Swallowtail shawl

Ez tehát a Swallowtail kendő, ma kikerült a tűk alól. Nagyon finom, szinte légies, az egész 53 gramm, pedig duplaszállal kötöttem.  Hihetetlen.

Természetesen nem ilyen a színe, hanem egészen mély lila, nézzétek el nekem.

Nem tudom, mi lesz vele, valószínűleg ugyanaz, mint a többivel, itt fog állni, remek karrier. Egyszer készítek egy listát, mi minden van a polcaimon.

  

Gombócgyár

Nem üzem,  hanem gyár. Ott készülnek a gombócok, a szilvások, a sárgabarackosok, sok,  meg rengeteg is, mert gombócnak lenni jó. Még inkább enni.

Késlekedve

Hónapok óta vár a megrendelő erre a táskára, nem tudom, miért halogattam, fogalmam sincs. Szeretem a formát, szeretem a textilt, kedves is, a színe is finom meleg, tehát akkor nem maradt más tényező, mint jómagam. Most nekidurálom magam és a szintén hónapok óta húzódó zöld változatot is elkészítem.

Aprózva

Egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy elveszek a részletekben, hogy már nem érdekelnek a nagy történések, apróban élem az életet, egyik nap, másik nap, semmi sem sürgős, semmi sem lényeges, semmi sem kell. Illetve kell, de még sürgős is, csak éppen elveszek a részletekben.

Swallowtail

Hogy megtanuljak nuppokat kötni, ilyen apró célokat is kitűztem idénre, nagyon komolyan vettem a tervezést, amint látható.

Megtanultam, de nem szeretem. Viszont tudok örülni annak, hogy bármikor köthetek olyan kendőt, amelynek mintájában nuppok is vannak, hiszen megfejtettem a titkot. Tudok örülni az apró tudásnak is, sőt, néha azt érzem, egyre inkább csak az apró dolgoknak tudok örülni. Apró lépések.

Félresikerülve

Azt hiszem, több elkészült táska is kimaradt a blogból, igyekszem pótolni. Ez a Smart-ies tegnap készült el, értékelhetetlen, nem színhelyes fotókat sikerült készítenem róla, volt is egy komment a facebukon, hogy egy jó gép és egy fotótanfolyam kellene nekem. Igen.

S mivel nem látszik, elmondom, hoyg zöld-kék-barna a színe, a fülét pedig azért szeretem, mert két éve lapult egy doboz mélyén, már majdnem visszacserélni indultam vele, míg meglelte hazáját.

Így készül a caprese

Mindig is volt veteményesünk, mióta  itt lakunk, ahol, először a városlakók összes vágyát belevetettem a kertbe, hoyg aztán ne győzzem, s csak a munkát lássam benne, így mulat egy magyar úr. Aztán az évek során szépen csillapodott ez a düh, meg talán okosodtam is, de tény, hogy palántát még soha nem vetettem, kaptunk is mindig, vettünk is mindig, most azonban kedvem támadt kísérletezni, legfeljebb nem sikerül, már ilyen laza is tudok lenni. Néha.

A tojástartó ficakjaiba csak kettő-három magot szórtam, ami részemről a napi türelemmennyiség maximumát jelenti, mára kifogytam belőle. Lesz balkonparadicsom, remélem, balkon nélkül is akar majd nőni, ezzel nem szolgálhatok, csak kerttel, talán nem finnyáskodik, bár elég úri kinézete van, ebből azért majd lejjebb kell adnia, falun van vagy mi a szösz. Van determinált növésű paradicsom is, akármit is jelentsen és az utolsó három sorban van bazsalikom is, szóval, amikor felballagok a kertbe némi mozzarellával egy meleg nyári estén, akkor én a caprese-t szüretelni fogom.

Több fénykép a szokásos helyen.

Háttér, ami előtérben van

Fehér virágot sosem, mindig a színeset, mindig csak azt. Ma a derűt jelenti nekem mégis, hoyg tiszta, friss és szelíd, s ki tudja, a virág kapcsán miről, kiről is beszélek én.

 

A naptárt magamnak készítettem, mert tetszeni látszott, hoyg ha erre vágyom, legyen szem előtt a vágyam, el ne halkuljon, el ne tűnjön. Ha mégis másnak is tetszik, szívesen elküldöm e-mailben a megfelelő méretben, csak szólni kell.

Tipródva

Nekem a második, sokaknak az első tetszik. Sóhaj.

