Azért mostanra már

rájöttem, mi fáraszt meg idegesít engem ebben a facebukban, mert bár én is használom és élvezem is az előnyeit, azért bőven van még miért utálni. Például utálom az "orgonaillatú szép reggelt" kívánságokat, nem is tudom, miért, de ezt olvasva egy pillanat alatt tudok felébredni, s amikor azt mondom, előnyök, akkor arra is gondolok, hogy eggyel kevesebb kávé kell ezeken a napokon.Aztán nem szeretem az iszonyatos mennyiségű játékot sem, a kreatívokét igen, ennyi hazabeszélés már lehessen, de amikor szexi rucikat kínálnak, méghozzá úgy, hogy a csajnak a keze mintha ráragadt volna a megosztás gombra, mert egymás alatt ötször is ugyanaz van, ezen kicsit hergelem magam, nem tagadom, lehet mondani, hogy irigy vagyok, amiért ők még igen, én meg ilyet talán már  mégsem,  lehet. És nem nagyon kedvelem a meghívókat sem, nincs farmom, akváriumom, kávéizém sem, nem akarom tudni, mások mit gondolnak rólam, nem érdekel, hogy milyen kutya lennék, hogy milyen lakás illik hozzám, de az sem, hogy melyik film szól rólam, de legfőképpen és mindenek felett baromira untat és fáraszt és idegesít az az iszonyatos mennyiségű idézetbe rejtett (ál)bölcsesség, amiért viszont mintha mindenki rajongana, én nem tudom, ez valami kábszer, egyszer rákattansz, utána enélkül a nap fel nem kel, ha nincs meg a napi bölcsességed (az üzenet, ugye), akkor egyszerűen nem tudod, hová tedd az adott napot.

És ahogy V. mondta, a tiltakozások. Az ember alapvető joga, hogy tiltakozhat, ki kell használni, éljünk vele, tiltakozzunk az egoista pasik, a magas benzinár, az IMF, Hoffmann Rózsa, Béci és a monoki polgármester ellen, de én legszívesebben a büdös parfüm és dezodor használata miatt tiltakozom, nem elfelejtve, hogy ez különösen az 50 év felettiekre vonatkozik.

Az, hogy megtudhatom, éppen ki zuhanyzott/mosott fogat, az megnyugvással tölt el, ez sosem árt, ártatlan kis szösszenet, mert jó, hogy tudjuk, hogy kell fürödni, de  a bizonyosság, az a valami. De még az is lehet, hogy nem nekünk szól, hanem önnön magának, ember, már fürödtél, ne pazarolj.

Na, ilyenek. Egyszer majd szólok mellette is.

 

Van több új dolog is

a nap alatt, mármint termék, azaz táska, idő nincs, mégpedig azért nem, mert nem tudok fényképezni, a masinám sem remekel, nem tudom, hallja ezt valaki az univerzumban? Mármint, hogy nem jó a fényképezőgépem, valaki, valaki... 

A táska? Hát az egy big bag, erős is, válltáska is, kézitáska is, keresztben hordós is, mályva is, narancs is, hogy ebből mi látszik, azt nem tudom. mert nem jó a fényképezőgépem, azért. Valaki...

 

 

"Sajnáljuk, de nem érdekel minket" rovatunkat olvastátok.

Mindent belekalkuláltam,

hogy honnan hová megyek, milyen sorrendben, hogy hánykor hol leszek, hogy legyen nálam elég táska, de pénz is, körberajzoltam a fél várost, és előző este még nagyon szépen megveregettem a vállam, ügyes kislány, pikk-pakk elintézel mindent (mármint 5 óra alatt), csak egyet nem gondoltam át, mondjuk, a legfontosabbat, vagyis, hogy a táskákhoz szükséges fémkütyüket a nagykerben nagy tételben adják, elég nagy tételben, a fémek pedig köztudottan baromi nehezek tudnak lenni, így aztán az első állomástól az utolsóig cipeltem őket, a vállam már majd leszakadt, s bár ettől a rendszer ugyan meg nem bomlott, de a logisztikai tudásom újabb fejezettel bővült, így tanulok én.

