wamp!

Eddig az volt a menetrend, hogy wamp előtt késő estig (meg amennyivel tovább) készülök, és akkor még jön a pakolás, ezt is vinni kell, meg azt is, összeírni, listázni, satöbbi. Ágyba dőlni..

A mai az első olyan alkalom, hogy délután késznek nyilvánítottam magam, délelőtt befejeztem, amit be kellett, délután összepakoltam, összeírtam, listáztam, satöbbi. Elmentem futni.

Ez azért érdekes, mert nem úgy esett meg mindez, hoyg irgalmatlan sok táskával lettem kész és úgy gondoltam, hogy már nem kell több, hiszen ilyen nincs, nyilván, hanem úgy, hogy készen lettem jó sok táskával és azt mondtam, hoyg oké,  itt a vége, nem fogok belepusztulni, szeretném magam megfuttatni, szeretnék egy filmet megnézni a férjemmel, (végre) egy rendeset aludni és kész, ennyi.

Félelmetes, ahoyg kezdek felnőni.

 

Holnap tehát wamp, JOY-kuponnal és / vagy blog/FB követőként 20 % kedvezmény jár a vásárlóknak, szerintem ez elég jó lehetőség. Valahol a második emeleten leszek, szerintem gyertek.;)

koherencia

A férjemnek meg tegnap szóltak, hogy ma reggelre jön egy meló, de csak 7 megrajzolandó cucc (story-board, csak a kidolgozottság érzékeltetése céljából mondom) és 6-ra kellene megcsinálni. Ehhez képest délben érkezett, 9 darab és délután 4-re kellene elkészíteni és akkor mondta, hogy az nem fog menni, mission impossible.

A másik oldalon szerintem az történhetett, hogy az ügyfélnek már beígérték a prezentációt, tehát muszáj megcsinálni és elkezdték sorban hívogatni Zét, a végén már teljesen szabad kezet adtak neki, de a legviccesebb az volt, amikor az egyik rábeszélő kolbászt ígért neki, csodás házikolbászt*, hogy azért bármit érdemes elvállalni. Ezen annyit röhögtünk (rajzolás és varrás helyett, ugye),  mert mondta, hogy ez már olyan, mint amikor a kutyusok jellemzésébe beírják, hoyg étellel motiválható, én meg mondtam, hoyg szerintem vezessük rá a  névjegykártyájára mint apróbetűs szöveget. A lényeg úgyis mindig abban van.

És akkor, hogy szöveg és kép teljes koherenciátmutasson, még bebiggyesztem ide a nyári változat újabb példányát annak örömére, hoyg végre engedett a blogspot képet feltölteni.

 

* természetesen ennél a pontnál beadta a derekát

párban

Már az is szép, hogy azt írtam a lekvár címkéjére, hogy (talán) vaníliás eperlekvár, de hogy a férjem ezt úgy olvasta, hoyg (talán) articsókás eperlekvár, az szerintem az sokkal jobb.

töpreng

De most már tényleg el kell gondolkozzam, hogy legyen-e támogatói gomb ezen a blogon vagy legyenek-e reklámok (ostrom alatt vagyok, jönnek a levelek és felsejlik bennem Eger ostroma, mert az már igaz,  hoyg végül mégiscsak bevették a várat a törökök, de bennünk akkor is a hősiesség maradt meg, hogy visszavertük a gaz ellenfelet, én is így szeretnék az utókornak megmaradni), meg az is kérdés bennem,  hoyg miről lehet írni és miről nem.

Ki dönti el, ki dönti el- jó vicc, hát nyilván én, ezért magamat kérdezem ám, csak hangosan.

summer edition

nyári változat!

