Péntekre,

remek időzítéssel, mert mikor lenne jobb a start, mint azon a napon, amikor heti rendes beszerzésemet intézem, s járom be az egész fővárost, cipekedve, tolongva, amikor még a Herlock Sholmes-t* is tervbe vettük, amikor sok emberrel érintkezem, amikor személyes átadás-átvétel is lesz, amikor illene jó formát mutatni, ellepett a nátha, egy éjszaka alatt jött és győzött, én ezt sosem értem.

Nem ettől váltak a színek fekete-fehérré, egyszerűen szeretem ezt a fényképet, s ezt csak ilyen egyszerűen tudom megfogalmazni.Több fénykép (egészen pontosan: még egy) itt.

*igen, tudom, mi mégis így

Duplafenekű,

mondjuk. Egészen érdekes, hogy ugyanaz a fazon más és más textúrájú anyagból készítve más és más hatást nyújt, ezen mindig elcsodálkozom.

Több is megvarrásra vár, de legalább a szabások egy részén már túl vagyok. Csak felpörgök végre, vagy miaszösz...

Ez pedig

korábban készült el, tehát még a Holden Shawlette előtt, egy Gail, karácsonyi ajándékként. Az időben való ide-oda táncolás következő lépéseként majd mutatom, hogy most mit kötök, az nagyon izgalmas. Mármint nekem.

 

Saját festésű tolnai fingering. Nagyjából két évet állt a dobozomban.

Hát, ha jól látom,

akkor már csak pár száz könyv és vége az esti programnak, mely úgy történik, hogy hordjuk a könyveket, nem is, mert előtte becipeljük a könyvespolcot az új helyére, próbáljuk stabilra beállítani, és akkor itt most ugrom egyet a történetben, mert ... csak, szóval, hordjuk a könyveket, portalanítjuk őket, mit mondjak, rájuk fér, közben morgunk, kell ez egyáltalán, ez nem tőlem jött a házba , nem vállalom, ezt nézd, nem fér be, nem fér el, nem férünk el, ülünk a földön, egyesével kézbe a könyveket, elcsodálkozunk, hogy ez is, meg az is, kijelentjük, hogy na, ezt soha, hogy Brehm, Bibó, Benedek Elek, na, nem vagyunk ilyen rendesek,  amikor az egyik (már késznek nyilvánított) polcon sorakoznak a Szabó Magdák, akkor egyszercsak jön még egy, de nem fér be és lusták vagyunk átrendezni, azt hiszem, így nem szoktuk megtalálni a keresett könyveket. Vannak könyvek mozdíthatatlan pozícióban, berakom a polcra és nem mozdul, körbe kell építenem, tűzhely köré a házat, valahogy így. Ezeket nem is fogjuk olvasni, gondolom én.

Az utolsó előtti polcnál én kijelentem, hogy meguntam, akkor ZM azt mondja, hogy ő is, ettől megijedek, mert félbe nem hagyhatjuk, én már nem is unom nagyon, be is fejezzük a napi adagot, 10-re végzünk is. Aznapra.

Futóbolond fotóbolond

Szerintem ez lefedi a lényeget, ugyanis nem értek hozzá, nem csúcsminőségű a gépem, nem ez, nem az, csak a szerelem, a tiszta szerelem van. De ahogy a férjem mondja (nem a gép, hanem aki mögötte van), s ahogy panyizsuzsi kommentelte nálam a FB-on (a képet nem a gép csinálja, hanem a  szem, ami mögötte van), noch dazu a népi bölcsesség, hogy vak tyúk is talál szemet, megspékelve azzal a véleményemmel, hoyg mindent nem rakok ide fel, csak egyet-egyet, szóval, akkor a futóbolond fotóbolond itten van, ni.

(lehet lájkolni, meg kommentelni, de semmi mást, sem rendszeres olvasók, sem menüpontok, semmi. csak a fényképek.)

Az emlegetett

házi szalámi avagy 

az ismertség időleges. Na de addig...!

     

Ahogy az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált, szeretem a fényképezőgépem. Oly régóta sírtam már érte, s bár nem egy csúcskategóriás, hiszen egészen pontosan egy bridge gépről beszélünk (ilyeneket szavakat használok), úgy érzem, hogy lelkileg én erre a viszonyra már felkészültem, csak vártam, hoyg jöjjön az igazi. Mondtam is ezt Vicának , s ki értené ezt jobban, mint ő? Meg is értette.

Nézzétek el hát nekem ezt a hetek óta tartó lázállapotot.

Statisztika

Valamikor órákkal ezelőtt azt mondtam a FB-on, hogy akkor én most szabok, mert felvettem a munka fonalát, de nem is igaz, nem vettem fel vagy felvettem, de elejtettem, a jobban tetszőt aláhúzással kérem jelölni.

Azóta (és ha jól látom, ezt 6 órával ezelőtt írtam), főztem egy finom ebédet, gondoltam a mosásra, a porszívót is megfogtam már, de megacéloztam magam és sorsára hagytam, ezenkívül lefényképeztem a házi szaláminkat, szembesültem vele, hogy ma is lesz a sorozatomból egy rész, néztem ki a fejemből (ezt elég hosszan), valamint megnéztem a  blog statisztikáit, mert láttam máshol, hogy ezt most illik vagy divat.

Két érdekes dolgot hozok a számgyárból, az egyik, hogy a legtöbben a zazálea kulcsszó alapján jönnek hozzám és akkor ez jó, ezt szeretem, a másik viszont az, hogy az egyik  legnépszerűbb bejegyzés ez, amit én nem akarok elhinni, bár utóbbiban szerepet játszhat az is, hogy két év alatt ugyanott vagyok horgolástudás tekintetében,  mégiscsak elrémisztő, hogy akár újraposztolhatnám az egészet.

Viszont eszembe jutott, hogy azt is csináltam, hogy dacosan megfogadtam, nem költözöm állandóra a FB-ra, van, ami továbbra is csak itt lesz, ez van, jó ez itt nekem és kész.

Soha ne engedjétek,

hogy kihűljön a hitvesi ágy kiürüljön a süteményes doboz/üveg.

 

Napi jótanácsok rovatunkat olvashatták. :)

Mégis

Ez az én napom, a január elseje, nem a szilveszter, bár amióta az utóbbit színházban töltjük, jobban kedvelem, de az elseje, amikor semmi nincs, semmi sürgető, semmi fontos, már nem vagyunk a régiben, de még az újban sem, az nekem való. Én majd valamikor a hónap második felében döbbenek rá, hogy 2012, most még csak tudom, de nem érzem. És akkor ezen a remek mai napon előveszem az új naptáramat, bejelölöm azokat a dátumokat, amelyeket egyébként sem felejtek el, születésnapok például, a színházi előadások dátumát, melyekre már jegyünk van, csak azért, hogy teljenek a lapok, új füzetbe, új naptárba írni élvezet, ilyenkor még szépen írok, ellenben az év közbeni, valóban fontos belefirkantásokkal. Ilyen fontos feladataim vannak mára.

Szeretem ezt a napot.

És aki az alábbi fotókból kitalálja*, melyik színházban voltunk tegnap este (találgatni is lehet!), az ... nagyon ügyes. Bizony, hoyg elvittem magammal a masinámat, nem kérdés. A képek nincsenek photoshop-ban megdolgozva (nincs is a gépemen), semmi nem történt velük. Ráadásul nagyon messze voltunk a csillártól. Mégis. 

Legyen ez az év hívószava, a mégis.

  

   

 

*aki viszont a közeli viszonyunk következtében tudja, az most ne, please