(ez a bejegyzés nem született volna meg, ha nincs a holnapi futóverseny, s ha nem lennék emiatt halálideges)
Ezt az egész horgolásos témát úgy képzeltem, hogy ez nekem menne, de én így éreztem a korcsolyázással kapcsolatban is, aztán álltam 3 órát a palánkba kapaszkodva. Mindenki tud horgolni, ahogy elnézem a blogvilágot, s ha mindenki, akkor nem lehetne, hoyg esetleg én is?
Egyszer már nekiveselkedtem, s megfejtettem a granny square titkát, de elképzelhető, hoyg azóta már elfelejtettem, mindenesetre akkor horgoltam is hirtelen felindulásból (amíg benne a kezemben a titok) egy takarót .
Szünet.
Mostanában viszont nem jó a kedvem (mint tudjuk), s általános tanács szerint kell valami, ami lefoglal, én pedig úgy gondoltam, szerintem menne nekem egy horgolt párna elkészítése, majd nem csinálok nagy kunsztokat bele, hanem kis négyzeteket horgolok valami pálcával. És akkor itt megállnék. Képtelen vagyok megjegyezni a pálcák neveit, biztos túlmegy az én határaimon, de legalábbis átnyúlik rajtuk, két dolgot tudok határozottan megkülönböztetni, az egyráhajtásost és kétráhajtásost, a többit hagyjuk. A párnához egyik biztos tudásomat sem alkalmaztam, nem tudom, ez milyen, nálam simapálca néven fut.
Úgy képzeltem, hogy három színt használok, fehéret, szürkét és púder rózsaszínt és a párna 9 négyzetből áll majd, ami azt jelentette (öhöm), hogy minden négyzettípusból hármat horgolok, mert azt pont jól el el lehet helyezni, de azt, sajnos, még elmagyarázni sem tudom, hogy ez miért bizonyult zsákutcának, noha ez még bőven az eukleidészi matematikám innen van.
Amikor ezen azért túllendültem, akkor kiderült, hogy kicsik a négyzetek, de nem baj, körbehorgoltam őket. Aztán a körbehorgoltakat egymáshoz horgoltam és kiderült, hoyg még mindig kicsi és akkor azokat is körbehorgoltam. Kezdtem úgy érezni magam, mint a Szeress Mexikóban egyik hősnője.
Ekkor (több hét után) elkészült a fedlap. Pár hétig nézegettem, de hiába akartam a kitartóságra utaló személyiségjegyet erősíteni magamban, nem bírtam nekikezdeni még egy ilyen menetnek, különben is elfogyott a fehér fonalam. Amikor egy rendrakás során megtaláltam egy baromi nagy adagot (nem Catania), megadtam magam, ez párnáért kiáltott, de egyszerűsíteni akartam: egy sima, fehér négyzet lesz a hátoldal, így mindenkinek azonnal egyértelmű. hogy a díszesebb oldal az eleje.
Mivel nem tudtam, hány szemre kell kezdeni, ezzel párhuzamosan lusta voltam próbahorgolást végezni (remélem, érződik, hogy az elméletet tudom ám), így középen kezdtem, az különben is mutatós.
Na. Itt csak két probléma merült fel menetközben, egy, hogy a megtalált fehér fonal vékonyabb, mint a Catania és hiába horgoltam én szorgalmasan, látszatja nem volt, de ezt kiváltottam azzal, hoyg időről időre belehorgoltam a maradék szürke és rózsaszín Cataniát. Rapszodikus megjelenésben.
A másik gond az volt, hoyg egyszerűen nem találtam, hol vannak a sarkok, szerintem ez is a fonalvastagság miatt lehetett, így a tervezett négyzet specifikus sajátosságokat kapott, egyrészt az oldalai nem párhuzamosak és nem egyenlő hosszúak. Mindehhez a közepe kiemelkedik, szinte térbeli vonásokat kölcsönözve ezzel a síknak. Biztos már a nem-eukleideszi matematikán is túl vagyunk.
Most mondjam-e, hogy igazából egy nagy, fehér takaróra vágyom.
