Ma sem lesz

bejegyzés, mert ma pedig Szabad a Vásár. De majd holnap...!

Aki

jó kislány, de legalábbis nagyon szeretik a barátnői, az ilyen bögrét kap(hat). Meg egy csomó mást is, majd mutatom. :o)

 

Lánybulit

rendeztek nekem, hát oda is vagyok.
(még ébredezünk

Moebius

Egy csavar nem csavar, dupla van az én Moebius stólámon, nem direkt, így...lett.

Barka Felhőkből horgoltam, a színek egymás utáni sorrendisége kezdetben tervszerűen folyt, ám egy idő után (meglehetősen hamar) megijedtem, hogy nem lesz elég a fonalam, akkor mindig azt a fonalat vettem elő, amelyikből még feltételeztem egy sort, közben kiderült, hoyg lenne még egy sorra való, a végeredmény az, hogy ilyen senkinek nem lesz, egyedülálló mind színei megtervezésében, mind technikai kivitelezésében.

Keresem azt a matematikust, ki az én szalagom paraméteres képletét megfejti.

Július

 második hetére vállaltam, augusztus második harmadik hetére készen is lett. Türelmes megrendelőim vannak, nem kétség.

    

Egy ideje

keresnek, hogy tegyek a blogomba reklámfelületet, nem a Google AdSense, hanem egy névvel rendelkező cég (sőt, kettő), még nem szeretném, ill.valószínűleg nem is fogom szeretni, legfeljebb a szükség, ami nagy úr, de erre meg két megoldást is találtunk, mert ilyen ötletesek vagyunk. Egy, hogy ZM-mel, a nagy bringással, a heti 100 (hegyre fel, völgybe fel)  km-t tekerő emberrel vettünk egy bicajra szerelhető kosarat, de nem ám az ő extrájára, hanem egy kettes számúra, ami mégiscsak kevésbé ciki,  bár az meg egy Magellán. Egyébként pedig a bejáratott bicajos üzletében ezt úgy adta elő, hogy nem neki, dehogy, egy barátjának kell, végül azonban csak kibukott az igazság, hogy ő ezzel fog járni bevásárolni, de sikerült úgy alakítania a dolgot, hogy megdicsőülten távozott, mert ő környezetét és egészségét karbantartó ember, mint kiderült. Pedig csak benzint akartunk spórolni.

A másik lehetőségen még dolgoznunk kell, van ez a rohadt nagy carrarai márványtömb a kertben, ami útban is van, de még egy vagyon is, ezért gondoltam, hoyg mindennap letörünk belőle egy kisebb darabot,* úgyismint kavicsot és ZM azzal fizet a boltban, visszahozván ezzel a kezdeteket, de ez ott dől meg, hogy a mi boltunkban csak olyan sörösüveget váltanak vissza, amilyent árulnak is, és akkor ezt most gondoljuk végig a márványra vetítve. ZM szerint külön probléma, hoyg nem arany, tehát hiába gyűjtögetnék, nem lehetne egybeolvasztani (sem).

Pedig találtam egy görög tömböt is.

*mármint vésővel, kalapáccsal, van a családban ember, ki ért ezekhez

Én

szeretek főzni, ezt most csak azért szeretném leszögezni, mert az előző posztban félreérthetőt mondtam, végül persze, hoyg lett ebéd, de még sütemény is, fenyegetőzöm és játszom a nagyfiút, de az az igazság, hoyg szeretek főzni, szeretem az itthon készült ételeket, hogy mindennap van friss étel, meleg étel, hogy terített asztalhoz ülünk le, szeretek főzni, sütni, befőzni, mindig mondom, hogy én egy (h)ősanya vagyok, minden látszat ellenére. Nem rendelek házhoz ételt, lehetne, de nem teszem, fel sem  merül bennem.

Ha viszont kiteszem a lábam itthonról (mondjuk, péntekenként), szívesen eszem ezt-azt, nem húzom a szám, jöhet a pizza, a kínai, a bármi, nagyon jólesik, jólesik az étterem is, a cukrászda is, a kedvenc reggelizőhelyem is, a kávézóm is, minden jólesik, mert én ilyen rugalmas vagyok,  így tudok váltani, így  (értsd:  ilyen remekül) alkalmazkodom a külvilághoz.

Ez az éjszakai

ad hoc horgolni vágyás valószínűleg ugyanabból az alomból származik, mint a wamp előtti utolsó nap cselekedetei, amikor az egyre jobban fogyó, ezért egyre inkább rám nehezedő idővel úgy bántam el, hogy  kipróbáltam egy új receptet   (tehát nem rutinról beszélek, amikor félkézzel és félóra alatt), valamint engedtem az este meglehetős hevességgel rám törő villanykapcsolók lemosása iránti égető vágyamnak.

Horgolni akarok (tudni)

Mert nem tudok. A granny-t egyszer két  youtube-os nap alatt tökélyre fejlesztettem, ez igaz, de azóta nem léptem előre, mondjuk, az is igaz, vissza sem, granny-t bármikor képes vagyok horgolni, örülhetnénk ennek, csak én érzem, hoyg ez nekem jó lenne, mármint ha egyszer megtanulnék úgy rendesen.