Csodálkozva

Miután szombaton útnak indítottuk Virágot*, a nagy bánatra való tekintettel elmentünk moziba, nekünk ilyen a szomorkodós magatartásunk, mert úgy gondoltuk, nem tudunk mi azonnal és csak úgy hazajönni, átmenetet képeztünk magunknak, és megnéztük ezt a filmet. Gondoltuk, hoyg egy izgalmasos kémfilm majd jól eltereli a figyelmünket, az kell nekünk. Nem is a film volt az érdekes, hanem a közönség, én olyat moziban még nem tapasztaltam az elmúlt 10 év során, hogy a film végén a közönség nem pattan fel, nem kapja a kabátját és nem tömörödik a kijáratnál, na, most az történt, hogy már régen a stáblista végén jártunk, megjelentek a takarítók, a nézők pedig csak ültek és zavartan néztek maguk elé, de komolyan. Én ezt annak tudtam be, hogy ugyanazt érezhették, mint mi, mi is üldögéltünk még, ugyanis  a film nagyon ...furcsa volt. Semmi üldözéses jelenet, semmi lövöldözés (az elején volt valami, csak akkor még nem tudtam, hoyg ez az akciójelenet), nem nőtt a feszültség, nem rakódtak egymásra az információk, nem lett gyanús senki, hanem végig  egyenletes hőfokon, kitartóan ment minden a maga útján, mígnem egyszercsak ott ült egy szobában a kedvencem, hoyg akkor ő itt most a kém. És mégis, a hangulata, az operatőri munka, az nekem nagyon tetszett, jó sötét volt, azt szeretem, igen.

*igen, minden bejegyzés ezzel kezdődik, ebben élünk

Turmixolva

Esténként összeturmixolom az erdei gyümölcsöket joghurttal,  még azon (fél)fagyos mivoltukban, s ezt kanalazom, ezért nem csoda, ha ez jött ki a kezem közül, de ezt nem írtam le, amikor a FB-on fagyiszínekkel illették a táskát.

Smart-ies III.

Komolyodva

A sokkból magamhoz térvén elhatároztam, hogy nagyon szorgalmas leszek, hogy megírom a belém rekedt gondolatokat, hoyg megvarrom a megvarrandókat, hogy nem halasztom napról-napra, hétről-hétre a teendőket, hogy átgondolom a lehetőségeket, hogy döntést hozok, amiben kell, hogy ..

Mindezek után az éjszaka megírt posztomat (Forrongva címmel) piszkozatba tettem. Végülis az nem volt a felsorolásban, hogy őszinte  nyílt leszek.

Önmaga árnyéka

 A fáradtolajat le kell engedni, a gőzt ki kell ereszteni, az indulatokat el kell engedni, a lelket meg kell tisztítani, az ezüstöt meg kell pucolni, az ablakot ki kell tárni.

Kellene.

Beszámolva

Ez az egy hét pedig nagyjából semmi, arra mindenesetre elég volt, hoyg először csodálkozzunk a gyermeken, hogy milyen összeszedett lett, mennyire megváltozott a gondolkodása, mennyire lett felnőtt, mennyivel másképpen viszonyul bizonyos kérdésekhez, az első két nap a rácsodálkozás időszaka volt, bár nem fordult meg a fejükben, hoyg esetleg valami ikertestvér jött volna haza, hiszen az első, fürdőben történt látogatása után találtam egy számunkra ismeretlen kulcsot, amelyről kiderült, elvesztése esetén egy holland lakatosnak két napi munkát adtunk volna. Adott volna. 

Aztán ahogy haladtunk előre az időben, kezdte visszanyerni eredeti formáját, veszített a feszes tempón, felvette az itthoni ritmusát, már nem volt annyira felnőttes, mi ezt a barátoknak, a szülői védőhálónak, esetleg a hazai levegőnek tudtuk be, mindenesetre az első napon tapasztalt bölcsesség olyannyira elpárologni látszott, hogy az utolsó napra írmagja sem maradjon, sőt, visszatért a számomra oly ismerős érzés, hogy vajon elhagyja/elveszti/ellopják tőle a jegyét/igazolványát/telefonját, lekési/nem találja a vonatát/buszát, telefonon azért nem elérhető, mert ellopták/lemerült/elnémította/ottfelejtette/, és akkor tovább nem sorolom.

Kiaknázva

A nékem adatott technikai adottságokat maximálisan kihasználva, cinikusan, ámde röviden szólva: ellenére, felszereltem a lámpámat a polcomra.

Megüresedve

Ez az egy hét úgy eltelt, írmagja sem maradt.

Verselde

Fodor Ákos: Ady-esszé

R ö p ü l j,  h a j ó m,
                                 nincs víz.