Amikor elkezdtem írni a blogomat (egy éve) , nagyon tetszettek a díjak, hogy szép a blogod, jó a blogod, te magad is szép vagy, egyébként meg szépeket is csinálsz, nem utolsósorban a világot is szebbé teszed. Nagyon tetszett, ahogy az oldalsávban sorakoztak, el is határoztam, hogy majd én is, ha egyáltalán valaki ezt gondolja rólam és a blogomról. :o)
Előbb-utóbb mindig megkaptam az éppen aktuálisakat, szorgalmasan ki is raktam őket, ahogy ezt másoknál (a nagyoknál) láttam, nézegettem is őket, meg arra is gondoltam, hogy más is láthassa, milyen jó kis oldalra tévedt. Mert a szerénység a legfontosabb.
Tovább is adtam őket, mert úgy illlik és nem igazán emlékszem arra, amikor az első kapott díjam fölött elsiklott a figyelmem. Aztán a másodikon is, meg a harmadikon is, közben pedig leszedtem az oldalsávból a korábbiakat is, mert már nem tartottam olyan fontosnak, olyan nagy számnak, ország-világ előtt hirdetendőnek, hogy milyen is vagyok. Vagy legalábbis milyennek tartanak mások. Mert van különbség, ugye.
A nyáriakról már egészen biztosan tudom, hogy nem éltem velük, pedig voltam én hűsítő limonádé is, de ez valószínűleg összefüggött azzal is, hogy akkor is már inkább poshadt víznek, semmint limonádénak tartottam magam. :o(
Most megint díjazás, sőt, díjeső van, s most megint másképpen látom. Nem az a fontos, hogy kirakjam, mutogassam, nem az, hogy dicséretet zengjenek rólam, még csak az sem, hogy továbbadjam (bocs), hanem az, hogy ... gondolnak rám. Nekem most ez a két díj ezt jelenti, s többre nem is vágyom. Ezt viszont nagyon köszönöm, Zsuzsinak és Fércjutkának. Igazán.
Előbb-utóbb mindig megkaptam az éppen aktuálisakat, szorgalmasan ki is raktam őket, ahogy ezt másoknál (a nagyoknál) láttam, nézegettem is őket, meg arra is gondoltam, hogy más is láthassa, milyen jó kis oldalra tévedt. Mert a szerénység a legfontosabb.
Tovább is adtam őket, mert úgy illlik és nem igazán emlékszem arra, amikor az első kapott díjam fölött elsiklott a figyelmem. Aztán a másodikon is, meg a harmadikon is, közben pedig leszedtem az oldalsávból a korábbiakat is, mert már nem tartottam olyan fontosnak, olyan nagy számnak, ország-világ előtt hirdetendőnek, hogy milyen is vagyok. Vagy legalábbis milyennek tartanak mások. Mert van különbség, ugye.
A nyáriakról már egészen biztosan tudom, hogy nem éltem velük, pedig voltam én hűsítő limonádé is, de ez valószínűleg összefüggött azzal is, hogy akkor is már inkább poshadt víznek, semmint limonádénak tartottam magam. :o(
Most megint díjazás, sőt, díjeső van, s most megint másképpen látom. Nem az a fontos, hogy kirakjam, mutogassam, nem az, hogy dicséretet zengjenek rólam, még csak az sem, hogy továbbadjam (bocs), hanem az, hogy ... gondolnak rám. Nekem most ez a két díj ezt jelenti, s többre nem is vágyom. Ezt viszont nagyon köszönöm, Zsuzsinak és Fércjutkának. Igazán.