 

 

flash

Az van, hogy hirtelen válságba kerültem, önmagammal, a pénztárcánkkal és egyebekkel,  egy kis ízelítő, hogy például a férjemnek a januárban az MTV-nek végzett (sürgős) munkáját a mai napig nem fizették ki, kiderült, hogy valami biztosítás nincs befizetve két hónapja és nyilván azért nem tűnt ez fel, mert nem maradt meg az a 2x összeg,  a két éve felújított tetőnk ma reggelre minden rossz előérzet nélkül egyszercsak megadta magát és beázott a konyha, a felnyitott szilva chutney-m, amit finomként zártam le, szörnyedvényként nyitottam fel, a tegnapi futás valami egészen tragikusra sikeredett, nem haladok a munkával, miközben tényleg rengeteget dolgozom, nem érkezett meg a várt anyagrendelésem, kiderült, hoyg elszakadt az egy szem nyári nadrágom, ami még rám jött, érkezett tegnap egy telefonos invitáció egy egyébként kedves eseményre, csak éppen a középpontban álló személyt 10 éve nem láttam,  kicsit sem kínos, hogy nincs jó megoldás és mindehhez pedig  nincs itthon egy nyamvadt erőspaprika sem.

És hát nem nyafognék, de most már késő.

elmondanám

Elmentünk hát Győrbe, mert Győrbe menni jó. Mit jó, a legjobb. 

Volt ott dolgunk, ami szintén jó volt!, de ez  (mármint az én dolgom) eltörpül amellett, hogy újra megnéztük, melyik házban élte élete első  éveit a kis Zolika, aztán melyikben a  már nagyobb, hogy hol rúgta a flasztert, hol kezdett el focizni, honnan hová kellett futnia, melyik kapura mit rajzolt, melyik oviba járt, az ovi udvarán melyik ficakban játszott, hogy hogy jutott el a háztól az oviba, aztán az isibe, sőt, még az is volt, hogy az általános iskolában ma már igazgatónő az egyik volt (ált.iskolás) osztálytársa, így aztán azt képzeljétek el, hoyg bementünk minden egyes terembe (két szintes),  mert minden egyes termet kinyitott nekünk, megnéztük a termet, a padokat, a táblát, a dobogót, a székeket, a falakat, kinéztünk minden egyes ablakon. Bementünk a tornaterembe, a menzára (festettek, nagyon örültek nekünk), a könyvtárba, a WC-be, a szertárba, a pincébe. Az udvarra (ott rúgta..)

Megnéztük a régi ház kapuját, mert oda Zé kisgyermekként felrajzolt ceruzával egy versenyautót, ennek 40 éve, s vajh megvan-e még. Nem volt meg, ami nagyon nagy kár az utókornak, talán ha a művészpalánta nem grafittal rajzolta volna fel - egyébként az 5 évvel ezelőtti (hasonló) túra során még megtaláltuk, lefényképeztük. 

Megnéztük a Vaskakast, mert oda járt először rajzolni tanulni, megnéztük a Cimóék házát, a Berciékét, a Tomiékét, a Pál Dávid-ékét, a Teca néniét. Meg a mindenkiét. 

Hazafelé én elaludtam.


Update: szóval, mi ezt pár évente megtesszük és én nézem és nézem. eddig a gyerekeink is nézték, de azt hiszem,elég volt nekik, mert pl.mikor Győrben róttuk az utcákat, éppen hívott a Luca és mondtam, hol vagyunk és elhallgatott, majd megkérdezte: és megnézitek papa ovijait, iskoláit???

egy a béke

A mai napról azt tudom mondani, hoyg szeretném, ha feljegyeznék a jótéteményeim mellé azt is, hogy én vagyok az a feleség, aki huszonötödször is megnézi, hol járt iskolába a férje és huszonötödször is áhítattal nézi a szent helyet.

Ebben viszont úgy elfáradtam (huszonötödszörre is),  hogy meg kell néznem valami filmet.

Volt más is, majd holnap.

hétköznapi

Anyák napja?

Amikor azt mondja a Legmacerásabb Legkisebb, hogy mama,  figyelj, de most tényleg figyelj ám, elmondom, hoyg mi van, mit lehet választani és te meg mondd meg, hogy mit szólsz te mindehhez, jó?, nem befolyásol ám a véleményed, mert úgyis én döntök, de mama, azért figyelj, jó, mit szólsz te ehhez, szerinted?

Vagy amikor a Legnagyobb felhív, hogy mama, minden rendben?, rosszat álmodtam éjjel.

Vagy amikor a Középső átküldi ezt a képet.

Nekem nem jutottak ömlengős kölkök. Szerencsére.

(persze, felköszöntődtem, tehát nem savanyú a szőlő)

ím, lőn, nem hófehér

Sajnos, a lelkem sem, elkezdtem káromkodni. De csak magamra szórom.