Hát például

volt ma a könyvesbolt, tele könyvvel, de nekem sokat kellett válogatnom, hogy találjak valamit, amit  megvenni elolvasni is érdemes,  ott gondoltam arra, miközben iszogattam a sárgadinnyés-uborkás limonádémat, hogy majd írok egy könyvet, a fenét egyet, ötöt!, írok szakácskönyvet, miért, ma már mindenkinek lehet,  mindenki egy séf titokban, én is főzök, én is sütök, ennyi ma már elég. Aztán írok egy könyvet valami idegen ország idegen városában játszódó, nagyon izgalmas, nagyon trendi könyvet, lesz benne csalódott szingli, aki a végén mégiscsak, mert kegyes az élet, megtalálja a boldogságot, de persze az onnan jő, ahonnan nem számít rá, mert az én könyvem telve lészen meglepetésekkel, meg (ál)bölcsességekkel, lehessen sírni és reménykedni minden eljövendő szinglinek.De írok egy self-made könyvet is, Hogyan váltsunk életünk derekán, ez nem mindenkinek ajánlott, mert nagyon mély lesz, rávilágítok az összefüggésekre, fájdalmas lesz, no. És írok egy tiniknek valót is, mert én mindenkire figyelek, nem marad rés a piacon, a varázslók kontra vámpírokon azonban még töprengek.

Jaj, az ötödik, az most nem jut eszembe, de nem kell megijedni, mert fajtánként több kötetet tervezek, az elkövetkező néhány év karácsonyán minden család fája alatt heverjen legalább egy zazálea-könyv, ez lehet a cél, rajtam ugyan ne múljon.

És akkor most kell elképzelni, hogy miket láttam a könyvesboltban.

Annyi impulzus ért,

én azt tán elmondani sem tudom.

A türkiz

kézitáska, mely kockás füllel bír, s a legtöbb tippet kapta a Goubán, az Hollandiába indult, s a vásárló ezt a kedves levelet írta, pedig még meg sem kapta a teméket,

"Thanks for making such a lovely bag. Now I can carry around my laptop in a bag that makes my artists heart happy." 

Ilyenkor mondanám, hogy ne is fizesd ki!, ilyen levél után nekem nem kell semmi, de szerencsére közbeszól a maradék (józan) eszem.

Mániából pedig

van mindenféle, jófajta, rosszfajta, kellemetlen, meg elviselhető, de ma megtudhattam, hogy az enyém a veszélyes kategóriába tartozik, neked a szellőztetés egy mánia, ez pedig már.... veszélyes.

Szeretek veszélyesen élni.

A masszázs,

mert ilyenekre járok, masszázs, meg hajfestés, úgy sorakoznak ezek a programok a naptáramban, mint egy keresett színésznő ügynökének, a különbség az, hogy nekem nem azért kell beírjam, hogy legyen még hely és a programok ne keveredjenek, hanem azért, mert elfelejtem, s nem is ez  a legnagyobb különbség köztünk, de mindegy, szóval, masszázsra menet (értsd a köztünk húzódó négy házat) már azon tipródom, hogy nekem ott le kell vetkőznöm, szoktam kérni a masszőrömet, hogy mondjon még valamit, egy semmiséget, azután lehet, legyen.

Big Ben, akarom mondani Big Bag

Értem én, hogy kell kistáska (van is, ugyebár), ám én a nagytáskások körébe tartozom, hogy mindent bele, hogy nagy káosz és semmit nem találok benne, hogy a vásárlás mentén bele a könyvet, a textilt, a cipzárt, meg a mindent, ahogy kell. Régóta akartam egy olyan táskát, ami nagy, de mégsem bőrönd, amit lehet vállon viselni, de akár kézben is, de még akár keresztben is, olyan három az egyben, még inkább all-in-one. 

Tegnap azt éreztem, most vagy soha, egy ív barna csomagolópapír bánja, de nem bánja, örül. Tehát ezt akkor most lehet vállon viselni, nagyon finom és puha a türkiz textilem, miközben erős is, de éppen akkora  fül hossza, hogy akár kézben is lehet viselni, noch dazu van a lecsatolható műlába pántja, ami még állítható is, szóval, akár keresztben is viselhető, nem is tudom, ugyanazon táskáról beszélünk-e  még. :o)

A belseje... hát a belseje egy szépséges türkiz textil, nagy zsebekkel tarkítva és akkor még mesélhetnék nem keveset, mert az nekem jó most. Mutatom:

És most akkor nagyon kérnék véleményt, kiszólok a blogból, igen. :o)

Az a

tegnapi ebéd, vagyis a hagymaleves friss bagettel, finom sajttal, a maga egyszerűségében, illatában, ízében párizsi utazásainkat hozta el, óh, áldott emlékű Párizs, veled ver szívem, nem feledhetlek.

Zöld kardigánnal

különösen jó, meg kell mondjam. És még milyen színnel?

S mivel

sem szelíd,  sem üde nem vagyok, nem tarthatom meg ezt a táskát, nem is volt szándékomban, ismerem magam, de majd mutatom, milyen táska való nekem, ha lenyomat kell, meg tükör, lesz az is.

 

Nem törlök ki semmit, nem, je ne regret rien, de már nem rohangálom körbe a házat többször, már csak belülről futkosom.

