom a választ: Hozz létre blogot. Nem kerül pénzbe.

Tétovázóknak lejjebb megerősítő válasz: Pénzt kereshetsz vele.

szocreál

Fővároshoz közeli vidéki nagyváros közepes méretű méteráru üzlete. Belváros.Hétfő délelőtt.

4 eladó, láthatólag semmi teendő.

Miközben egy valaki lemérte a kért 3 méter vatelint számomra, észrevettem a vékony szivacsot is, gondoltam, érdeklődöm. Az árát még csak-csak megtudtam (előkeresett noteszből), viszont az, hogy az adott méretű maradék mégis mennyibe kerül, ez felülmúlta a pult mögött állók minden képességét.

Egyikük lemérte a szivacsot, majd szólt a másiknak,  hoyg számolja ki. Az elővette a számológépét, kiszámolta, majd odamutatta a harmadiknak, hogy vajon jó-e az eredmény, ő ezt nem tudja kiszámolni. A harmadik....a harmadik erre a következőt felelte: én csak a saját gépemen tudom kiszámolni.

Beült a kasszába, közben mi ugyan sokat sejtetően egymásra néztünk Zével, ám arcunkról nem fagyott le a mosoly, csak ironikusabb lett. A hölgy tehát beült a kasszába, elővette a saját számológépét, majd háromszor kérdezte meg, hogy mit is számoljon ki. Ennek előnye,hogy én most pontosan tudom,hoyg egy 95 x 98 centis vékony szivacs van a birtokomban.

Kiszámolta az összeget, végre fizettünk, majd a pult alatt keresgélve (- Ez talán jó lesz -) előhúzott egy kisimogatott papírtáskát, melyen a felirat egy teljesen más céget hirdetett. Olyan volt ez, mint amikor én itthon a szép papírtáskákat egy szintén szép, ám nagyobb papírtáskában gyűjtögetem, s ha úgy adódik, én is először ezek között keresgélek méretben, s alkalomnak megfelelőt. Ketten beletuszkolták a vásárolt termékeket, ám az egyik idejekorán feladta, hogy ez úgysem megy bele.

A negyedik? Ő mindeközben semmit sem csinált.