És akkor este fél 11-kor nézegettem az Annás- Barkás nagyimintás sálat, hoyg akkor ennek most nekiállok, mert itt már ugyan granny, de itt már forma is van, de aztán megláttam a  Möbius stólát, hogy ez nekem talán menne, merjünk nagyok lenni, ugyebár, a leckét nem az első adagnál kezdjük, de nem is az utolsónál, ha tudok összeadni és kivonni, akkor ugorjuk az elsőfokú egyenletet, neki a másodfokúnak. Azon a 200 kezdőszemen kicsit pislogtam, mert ez olyan, mint Ínyesmesternél a végy 12 tojást,   végül 160-nál meguntam, meg már nem is tudtam, hogy 161 vagy 163 vagy éppen pont, meg arra is gondoltam, hoyg az én fonalam vastagabb, mint ami kellene, mert egyébként  nincs egy rendes göncöm fonalam sem.

 

Hogy csavarjam meg, az nálam furcsa lett, de ez csak akkor derült, amikor már az első sor végén voltam, nem oda lyukadtam ki, ahol elkezdtem, nem tudom, ez most így jó vagy sem, de így marad, az biztos., csavartam, meg lehet nyugodni,  hoyg csavartam. És akkor még nem is egy színből csinálom, mert mondom, hogy nincs fonalam,  hanem váltom a színeket,  ami nekem a kötésnél is problematikus, ez van. Nem látom a szemeket, hogy ez most már új szem vagy még benne vagyok az előzőben (nem röhög), tudok négyig számolni igenis, eddig legalábbis ezt gondoltam. Mindenesetre az elképzelhető, hogy időnként 3 szem van, néha meg 5, majd egyszer megmutatja nekem egy profi.

Az Annás horgolása pedig olyan szép és egyenletes, neki egészen máshogy fekszenek a szemek is, olyan kis rendezetten, meg még lazán is, az enyém egy kicsit tömör, de talán azért, mert megfelelő méretű horgolótűm se nagyon van, bár már kinéztem.

Azon pedig gondolkodtam, hoyg miért akarok most horgolni, éppen most, mikor ott a kötésem is, de szerintem azért, mert  úgy akarok fonallal bíbelődni,  hoyg ne kelljen odafigyelnem,  ne kelljen a szemeket számolnom, s ez ugyan ellentmond az én horgolótudásomnak, de most már fent vagyok a vonaton, az első osztályra majd csak előreverekedem magam, nem igaz? Most nem akarom nézni a mintát, hanem a fonalat akarom érezni az ujjaim között, hogy siklik és puha és simogat. És jó.

Azért pedig, hogy fél 12-kor a férjem felkiáltott, hogy  jé, te most kötögetsz, azért én kérek elnézést.

Sajnos,

ma nem lesz ebéd. Éjszaka elkezdtem horgolni.

Nem csalás, nem ámítás

És amikor az űrturizmusról beszéltek a rádióban, az ugyan nekem hihetetlen volt, de kimondták a bűvszót: felfújható űrállomás. Érdeklődni pedig Bigelow-éknál lehet.

Most már a

következő vásáron jár az eszem, hogy hogyan osztom be az időm, mire jut, mire nem, listákat írok és tervszámokat, ebben én verhetetlen vagyok.
A múltkori listámat  is milyen remekül összeállítottam, véghezvittem, teljesítettem, s bár közben azért szuszogtam erősen, de megoldottam. És milyen jól tettem, mármint nem a szuszogást, hanem a megoldást.

Remek volt a wamp, jól sikerült minden szempontból, beékeltek engem a szervezők a kért két ember közé, ami az árusok számát tekintve nem kis teljesítmény. Baromi jól esett, hogy az ismerős, tapasztalt wamposok közül többen is odajöttek előtte, utána, de közben is, érdeklődtek, meg az is, hogy   sokan kiugrottak fél mondatra hozzám, meg utaztak 100 km-t miattam, meg hogy sok FB-os jött vásárolni (mert valamit muszáj), meg kiküldték a férjet és volt telefonos közvetítés is (így árulok én), és hogy jó sokan vásároltak, mert azért én mostanában ilyen pénzmotivált lettem, képzeljétek, örülök, de nem elégszem meg a szép szavakkal, ilyen lettem, vállalom.

És baromi jó volt, hogy hoztak nekem vizet, Mozartgolyót  és málnalekvárt, jelentem, minden elfogyott.Van, mi ott rögtön, van, mi itthon, a sötét éjszakában, a küszöbön ülve és kanalazgatva. Nekem érdemes ajándékot hozni, mindent élvezek.

(Ha jól látom, ez már  nem reggel készült.)

Most csak

annyit mondok, hogy annyira kifáradtam tegnap estére, hoyg hazaérve kénytelen voltam benyomni egy alkoholmentes sört, majd ettől kellemesen jó érezve magam (placebohatás), aludni tértem.

Hát akkor.... wamp!

Vasárnapi vers

Szabó Lőrinc: A szem örömei

Szerettem a szép, sima köveket,
nyulak szőrét, a selymes füveket,
jó anyagot, fűzgally fehér húsát,
melyről úgy lejön a bőr, katicák
piros hátát, fekete pettyeit,
elnézni, a halak hogy kergetik
egymást a vízben, hogy játszik a nap
az Ipoly tükrén s a tükre alatt,
fecskefű vérét, kutyatej tejét,
nagy napraforgók oroszlánfejét,
a zizegő szalmavirágokat,
a szomorú és szelíd lányokat,
aranyzöld gyíkok lüktető hasát,
gőz fátylait, felhők habtorlaszát,
a lepkéket, s nagyon a pókokat
s csöves vagy napernyős hálóikat,
s legjobban azokat a perceket,
amikor nem tudtam, hogy mit teszek.