Ezt pedig nem törlöm ki, így marad

Nekem abból már régóta elegem van, hogy saját magamat hallom más helyeken, más blogokon, hogy az én szövegem és stílusom fel-feltűnik, mondtam én ezt már máskor is, abból is elegem van, hogy üzengetnek emberek a normális beszéd helyett, de most... most aztán a tököm is tele van, írnék olyan cifrát, kitelik tőlem!, hogy nézne mindenki, igen, ez is én vagyok, elnézést kérek, ha valaki nem nézne ki belőlem indulatot, vállalom.

A fogyasztói

társadalom (szerintem) egyik jellemzője, hogy egy adott termék kapcsán a gondolat nem áll meg az egyébként  önmagában is létező gyönyörködésnél (jaj, de szép), hanem azonnal, minden egyéb lépés, lépcsőfok, érezhető gondolattársítás nélkül, gördülékenyen, természetes következményként ott terem a vágy, kell nekem.

És mielőtt bárki azt gondolná, hogy ebből én kivonom magam, s sikerül kívülállóként, már-már felülről ítélkeznem, elmondom, hogy én egy terméket előállító egyén/alkotó/ vagyok, akinek kívánatos az efféle emberi gondolkodás, de akkor most hogyan is tegyek rendet magamban, körülöttem.

Én már csak

a nyárra gondolok mindig, meg-megállva, még akkor is, ha erős késztetésem van így, május elején, az újbóli befűtésre. Vagy talán éppen ezért.

Nem gondoltam volna, hogy a törtfehér nekem tetszeni fog, oly keveset vettem belőle, éppen csak próbára, hogy hátha és mégis, azt véltem, nem tudok mellé tenni semmit, nincs az a textil, mi ehhez illene, mára pedig éppen annyi maradt belőle, hogy két kistáskát még kiszabtam és vége. A másik táskát holnap mutatom.

Itt és itt már elérhető!

Hogy a bulvár

már  nem is cél, hanem lassan eszköz, mert manapság ily módon lehet információt csepegtetni belénk', na, jól állhatunk, de hogy a sorba a BBC is beállt, ezen vitáztunk mi ma, sajnos, reggeli előtt.

'itt most szeretném leszögezni, hogy ez általános alany, a mi házunkba nem jöhetett be BBC History, ZM elvei megtörték a kíváncsiságomat, én egy elnyomott nő vagyok

Az az örömem,

hogy az én táskám kapta a legtöbb szavazatot a Gouba anyák napi tippjében. Nem szeretnék álszent lenni, ennek nyilván megvan a maga (mérhető) haszna, ám ami mérhetetlen, az egy kicsit érthetetlen is számomra, hogy ennyien és engem. Vagyis a táskám.

Köszönöm, igazán!

Ismerem én a szót,

hogy végkiárusítás, mindenki ismeri, azt is tudom, hogy klasszikus értelemben véve esetemben nem erről van szó, de ha a megtagadás mindennemű jele nélkül mégiscsak lezárul egy korszak, s olyat már nem, akkor alkalmazhatom a szót, igenis. Az első három termék elkelt a múltkor, ezeket nem tudom, miért nem tettem mellé, most azonban nagyon kedvező áron kínálom.

A személyes kedvenc tehát

ez a kézitáska, a vidámító narancs színével, a korábban már használt, ezúttal azonban mályva színű retro virággal,  a zöld füllel, és hát a béléssel, melynek kiválasztásával töltött időt figyelembe véve, azt hiszem, rekordot döntöttem.

Hamarosan a szokásos helyeken elérhető.

Hol vagyunk már

attól, hogy mennyi a bevételed, jól keresel-e, sokkal többet mond el, hogy mennyi az ezt kompenzáló kiadásod.
Nem szentencia, hanem tapasztalat.

Van abban

egy kis irónia, hogy a tegnapi  esős, borongós (vásári) nap után ma ragyogó napsütésre, vakítóan kék égre ébredtem, van bizony. Ezzel együtt is csak ezeket a táskákat tudom még mutatni, mert van, kiket az esernyővel, esőkabátban való vásárlátogatás sem riaszt el, szerencsére. 

 

A személyes kedvencem majd ebéd után, most romeltakarítás következik.:o)

Vasárnapi vers

Nagy Bandó András: Kicsinyke vágyak

Figyelj rám, mintha jel volnék,
Keress úgy, mintha nem volnék,
Vigyázz rám, mintha gyöngy volnék,
Fizess úgy, mintha szolgálnék,
Evezz úgy, mintha tó volnék,
Idébb ülj, mintha tűz volnék,
Melengess, mintha jég volnék,
Etess úgy, mintha éheznék,
Itass úgy, mintha szomjaznék,
Olvass úgy, mintha vers volnék,
Hallgass úgy, mintha dal volnék,
Szeress úgy, mintha jó volnék.